2023. december 31., vasárnap

A SZERETŐ❣️

,,Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.,,— JÁNOS 16,27

Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, szeret téged, és vágyik megáldani téged! Valójában a János 17,23. azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. 
Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt! Az Atya Isten a te Atyád! Ő gondoskodik rólad.

A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet. 
Istent érdekli minden egyes gyermeke; és Ő mindegyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. 
Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. 
Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt, hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged. Ő mindaz, amit az Ige mond róla. 
És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!

Megvallás: 
Én szeretem Jézust és hiszem, hogy Ő az Istentől jött ki. Ezért maga az Atya szeret engem. 
Isten ismer engem. Ő gondoskodik rólam. Ő vágyik arra, hogy megáldjon engem. 
Őt érdekli az én jólétem. Én megismerkedem Vele az Igén keresztül. 
Isten mindaz, amit az Ige mond róla. Ő mindazt megteszi, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni.


2023. december 30., szombat

A SZŐLLŐMŰVES❣️

,,💞Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.,,— JÁNOS 15,1.

Az én mennyei Atyám a Gondviselő. 
Ő az Oltalmazó. 
Ő a Pártfogó. 
Ő az Eltartó. 
Ő a Nevelő. 
Ő a Tanító.

A „szőlőművesnek” fordított görög szó mindezeket a jelentésárnyalatokat tartalmazza.
Ahogy a szőlőműves gondozza a szőlőtő vesszeit, úgy gondozza Isten Krisztus Testének szőlővesszeit.
És ne feledd, Isten a szeretet!

Megvallás:
Jézus az igazi szőlőtő. Én egy szőlővessző vagyok.
Az én Atyám a szőlőműves. Ő az én Gondviselőm, az én Oltalmazóm, az én Pártfogóm, az én Eltartóm, az én Nevelőm, az én Tanítóm. Én sok gyümölcsöt fogok teremni!

2023. december 28., csütörtök

MENNYIVEL INKÁBB❣️

,,💞Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!,, — MÁTÉ 7,11.

Te szülőként azt terveznéd, az lenne a célod és akaratod a gyermekeidet illetően, hogy szegénységtől sújtottan, betegen, elnyomottan, legyőzötten, lecsúszottan gürcöljék végig az életet? 
Nem, egész biztosan nem.

Az én öcsém csak nagy nehézségek árán tudta elvégezni az iskoláit.
Apánk elhagyott minket, amikor ő még csak hat hónapos volt.
A középiskolát a gazdasági válság éveiben végezte úgy, hogy a helyi pamutfonodában dolgozott esti műszakban, tizenegytől reggel hétig, közvetlenül a munka után pedig ment az iskolába. 
Idővel aztán megházasodott, született egy fia, és igen sikeres üzletember lett.

Azt mondta nekem, — és szerintem ez volt a hajtóerő az életében —
„Én inkább hagynám meghalni a fiamat, mintsem, hogy olyan élete legyen, mint nekem volt. 
De mindent el fogok követni, hogy neki ne legyen olyan nehéz, mint nekem volt.”
A testvérem keményen dolgozott, hogy jobb életet biztosítson a családjának, mint amiben neki része volt gyermekként.
Pusztán természetes szemszögből vizsgálva is, azért tett meg mindent értük, mert szerette őket.

Jézus pedig pontosan erre gondolt, amikor azt mondta, ha az emberek tudnak jó ajándékokat adni a gyermekeiknek, mennyivel inkább ad a mi szerető mennyei Atyánk jókat azoknak, akik kérnek tőle!

Megvallás: A természettől fogva jó apák is tudnak jó ajándékokat adni a gyermekeiknek.
MENNYIVEL INKÁBB fog az én mennyei Atyám jókat adni nekem, amikor kérek Tőle!







AZ ATYA SZERETETE❣️

,,💞Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, és én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. 
Monda néki Júdás, nem az iskarióti:
Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és benne lakozást veszünk.,,

— JÁNOS 14,21–23.

Két dolog hangsúlyos a mai igerészben:
1) „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat” —
mondta Jézus. Tartsd meg emlékezetedben, amiket Jézus
parancsolt.
Ő azt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy
egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Ján. 13,34)
Semmi okod bármely más parancsolat felől aggódni.
A szeretetben járás mindent kielégít, mert Isten Igéje azt mondja: „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Ha megtartod Jézus parancsolatait, ezzel betöltesz minden más parancsolatot.)

2) „…az én Atyám szereti azt…” Ha szeretetben jársz,
akkor Isten birodalmában jársz, mert az Isten szeretet. Istent
saját természete — mert Ő a szeretet — készteti arra, hogy
gondoskodjon rólunk, hogy megvédjen minket és oltalmazzon minket!

Megvallás: Én ismerem Jézus parancsolatait és megtartom azokat. Én úgy szeretek másokat, ahogy Isten szeretett engem. Én szeretetben járok az én testvéreimmel.
Kimutatom Jézus iránti szeretetemet azzal, hogy megtartom az Ő szeretet parancsolatát.
Az Atya szeret engem!

2023. december 27., szerda

AZ ATYA SZEREPE❣️

,,Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? 
vagy:Mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik.
Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind - ezekre szükségetek van. 
Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind MEGADATNAK néktek.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd gondoskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. ,,
— MÁTÉ 6,31–34.

Megadatnak néktek! Nem pedig elvétetnek!
Ez bizonyítja, hogy az Atya gondoskodik övéiről.
Egy másik fordítás szerint: „Ne nyugtalankodjatok a holnap miatt.” Tudod, Isten nem akarja, hogy a gyermekei nyugtalankodjanak és aggodalmaskodjanak. Isten itt azt mondja:
„Ne aggodalmaskodjatok, ne féljetek, ne nyugtalankodjatok.
Mivel én vagyok a ti mennyei Atyátok, és én tudom, hogy mindezekre szükségetek van.”
Hanem keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és mindezeket meg fogjátok kapni.
Ezt mondja Isten, a mi Atyánk! 
Ha Isten a te Atyád, biztos lehetsz abban, hogy Ő elfoglalja az atya helyét és betölti a szerető atya szerepét. 
Biztos lehetsz abban, ha Isten a te Atyád, Ő szeret téged és gondoskodni fog rólad. Dicsőség Istennek, én örülök, hogy Ő az én Atyám! Neked is Ő az Atyád?

Megvallás: Én nem aggodalmaskodom amiatt, hogy mit egyek vagy mit igyak vagy, hogy mivel ruházkodjam.
Az én mennyei Atyám tudja, hogy szükségem van mindezekre.
Én először Isten országát kerestem és az Ő igazságát; és mindezek megadatnak nekem!

2023. december 26., kedd

A MI ATYÁNK❣️

,,💞… mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. 
Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk…,, — MÁTÉ 6,8–9

Bár Isten olyan világos kijelentést adott magáról Izraelnek, amilyet csak lehetett szellemileg halott embereknek, mégsem ismerték Őt igazán. Nem ismerték fel a hústestben megjelent Istent, amikor Jézus ott állt közöttük.
(Az ó szövetség alatt Isten jelenléte a Szentek Szentjébe volt zárva.)

Így azután, amikor a Krisztus Jézus eljött, az ítélkezés kemény és durva légkörébe kellett eljönnie.
A zsidók, akik körülvették, nem tudták megérteni Őt. Úgy beszélt Istenről, mint az Ő Atyjáról.
Arról beszélt, hogy az Atya szereti az övéit és gondoskodik róluk! Ez zavarba ejtette őket.
Amikor Jézus úgy mutatta be Istent, mint a szeretet Atya-Istenét, ez legtöbbször süket fülekre talált.
Be kell ismernünk, amint elmélkedünk Jézus szavain Isten szeretetéről, hogy néha Istennek újjászületett gyermekei sem látják meg Istennek a szerető arcát.

Izrael sohasem tudta ezt felfogni. Nem értették meg, ki az, akiről Jézus beszél. Újdonság volt számukra.
Az igazat megvallva, ma is újdonságnak számít az egyház legtöbb tagja számára! 
Arra tanították őket, hogy féljenek Istentől, hogy reszkessenek az ítélkezés Istenétől.
Igazában sohasem látták meg Isten szeretetteljes arculatát, amelyet Jézus jött el kijelenteni.

Megvallás: Ezennel komolyan elhatározom, hogy meglátom és megismerem Isten szerető arcát, amelyet Jézus jött el kijelenteni. Elmélkedni fogok azon, amilyennek Jézus kijelentette Istent, amíg valójában meg nem ismerem Őt, mint az én szerető Atya-Istenemet.



