2024. március 15., péntek

ELSŐ LÉPÉS: MOND KI! - MÁSODIK LÉPÉS: TEDD MEG! -HARMADIK LÉPÉS: FOGADD EL - NEGYEDIK LÉPÉS: MOND EL❣️

,,💞Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok. 
És vérének forrása azonnal kiszáradt, és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. […] 
Ő [Jézus] pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. 
Eredj el békével, és megszabadulva bajodtól, maradj egészséges. ,,
—MÁRK 5,28. 29. 34.

Az Úr Jézus Krisztus 1953-ban egy látomás során egy prédikációt adott nekem. 
Azt mondta, fogjak papírt, ceruzát és írjam le: 1, 2, 3, 4. 
Majd azt mondta: „Ha bárki, bárhol megteszi ezt a négy lépést, illetve működésbe hozza ezt a négy alapelvet, mindig meg fogja kapni, amit csak kér Tőlem, illetve Istentől, az Atyától.”

A lépések, amiket Jézus megadott, egyszerűek. Így következnek:
(1) mondd ki
(2) tedd meg
(3) fogadd el és
(4) mondd el.


Jézus a vérfolyásos asszony gyógyulását hozta példának e négy lépés bemutatására.

1. lépés: mondd ki! Mi volt az első lépés, amit megtett a gyógyulása irányába?

„Mert azt mondja vala…”
Jézus mondta nekem: „Akár pozitív, akár negatív, amit kimond, aszerint fogja megkapni.
Ez az asszony tehetett volna negatív megvallást is. 
Mondhatta volna azt is: ‘Nincs semmi értelme. Már olyan hosszú ideje szenvedek. 
Már a legjobb orvosok is lemondtak rólam mind. Legjobb lesz, ha meghalok.’
És ezt kapta volna meg. De pozitív kijelentést tett — és az történt meg. Ez az asszony a hitét mondta ki.”

Megvallás: Azt kapom meg, amit kimondok. Én pozitív módon beszélek — és eszerint is kapok. 
Én kimondom a hitemet, és a kimondott szavaim egészségessé tesznek.

Második lépés: tedd meg!


Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei pedig nincsenek? […] 
De mond hatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak.
Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteid nélkül; én is meg fogom neked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet. […] Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő [Ábrahám] cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit. —JAKAB 2,14. 18. 22.

2. lépés: tedd meg!
A vérfolyásos asszonynak semmi haszna nem lett volna abból, ha pusztán kimondta volna: „Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok”, de nem cselekedett volna a szerint, amit kimondott!
Jézus azt mondta abban a látomásban: „A cselekedeteid vagy legyőznek, vagy pedig sikerre visznek. 
A cselekedeteid szerint vagy kapni fogsz, vagy akadályoznak abban, hogy kapj.”
Ez nagyon fontos, olvasd el újra!

Jakab apostol levele a hívőknek szól. Jakab azt mondta:
„Mi a haszna, atyámfiai.” Legtöbben azt hiszik, hogy Jakab itt az üdvösségről szól, ő azonban olyanoknak ír, akik már üdvözültek, rámutatva arra, hogy a hit a megfelelő cselekedetek nélkül nem működik. 
Nagy hibát követünk el, ha megvalljuk hitünket Isten Igéjében, de helytelen cselekedeteink ugyan - akkor ellentmondanak megvallásunknak. 
Ahhoz, hogy Istentől kapni tudjunk, cselekedeteinknek összhangban kell lenniük azzal, amit mondunk és hiszünk. 
Ez az asszony azt mondta: „Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok”, és ezt követően e szerint is cselekedett — és meg is kapta!

Megvallás: Az én cselekedeteim összhangban vannak Isten Igéjével.
A cselekedeteim győzelemre visznek engem. Cselekedeteim szerint kapok Istentől!

Harmadik lépés: fogadd el!


