2023. október 31., kedd

A MEGBOCSÁTÁS❣️

,,Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.,,— MÁRK 11,26.

— Hagin testvér — szólított meg egy hölgy —, űzd ki ezt a megnembocsátó szellemet belõlem.
Van egy asszony itt a gyülekezetben, akinek nem tudok megbocsátani. 
Úgy látszik, nem vagyok képes a megbocsátásra.

Mire én:
— Előfordul, hogy meg kell bocsátanod a férjednek?
— Hogyne, van úgy, hogy meg kell bocsátanom neki, és olykor ő bocsát meg nekem.
— Ha jól értettem, azt mondtad, nem vagy képes a megbocsátásra.
Nevetett:
— Szóval meg tudok bocsátani, igaz?
— Hát persze — mondtam —, ha meg tudsz bocsátani az egyiknek, meg tudsz bocsátani a másiknak is.
Megértette, és azt felelte rá:
— Én képes vagyok megbocsátani, és meg is teszem. Ennyi az egész! 
Ez éppen ilyen egyszerű. Ne tedd bonyolulttá a megbocsátást.

Jézus azt mondta: „Mikor imádkozva megállotok, bocsássatok meg.”Ez azt jelenti, hogy meg tudunk bocsátani.
Jézus nem kért tőlünk olyasmit, amit ne lennénk képesek megtenni.

Megvallás: Én meg tudok bocsátani. Gyors vagyok a megbocsátásra. És az én Atyám is megbocsát nekem a Mennyben.


2023. október 30., hétfő

A MEGNEMBOCSÁTÁS❣️

,,💞És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.,,— MÁRK 11,25.

Jézus közvetlenül az után, hogy megtette azokat a csodálatos, izgalmas, elképesztõ és döbbenetes kijelentéseket, amelyek a Márk 11,23–24-ben vannak feljegyezve, (és még soha senkinek nem sikerült behatolni ezeknek a kijelentéseknek a mélységeibe) ugyanott — és ugyanazzal a lélegzettel azt mondta:
„És amikor imádkozva megállotok, bocsássatok meg…” 
Ha a megnembocsátáslégköre vesz körül, a hited nem fog mûködni! Az imáid nem fognak mûködni!

A megnembocsátást a hit egyedüli akadályaként említette meg Jézus.
Ezért a megbocsátás elsõrendû kérdés kell, hogy legyen. (Ha az imáim és a hitem nem mûködnek, a megbocsátás kérdése az elsõ, amit megvizsgálok az életemben.) 
Semmiképpen, soha nem engedem meg, hogy bárkivel szemben a megnembocsátás kerüljön a szívembe. 
Megtagadom, hogy bárkirõl gonoszat gondoljak.  Nem hagyom, hogy bárkire megsértõdjek.

Nem számít, hogy mit tettek ellenem, nem számít, mit mondtak rólam — nem hagyom, hogy ez hatással
legyen rám.

Megvallás: Az imáim mûködnek. A hitem mûködik. Nem hagyom, hogy a szívembe megnembocsátás férkõzzön. Minden sértõdöttséget elutasítok bárkivel kapcsolatban is.


2023. október 29., vasárnap

ERŐS HIT❣️

,,💞Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, és teljesen elhitte, hogy amit Õ ígért, meg is cselekedheti.,, — RÓMA 4,20–21.

— Én gyenge vagyok a hitben — mondta nekem egy asszony. — Imádkoznál, hogy megerősödjön a hitem? —kérdezte.
— Nem — mondtam. — Nem fogok.
Az igazság ugyanis az, hogy erős vagy hitben! Csak nem vagy tisztában vele.
Feltehetek neked néhány kérdést?
Te hiszed, hogy amit Isten ígért, azt meg is cselekedheti?
— Természetesen — mondta büszkén.
— Én tudom, hogy Isten mindent megcselekedhet, amiről azt mondta, hogy meg fogja tenni. És tudom, hogy meg is teszi.
— Tudod azt mondani: „Dicsőség Istennek!”, és dicsérni Õt az ígéreteiért?
— Persze, hogy tudom. Mindennap ezt teszem.
— Tehát erős vagy a hitben — mondtam erre — a Róma 4,20–21. szerint.
Ábrahám is erős volt a hitében. Mi az erős hit?
Dicsőséget adni Istennek, és teljesen elhinni, hogy amit Õ ígért, azt Õ meg is cselekedheti.
Ha megfelelsz ennek a követelménynek, akkor te is erős vagy a hitben.

Megvallás: Én teljesen elhittem, hogy amit Isten ígért, azt Õ meg is cselekedheti. 
Én dicsőséget adok Istennek.
Én erős vagyok a hitben. Az Ábrahám hitével rendelkezem.
Rendelkezem az isteni fajta hitnek egy mértékével.

2023. október 28., szombat

ISTEN UTÁNZÓI❣️

,,Ezért legyetek Istennek az utánzói [másoljátok Őt és kövessétek az Ő példáját], mint ahogy az igen szeretett gyermekek [utánozzák az apjukat].,,— EFÉZUS 5,1. (Amplified)

— Én nem tudom hinni, hogy az enyém az, amit nem látok! — mondta nekem egyszer egy prédikátor.
— Azt el tudod hinni, hogy van eszed? — kérdeztem erre.
—Természetesen — mondta.
— És láttad már valaha?
Ábrahám elhitte azt, amit nem látott.
Tamás nem volt hajlandó elhinni azt, amit nem látott.
Tamás neve nincs följegyezve a hit hőseinek arcképcsarnokában a Zsidókhoz írott levél 11. fejezetében.
De Ábrahámé ott van.
Máskor mondtak nekem ilyet is:
— Igen, az rendjén van, hogy Isten úgy szólítja azokat, amik nincsenek, mint meglevőket, hiszen Ö az Isten.
Az viszont már nem lenne helyénvaló, ha én is ezt tenném.
Ha neked nem szabad megtenned, akkor Istennek sem szabad megtennie!
Az ördög gyermekei úgy cselekszenek, mint az ördög. Isten gyermekei viszont úgy, amint Isten. Isten a hit Istene.
Mivel mi a hit Istenének hitgyermekei vagyunk, nekünk hitben kell cselekednünk.
A hit pedig előszólítja azokat a dolgokat, amik nincsenek, mint meglévőket!