2023. december 25., hétfő

A SZERETET elküldte az Ő Fiát, hogy üdvözüljünk általa❣️

JÁNOS 3,16. -17
,,A szeretet elküldte az Ő Fiát, hogy üdvözüljünk általa! És az Ige testté lett…
Mert aki benne fogantatott, a Szent Szellemtől van. Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét JÉZUSNAK, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.,,
,,Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.,,

— MÁTÉ 1,20–21.
,,Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.,,

JÁNOS 1,14.
,,És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.,,



2023. december 24., vasárnap

AZ Ő DICSŐSÉGE❣️

,,És az Ige hústestté lett. És felállította az Ő sátorát közöttünk.
És mi néztük az Ő dicsőségét — dicsőséget… mely telve volt kegyelemmel és igazsággal.,,
— JÁNOS 1,14. (Rotherham)

Én szeretem a János 1,14-et Rotherham fordításában, mert olyan szép. Hajlamosak vagyunk ugyanis Krisztusnak a földre, emberként való eljövetelének csupán arra az oldalára gondolni, hogy Ő önzetlenül elhagyta a dicsőséget, illetve arra a szenvedésre tekinteni, amit a földön elszenvedett.
Én azonban azt hiszem, hogy ez öröm volt Krisztusnak, aki annyira szerette az embert, és annyira vágyott az ember közösségére, hogy „felállította az Ő sátorát közöttünk, hogy Ő adjon az elidegenedett embernek — aki máig nem ismerte meg a Teremtőjét — valóságos képet a mennyei Atyjáról.”
Nagy örömhír volt az, amit az angyal hirdetett a pásztoroknak — és minden embernek, mindenütt.
Az ember, aki elkülönült Istentől négyezer éve, most megláthatta Isten dicsőségét, most megláthatta Istent, most megismerhette Istent, amilyen valójában, és újra egyesülhetett Vele.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé, hirdetek néktek nagy örömet, mely minden népnek öröme lészen: Mert ma született néktek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. — LUKÁCS 2,10–11.

Megvallás: A mennyei seregek sokaságához hasonlóan, én is dicsérem Istent.
Dicsőség Istennek, hogy hirdetett nagy örömöt. Dicsőség Istennek, hogy elküldte az Üdvözítőt.
Dicsőség legyen Istennek Krisztusért, az Úrért! Dicsőség legyen Istennek, amiért megengedte, hogy nézzük az Ő dicsőségét!


2023. december 22., péntek

MEGTESTESÜLT KIJELETÉS❣️

,,Monda néki Jézus… aki engem látott, látta az Atyát…,,— JÁNOS 14,9

Az ember — beleszületve a sátán uralta világba — természeténél fogva nem ismerte Teremtőjét.
Ádám bűne óta — amikor az ember halottá vált szellemében — Isten és az ember szellemileg elkülönült.
Az embernek kikerülhetetlen szüksége volt a megtestesülés. Jézus Krisztus megtestesülése — Isten megjelent hústestben — megadta a világ számára Isten természetének valóságos megismerését.
A szellemileg halott emberek nem tudták megismerni a Teremtő természetét, a tőle származó kijelentés nélkül.
Istent úgy képzelték el, mint egy riasztó, kegyetlen, furcsa, erkölcsön felüli, távoli, valami személytelen energiát, de sohasem gondoltak Rá úgy, mint a szeretet Istenére — a szerető mennyei Atyára.
„Milyen is Ő valójában?” — kutatják az emberek.

Kedves Barátaim, ha meg akarjátok tudni, milyen az Isten valójában — csak nézzetek Jézusra!

Megvallás: Én láttam Jézust Isten Igéjének a kijelentésében. Ezért, én láttam az Atyát. Tudom, hogy milyen az Atya. Ő pontosan olyan, mint Jézus! Ő a szeretet Istene.
Ő egy Atya Isten. És, Jézusnak köszönhetően, Ő az én Atyám.
Én az Ő tulajdon gyermeke vagyok. Túláradóan hálás vagyok ezért a hatalmas megváltási tervért, amelyben az én Atyám kijelentette magát a világ számára!

AZÉRT JÖTT, hogy KIJELENTSE ŐT❣️

,,💞Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Ő jelentette ki Őt.,, 
— JÁNOS 1,18.

Jézus tudatában volt ennek, és kellőképpen értékelte földi küldetésének ezt a részét:
Kijelenteni az Ő Atyjának valóságos természetét!

Egyszer egy híres Biblia-tudós azt mondta a meg testesüléssel kapcsolatban:
„Tudjuk, hogy Isten olyan, amilyennek megláttuk Jézusban. Ő a Krisztushoz hasonló.
Ha pedig olyan, akkor Ő jó és bizalomra méltó Isten.”

Ha az a szív, amely az univerzum mögött áll olyan, mint az a gyengéd szív, amely megtört a Kereszten, akkor az övé lehet a szívem, minden feltétel és fenntartás nélkül.
Semmi magasztosabbat nem tudok mondani Istenről, mint hogy Ő bizonyára úgy él, mint a Krisztus…
Különös: egy ember élt közöttünk, és amikor Istenre gondolunk, úgy képzeljük el, mint ezt az embert, mert ha Isten más lenne, nem is lehetne jó.

Átruházhatjuk Istenre Jézus minden egyes erkölcsi tulajdonságát, anélkül, hogy elveszítenénk vagy leértékelnénk Istenről kialakult képünket. 
Ellenkezőleg, azzal, hogy úgy gondolunk Istenre, ahogy Jézus lefestette Őt, felmagasztaljuk Istenről alkotott képünket. 
Mindazok, akik megpróbáltak másféle módon gondolni Istenre, lealacsonyították és szegényessé tették a Róla kialakult képüket.

Megvallás: Jézus kijelentette nekem az Atya Istent. Én tudom, hogy Isten milyen — Ő olyan, mint Jézus! Ő jó Isten — és én bízom Őbenne.

2023. december 21., csütörtök

HOGY MI FIAK LEHESSÜNK❣️

,,Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerhessük a fiúságot.,,— GALATA 4,4–5.

A megtestesülés célja az volt, hogy az ember jogot kaphasson arra, hogy Isten gyermekévé legyen. (Ján. 1,12) 
Az ember egyedül úgy válhat Isten gyermekévé, ha megkapja Isten természetét; ezért Krisztus eljött, hogy az ember megkaphassa az örök életet.,, (Ján. 10,10. 1Ján. 5,11. 12.)
Az ember pedig csak azután kaphatta meg az örök életet,
miután törvényesen meg lett szabadítva a sátán hatalmából. (Kol. 1,13. 14.)

Megvallás: Isten elküldte az Ő Fiát, hogy megváltson minket, hogy mi Isten fiaivá lehessünk. 
Én befogadtam Krisztust; ezért nekem életem van.
Én Istennek a fia vagyok. Mivel pedig a fia vagyok, Isten elküldte az Ő Fiának a Szellemét az én szívembe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya.” Én nem vagyok többé szolga, hanem fiú. Istennek örököse vagyok a Krisztus által.

2023. december 20., szerda

AZÉRT JÖTT, HOGY MEGSZABADÍTSON❣️

,,Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.,,  —MÁTÉ 1,21

A megváltás első lépése az volt, hogy Krisztus azonosult ember mivoltunkkal. 
Ez történt az Ő megtestesülése során. Krisztus testté lett. (Ján. 1,14)
A Zsidó 2,14. azt mondja: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak…”
Megtestesülésekor azonban, Jézus nem részesedett abból a természetből, amely az ember szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! 
Akkor nem tudott volna az Atya kedvében járni azzal, hogy megcselekszi az Ő akaratát. 

Nem, az Ő azonosulása az ember szellemi természetével nem történt meg a keresztre feszítéséig. 
Ott Isten ténylegesen bűnné tette Jézus Krisztust értünk. (2Kor. 5,21) 
Maga a mi bűnös természetünk lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Ő mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. 

Isten szemében nem Jézus Krisztus volt az, aki ott függött a kereszten; az emberi nem volt az, aki ott függött.
Ezért mindnyájan elmondhatjuk Pállal: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.”

Megvallás: Mivel Jézus azért jött, hogy megváltson a bűneimből, én kijelentem a Galata 2,20. alapján: 
„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.”


2023. december 19., kedd

A KÖZBENJÁRÓ❣️

,,💞Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.,,— 1TIMÓTHEUS 2,5.

