A mai szövegünkben Máté idézi az Ésaiás 53-at. Amikor elõször megértettem, hogy valójában mit jelent ez a vers, igen örvendeztem. Mert amikor olvastam, ki tudtam hangsúlyozni azt a szót, hogy ‘mi’. Jézus vette el a mi erõtlenségünket és Õ hordozta a mi betegségünket.
A ‘mi’ rám is vonatkozik, én is beletartozom! Õ vette el az én erõtlenségemet és Õ hordozta az én betegségemet! Amikor tudatára ébredtem ennek, úgy éreztem magam, mint az az elveszettnek hitt nõ, Londonban a második világháború alatt, aki hirtelen elõkerült.
Szomszédjai nem látták a légópincékben az ellenséges bombatámadások alatt, ezért azt hitték, hogy meghalt vagy elhagyta a várost. Amikor néhány nappal késõbb valaki találkozott vele az utcán, és megkérdezte tõle, hogy hol volt, azt válaszolta, hogy sehova sem ment.
— Na de mit csinált a bombázások alatt — kérdezték tõle.
— Feküdtem az ágyamban, és aludtam. —Nem félt?
— Nem, mivel olvastam a Bibliában, hogy Isten nem szunnyad és nem is alszik, úgy döntöttem, semmi szükség rá, hogy mindketten ébren legyünk!
Mivel maga Krisztus vette el a mi erõtlenségünket és Õ hordozta a mi betegségünket, semmi szükség rá, hogy mi is hordozzuk. Jézus azért hordozta el azokat, hogy mi szabadok lehessünk!
Mivel Krisztus elvette az én erõtlenségemet és elhordozta az én betegségeimet, nekem már nem kell hordoznom.
Elfogadom azt, amirõl Jézus már gondoskodott! Elfogadom, amit Jézus megszerzett!
