2023. július 14., péntek

STOPLÁMPA❣️

,,De mikor eljön Ő, az igazságnak Szelleme, elvezet majd titeket minden igazságra.,, – JÁNOS 16,13.

Mielőtt látomásban láttam az Urat, három napon keresztül próbáltam megírni egy levelet egy bizonyos pásztornak, hogy időpontot egyeztessünk a nála tartandó össze jövetelekre. 
Megírtam fél oldalt, aztán összetéptem és be dobtam a papírkosárba. Másnap és a harmadnap ugyanígy.
Ahogy ott ült az Úr az ágyam mellett, azt mondta:
„Meg fogom mutatni neked, hogyan működik a belső bizonyosság, hogy ne kövesd el újra ugyanazokat a hibákat, amiket a múltban. Te most látsz engem, ahogy itt ülök és beszélgetek veled. 

Ez a prófétai szolgálat működése – éspedig a szellemek megkülönböztetésének a megnyilvánulása.
 (A szellemek megkülönböztetése belelátás a szellemvilágba). 

Hallod, ahogy szólok hozzád, én pedig a látomáson keresztül a tudás szavát és a bölcsesség szavát adom neked. Én azt mondom most neked, hogy ne menj el abba a gyülekezetbe. 
A pásztor nem fogadná el, ahogy te szolgálsz. 

De többé nem foglak így vezetni. (Nem is tette.) Mostantól fogva belső bizonyosság által vezetlek, ami Ez ideig is a rendelkezésedre állt. Volt benned belül valami, ami esetenként meggátolt, ami elbizonytalanított olykor. És így foglak ezentúl vezetni téged.”
Ez a belső gát olyan, mint a stoptábla, olyan, mint egy piros fényjelzés – mélyen legbelül.

Megvallás: Az igazság Szelleme eljött, bennem lakik. Õ vezet engem. Õ vezet engem ebben a pillanatban is.