Az ember elveszett állapota elkerülhetetlenné tette a megtestesülést — az ember szellemileg halottá lett, és nem tudott Istenhez közeledni.
Az istenség emberben való megtestesülésével Isten gondoskodott valakiről, aki megállhat, mint az ember közbenjárója.

Egyrészről egyenlő Istennel, másrészről pedig egyesült az emberrel.
Ez a valaki képes vállalni a felelősséget az ember felségárulásáért, és ki tudja elégíteni az igazságosság követelményeit, ezáltal áthidalván a szakadékot Isten és ember között.

Isten az embert a saját képére teremtette, és csak kevéssel
tette kisebbé Önmagánál.
Mivelhogy az ember annyira hasonló Istenhez; ez tette lehetővé, hogy Isten és az ember örökre egyesüljön egy személyben!

Amikor a Krisztus emberré lett és fizikai testet öltött a
megtestesülés során, ez örökre szólt. Ily módon, a megtestesülés folytán, van ma egy Istenember a mennyben, az Atya jobbján. Lehetővé vált, hogy Isten és az ember egyesüljön!

Isten ebben a mi emberi testünkben lakozhat, Isten belehelyezheti az Ő életét és természetét a mi szellemünkbe.
Ez történik meg az újjászületéskor.
A szellemi halál kitöröltetik a szellemünkből, és Isten odaadja az embernek az Ő életét!

Megvallás: Ma az Atya jobbján van egy Istenember, a mi közbenjárónk, Jézus Krisztus. 
Jézus áthidalja a szakadékot értem. Ő tette lehetővé, hogy a szellemi halál eltávozzék a szellememből, és a helyét Isten élete és természete vegye át a belső emberben.
Ezért, most már Isten lakozik a szellememben. Isten él bennem!

2023. december 18., hétfő

A MEGTESTESÜLÉS❣️

,,Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige […]
És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.,,
— JÁNOS 1,1. 14.

A Webster értelmező szótár a következőképpen határozza meg a megtestesülést:
„Az Istenség egyesülése az emberrel a Krisztus Jézusban.”

A Megtestesülés volt az egyedüli megoldás az ember problémájára — az egyedüli remény arra, hogy az emberiség újra egyesülhessen Istennel. 
Minden olyan vallás, amely tagadja a Názáreti Jézus Krisztus megtestesülését, hamis!
Ez az örök lény, akit úgy hívnak, hogy Immánuel — velünk az Isten, vagy Jézus a Krisztus — itt az Igének neveztetik.
Az Ige létezett kezdetben. Az Ige Istennél volt — Istennel közösségben, együtt munkálták ki az Ő akaratát.
Isten a világot az Ige által teremtette. (Zsid. 1,2. Ján. 1,3)

És ez az örök lény Isten volt! Ugyanazzal a természettel rendelkezett. Ugyanabban a formában létezett, és Istennel egyenlő volt. (Fil. 2,6) És ez a lény testté lett!
Az Ige emberré lett, és közöttünk lakozott. Ő emberré lett — annyira emberré lett, mintha sohasem lett volna más, mégsem szűnt meg annak lenni, ami azelőtt volt.
Az Ige megteremtette otthonát közöttünk, és mi szemléltük Isten dicsőségét.

Megvallás: Jézus azért jött el, hogy hústestben lakozzon, hogy én örökre újraegyesüljek az Atyával. Jézus olyan lett, mint én, hogy én olyan tudjak lenni, mint Ő. Én annak a világosságában fogok járni, amit a megtestesülés hozott el a számomra. Én újraegyesültem az én Atyámmal!

2023. december 17., vasárnap

TOVÁBBI ELMÉLKEDÉSRE❣️

,,💞Mert tetszett az Atyának, hogy Õbenne lakozzék az egész teljesség.,, — KOLOSSÉ 1,19

Isten Igéje világosan tanítja, hogy a mi Megváltónk isteni.
Ezek az isteni hivatalok tulajdoníttatnak Néki:
TEREMTÕ (Kol. 1,16) -
KÖZBENJÁRÓ (1Tim. 2,4–5) -
AZ GYÜLEKEZET FEJE (Kol. 1,16–24) -
MEGTARTÓ (2Pét. 3,2) -
BÍRÓ (2Tim. 4,1) -
A MINDENSÉG FENNTARTÓJA (Zsid. 1,1–3) -
AZ ÖRÖK ÉLETET ADÓ (Ján. 10,28) -
ÚR ÉS KRISZTUS (Csel. 2,36) -
A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET (Ján. 11,25)

Isteni jellem tulajdoníttatik Krisztusnak. A közönséges emberek természet szerint bűnösök, a Krisztus Jézus azonban nem egy közönséges ember.

Õ: SZÜLETÉSE ÁLTAL SZENT (Luk. 1,35) -
IGAZ (Ésa. 53,11) -
HÛSÉGES (Ésa. 11,5) -
AZ IGAZSÁG (Ján. 14,6) -
IGAZSÁGOS (Ján. 5,30) -
MINDEN ÁLNOKSÁGTÓL MENTES (1Pét. 2,22)
- BÛNTELEN (2Kor. 5,21) -
SZEPLÕTLEN (1Pét. 1,19) -
ÁRTATLAN (Mát. 27,4), (Zsid. 726) -
FÖLDI SZÜLEINEK ENGEDELMES (Luk. 2,51) -
FÉLTÕN SZERETÕ (Ján. 2,17)
SZELÍD (Mát. 11,29) -
ALÁZATOS SZÍVÛ (Mát. 11,29) -
KÖNYÖRÜLÕ (Zsid. 2,17) -
TÜRELMES (Ésa. 53,7) -
HOSSZÚTÛRÕ (1Tim. 1,16)
KÖNYÖRÜLETES (Mát. 15,32) -
ÖNMEGTAGADÓ (2Kor. 8,9) -
ALÁZATOS (Fil. 2,5–11) -
ENGEDELMES (Luk. 22,42) -
MEGBOCSÁTÓ (Luk. 23,34)

2023. december 15., péntek

ELMÉLKEDÉSRE❣️

,,💞Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az Õ vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, hatalmas Istennek, örökkévalóság Atyjának,békesség fejedelmének.,, — ÉSAIÁS 9,6.

A Jézusnak tulajdonított isteni nevek és címek bizonyítják, hogy Ő természete szerint isteni, és tagja az Istenségnek:
IMMÁNUEL (Mát. 1,23) - ISTEN (Ján. 1,1) - ÚR (Luk. 19,34) MINDENEK URA (Csel. 10,36)
A DICSÕSÉG URA (1Kor. 2,8) - CSODÁLATOS, TANÁCSOS, HATALMAS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓSÁG ATYJA, BÉKESSÉG FEJEDELME (Ésa. 9,6) - ÚR KRISZTUS (Luk. 2,26) - ISTEN FIA (Róm. 1,4) - AZ Õ FIA (Ján. 3,17)
- ISTEN SZERELMES FIA (Mát. 3,17) - ISTEN EGYSZÜLÖTT FIA (Ján. 3,18) 
- ALFA ÉS AZ OMEGA, KEZDET ÉS VÉG, AZ ELSÕ ÉS AZ UTOLSÓ (Jel. 22,13) - AZ ÚR (Csel. 9,17) 
- A MAGASSÁGOS FIA (Luk. 1,32) - AZ ISTENNEK KENYERE (Ján. 6,33) - AZ ISTENNEK SZENTJE (Márk 1,24) - ISTEN SZENT FIA (Csel. 4,30) - KIRÁLYOK KIRÁLYA ÉS URAK URA (Jel. 19,16) 
- ÚR ÉS MEGTARTÓ (2Pét. 3,2) - ISTEN IGÉJE (Jel. 19,13)

Megvallás: Jézus az én Uram. Az én Uram neve Immánuel, Isten, Úr, Mindenek Ura, Dicsőség Ura, Csodálatos, Tanácsos, Hatalmas Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme, Úr Krisztus, Isten Fia, az Ő Fia, Isten Szerelmes Fia, Isten Egyszülött Fia, Alfa és Omega, Kezdet és Vég, Első és Utolsó, Úr, a Magasságos Fia, az Istennek Kenyere, az Istennek Szentje, Isten Szent Fia, a királyok Királya és az urak Ura, az Úr és Megtartó, Isten Igéje! Az én Uram mindez! Nem csoda, hogy a sátán nem uralkodhat felettem!

