2023. július 28., péntek

BELSŐ SEGÍTSÉG❣️

,,💞Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor. ,,– Apostolok cselekedetei 24,16

Röviddel azután, hogy üdvözültem és meggyógyultam, vissza mentem a középiskolába.
Nem tudnám pontosan meg mondani, hogy történt – a családunkban ugyanis senki sem káromkodott – egy szomszédunktól, aki úgy káromkodott, mint a vízfolyás, rám ragadt ez.
Így eshetett meg, hogy az iskolában azt mondtam az egyik fiúnak: „A pokolba is…”

Abban a pillanatban, hogy ezt mondtam – pedig akkor még semmit sem tudtam a Szellemmel teljes életről – a szívemben azt mondtam: „Ó, drága Istenem, bocsáss meg nekem!”
Ki vádolt engem? A Szent Szellem? Nem.
A saját szellemem volt az: új teremtés – új teremtmény, új ember nem beszél így.
Az meg eshet, hogy a hústest továbbra is olyasmiket akar tenni, amiket szokott, úgy beszél, ahogy megszokta, neked azonban meg kell ‘feszítened’ a hústestedet.
Annak pedig az a legjobb módja, hogy minden problémát azonnal a felszínre hozunk.
Én ezt tettem, amikor rájöttem, hogy káromkodtam.
Nem vártam addig, amíg „bűnbánatra indulok.”
Azonnal megkértem az Urat, bocsásson meg nekem.
A fiú, akinek ezt mondtam, akkor épp’ nem volt ott.
Megkerestem és megkértem, hogy bocsásson meg nekem.
Ő azt mondta, hogy észre sem vette, mit mondtam; hozzá volt szokva az ilyen beszédhez.
Én azonban tisztázni akartam a dolgot Istennel és vele is.

Megvallás: Az én szellemem Istentől született.
A szellememnek Isten Igéje a tápláléka.
A Szent Szellem lakik benne, ezért biztos vezetőm.
Amikor a szellemem valami rosszra figyelmeztet, azonnal engedelmeskedem neki.
Mert ha a szívem nem vádol, bizodalmam van Istenhez.