Megvallás: Én a hit Istenének hitgyermeke vagyok.
Én utánozom Istent, az én Atyámat. Követem az Ő példáját, az Ő nagyon szeretett gyermekeként. 
Én hitben cselekszem.
Előszólítom azokat, amik nincsenek, mint meglévőket. És azok létrejönnek.


2023. október 27., péntek

MINT MEGLÉVŐKET❣️

,,Amint meg van írva, hogy: sok nép atyjává tettelek téged. Az elõtt az Isten elõtt, akiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, amelyek nincsenek, elõszólítja mint meglevõket.,, 
— RÓMA 4,17.

Ha Ábrahám aszerint hitt, amint megmondatott, nézzük meg, pontosan mi is mondatott me?
Miben hitt Ábrahám?
Amikor Ábrám (ahogy addig neveztetett) kilencvenkilenc éves volt, az Úr azt mondta neki:
 „Ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává tettelek téged.” (1Móz. 17,5)

Figyeld meg, Isten nem azt mondta, hogy: „teszlek majd téged”, hanem azt: „Ezt tettem veled.”
Amikor Isten ezt az ígéretet tette, Ábrahám még gyermektelen volt. És nem az mondatott Ábrahámnak, hogy
higgye, hogy atya lesz (jövõ idõ).
(Azok akik „majd meg fognak kapni” valamit, sohasem kapják meg. Ugyanígy járnak azok is, akik azt mondják,
„Egyszer majd üdvözülni fogok.” Vagy: „Majd meg fogok gyógyulni.”)
Nem! A hit mindig jelen idõ! Ábrahámnak abban kellett hinnie, hogy õ népek sokaságának atyjává tétetett. Mert láthatod, a hit úgy szólítja azokat a dolgokat, amelyek
nincsenek, mint meglévõket. És azok ettõl jönnek létre!

Megvallás: Az én Mennyei Atyámhoz hasonlóan, azokat a dolgokat, amelyek nincsenek, úgy szólítom, mint meglévõket. És azok létrejönnek! Azok az enyémek, már most!
 

2023. október 26., csütörtök

A SZÍV HITE❣️

,,,,Aki a reménytelenség ellenére elvárással HITTE, hogy sok népnek atyjává lesz, 
ASZERINT, AMINT MEGMONDATOTT: Így lészen a te magod.,, — RÓMA 4,18

A rómaiakhoz írott levél 4. fejezetében Isten szavait olvashatjuk Ábrahámról és az ő hitéről. 
A 18-as vers azt mondja, hogy Ábrahám hitt. 
Mi szerint hitt Ábrahám? „…aszerint hitt, amint megmondatott…”
Ábrahám nem aszerint hitt, amit látott. Nem aszerint hitt, amit érzett.
Nem aszerint hitt, amit a fizikai érzékei mondtak neki. 
Még csak nem is aszerint hitt, amit a saját feje diktált neki. 
Ábrahám aszerint hitt, amint megmondatott, Isten által! 

Ennek az Igének az ismerete már sok nehéz helyzeten átsegített engem. 
Amikor az ellenség és az ellentmondó körülmények azt mondták: 
„Nem, ez nem a tiéd”, én ennek ellenére megálltam a hitemben, és azt mondtam a szívemből:
 „Hiszem, aszerint, ami megmondatott.”  És „ami megmondatott”, az maga Isten Igéje!

Megvallás: Én aszerint hiszek, amint megmondatott. Aszerint hiszek, amint megíratott. 
Én nem aszerint járok, amit látok, és nem az alapján lépek, amit érzek. 
Csakis aszerint járok, amit hiszek!

2023. október 25., szerda

A FEJ HITE❣️

,,💞Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Õ pedig monda nékik: Ha nem látom az Õ kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimatm a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az Õ oldalába, semmiképpen el nem hiszem. És nyolc nap múlva ismét bent voltak az Õ tanítványai, Tamás is õvelük. Noha az ajtó zárva volt, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!

Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: ÉS NE LÉGY HITETLEN,
HANEM HÍVŐ. És felele Tamás és monda néki: Én Uram, és én Istenem!

Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél:
,,BOLDOGOK, AKIK NEM LÁTNAK ÉS HISZNEK.,,
— János 20,25–29.

Tamás hite a fej hite volt. Jézus nem dicsérte meg érte.
Jézus azt mondta: „Mivelhogy láttál, hittél.”
Mindenkinek lehet ilyen fajta hite, legyen az illető szent vagy bűnös. Ez a fej hite. A fej abban hisz, amit az érzékek közölnek vele. Jézus a szív hitét dicsérte meg.
Ő azt mondta: „...boldogok, akik nem látnak és hisznek.”
Szívvel hinni azt jelenti, hogy attól függetlenül hiszel, amit a tested vagy az érzékeid fizikailag jeleznek.
A fizikai ember azt hiszi, amit fizikai szemeivel lát, amit fizikai füleivel hall, amit fizikailag érzékel.
A szív azonban Isten Igéjében hisz, függetlenül attól, hogy az érzékek mit mondanak.

Megvallás: Én nem vagyok hitetlen; én hívő vagyok.
Én aszerint hiszek, amit Isten Igéje mond, függetlenül attól,amit látok vagy érzek.

