Röviddel azután, hogy újjászülettem, megígértem Istennek: „Semmiben sem fogok kételkedni, amit olvasok a Te Igédben, és alkalmazni fogom az Igét a gyakorlatban.”
Minden világosság és áldás volt az Igében addig, amíg el nem jutottam a Máté 6,25-höz.
Megtudtam egy széljegyzetből, hogy a görög szöveg így szól itt: „Ne nyugtalankodjatok a holnap felől.”
Az utalások szerint Isten azt mondja: „Ne aggódjatok.” Én azonban tele voltam aggodalommal!
Nem elég, hogy félhalott voltam a szívbetegségem miatt, számíthattam rá, hogy az aggodalmaskodás előbb utóbb a sírba visz!
„Uram — mondtam—, ha nekem aggodalmaskodás nélkül kell élnem, akkor belőlem nem lehet keresztény!” Hirtelen minden sötétnek, homályosnak tűnt, nem tudtam világosságot venni az Igéből.
Gyötört a lelkiismeretem, mert a gyakorlatban nem alkalmaztam az Igét.
Gyötört a lelkiismeretem, mert a gyakorlatban nem alkalmaztam az Igét.
Végül 1933. július 4-én este 6 órakor minden gondomat átadtam az Úrnak.
Azt mondtam: „Uram, bocsásd meg, hogy aggodalmaskodtam, hogy tele voltam nyugtalansággal, hogy félelmeim voltak, hogy sajnáltam magamat.
Ettől a naptól fogva, mivel most megbocsátottad ezt nekem, megígérem Neked, hogy ameddig csak élek, nem aggodalmaskodom.”
Megvallás: Nem aggódom a holnap felől. Nincsenek aggodalmaim, nincsenek gondjaim, azokat átadtam Istennek, ezért soha nincsenek rossz hangulataim. Sohasem csüggedek el!