És vérének forrása azonnal kiszáradt, és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából. Jézus pedig azonnal észre vevén magán, hogy isteni erő áradott ki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat? —MÁRK 5,29. 30.

Jézus tudta, hogy erő áradt ki belőle. Abban az időben Jézus mint az Istenség egyedüli képviselője, munkálkodott a földön. Ő fel volt kenve a Szent Szellemmel. (Csel. 10,38)

Azokban a napokban, ha oda akartál menni, ahol az erő volt, oda kellett menned, ahol Jézus volt. 
Ma, az Istenségből a Szent Szellem az a személy, Aki a földön munkálkodik. 
Ő jelen van mindenütt — és ahol a Szent Szellem van, ott erő van. 
Az atombombák rádióaktivitást bocsátanak ki a légkörbe — ez egy olyan erő, amely nem látható és nem érezhető. De ez az erő veszélyes, sőt halálos.

A földön munkálkodik azonban egy olyan erő ebben a pillanatban is, amely nem veszélyes és nem is halálos; egy olyan erő, amely meggyógyítja és megszabadítja az embereket — a Szent Szellem ereje!

Jézus azt mondta nekem, amikor megadta ezt a négy lépést: „Az erő mindig jelen van mindenhol. 
A hit az, ami aktivizálja, munkára fogja, illetve használja ezt az erőt.”

Ennek az asszonynak a hite idézte elő, hogy Jézusból erő áradt ki őbelé. Hitünkkel tudunk rácsatlakozni Isten erejére, amely mindenhol jelen van, és mi hit által képesek vagyunk ezt az erőt működésbe hozni saját érdekünkben.

Megvallás: Én felismerem, hogy Isten ereje mindenhol jelen van.
Én tudom, hogyan tudok rácsatlakozni erre az erőre, és hogyan tudom munkára fogni az érdekemben. Hittel csatlakozom rá.


Negyedik lépés: mondd el!

Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül az Ő nevét, hirdessétek a népek között az Ő cselekedeteit! Énekeljetek néki, zsoltárokat zengjetek néki, beszéljétek el minden Ő csodatételét. 
— ZSOLTÁROK 105,1. 2.

4. lépés: mondd el! „Az asszony pedig, tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda, és elébe borult, és elmondott néki mindent igazán.” (Márk 5,33) Nemcsak Jézus hallgatta meg őt, hanem az egész sokaság is. Jézus azt mondta nekem ezzel a lépéssel kapcsolatban:

„Meséld el, hogy mások is higgyenek benne, és ők is megkapják.”

Van különbség e között a lépés és az első lépés között. Az első lépés, hogy mondd ki, a negyedik lépés pedig, hogy mondd el. Az asszony kimondta, amit hitt, majd miután megkapta, elmondta, hogy mi történt vele.

1) Mondd ki, 2) tedd meg, 3) fogadd el, 4) mondd el.


Amikor Jézus megadta nekem ezeket a lépéseket, megkérdeztem tőle:
 „Ezzel azt akarod mondani, hogy minden hívő mindenütt kiállíthatja a győzelem csekkjét a világ, a hústest és az ördög felett?”

„Határozottan igen — válaszolta Jézus. — És ha nem teszik meg, nem fog megtörténni. 
Csak az idejüket vesztegetik az imával, ha azt kérik, hogy én vezessem őket győzelemre. 
Nekik maguknak kell kiállítaniuk a saját csekkjüket.”

Megvallás: Hálát adok az Úrnak. Hirdetem az emberek között az Ő cselekedeteit. 
Éneklek és zsoltárokat zengedezek neki. Elmondom és elbeszélem minden Ő csodatételét!

Lehet, hogy egy kép erről: égbolt és , szöveg, amely így szól: „ADJATOK HÁLÁT AZ ÚRNAK, HÍVJÁTOK SEGÍTSÉGÜL NEVET HIRDESSÉTEK TETTEIT A NÉPEK KÖZT! ZSOLTÁROK 105:1”