2023. október 24., kedd

A SZÍV a FEJ ELLENÉBEN❣️

,,💞Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedbõl; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.,,— PÉLDABESZÉDEK 3,5.

A saját értelmed egyszerûen az elméd mûködési folyamata — a saját emberi gondolkodásod. Más szavakkal így is olvashatnánk ezt a verset: „Bizodalmad legyen az Úrban
teljes szívedbõl; és a saját fejedre ne támaszkodj.”
A hit mûködni fog a szívedben, még ha a fejedben kételkedés van is!
Sok keresztény amiatt szenved vereséget, hogy amikor a kételkedés belép az elméjébe, azt mondja:
 „Én kételkedem.”
Jézus azonban nem azt mondta: „és a fejében nem kételkedik”, hanem azt mondta: „és szívében nem kételkedik, hanem hiszi…” (Márk 11,23)

A szív hite az, ami elvégzi a munkát, nem pedig a fejé. Azok közül a nagy csodák közül, amelyek megtörténtek az életemben, némelyik akkor történt, amikor ilyen hitkijelentéseket tettem, mint:
„Én a szívembõl való hittel elfogadom a gyógyulásomat” — miközben a fejem egyre azt mondta:
„Ez nem így van. Ez nem így van!”

(Két szervi szívbetegségbõl gyógyultam meg és egy gyógyíthatatlan keringési betegségbõl, ami majdnem teljesen megbénította a testemet.)
Neked is szokott bajod lenni a fejeddel? Ilyenkor egyszerûen csak bízzál az Úrban teljes szívedbõl (ne a fejedbõl), és a saját értelmedre ne támaszkodj!

Megvallás: Bizodalmam van az Úrban teljes szívembõl. Nem támaszkodom a saját értelmemre.
Én hiszem a szívembõl, hogy amit Isten Igéje mond, az igaz!

2023. október 23., hétfő

SZELLEMI LÉNY❣️

,,Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok: szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.,, — 1THESSALONIKA 5,23.

Te szellem vagy. Van lelked. És testben élsz. Szellemed a szellemvilággal tart kapcsolatot. Tested a fizikai világgal van kapcsolatban. Lelked pedig az elme világához kapcsolódik.
Ez a három világ, amivel kapcsolatban vagy. Nincs több.
Az ember szellemi lény, Isten képére teremtve, Aki Szellem.

(Lásd 1Móz. 1,26.: ,,És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
Ján. 4,24.: ,, Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.,,)

Te is szellemi lény vagy. És segíti a hitedet, ha így gondolkodsz errõl, mert a hit a szívbõl jön, azaz a szellemedbõl, vagyis a belsõ emberedbõl.
 
(Ezek a fogalmak: az ember szelleme és az ember szíve egymással felcserélhetõ módon használatosak az egész Bibliában.)

A hit nem a fejbõl származik, a hit nem a testbõl származik.
A hit a szívbõl származik!

Megvallás: Én szellem vagyok. Van lelkem. Testben élek. 
Én szellemi lény vagyok, Isten képére teremtve.
A szellememmel állok kapcsolatban Istennel. A szellememmel hiszem Istent!


2023. október 22., vasárnap

AZ ELREJTETETT EMBER❣️

,,💞Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes szellem romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten elõtt.,, — 1PÉTER 3,4.
,,Azért nem csüggedünk; sõt ha a mi külsõ emberünk megromol is, a belsõ mindazáltal napról napra megújul.,, — 2KORINTHUS 4,16.

Engedjük meg Istennek, hogy Õ mondja meg nekünk, mi a szív.
Az 1Péter 3,4-ben Isten azt mondja, hogy az ember szíve — egy rejtett ember.
Vagyis, ez a rejtett ember el van rejtve a fizikai érzékeink elõl.
Nem láthatjuk fizikai szemmel, nem is érinthetjük fizikai kézzel.
Ez azért van, mert nem fizikai lény; õ az a „belsõ ember”, akirõl a 2Korinthus 4,16. beszél.
Az Igében ezt a két kifejezést találjuk, amivel Isten meghatározza nekünk az emberi szellemet: a belsõ ember és a szívnek elrejtett embere.

Megvallás: Én hiszem Istent a szívem elrejtett emberébõl.
Én hiszem Istent a belsõ emberembõl. Én hiszem Istent az én szellemembõl.


2023. október 21., szombat

A HIT HELYE❣️

,,💞Mert szívvel hiszünk…,, — RÓMA 10,10.
,,…és szívében nem kételkedik, hanem hiszi…,, — MÁRK 11,23.

A hit — a valóságos hit, a bibliai, az igei hit — a szívbõl származik, nem a fejbõl.
Mit jelent szívvel hinni? Mi az ember szíve?
Nos, itt nem arra a fizikai szervre gondolunk, amelyik a vért pumpálja a testben, és életben tart.
Nem tudnál jobban hinni a fizikai szíveddel, mint az ugyancsak fizikai kezeddel, szemeddel, füleddel, orroddal vagy a lábaddal.

Gondoljuk csak meg, hogyan is használjuk a ‘szív’ fogalmát.
Amikor egy fának a szívérõl beszélünk, a fa középpontjára, a legbelsõ, lényegi részére gondolunk.
Amikor egy téma ‘szívérõl’ beszélünk, a téma legfontosabb részét értjük alatta, az idegközpontját, azt a részét, ami körül minden más
forog.
Hasonlóképpen, amikor Isten az ember ‘szívérõl’ beszél, az ember legfontosabb részérõl — az ember lényének központjáról — a szellemérõl beszél.

Megvallás: A szívemmel hiszek Istenben. Én nem kételkedem a szívemben. Én hiszek a szívemben!

2023. október 20., péntek

GYAKOROLD❣️

,,💞…Legyen néktek a ti hitetek szerint.,, — MÁTÉ 9,29.