2023. december 14., csütörtök

ÖRÖKTÕL FOGVA VAN❣️

,,💞De te, Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki Uralkodó az Izraelen; akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.,, — MIKEÁS 5,2.

Ez a figyelemreméltó prófétai szó, amely beszámol arról, Aki Júda törzséből fog megszületni, 
Aki uralkodni fog Izraelen, kijelenti: az Ő származása eleitől fogva, öröktől fogva van.
Ő fel és alá járt az örökkévalóságon keresztül és otthagyta lábának nyomait az időkorszakokon!
Az emberek többnyire Jézus megszületésének csupán a fizikai oldalára tekintenek, és úgy beszélnek Róla, mint aki kisgyermekként megszületett, noha Ő már azelőtt is létezett az Atyánál, öröktől fogva!
Az a Személy, akit mi most Jézusként ismerünk, egyike az Istenség három isteni személyének. Isteni mivoltában nincs kezdete.

Megvallás: Az én Uram, Krisztus származása eleitől fogva, öröktől fogva van. 
Mint Istennek, nincs kezdete.
Mégis eljött ebbe a világba, hogy megszabadítson a sátán hatalmából.
Én rábízhatom az életemet erre az Örök Személyre.

2023. december 13., szerda

A MAG❣️

,,💞Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.,,— JEREMIÁS 31,22.

Ádám teremtve lett. Az emberi nem minden más tagja természetes nemzés útján jött a világra.
Ha Jézus természetes nemzés által született volna, egy bukott szellem lett volna.
A Róma 5,12. azonban azt mondja nekünk:
„Annakokáért, miképpen egy ember (Ádám) által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek az egy által.”
Az ember alá van vetve a halálnak, az ördögnek.
Ily módon, az ember magva csak egy másik bukott embert tud
létrehozni.
Ezért a Megváltó nem lehetett a halálnak alávetett.
A megígért mag csak az lehetett, aki felett a sátánnak semmiféle törvényes joga illetve hatalma nem volt.
Az isteni erő egy különleges művelete által kellett megfogannia!
Azokat a szavakat, amelyeket Isten szólt Jeremiás prófétán keresztül, szó szerint így lehetne fordítani:
„Egy asszony fog körülvenni (a testében) egy embergyermeket.”
A szűz méhe csupán a szent mag hordozótartálya volt, amíg Ő a világra nem jött.

Megvallás: Köszönöm Neked Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet.
Olyan boldog vagyok, hogy Te egy új rendet teremtettél a földön!
Olyan boldog vagyok, hogy elküldted a szent Magot, hogy megváltson minket!

2023. december 12., kedd

Immánuel❣️

,,Akkor monda a próféta: Halld meg hát, Dávid háza! Hát nem elég embereket bosszantanotok,
hogy még az én Istenemet is bosszantjátok? 
Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan
méhében, és szül fiat, s nevezi Őt Immánuelnek.,, — ÉSAIÁS 7,13–14.

Isten elkezdett szólni a prófétáin keresztül, megígérte, hogy el fog jönni a Megváltó, aki meg fogja törni a sátán uralmát és visszaállítja az embert elvesztett uralmába.
Ésaiás próféta például végigtekintett az időkön, és rámutatott Dávid egy leányára, aki meg fogja szülni a megígért Megváltót 750 év múlva.
„Az Úr maga ád jelt néktek”, prófétálta Ésaiás.
 „Õ fog nektek csodát mutatni, rendkívüli, nem mindennapos dolgot.” Mi lesz az?
Egy szűz fogan, és fiút szül. Egy szűz fog szülni egy fiút természetfeletti módon.
Az Õ neve Immánuelnek neveztetik — ami azt jelenti: „Velünk az Isten”, vagy „megtestesülés”.
Az istenségnek és az emberiségnek az egyesülésére utal itt az Úr.

Megvallás: Maga az Úr adott egy jelet, egy csodát.
Egy szűz valóban fogant, és szült egy fiút. Az Ő neve Immánuel — Velünk az Isten. 
Õ azért jött, hogy megváltson minket. Köszönöm Neked, Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet Te terveztél meg és elküldted Immánuelt, hogy végrehajtsa azt.



2023. december 11., hétfő

EGY HATALMAS TERV❣️

,,💞És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: Ő neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.,, —1MÓZES 3,15.

Az ember elbukott. Istennek azonban volt egy terve — egy hatalmas terve — a megváltás!
Isten felelősséget vállalt az ember törvényszegéseiért és megváltotta őt a sátán hatalmából.
Istennek volt egy terve arra, hogy visszaadhassa az életet az embernek. 
Isten terve lehetővé tette, hogy az ember természete— visszaváltozván — harmóniába kerüljön Isten természetével.
Isten nem hagyta figyelmen kívül az ember törvényszegéseit.
Az igazságosság megkövetelte, hogy a bűnéért járó büntetés ki legyen fizetve — de az ember maga nem volt képes ezt kifizetni.
Így, mivel az ember nem tudta önmagát megváltani, Istennek gondoskodnia kellett egy megváltóról.
Épphogy elbukott az ember, ellensége, a sátán hatalma alá kerülvén, Isten máris kezdte előre szólni az Ő tervét arról, aki Eljövendő. 

Ez az Eljövendő, az asszony magva (mert prófécia adatott, hogy egy asszony gyermeket fog szülni a természetes nemzés rendjétől függetlenül) fogja megtörni a sátán uralmát az ember felett!
Ez az Eljövendő fogja megszabadítani az embert!
Ez az Eljövendő fog a kígyó fejére taposni.

A keleti nyelvekben a „valakinek fejére taposni”- kifejezés azt jelenti: megtörni valakinek az uralmát.
Amikor Isten ezeket a szavakat mondta az 1Mózes 3,15-ben, a sátán épphogy csak szert tett arra a hatalomra, amelyet Isten az embernek szánt.
Isten azonban előre megmondta, hogy az asszony ezen csodálatos magva el fog jönni, hogy megtörje a sátán uralmát.

Megvallás: Köszönöm Neked, Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet Te terveztél meg, és Te küldted el az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa azt.



2023. december 10., vasárnap

ISTEN DICSŐSÉGE NÉLKÜL❣️

,,💞Mert mindnyájan vétkeztek, és az Isten dicsőségének szűkében vannak.,, — RÓMA 3,23.

Az ember megtette az elképzelhetetlent!
Hatalmat kapván Isten kezének minden munkája felett, Ádám eredetileg e világ istene volt.
Ádám azonban tudatos felségárulást követett el Isten ellen azzal, hogy átadta a sátánnak azt a hatalmat, amelyet Isten eredetileg neki adott.
Ádám a felségárulást saját jogán követte el, így Isten nem tudta semmissé tenni a szerződést, amelyet Ádámmal kötött, Ádám pedig az őt megillető helyet átadta a sátánnak.
Ettől fogva a sátán — nem pedig Ádám — lett e világ Istene. (2Kor. 4,4)
Ezzel kezdetét vette a sátán pusztító uralma.
Így jött az emberre a szellemi halál — ami az Istentől való elkülönülés.
Amikor Isten lejött a hűvös alkonyatkor, hogy Ádámmal legyen és társalkodjon vele, szólította őt:
„Ádám, hol vagy?” Ádám így felelt: „Elrejtőztem.” Elkülönült Istentől!
A szellemi halál másik oldala — a sátán természetéből való részesedés — szintén öröksége lett az embernek. Az ördög lett az ember szellemi atyja.
Emlékszel, Jézus azt mondta a farizeusoknak:
„Ti az ördög atyától valók vagytok…” (Ján. 8,44)
Az ember szellemileg az ördög gyermeke. Részesedik atyja természetéből.
Ez magyarázza, hogy az ember miért nem üdvözülhet megfelelő életvitel által.
Nem tud megállni Isten jelenlétében amint van, mert atyjának, az ördögnek a természete van benne.
Ha üdvözül is az ember, valaki által kell üdvözülnie, aki kifizeti a bűneiért a büntetést, és valakitől kapnia kell egy új természetet.

