2023. november 2., csütörtök

A HIT FELSZABADÍTÁSA❣️

,,Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: 
Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND megtörténik, meglesz néki, amit mondott.,, — MÁRK 11,23

Évekkel ezelőtt, miután egy egész napot töltöttem el egy gyülekezet szentélyében imádkozással, Istenre való várakozással, olvasással és az Igén való elmélkedéssel, leborultam az oltár előtti szőnyegre.

Eljutottam arra pontra, ahol az elmém lecsendesedett.
Ekkor szólt hozzám az Úr a szellememben, olyan tisztán és
hallhatóan, ahogy addig még sohasem hallottam.

Azt mondta: „Észrevetted már, hogy a Márk 11,23-ban a ‘mondani’ ige háromszor található meg valamilyen formában, a ‘hinni’ pedig csak egyszer?”
Felültem és hangosan válaszoltam: — Nem, ezt én eddig sohasem vettem észre!
(Számát sem tudom, hányszor olvastam már azelőtt ezt a verset.)

Aztán folytatta az Úr:
— Az enyéimnek főként nem a hitükkel van gondjuk.
A kimondásnál rontják el.
Megtanították őket arra, hogy higgyenek, de a hitet szavakkal kell felszabadítani, a szánkon keresztül. Az lehet a tiéd, amit kimondasz. — Majd hozzátette:
— Ezután háromszor annyit kell tanítanod a megvallás oldaláról, mint a hit oldaláról, hogy ezt megértsék az emberek.

Megvallás: Én azt kapom, amit kimondok. A szavaimmal felszabadítom a hitemet.