Ha rendszeresen eszel, és nem végzel testmozgást, meg fogsz hízni és puhány leszel. 
Hasonlóképpen, ha nem gyakorlod a hitedet, a „hitizomzatod” elsorvad.
Gyakorold a hitedet azon a szinten, ahol vagy. 

Vannak keresztények, akiknek a hite meghaladja másokét a fejlettségben.
Ahogy táplálod és gyakorlod a hitedet, úgy növekedik és erõsödik.
Ne feledd, hogy senki sem úgy kerül a létra csúcsára, hogy a legfelsõ fokán kezdi!
Sokan szenvedtek vereséget, mert megpróbáltak a saját hitszintjük felett hinni. 

Tanítást hallottak a hitrõl, és megpróbálták a létra tetején kezdeni. 
Mivel a hitük nem volt ezen a szinten, nem mûködött, és azt mondták:
„Ez a hitdolog nekem nem megy. Próbáltam, de nem mûködik.”

A hit mûködni fog, mihelyst gyakorlod. Egy idõ után olyan dolgokkal kapcsolatban is tudsz hinni Istenben, amirõl álmodni sem mertél volna. 
Legyen neked a te hited szerint. Ha a kérésed Isten Igéjén alapul, és hiszed, hogy Isten megteszi, Isten meg is fogja tenni.

Bárhol is tartasz a hitben, legyen megfelelõ a hozzáállásod. 
Állj pozitívan a dolgokhoz — és tartsd bekapcsolva a hit kapcsolóját. 
Folyamatosan higgy Istenben, és használd a hitedet.

Megvallás: Legyen nektek a ti hitetek szerint.
Én a mai napon folyamatosan használom a hitemet. Gyakorlom a hitemet. 
A gyakorlatban alkalmazom a hitemet. Gondom van rá, hogy a hitem mindig mûködjön!


2023. október 19., csütörtök

AZ ELVÁRÁS❣️

,,💞Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert akiIsten elé járul, hinnie kell, hogy Õ létezik és megjutalmazza azokat, akik Õt szorgalmasan keresik.,,— ZSIDÓ 11,6

Isten hitet vár tõlünk. Nos, ha Isten elvárja, hogy legyen hitünk, amikor az lehetetlen, hogy hitünk legyen, jogunk van megkérdõjelezni az Õ igazságosságát.
Ha azonban Isten a kezünkbe adja azokat az eszközöket, amelyek által hit jöhet létre, akkor a miénk a felelõsség, hogy van-e hitünk vagy sem!

Isten nekünk adta az Õ Igéjét, és azt mondta:
„…a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.”
(Róm.10,17.)

F. F. Bosworth, a gyógyítás tekintélyes szakértõje, és a Krisztus a gyógyító címû klasszikus könyv szerzõje, mondja:
  „A legtöbb keresztény napi háromszori meleg étellel táplálja a testét, a szellemét azonban csak heti egyszeri hideg étellel, és még csodálkozik, hogy olyan gyenge a hitben.”

Megvallás: Én örömöt akarok szerezni az én Mennyei Atyámnak. Én hitben fogok járni. 
Folyamatosan táplálni fogom a hitemet azzal a hittáplálékkal, amelyet Isten adott a kezembe.

2023. október 18., szerda

A HIT TÁPLÁLÉKA❣️

,,Õ pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, amely Istennek szájából származik.,, — MÁTÉ 4,4.

Jézus itt fizikai hasonlattal él egy szellemi gondolat átad ásánál.
Azt mondja, hogy ami a testnek a kenyér, illetve a táplálék, az az ember szellemének, vagyis a szívének Isten Igéje.

Táplálhatod a szellemedet.
Táplálhatod a hitedet. Isten Igéje a hit tápláléka.

Smith Wiggleswsortht, a nagy angol prédikátort, akinek a szolgálata során a feljegyzések szerint tizennégy ember
támadt fel a halálból, a hit apostolának nevezik.
Õ mondta: „Addig sohasem tartom magamat teljesen öltözöttnek, amíg nincs az Újszövetség a zsebemben.

Inkább cipõ nélkül indulnék el hazulról, mint a Bibliám nélkül!”
Wigglesworth világkörüli utazásai során sok otthonban szállt meg. Úgy mesélik, hogy minden étkezés után, még az éttermekben is, kicsit hátrább húzódott az asztaltól, elõvette az Újszövetségét, és azt mondta: „A testet már tápláltuk; most tápláljuk a belsõ embert.”
Aztán felolvasott valamit a hitrõl, befejezésül pedig rendszerint adott egy kis hitrõl szóló tanítást.

Megvallás: Én Isten minden Igéjével élek. Táplálom a hitemet. Táplálom a belsõ emberemet. Táplálkozom a hit táplálékával — Isten Igéjével!

2023. október 17., kedd

A HIT MÉRHETŐ❣️

,,Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az Őt követőknek: 
Bizony mondom néktek, még az Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.,, — MÁTÉ 8,10.

Egy százados jött Jézushoz a beteg szolgája érdekében. 
Amikor Jézus azt mondta: „…Elmegyek és meggyógyítom őt” (Mát. 8,7), a százados azt felelte: „…csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.” (8. vers)

Jézus azt mondta neki:
„…Eredj el, és legyen néked a te hited szerint…”
(13. vers)
Tanítványaihoz fordulva pedig azt mondta: „…még az Izraelben sem találtam ilyen NAGY hitet.” (10. vers)
Ezek szerint lehetséges, hogy valaki nagy hitet fejlesszen ki. 
Másfelől a kis hitnek a példáját láthatjuk, amikor Péter elkezdett süllyedni, az után, hogy már járt a vízen.
Jézus megdorgálta Pétert, mondván: „…KICSINYHITŰ, miért kételkedtél?” (Mát. 14,31) 

Ha a hit lehet nagy és lehet kicsi, akkor a hit mérhető! Itt van néhány olyan Ige, ami azt bizonyítja, hogy a hit mérhető: Növekvő hit (2Thess. 1,3); gyenge hit (Róm. 4,19); gazdag hit (Jak. 2,5); hittel teljes (Csel. 6,5); teljes hit (Jak. 2,22); képmutatás nélkül való hit (2Tim. 1,5); hajótörést szenvedett hit (1Tim. 1,19); győzedelmes hit (1Ján. 5,4).

