2023. augusztus 31., csütörtök

A SZELLEMEDNEK VALÓ ENGEDELMESSÉG❣️

,,💞A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. ,, – 2TIMÓTHEUS 3,16. 17.

Megfigyelted, hogy az Igén való gondolkodás, az Ige gyakorlása, és az Ige felmagasztalása – az első három lépés az emberi szellem fejlesztésében – megelőzi a szellemednek való engedelmességet? 
Ha a szellemednek már megvan az a kiváltsága, hogy elmélkedik, hogy gyakorolja az Igét, hogy az Igét teszi az első helyre, akkor tekintheted a szellemedet megbízható vezetőnek. 
Idővel, ha követed azt a négy lépést, amit most tanulmányoztunk, megismerheted Isten akaratát az életed minden apró részletére vonatkozóan!

Ahhoz, hogy ez így legyen, az emberi okoskodás helyett Isten Igéjének kell uralkodnia gondolkodásod felett.
Az Igét a Szent Szellem adta nekünk. Ha az Ige uralkodik felettünk, akkor a Szent Szellem uralkodik a gondolkodásunk felett! Az írott Igét kaptuk, hogy fejlessze, alakítsa, formálja és jó erőben tartsa a szellemi természetünket – és ezt csakis az Ige valósítja meg.
Az Igéről való olvasás nem teszi meg. Isten ezért akar ja azt, hogy elmélkedjünk az Ő Igéjén.

Megvallás:
Isten Igéje jó. Én gondolkodom Isten Igéjén. Ügyelek arra, hogy azt tegyem, amit az Ige tanít.
Az én utam jó szerencsés lesz. Sikeres leszek és boldogulok az életben!