Megvallás: Köszönöm neked, Atyám, az új természetemet.
Köszönöm neked, Atyám, hogy Te gondoskodtál felőlem és én az „isteni természet részesévé” lehettem. (2Pét. 1,4)

,, A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.,,

2023. december 9., szombat

DICSŐSÉGGEL MEGKORONÁZVA❣️

,,Mikor látom a Te egeidet, a Te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, mi az ember, hogy gondolsz rá és az (a földszülte) emberfia, hogy Te gondoskodsz róla? 
Hiszen kevéssel teremtetted őt kisebbé, mint az Isten, és Te koronáztad meg őt dicsőséggel és tisztességgel. Azért teremtetted őt, hogy uralkodjék a Te kezednek munkái felett…,, — ZSOLTÁROK 8,3–6. (Amplified)

Isten az embert nem a halálra teremtette!
A halál, a betegség, a gyűlölet, a bosszú és minden tragédia, ami a földi állapotokat tükrözi, nem szerepelt a teremtő eredeti tervében.
Ellenkezőleg, az ember boldogságra, örömre és békességre lett teremtve!
Arra, hogy örök közösségben legyen Istennel. Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve. (1Móz. 1,26–27)

Boldogságra, örömre és békességre lett teremtve.
És azért lett teremtve, hogy Istennek örömöt szerezzen. (Jel. 4,11)
Isten egy olyan helyet adott az embernek a teremtésben, amely felett csak Õ maga áll, az egész univerzumra kiterjedő hatalommal. (Zsolt. 8,4–7. 1Móz. 1,26)
Ádám ura volt önmagának, a teremtésnek és a sátánnak.
Ádám nem volt köteles behódolni a bűnnek — a döntés az ő kezében volt.

Megvallás: 
Én azt fogom tenni, amire teremtettem. Én közösségben vagyok Istennel. Örömöt szerzek az én mennyei Atyámnak. A Biblia azt mondja, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. (Zsid. 11,6)
Ezért hitben fogok járni.Sem a bűn, sem a betegség, sem a félelem, sem a kételkedés, és egyáltalán semmi, ami az ördögtől van, nem uralkodhat felettem. Én úgy döntöttem, hogy Istennel járok.


2023. december 8., péntek

ÜDVÖSSÉG❣️

,,Mivelhogy ragaszkodik hozzám… megmutatom néki az én üdvösségemet.,,— ZSOLTÁROK 91,14. 16.

Bár dr. C. I. Scofieldnek nem minden megjegyzésével értek egyet, magyarázatos Bibliájában, a Róma 1,16-ot követõ, az „üdvösség” szóra vonatkozó lábjegyzete kiváló.
Dr. Scofield, a görög és héber nyelv tudósa állapítja meg a következőket: az üdvösségre használt görög és héber szavak jelentése magába foglalja a szabadítás, a biztonság, a megőrzés, a gyógyulás és az épség (egészség) fogalmát.
El Shaddai megígérte, hogy megmutatja nekünk a szabadítást, a biztonságot, a megőrzést, a gyógyulást és az egészséget. Mert megígérte, hogy megmutatja nekünk az Ő üdvösségét!

Megvallás:
Mivel ragaszkodom Istenhez, aki több mint elegendő, megmutatta nekem az Ő üdvösségét.
Megismertette velem Jézus Krisztus Evangéliumát, amely Isten ereje az üdvösségre. (Róm. 1,16)
Ez az evangélium Isten ereje az én üdvösségemre. Isten ereje az én biztonságomra.
Isten ereje az én megtartásomra. Isten ereje az én gyógyulásomra. 
Isten ereje az én egészséges életemre. És több, mint elegendő!

2023. december 7., csütörtök

HOSSZÚ ÉLET!

,,💞Mivelhogy ragaszkodik hozzám… Hosszú élettel elégítem meg őt…,, — ZSOLTÁROK 91,14. 16.

„Igen, Hagin testvér — mondta valaki —, de én ismertem egy szolgálót, aki csodálatos elhívottja volt Istennek, és mégis meghalt negyvenkét éves korában.”

Ez nem jelenti azt, hogy neked, vagy nekem is meg kellene halnunk fiatalon. 
Én nem tudom, hogy az a szolgáló miben hitt — de azt tudom, hogy én miben hiszek. És tudom, hogy az Isten, aki több mint elegendő, azt mondta: „Hosszú élettel elégítem meg őt.”
Más meg azt mondja erre: „Ez csak azt jelenti, hogy örökké fogunk élni a mennyben.” 
Nem, a bűnösök is örökké fognak élni.
Ők is élnek majd egy bizonyos helyen, és mi is élni fogunk, egy másik helyen. 
Ez az Ige azt mondja, hogy mi hosszú életet élvezhetünk itt, ezen a földön.

A Példabeszédek értelmezése felfedi, hogy Isten Igéje szerint, ha bizonyos dolgokat cselekszünk, az meghosszabbítja, más dolgok viszont lerövidítik az életünket.
Az Efézus 6,1–3. azt mondja a gyermekeknek: tiszteld a szüleidet, hogy „…jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.”

Péter idézi a Zsoltárokat, és biztosít bennünket, hogy ezek az ígéretek minket illetnek. (1Pét. 3,10. Zsolt. 34,13)
Megígért élettartamunk hetven vagy nyolcvan esztendő. (Zsolt. 90,10)

Ne köss kompromisszumot. Ennél kevesebbel semmiképpen se érd be. És vesd a hitedet Istenbe mindenben, amiben csak tudod!

Megvallás: Mivel ragaszkodom Istenhez, El Shaddai hosszú élettel fog megelégíteni engem.
Hacsak az Úr Jézus Krisztus vissza nem jön, mielőtt meghalnék, le fogom élni az életemet Isten szolgálatában.
Én együtt fogok élni és munkálkodni Istennel, hogy véghezvigyük az Ő akaratát itt a földön.

2023. december 6., szerda

Ő FELMAGASZTAL❣️

,,Mivelhogy ragaszkodik hozzám… felmagasztalom õt… és megdicsőítem őt.,, — ZSOLTÁROK 91,14–15

Én inkább kívánom magamnak az Istentől való felmagasztalást, mint bármilyen dicsőséget, amit e világ felkínálhat.
Mesélnek egy történetet Napóleonról, miszerint egy nap, amint éppen seregszemlét tartott, a lova egyszer csak megbokrosodott.
Egy fiatal közlegény előrelépett, megfogta a ló kantárát, és lecsillapította az állatot.
Napóleon azt mondta: „Köszönöm, kapitány.” És ezzel a közlegény kapitánnyá lépett elő.
A többi tiszt azonban nem fogadta be a fiatalembert. Õk érdemeik alapján kapták a rangfokozatukat, neki viszont úgy ajándékozták.
Napóleon észrevette ezt, és elrendelte a hadsereg teljes díszszemléjét.
A fiatalembert lóra ültette maga mellett, és együtt lovagoltak ki a gyakorlótérre.
A többi tiszt ezek után azt kezdte mondogatni:
„Ez az ember Napóleon kegyeltje.” És elkezdték keresni a kegyeit.
Lehet, hogy a világ nem tudja ezt, de közeleg az idő, amikor meg fogja tudni, hogy mi a királyok Királyának és az urak Urának vagyunk a kegyeltjei. És akkor majd azt kívánják, hogy bárcsak keresték volna a kegyeinket.

Maga Jézus mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székében.”
(Jel. 3,21)
Jézus kegye messze felülmúlja és túlragyogja mindazt, amit e világ adhat.

Megvallás: Mivel ragaszkodom Istenhez, Õ felmagasztal engem, Õ megdicsőít engem. Én a királyok Királyának és az urak Urának vagyok a kegyeltje.
Kegyeltje vagyok annak az Istennek, aki több, mint elegendő.

2023. december 5., kedd

Ő A KIÚT❤️

,,💞Mivelhogy ragaszkodik hozzám… Vele vagyok háborúságában, megmentem őt…,, - Zsoltárok 91,14. 15.

Isten nem mondta, hogy nem lesznek nehézségeid.
Sokkal inkább utal arra, hogy nehézségeid lesznek amiatt, mert keresztény vagy!

A világ üldöz majd téged, a szájára vesz, gonoszul fog beszélni rólad.
Az ellenség felsorakozott ellened. E világ istene lépten-nyomon nyomást gyakorol rád. (2Kor. 4,4)
Akad, aki azt hiszi, hogy Isten gyakorol ránk nyomást, de ez nem így van.

Jézus az Ő munkáit és az ördög munkáit így állította szembe: „A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.” (Ján. 10,10)

Isten nem tolvaj. 
Az ördög az, aki lop, öl és pusztít — nem Isten. Isten azt mondja az Ő Igéjében: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.” (Zsolt. 34,20)

A baj itt a nehézségeket és a megpróbáltatásokat jelenti. És ezek a te üldöztetéseid.
De mit ígért meg az Úr, hogy mennyiből ment ki téged: a feléből? Nem! Valamennyiből!
És az Úr nem csupán azt ígérte meg, hogy veled lesz háborúságodban és ott áll majd melletted.
Ő azért van ott, hogy megszabadítson téged a háborúságból.
És Ő több mint elegendő!