Megvallás: Az én hitem növekszik. Az én hitem felnövekszik nagy hitté, erős hitté, gazdag hitté, teljes hitté, képmutatás nélküli hitté, győzedelmes hitté. Én hittel teljes vagyok!

2023. október 16., hétfő

A NÖVEKVŐ HIT❣️

,,Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, ahogy ez méltó is, mivel felettébb megnövekedett a ti hitetek…,, 2THESSALONIKA 1,3

Isten minden hívőt a hitnek ugyanazzal a mértékével indít el, miután újjászületik.
Nem ad az egyik csecsemő kereszténynek több hitet, mint a másiknak.
Miután újjászületünk, már rajtunk múlik, hogy fejlesszük azt a hitmértéket, amit megkaptunk. 
Túl sokan tették azt a hitükkel, amit az a bizonyos ember az egy talentumával: becsomagolta, és elrejtette, nem használta fel.
A saját hited mértékét lehet növelni — növekedhet. De te vagy az, aki növeled —nem pedig Isten!

Két dolgot tehetünk a hitünk növekedéséért:
(1) Isten Igéjével tápláljuk és (2) gyakoroljuk, azaz a gyakorlatban alkalmazzuk.

Megvallás: Isten megadta nekem a hit mértékét. Gondom lesz arra, hogy a hitem felettébb megnövekedjen. Táplálni fogom a hitemet Isten Igéjével.
Gyakorolni fogom a hitemet — gyakorlatban fogom alkalmazni. Az én hitem növekszik.

2023. október 15., vasárnap

UGYANAZ A HIT❣️

,,💞Mivel pedig a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme van, amint meg van írva: 
Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk.,, — 2KORINTHUS 4,13.

Pál azt írta: „A hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme VAN…” 
Nem azt írta tehát, hogy: „próbálkozunk azzal, hogy megszerezzük”, vagy „ebben reménykedünk”, hanem azt mondta, hogy ez a „miénk”! 

Mi a miénk? A hitnek ugyanaz a szelleme. És ez milyen fajta hit?
Olyan fajta, ami (1) hisz, és (2) azért szól.
Ez nem ugyanaz a fajta hit, amelyikrõl Jézus beszélt a Márk 11,23-ban?
Az a fajta, amely (1) hiszi a szívében, (2) kimondja a szájával, és (3) akkor az megtörténik? 
De igen! Ez a hitnek ugyanaz a szelleme!
A 2Korinthus 4,13. pedig azt mondja, hogy ezzel rendelkezünk!

Megvallás: Bennem a hitnek ugyanaz a szelleme van. Én hiszek, és ezért szólok.
Rendelkezem egy mértékével annak a fajta hitnek, ami a világot teremtette kezdetben.
Rendelkezem a hegyeket elmozdító hitnek egy mértékével.

2023. október 14., szombat

A HIT BESZÉDE ❣️

,,De mit mond? Közel van hozzád az Ige(Rhema), a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.,,— RÓMA 10,8.

Isten Igéje „a hit beszédének” neveztetik. A hit tényeken alapul — Isten Igéjének a tényein.
A hitetlenség teóriákon alapul. Én így határozom meg a teóriát:
„A teória olyan feltételezés, ami a vitatott téma ismeretének a hiányából fakad.”
Sok egyház azért van tele h itetlenséggel, mert túl sok teóriát hallottak.

A hitetlenség lelkülete került túlsúlyba a szolgálatokban; a szegény, drága nyáj meg csupán annak a terméke, amit lelkipásztoraiktól hallottak prédikálni. Igazában úgy tudunk a legjobban segíteni az embereknek, ha megmondjuk nekik, hogy mit mond a Biblia —azt adjuk nekik, amit Isten Igéje mond — nem pedig azt, amit ember mond.

Az ember tévedhet, Isten sohasem téved.
Nem számít, hogy milyenek a körülmények — nem számít, hogy mi történt az életedben —, Isten Igéjének van mondanivalója azzal kapcsolatban. Tudd meg, mit mond Isten Igéje!
A hit jönni fog — és megváltoztatja a dolgokat a te javadra.

Megvallás: Az Ige — Isten Igéje — a hit beszéde — közel van hozzám. Elrejtettem a szívemben.
Kimondom a számmal. Ebbõl származik a hitem. A hit pedig megváltoztatja a dolgokat.



2023. október 13., péntek

HONNAN JÖN A HIT?

,,Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.,, — RÓMA 10,17.

Hogyan ad Isten a bûnösnek hitet arra, hogy üdvözüljön?
Elolvashatjuk együtt a rómaiakhoz írott levél 10. fejezetében, amely az üdvösségrõl beszél, és arról, hogyan kapunk hitet az üdvösségre. (Zárójelben vannak az én megjegyzéseim.)
„De mit mond? Közel van hozzád az Ige (Rhema), a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.

(Figyeld meg: Isten Igéjét a ‘hit beszédé’-nek nevezi.
Mert ez építi fel a hitet. Ebbõl származik a hit azoknak a szívében, akik megnyitják magukat rá.)

Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Õt a halálból, üdvözülsz.
Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre…
Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? (Most értsd meg ezt.)
Mimódon hisznek pedig abban, aki felõl nem hallottak? […]
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.”
(Róm. 10,8–10. 13–14. 17.)

