2023. július 31., hétfő

SZELLEM SZERINT JÁRNI❣️

,,Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Szellem szerint.,,– RÓMA 8,1


A lelkiismeret az emberi szellem hangja. A józan ész a lélek, vagyis az elme hangja. 
Az érzékelés a test hangja.
A Szent Szellem nem a józan eszünk, az érzékelés mellett tesz bizonyságot. 
A Szent Szellem a szellemünkkel együtt tesz bizonyságot. 
Én nagyon óvatosan használom azt a szót, hogy ’érzés’. Amikor Isten jelenlétét érzékeljük egy összejövetel alatt, az emberek gyakran azt mondják: ’éreztem’. 
Valójában nem annyira fizikailag, hanem inkább szellemileg érzékeljük Isten jelenlétét. 
Ügyelek arra, hogy különbséget tegyek a kettő között, mert az emberek olyan könnyen átcsúsznak az érzések világába. Amikor jól érzik magukat, azt mondják:
„Dicsõség Istennek! Halleluja! Üdvösségem van!
Be vagyok teljesedve a Szellemmel!
Minden olyan csodálatos!”
Ha viszont rosszul érzik magukat, savanyú képet vágnak, és azt mondják: „Mindent elvesztettem. 
Nem úgy érzem magam mint régen, biztos visszaestem.”
Ha érzések szerint járunk, bajba kerülünk. Ezért van, hogy oly sok keresztény érzi úgy, hogy egyszer fent van, más kor lent, egyszer bent van, máskor kint.
(Én jojókeresztényeknek hívom őket.)
Nem a szellemük szerint járnak. Nem hitben járnak, az érzéseik szerint járnak.

Megvallás: Én nem test szerint járok, hanem szellem szerint. Nem az érzéseimet követem, hanem a szellemem hangját, a lelkiismeretemet követem!