Megvallás: Én ragaszkodom Istenhez: ezért, nem számít, hogy milyen nehézség vagy megpróbáltatás jön, én tudom, hogy El Shaddai velem van és megszabadít engem.
Ő pedig több, mint elegendő!


2023. december 4., hétfő

Ő VÁLASZOL❣️

,,Mivelhogy ragaszkodik hozzám… Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt…,,
— ZSOLTÁROK 91,14. 15

,,Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.,, — JEREMIÁS 33,3

,,És amit imádságotokban kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.,, — MÁTÉ 21,22

,,Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok és meglesz az néktek.,, — MÁRK 11,24

,,És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy amit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek… kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen. ,,— JÁNOS 16,23–24

Ez még messze nem az összes igehely az ima témájában. De arra elegendő, hogy lángra lobbantsa a szívünket. Elegendő arra, hogy elkezdjünk imádkozni. Miért?
Mert El Shaddai mondta nekünk: „Én válaszolni fogok.”
A mindenható Isten — az, aki több, mint elegendő — megígérte, hogy válaszol azoknak, akik szeretettel ragaszkodnak Őhozzá!

Megvallás: 
Én ragaszkodom a Mindenható Istenhez; ezért Õ válaszol nekem. Segítségül hívom Õt, és Õ válaszol nekem.
Én kérek, és Õ megadja nekem. Én keresek, és Õ elvégzi, hogy én meg is találjam. Én zörgetek, és Õ megnyitja nekem.
Bármit is kívánjak, amikor imádkozom, én hiszem, hogy megkapom és Isten elvégzi, hogy meg is kapjam.
Amit csak kérek Jézus Nevében, a Mindenható Isten megadja nekem. Ezért az én örömöm valóban teljes!

2023. december 2., szombat

EL SADDAI, Ő TÖBB, MINT ELEGENDŐ❣️

,,💞És megállt a nap, és vesztegle a hold is, amíg bosszút állt a nép az ő ellenségein…,, — JÓZSUÉ 10,13

Látjuk El Shaddait Izraellel a Kánaán földjén.
(Mellesleg mondom: Kánaán nem a menny előképe.
Nem lehet az. A mennyben nem kell majd csatákat megvívni, városokat elfoglalni, vagy ellenségeket és óriásokat legyőzni — ezek itt, ebben a világban vannak.
Nem, Kánaán a Szent Szellem-keresztségnek és a Krisztus Jézusban való kiváltságainknak az előképe.)

Amikor Izrael nehézségekkel került szembe Kánaánban, a vezetőjük, Józsué, az Úrhoz fordult.
És Isten megállította az egész univerzumot, mert Isten egy embere imádkozott! Isten meg tudja ezt tenni
— Ő az Isten, aki több, mint elegendő!

Az egész Ószövetségen át látjuk El Shaddait hatalmasan cselekedni a nép, a próféták, a papok és a királyok életében.
Ő azonban nem csak a tegnap Istene, Ő a jelen Istene!
Nem úgy nevezte magát: „az Isten, aki több, mint elegendő volt”, vagy „az Isten, aki több, mint elegendő lesz”.

Sokszor a múltra tekintve mondogatjuk:
„Ó, milyen csodálatos volt az, amikor Isten még ilyen dolgokat cselekedett”, vagy a jövőbe nézve mondjuk:
„Amikor mind a mennyben leszünk majd, milyen csodálatos lesz!”
Nem! A dolgok itt és most fognak megváltozni, ha bízol Istenben, aki több, mint elegendő!

Megvallás:
Én hiszek Istenben. Én bízom Istenben, most.
Ő több, mint elegendő, ma! Több, mint elegendő arra, hogy legyőzzön bármilyen helyzetet, amivel szembe kerülhetek.
Ő TÖBB, MINT ELEGENDŐ a számomra.

Ő MEGSZABADÍT❣️

,,💞Mivelhogy [a hívő] ragaszkodik hozzám [Istenhez], megszabadítom őt…,, — ZSOLTÁROK 91,14.

Az angol nyelvben az ‘I will’  ‘akarom [tenni]’) és az ‘I shall’ (‘meg fogom [tenni]’) a lehető legerőteljesebb kinyilvánítása az akaratnak.
A Zsoltárok 91. utolsó verseiben pedig hét dolgot említ Isten — aki több, mint elegendő —, amit meg akar, meg fog tenni azért az emberért, aki szere - tettel ragaszkodik Őhozzá.
(Hála Istennek, én szeretettel ragaszkodom Őhozzá — ugye te is?)
Figyeld meg, Isten nem azt mondta:
„Lehet, hogy megteszem” vagy „Ha bírom erővel, megteszem. Ha ki nem merülök, akkor megteszem.”
Nem! Aki túlcsordulóan elegendő, Ő azt mondta: „Meg akarom tenni.” 
Először azt mondta Isten: „Meg akarom szabadítani őket…” 
Ez az Isten, aki több, mint elegendő, a szabadítás Istene. Megtartotta az Ábrahámnak adott szavát, és megszabadította Izraelt — és még ma is Ő a szabadító!
A mi Istenünk nem az elnyomó; Ő a szabadító! 
Az Apostolok cselekedetei 10,38. világossá teszi ezt.
A sátán az emberiség elnyomója, Jézus pedig a mi szabadítónk!

Megvallás: Én ragaszkodom Istenhez; ezért Ő megszabadít engem. Ő a szabadítás Istene. És Isten több, mint elegendő.
Mindig bírja erővel, sosem merül ki. Isten mindazt megteszi, amiről kijelentette, hogy meg fogja tenni.


2023. december 1., péntek

EL SHADDAI❣️

,, Mikor Ábrám kilencvenkilenc esztendõs volt, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki:
ÉN A MINDENHATÓ ISTEN VAGYOK, EL SHADDAI, járj énelõttem, és légy tökéletes.,,

— 1MÓZES 17,1.

A héber eredeti szerint ebben az ószövetségi versben Isten azt mondta: „Én El Shaddai vagyok.”
Isten hét szövetségi néven nyilatkoztatta ki magát Izraelnek, ezek egyike volt az El Shaddai — szószerinti jelentése:
‘az Isten, aki több, mint elegendő’ vagy ‘az, aki teljességgel elegendő’.
Növeli a hitedet, ha úgy gondolsz Istenre, mint „aki több, mint elegendő!”
Isten az ó szövetség egésze alatt megjelenítette és kinyilatkoztatta magát mint El Shaddai — az Isten, aki több, mint elegendő. Amikor például kihozta Izrael gyermekeit az egyiptomi rabszolgaságból, a fáraó katonái utánuk mentek, hogy elfogják, és újra rabszolgákká tegyék õket. Izrael gyermekeinek egyik oldalán a pusztaság volt, másik oldalon a hegyek, előttük meg a Vörös-tenger.
Látszólag reménytelen helyzet, de ők Istenre tekintettek — az Istenre, aki több, mint elegendő — és Õ kettéválasztotta a tengert!
Megmerevítette a mélységes vizeket a tenger szívében! (2Móz. 15,8)
Befagyasztotta a vizeket! A vizek fal módjára álltak mindkét oldalon, és Izrael gyalog kelt át a túlpartra.
A mi Istenünk több, mint elegendő!

Megvallás: Az én Atyám El Shaddai, az Isten, aki több, mint elegendő. Õ több, mint bármekkora hegy a jobb oldalamon.
Õ több, mit bármilyen ellenség mögöttem.
Õtöbb, mit bármely akadály előttem. Õ az én tulajdon Atyám.
És Õ az El Shaddai — az Isten, aki több, mint elegendő!