Nem tudsz hinni hallás nélkül. A hit hallásból jön. Mit kell meghallanod? Isten Igéjét!

Megvallás: Én hallgatom Isten Igéjét. És ebbõl származik a hitem.


2023. október 12., csütörtök

ÜDVÖZÍTVE HIT ÁLTAL❣️

,,Mert kegyelembõl tartattatok meg, hit által; és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez.,,— EFÉZUS 2,8.

Figyeld meg, az a hit, amely által üdvözülsz: „nem tõletek van”.
Más szavakkal, nem természetes, emberi hit. Isten ajándéka!
Ez megegyezik a Róma 12,3-mal, amely kijelenti: „…az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét”!
A keresztények mégis azt mondják: „De nekem még sincs hitem.”
Én mindig azt válaszolom erre: „Akkor miért nem fogadod el az üdvösségedet?
Aki üdvösségre jutott, annak van hite!
Ugyanis nem lenne üdvössége hit nélkül.”
Minden hívõnek van hite! A Biblia azt mondja, hogy van nekik!
Sok keresztény azonban nincs tudatába annak, hogy neki is van hite, ezért nem használja azt a hitét, ami megvan. 

Isten ellen, a Biblia ellen és önmaguk ellen foglalnak állást, mivel állandóan arról beszélnek, hogy mennyire nincs hitük.
Isten szól hozzánk az Igéjében. Isten és az Õ Igéje egyek.
Ha Isten Igéje mond valamit, akkor azt Isten mondja.
Isten Igéje pedig azt mondja, hogy Isten már megadta neked a hit mértékét.
Biztos, hogy ez isteni fajta hit, mert Istennek nincs másfajta hite!

Megvallás: Én üdvözültem! És kegyelembõl nyertem
üdvösséget, hit által — ami Isten ajándéka! Én rendelkezem az isteni fajta hitnek egy mértékével!
Birtokolom egy mértékét annak a hitnek, ami a világot teremtette kezdetben!
Birtokolom egy mértékét a hegyeket elmozdító hitnek!

2023. október 11., szerda

AZ ISTENTŐL KAPOTT HIT❣️

,,💞Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy senki ne tartsa többre magát, mint kell, hanem józanul gondolkodjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.,, — RÓMA 12,3

„Hit: igen, erre van nekem szükségem —mondják sokan. — És imádkozom is, hogy Isten adja meg nekem.”
Ezzel csak az idõdet vesztegeted.
Nincs több értelme Istenhez imádkoznod hitért, mint annak, hogy az ujjaiddal mal mozol, azt a mondókát hajtogatva: „Ragyogj, ragyogj kicsi csillag.” 

A hitért való imádkozás reménytelen vállalkozás és elpocsékolt idõ, mert minden hívõ megkapta az isteni fajta hitnek egy bizonyos mértékét.
Nem kell megszerezned. Nem kell imádkoznod érte.
Nem kell böjtölnöd érte. Nem kell jó cselekedetekkel és jó magaviselettel kiérdemelned. Már a tiéd.
Pál nem a bûnösöknek írt, hanem a hívõknek, a Római levélnek ebben a versében.

Azt mondta:
„…mondom min denkinek közöttetek [nem a világon mindenkinek], …az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” Minden hívõnek van hite! Isten adta nekik!


Megvallás: Isten megadta nekem a hit mértékét.
Nekem megvan az isteni fajta hit egy mértéke! Isten ezt már megadta nekem! Már megvan nekem.



2023. október 9., hétfő

A HIT BIZONYSÁGA ❣️

,,💞És Jézus felelvén, monda nékik: ,, Legyen hitetek Istenben. — MÁRK 11,22.

Egy jó King James széljegyzetes - Biblia margója így adja vissza a mai szöveget:
„Legyen bennetek Isten hite.”
A görögül értõktõl tudhatjuk, hogy annak a szószerinti fordítása, amit itt Jézus mondott, így hangzik:
 „Legyen isteni fajta hitetek.”
Néhány modern fordítás is így adja vissza ezt a verset.
Ha egyáltalán nem tudsz görögül, akkor is könnyen beláthatod, hogy ennek a versnek ez a helyes fordítása, mivel Jézus épp előzőleg mutatta be a tanítványoknak, hogy Ő rendelkezik ezzel a fajta hittel: az isteni fajta hittel, azzal a hittel, amit Isten használt, amikor kezdetben megteremtette a világot.
Ennek a fejezetnek az elején, Jézus szólt a terméketlen fügefához. Nem imádkozott.
Egyszerűen azt mondta annak a fának:
„Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki…” (14. vers)

Másnap reggel, amint Jézus és a tanítványok elhaladtak ugyanott, látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt.
Péter, visszaemlékezvén, azt mondta:„Mester nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” (21. vers)

Jézus azt felelte neki: „Legyen isteni fajta hitetek.”
Jézus bemutatta nekünk az isteni fajta hitet.
Azután azt mondta, hogy ezzel rendelkeznünk kell.

Megvallás: Én látom, ahogy az én Uram, Jézus Krisztus bemutatja az isteni fajta hitet. Jézus elvárja tőlem, hogy ismerjem és rendelkezzem az isteni fajta hittel! És én ezt valóban birtokolom!


2023. október 7., szombat

A NÉV❣️

,,És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért…,, — MÁTÉ 28,18–19.

,,Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben…,, — MÁRK 16,17.

Milyen hatással lenne az életedre, ha egy dúsgazdag ember felhatalmazna, hogy a saját vagyonát használd minden szükségleted kielégítésére? És mi még ennél is többet kaptunk! Isten képessé tett minket, és felhatalmazást adott nekünk, hogy használjuk Jézus nevét!
Ennek a névnek pedig hatalma van itt a földön.

