2023. augusztus 11., péntek

A PRÓFÉTÁK❣️

,,Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. ,,
JEREMIÁS 31,33

Amikor Jézus megjelent nekem és azt mondta, hogy tanítsam az Ő népét afelől, hogyan vezeti őket a 
Szellem, kijelentette: „Nem azért helyeztem prófétákat az Egyházba, hogy ők vezessék az embereket. 
Az Újszövetség nem mondja, hogy: ‘Akiket a próféták vezetnek, azok Istennek fiai.’ 

Az új szövetség hívőinek – mondta nekem Jézus – nem szabad a prófétákon keresztül keresni a vezetést. 
Az ó és az új szövetségi próféták bizonyos tekintetben hasonlóak. 
Egyaránt látnak és tudnak dolgokat természetfeletti módon. 
Az ószövetségi hívők fölött azonban nem volt Isten Szelleme, sem bennük. 
Ígéretük volt az újjá - születésre, de nem voltak újjászületve. 
Ha a Szellem vezetésére volt szükségük, el kellett menniük valakihez, aki fel volt kenve a Szellemmel. 
Az új szövetségben azonban, minden hívőben ott van Isten Szelleme. 
Senkihez sem kell fordulniuk, hogy vezetést kapjanak. 
Az egyedüli, amit a prófétai szolgálat megtehet ezen a területen az új szövetség alatt, az, hogy megerősíti, ami az ember szívében már ott van.” 
Ha pedig nem azt erősíti meg, ami már megvan a szellemedben, felejtsd el!

Megvallás: Mert akiket Isten Szelleme vezet, azok Isten fiai. Isten vezet engem!