2023. november 30., csütörtök

IMÁDAT❣️

,,,,Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Szellem…,,
— APOSTOLOK CSELEKEDETEI 13,2

Ez a dicsőítés imája — az Úrnak való szolgálat.
Igaz, hogy Isten törődik velünk.
Őt érdekli a mi sorsunk, és be akarja tölteni a szükségeinket, mivel Ő mondta nekünk, hogy kérjünk.
Az én személyes megfigyelésem szerint azonban az imáink túl nagy százaléka áll abból, hogy:
„Add meg nekem, add meg nekem, add meg nekem.”
Időt kell szakítanunk mind a személyes imaéletünkben, mind az összejöveteleinken a gyülekezeteinkben arra, hogy várakozzunk Istenre és szolgáljunk az Úr felé.
Az ilyen légkörben tud Isten mozdulni.
Ahogy szolgáltak az Úr felé és böjtöltek, a Szent Szellem kinyilvánította magát! Isten saját gyönyörűségére teremtette az embert, azért, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet.
Ő a mi Atyánk. Mi Istentől születtünk.
Soha egyetlen földi szülő sem élvezte úgy a gyermekeivel való közösséget, mint ahogy Isten élvezi a fiaival és leányaival való közösségét.
Szakíts időt az Úr felé való szolgálatra: Imádkozz. Várakozz Istenre.
Mondd meg Neki, hogy mennyire szereted Őt. Dicsőítsd Őt. Adj hálát a jóságáért és kegyelméért.

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat.
Gyakorold a mai leckét úgy, hogy szolgálsz az Úr felé.

2023. november 29., szerda

ÉJFÉLI ICSŐÍTÉS❣️

,,Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőitik az Istent.
A foglyok pedig hallgatják vala őket.,,—
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,25

Az ének, a dicsőítés és a hálaadás mind együtt járnak.
Pált és Silást sok korbácsütéssel megverték, börtönbe vetették, és a lábaikat kalodába zárták. 
Éjfélkor mégis imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent — hangosan.
A többi fogoly hallotta őket! A legtöbb ember hasonló helyzetekben siránkozna és panaszkodna.
Ha olyanok lettek volna, mint néhány mai keresztény, Silás azt mondta volna: „Pál, ott vagy még?”
Pál pedig azt válaszolta volna: „Hát hol lehetnék?”
Silás így panaszkodott volna: „Mit mondjak, a hátam valami borzasztóan fáj. 
Nem értem, miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen velünk. Tudja, hogy Őt próbáltuk szolgálni és mindent elkövettünk, amit csak tudtunk!”
Az ilyenfajta ima még beljebb vitte volna őket a bajba — ahelyett, hogy kihozta volna!
Nem Isten záratta őket a börtönbe; az ördög tette.
Van itt azonban egy igazság és útmutatás, ami segíthet nekünk az éjféli órában — a megpróbáltatások, a próbatételek idején —, amikor jönnek az élet viharai. Ilyenkor imádkozni kell, dicsőíteni, énekelni és hálákat adni Istennek!

Megvallás:
Én dicséretet mondok és hálát adok Istennek mindenkor. Sohasem adom át magamat az önsajnálatnak. 
Én a dicsőítésnek adom át magamat mindenkor.

2023. november 28., kedd

TÖLTEKEZZ BE❣️

Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hiszen a Szellem által szól titkokat […] 
Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen. Hogy van hát? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a szellemmel, de énekelek az értelemmel is.
Mert ha szellemmel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? 
Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból. — 1KORINTHUS 14,2. 14–17.

Isten adott a Gyülekezetnek egy isteni, természetfeletti módot arra, hogy beszélgessünk Õvele! 
Isten Szellem.
Amikor nyelveken imádkozunk, közvetlen kapcsolatban vagyunk Istennel, aki Szellem!
Beszélgetünk Õvele, isteni, természetfeletti módon.
Ilyen módon vagyunk képesek „szellemmel mondani áldást”, és „szépen mondani áldást”.
Amikor Pál az ott lévő avatatlanról szólt, azokra gondolt, akik járatlanok a szellemi dolgokban.
Ha vacsorára hívsz, és előtte azt mondod:
„Kérlek, mondj áldást”, én pedig nyelveken beszélnék, nem tudhatnád, hogy mi hangzott el. 
Nem épülnél általa.
Ezért mondta Pál, hogy ilyen helyzetben jobb értelemmel imádkozni. 
Jegyezzük meg azonban, hogy Isten Igéje kijelenti: a nyelveken való imádkozás egy tökéletes módja a hálaadásnak!

Megvallás: Én áldani fogom Istent a Szellemmel. Én szépen fogok áldást mondani.

2023. november 27., hétfő

JÓ HÁLÁT ADNI❣️

,,A Krisztus Igéje lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Õáltala.,, 
— KOLOSSÉ 3,16–17.

,,Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban tihozzátok.,, 
— 1THESSALONIKA 5,18

Mennyire hasonló a tegnapi és a mai igevers.
A szívben való éneklés és a hálaadások egyszerűen kéz a kézben járnak egymással. 
Ha be vagy teljesedve a Szent Szellemmel, meg fogod tapasztalni ezt a dicsőítést, ezt a hálaadást.
Ha nem így van, annak egyszerűen csak az az oka, hogy nem vagy beteljesedve a Szellemmel. 
Teljesedj be!
(Lásd Ján.7,37–39. 14,16–17. Csel. 1,4–5. 2,4. 8,14–17. 10,44–46. 19,1–3. 6.)
Akkor benned lesz a dicséret szelleme és a hálaadás szelleme.

Megvallás: Én hagyom, hogy a Krisztusnak Igéje lakozzon bennem gazdagon. 
Hasznomra válnak a tanítások, az intések, a zsoltárok, a dicséretek és a szellemi énekek.
Hálákat zengedezem a szívemben az Úrnak.
Mindent, amit csak cselekszem szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak Nevében cselekszem.
Hálát adok az Istennek és Atyának Õáltala.

2023. november 26., vasárnap

SZELEMMEL BETELJESEDVE❣️

,,És meg ne részegedjetek bortól, amiben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.,, — EFÉZUS 5,18–20.

— Én valahogy nem tudok Istennek úgy hálát adni, ahogyan kellene — mondják némelyek. 
Képes vagy rá, ha követed Pál útmutatását az Efézus 5,18–20-ban: „…teljesedjetek be Szent Szellemmel…”
És közvetlenül az után, hogy ezt az utasítást adja ezeknek a „pünkösdi” népeknek, Pál megmutatja az útját is, ahogyan állandóan beteljesedve lehetünk a Szellemmel:
„Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.”

A túláradó szív lesz a te bizonyságtételed!
Tele lesz a poharad, és csordultig! Dicséretet énekel a szíved! „Hálákat adván mindenkor mindenekért…”

A szíved hálával teli. Hálákat adsz Isten minden áldásáért. Még a próbatételekért is hálát tudsz adni.
Nem azért adsz hálát, amit az ördög tett, hanem az Igéért, azért a lehetőségért, hogy láthatod Istent munkálkodni, és azért az áldott igazságért, hogy Isten mindent a te javadra tud fordítani.

Megvallás: Én állandóan be vagyok teljesedve a Szent Szellemmel. Beszélgetek a Szellemben. Énekelek, és dicséretet mondok szívemben az Úrnak. És telve vagyok hálaadással.

2023. november 25., szombat

EGY HATALMAS TERV❣️

,,💞Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva:
 Átkozott minden, aki fán függ.,, — GALATA 3,13.

Örökségünk részeként, a Kolossé 1,12–14. szerint, hálát kellene adnunk az Atyának „
…a mi váltságunkért az Õ vére által…” (14. vers) Mitõl vagyunk megváltva? 
A törvény átkától. És mi a törvény átka? 
Ezt csak úgy tudhatjuk meg, ha megnézzük a törvényben, hogyan határozza meg az átkot.

Az Újszövetségben „a törvény” a Biblia elsõ öt könyvére, a Pentateukhoszra vonatkozik. 
Ott azt olvashatjuk, hogy az átok, azaz a büntetés, ami Isten törvényének a megszegéséért jár, háromszoros:
(1) szellemi halál (1Móz. 2,17)
(2) szegénység (5Móz. 28,15–68)
(3) betegség (5Móz. 28,15–68).

A Galata 3,13. kijelenti nekünk, hogy Krisztus már megváltott minket a törvény átkától, a Kolossé 1,12–14. pedig azt mondja, hogy adjunk hálát Istennek ezért!
Hálát kell adnunk az Atyának ezért a hatalmas megváltási tervért, amelyet megalkotott, és elküldte az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa!

Megvallás: Köszönöm Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet megalkottál és elküldted az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a szellemi haláltól!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a szegénységtől!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a betegségtől!
Köszönöm Neked, Atyám!

2023. november 24., péntek

MÁS URAD LETT❣️

,,Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.,, — RÓMA 6,14

A mai szöveg egy másik fordítása így szól:„Mert a bűn nem fog uralkodni felettetek.” 
A bűn és a sátán egymással felcserélhető fogalmak.
Ezért így is olvashatnánk ezt a verset: „Mert a sátán tirajtatok nem uralkodik”, vagy „a sátán nem fog uralkodni felettetek.”