E név használata igazában nem hit kérdése, hanem arról van szó, hogy élsz-e a törvényes jogaiddal Krisztusban? Elfoglalod-e Isten fiaként a helyedet, és élsz-e mindazzal, ami megillet.
Az Õ neve megillet téged! Jogunk van használni ezt a nevet az ellenségünkkel
szemben. Jogunk van használni a nevet imakéréseinkben. 
Dicsõség Istennek, ez a név megillet minket!
Ez a név adatott nekünk, hogy véghezvigyük az Atya Isten akaratát ebben az idõkorszakban, amelyben élünk.

A korai egyház élt ezzel a hatalommal. Jézus képviseletében cselekedtek, az Õ helyére állva. 
Ma pedig nekünk kell használnunk az Õ nevét, és cselekednünk Õhelyette!

Megvallás: Minden hatalom mennyen és földön Jézus nevében van. 
Nekem megadatott ennek a névnek a használata és a benne lévõ hatalom. 
Nekem jogom van használni Jézus nevét!

Ő URALKODIK❣️

,,💞… [Isten] feltámasztotta Őt [a Krisztust] a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé, mely az Ő teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.,,- Efézus 1,20-23.

Ha már új teremtmények vagyunk a Krisztus Jézusban, a sátán uralma véget ért felettünk. 
Jézus az ura és feje ennek az új testnek, az Egyháznak. Mi vagyunk a test. Krisztus a fej. 
Az Egyház a test. Krisztus a fej.

A hívő világ egésze - minden újjászületett ember — új teremtés a Krisztus Jézusban. 
Mint egyedek is új teremtmény vagyunk, mert mindegyikünk tagja ennek a testnek.
A sátánnak nincs joga uralkodni a Krisztus Teste felett — és ahhoz sincs joga, hogy egyedenként uralkodjon felettünk. Krisztus a feje a testnek. Ő az, akinek kormányozni és uralkodni kell a Krisztus Teste felett.
A sátán elveszítette hatalmát a szellemünk, a testünk, az elménk, a pénzügyeink és az életkörülményeink felett, mert Isten mindent Krisztus lábai alá helyezett.

Megvallás: Isten mindent Krisztus lábai alá vetett.
Én tagja vagyok a Krisztus Testének. A láb része a testnek, így tehát a sátán az én lábam alatt van!


2023. október 6., péntek

ALKALMAS VOLTUNK❣️

,,,,Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.
Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg: a mi alkalmas voltunk az Istentől van: aki alkalmassá tett minket arra, hogy új szövetség szolgái legyünk…,, 
— 2KORINTHUS 3,4–6

Mi nem közönséges emberek vagyunk. Mi össze vagyunk kapcsolva a Mindenhatóval. 
Mi magával Istennel egyesültünk. Mi hajtjuk végre Isten akaratát a földön. 
Mi csatornák vagyunk, akiken keresztül Isten kiárasztja önmagát a világra. 
Természetesen Isten ezt csak akkor tudja megtenni — ha az Ő képessége a mi képességünkké válik.
 
Most már jobban megérthetjük az 1Korinthus 3,9-et: „Mert Isten munkatársai vagyunk…”
Ez jelenti az Atyával való közösséget! Õ biztosítja az erõt, a bölcsességet, a
kegyelmet és a képességet — azokat a természetfeletti
eszközöket, amelyeknek a segítségével hathatósan munkálkodhatunk az új szövetség szolgálóiként.
 
Megvallás: Az én alkalmasságom Istentõl van, aki alkalmassá tett engem arra, hogy az új szövetség szolgálója legyek. Isten az én alkalmasságom. 
Õ az én képességem. Én Isten munkatársa vagyok, véghezviszem az Õ akaratát itt a földön.

2023. október 5., csütörtök

ERŐINK EGYSÍTÉSE❣️

,,💞Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? 
Aki az Õ tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem Õt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna Vele együtt mindent minékünk? — RÓMA 8,31–32.

Isten és te együtt munkálkodtok, hogy végrehajtsátok az Õ megváltási tervét e világra vonatkozóan. 
Isten éppúgy nem boldogul nélküled, mint ahogy te sem boldogulhatsz Õnélküle. 
Ezért is adta nekünk Jézus a szõlõtõ és a szõlõvesszõk példázatát. 
A szõlõtõ nem tud gyümölcsöt teremni a szõlõvesszõk nélkül, a szõlõvesszõk pedig nem tudnak meglenni a szõlõtõ nélkül. A mai igehelyünk a rómaiakhoz írott levél elsõ nyolc fejezetének egyik végkövetkeztetése.
 
Azt mutatja meg nekünk, hogy az Atya Isten teljesen egy a gyermekeivel. 
Bemutatja azt a tökéletes közösséget és együttmûködést, amit Isten gyermekei élveznek Mennyei Atyjukkal. 

Megmutatja, hogy Isten gyermekeinek hatalma van a sötétség erõi és a körülmények felett. 
És Isten betetõzi ezt a 37-es versben: 
„De mindezekben több, mint gyõztesek vagyunk Õáltala, aki minket szeretett.” 

Isten tevékenyen munkálkodik az érdekedben. Támogat téged és kiáll melletted. 
Folyamatosan harcol érted. 
Folyamatosan betölti minden szükségedet az Õ bõséges kegyelmének kincsestárából.
Az Õ bölcsességét és az Õ képességét adja neked!
 
Megvallás: Isten értem van! Ki lehet ellenem? Én egy vagyok az én Atyámmal! 
Õ cselekvõ módon munkálkodik értem. Betölti az én szükségeimet. 
Én közösségben vagyok Vele és együtt munkálkodom Vele.

