2023. július 1., szombat

JÉZUS ÚR -VOLTA❣️

,,És valamit tesztek, szellemből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek; tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.,, – KOLOSSÉ 3,23. 24


Amikor Jézus lesz az úr az életedben, bele kíván majd szólni, hogy milyen könyvet olvasol, mivel töltöd a szabadidődet és hogyan bánsz a fizikai testeddel.
Ha Jézus a te urad, azt kívánja, hogy beleszólása legyen az anyagi életedbe, vagyis abba, hogy hogyan jutsz pénzhez.
És abba is, hogyan és mire használod. Ha Jézus a te urad, megkívánja, hogy szava legyen a házasságoddal, a gyermekeiddel és az otthonoddal kapcsolatban.
Ő akar irányítani abban, hogy mi legyen a foglalkozásod és hol élj. Igen, Jézus be kíván lépni az életed minden területére, ha Ő a te urad. Én pedig azt akarom, hogy Ő legyen az én uram. Te nem? Ettől lesz áldott a keresztény élet.
Amikor Jézus uralkodik felettünk az életünk gyengesége, gyarlósága és emberi irányítása megszűnik.
Felemeli az életünket a természetes szintről a természetfelettibe.

Megvallás: Én új életben járok. Jézus Krisztus az én Megváltóm. 
Jézus az én Uram. Úr Jézus, én most már a Te királyságodban élek, és elfogadom azt, hogy Te vagy az Úr az én életem felett. 
Azt akarom, hogy a Te akaratod és a Te terved valósuljon meg az életem minden területén.