Annak oka, hogy a sátán nem uralkodhat feletted, a Kolossé 1,13-ban található meg — az Atya kiszabadított téged a sátán hatalma és uralma alól. Abban a pillanatban, hogy újjászülettél, és új teremtménnyé lettél Krisztus Jézusban, Jézus lett a te Urad. 

Most már Ő uralkodik feletted; a sátán többé nem urad.
A sátán többé nem uralkodhat feletted.
Amikor újjászülettél, a sátán uralma véget ért feletted — és Jézus uralma kezdődött meg feletted!
És mindaz, ami a sátántól van — a betegség, a gyengeség, a rossz szokások vagy bármi más — többé nem uralkodhat feletted!

Megvallás:
Jézus az én Uram. Köszönöm Neked Atyám.
Köszönöm Neked, hogy megszabadítottál engem a sátán hatalmából.
Köszönöm Neked, mert így a sátán többé nem uralkodhat felettem.
Köszönöm Neked, mert így a betegség, a gyengeség, a rossz szokások többé nem uralkodhatnak felettem.
Köszönöm Neked, hogy a sátánnak nincs uralma felettem!


2023. november 23., csütörtök

KÖSZÖNÖM ATYÁM❣️

,,💞Hálákat adván az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Õ szerelmes Fiának országába; akiben van a mi váltságunk az Õ vére által, bûneinknek eltörlése.,,— KOLOSSÉ 1,12–14

Az Újszövetség azt mondja nekünk, hogy hálát kell adnunk az Atyának, mert Õ alkalmassá tett minket valamire.
Mire? „…a szentek örökségében való részvételre a világosságban!”
Az Amplified Bible így fordítja a 13-as verset: „[Az Atya] már kiszabadított és Önmagához vonzott minket a sötétség hatalmából és uralmából…”

Maga Isten szabadított meg minket a sátán hatalmából!
A sátán országa a sötétség országa. Isten országa a világosság országa. 
Az Atya tett minket alkalmassá a szentek örökségében való részvételre a világosságban.
Õ szabadított ki minket a sötétség hatalma és uralma alól.
A sátánnak nincs hatalma felettünk. Nem uralkodhat felettünk. 
Nekünk pedig az mondatott, hogy adjunk hálát Istennek ezért!

Megvallás:
Köszönöm Neked, Atyám, hogy alkalmassá tettél engem a szentek örökségében való részvételre a világosságban.
Köszönöm Neked, hogy kiszabadítottál a sötétség hatalmából.
Köszönöm Neked, hogy átvittél engem a Te szerelmes Fiad országába — a világosság országába.

2023. november 22., szerda

A CÉL❣️

,,…hogy csendes és nyugodalmas életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
Mert ez jó és kedves dolog a mi üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.,, — 1TIMÓTHEUS 2,2–4

Isten nem azért mondja, hogy tegyünk meg valamit, hogy kitöltse valamivel az üres helyeket a Bibliában. Célja van vele. 
Azért kell imádkoznunk a hatalomban lévőkért, hogy a keresztények csendes és nyugodalmas életet élhessenek.

Isten törődik velünk, és munkálkodni fog az érdekünkben, még akkor is, ha azok, akik a hatalomban vannak nem keresztények. Isten alapvető célja az, hogy mi szabadon terjesszük az Evangéliumot. 
Ha a kormány nem stabil, az Evangélium terjesztése akadályoztatva van.
A politikai felfordulások, a háború, az utazási korlátozások és más megszorítások akadályozzák az Evangélium terjesztését.

Jézus azt mondta: „És az Isten országának ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” (Mát. 24,14)
Az ördög mindent el fog majd követni, hogy ez ne menjen végbe.
Ezért int minket arra, hogy ajánljunk fel közbenjáró imákat, imádságokat és hálaadásokat azokért, akik vezetik az országunkat.

Megvallás: Atyám, köszönetet mondok Neked a vezetőinkért. 
Köszönetet mondok Neked, mert Te meghallgatod és megválaszolod az imát, és mert folyamatosan munkálkodsz az érdekemben.

2023. november 21., kedd

HÁLAADÁSOK❣️

,,Buzdítalak azért, hogy mindenek előtt tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások, hálaadások minden emberért, királyokért és minden hatalomban lévőkért…,,— 1TIMÓTHEUS 2,1–2

Isten Igéje világos ezzel kapcsolatban.
Hiszem, hogy sok keresztény gyakorolja ezt az Igét bizonyos mértékig, de úgy látom, kissé elhanyagoltuk ezeket a „hálaadásokat”.
Isten akarata, hogy Neki ajánljuk fel a hálaadásainkat. És sok mindenért kellene hálát adnunk Istennek!

Sok az olyan keresztény, aki folyton panaszkodik, és szüntelen arról beszél, hogy mi a baj minálunk.
A Biblia nem mondja a keresztényeknek, hogy ezt tegyék.
Ehelyett int bennünket, keresztényeket, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások és hálaadások a vezetőinkért.
(Lehetetlen, hogy az értük való imáink működjenek, ha ugyanakkor kritizáljuk őket.)

Megvallás: Én hálát adok Isten Igéje alapján az ország vezetőiért. Hálákat adok ezért a nagyszerű országért.




2023. november 20., hétfő

MINENEKELÖTT❣️

,,💞Buzdítalak azért, hogy mindenek előtt tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások, hálaadások minden emberért, királyokért és minden hatalomban lévőkért…,,
— 1TIMÓTHEUS 2,1–2.

Amikor követjük az útmutatásokat Isten Igéjében, és a fõ dolgokat az elsõ helyre tesszük, eredményeket érünk el.
Ez különösképpen igaz ennek az Igének az esetében.
Ha követjük az útmutatásokat, és az elsõ dolgokat az elsõ helyre tesszük, számíthatunk arra, hogy Istentõl megkapjuk azt, amirõl gondoskodott a számunkra.

A „mindenek elõtt” azt jelenti, hogy mindenek elõtt.
De figyeld meg, hogy a könyörgések, az imádságok, az esedezések mellett az Ige a „hálaadásokat” is említi.

A félreértések elkerülése végett, és hogy pontosan értsük, kikrõl beszél, 
Pál a továbbiakban meghatározza, kik azok a „minden ember”.
A „királyok”-hoz értendõk az elnökök, a kormányzók és a nemzet más vezetõi. 
A „minden hatalomban lévõk”-höz tartoznak az országos, a megyei és a városi vezetõk, stb.

Ha keresztények lévén Isten kedvében akarunk járni, kiket helyezünk elõre az ima és hálaadási listánkon? 
Saját magunkat? Gyermekeinket, unokáinkat? Egyházunkat? Nem.

Ha Isten kedvében akarunk járni, akkor azt kell tennünk, amit Isten mondott. 
Mindenekelõtt imádkoznunk és hálát adnunk kell mindazokért, akik hatalomban vannak.

Megvallás: Köszönetet mondok Neked, Uram, a miniszterelnökünkért. 
Köszönetet mondok Neked mindazokért, akik hatalomban vannak.

2023. november 19., vasárnap

HÁLADÁSNAP❣️

,,Adjanak hálát az Úrnak az Ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, és áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az Ő cselekedeteit örvendezéssel!,, — ZSOLTÁROK 107,21–22

Az Egyesült Államok alapítóatyái szenteltek egy napot,
amelyen minden évben hálát adnak Istennek azokért az áldásokért, amelyekkel megáldotta őket ebben az új világban.
Megáldotta őket szellemileg, és megáldotta őket anyagilag.
Nekünk is hálát kellene adnunk Istennek az életünk szellemi és anyagi áldásaiért, amelyeket Tőle kaptunk.
És hálát kellene adnunk Istennek az Õ szerető oltalmazásáért, és rólunk való gondoskodásáért.
A hálaadás mai ünnepén, nézzük meg Isten Igéjét, hogy meglássuk, mit mond a „hálaadásról“.
Az Újszövetségben fogjuk megnézni — mivel az új szövetség alatt élünk —,hogy az új szövetség szerint miért adjunk hálát.

Megvallás: Dicsérem az Urat az Õ jóságáért. A hálaadásnak áldozatával áldozom és hirdetem az Õ cselekedeteit örvendezéssel. Hálát adok Neki az élet szellemi és anyagi áldásaiért. 
Hálát adok Istennek az Õ oltalmáért és gondoskodásáért