2023. július 26., szerda

ENGEDELMESKEDNI❣️

,,Mikor pedig a tanácsra vetette szemét Pál, monda: Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig.,, – Apostolok cselekedetei  23,1.

Érdekes végigmenni az apostoli leveleken, amiket Pál írt az Egyháznak, és megnézni, hogy mit mond a lelkiismeretről.
Ő mindig engedelmeskedett a lelkiismeretének.
Egyszer hallottam, amint prédikátorok kérdezgettek egy világhírű evangélistát.

Azt kérdezték tőle: „Azonkívül, hogy nyilvánvalóan Isten hívott el és kent fel téged erre a szolgálatra, van-e valami, amit te magad megteszel a szolgálatod sikeréért?”
Igazán kíváncsi voltam, hogy mit fog mondani.
Tudtam, hogy az ima embere, az imádság pedig fontos, mégsem az imát említette.
Azt válaszolta: „Igen, Isten hívott el engem evangélistának.

De ti arra vagytok kíváncsiak, hogy mi az, amivel én járultam hozzá a sikeremhez. 
Nos, ami a leginkább hozzá - járult a sikeremhez az az, hogy mindig azonnal engedelmeskedem a mélyről jövő előérzeteimnek.”
Más szavakkal azt mondta: „Mindig engedelmeskedem annak, amit a szellemem mond – annak, amit mélyen a bensőmben kapok.”

Megvallás: Én új ember vagyok a Krisztusban, Isten élete és természete lakozik bennem.