2023. október 4., szerda

IMAKÖZÖSSÉG❣️

,,💞Amit láttunk és hallottunk, azt hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk.
A mi közösségünk ugyanis közösség az Atyával és az Õ Fiával, a Jézus Krisztussal.
És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömötök teljes legyen […]
Ha pedig a világosságban járunk, amint Õ maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az Õ Fiának vére megtisztít minket minden bûntõl.,,
— 1JÁNOS 1,3–4. 7.

Ha te közösségben vagy Istennel, és a világosságban jársz, amint Õ a világosságban van, akkor az ima lesz az egyik legnagyobb kincsed, amit örököltél a Krisztusban.
Az ima a mi erõnk egyesítése az Atya Istennel. A Vele való közösség ápolása.
Az Õ akaratának véghezvitele a földön.
Nem szabad, hogy az ima bármikor probléma vagy teher legyen a számodra.
Teljes örömnek kell lennie.
Az ima — a valóságos ima — semmit sem fog kivenni belõled, hanem gazdagabbá tesz, valamivel mindig gyarapít. Mert Istennel vagy közösségben, amikor imádkozol.

Megvallás: Én közösségben vagyok az én Atyámmal, amikor imádkozom.
És az én örömöm teljes! Én bensőséges közösségben vagyok Istennel.
Bensőséges barátságban vagyok Istennel — társalkodom Vele és hallgatok Őrá — hogy végre tudjam hajtani az Ő akaratát itt a földön.


2023. október 3., kedd

KÖZÖSSÉG❣️

,,Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.,,
— 1KORINTHUS 1,9.

A legnagyobb megtiszteltetés, amit Isten megadott
nekünk, hogy egyaránt közösségben lehetünk Vele, az Atyával, az Ő Fiával és a Szent Szellemmel, hogy végrehajtsuk Istennek az emberi nemre vonatkozó megváltási tervét.
Az újjászületés által rokonságba kerültél az univerzum Teremtõjével! Isten gyermeke lettél.
Rokoni kapcsolatba kerültél Vele.

A rokonság azonban közösség nélkül élettelen.
Olyan, mint egy házasság szerelem és közösség nélkül.
Az Istennel való bensõséges, mély baráti közösség a hit szülõanyja. És Isten téged személyesen elhívott arra, hogy bensõséges baráti közösségben légy az Õ Fiával.

Megvallás: Isten elhívott engem arra, hogy közösségben legyek az Õ Fiával, Jézus Krisztussal.
Én közösségben,
bensõséges barátságban járok Jézussal. Én társalkodom Jézussal. Együtt fogok munkálkodni Vele.
Egyaránt közösségben vagyok Istennel, az Atyával, Jézus Krisztussal és a Szent Szellemmel, hogy végrehajtsuk Istennek az emberi fajra vonatkozó hatalmas megváltási tervét.
 

2023. október 2., hétfő

AZ Ő ÁLLANDÓ LAKOZÁSA❣️

,,💞Ő adja meg nektek az Ő dicsőségének gazdag kincsestárából, hogy megerősödjetek és megszilárduljatok hatalmas erővel a belső emberben a (Szent) Szellem által [aki maga lakozik a ti legbensőbb lényetekben, a személyiségetekben].Krisztus a ti hitetek által [valóságosan] lakozzék 
(telepedjen le, maradjon meg, építse ki állandó lakhelyét, otthonát) a ti szívetekben…,,
— EFÉZUS 3,16–17. (Amplified)

Hogyan lakozik, hogyan telepedik le és építi ki állandó lakhelyét, otthonát Krisztus a szívedben? 
A te hited által. Amit Isten akar az az, hogy kiépíthesse az Ő állandó
lakhelyét a szívedben!
A keresztények pontosan ezt nem engedik meg Neki! (Ne feledd: Ezt a levelet újjászületett, Szellemmel betöltekezett keresztényeknek írták.)
A keresztények így énekelnek: „Jöjj el hozzám, Uram, jöjj el hozzám.”

Ezzel azt mondják, hogy az Úr nincs itt — de ha valahogy rá tudnánk venni, hogy eljöjjön, Ő biztosan tudna valamit tenni értünk.
Meg azt is énekeljük: „Nyúlj ki és érintsd meg Jézust, amikor erre jár.“

Mindezek az érzések a fizikai megismerésen alapulnak.
Nekem nem kell kinyúlnom és megérintenem az Urat, mert Ő bennem él!
Azt is énekeljük:„Csak egy érintést kérek, ó Uram, Tőled.”

Mit kezdjek én ezekkel az „érintésekkel”, amikor a Szent Szellem bennem él?
Bízz Istenben, aki már benned lakik!
Tanulj meg „Isten-bennem-van” tudatú lenni!

Megvallás: Meg vagyok erősítve és fel vagyok szerelve hatalmas erővel a Szent Szellem által, aki a bensőm legmélyén lakik.
A Krisztus vett lakozást a szívemben; beköltözött, letelepedett és állandó lakhelyévé tette a szívemet.


2023. október 1., vasárnap

UGYANAZ A SZELLEM❣️

,,💞De ha annak a Szelleme lakik bennetek, aki fel támasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az Ő tibennetek lakozó Szelleme által.,, — RÓMA 8,11.

A „halandó testeitek”ebben a szövegben nem a jövendőbeli, feltámadott testünkre vonatkozik; a jelenlegi halandó testünkre vonatkozik! (A ‘halandó’ jelentése: ‘halálnak kitett’.)

A mi testünk nem lesz halandó a sírban. Most halandó.
A Szellem akkor már nem fog a testünkben lakozni. Isten Szelleme most lakozik a testünkben. 
Halandó testünknek most van szüksége arra, hogy Isten Szelleme,  Aki bennünk lakozik, megelevenítse.

Az egyik ok, amiért a Szent Szellem a halandó t estünkben lakozik az, hogy meggyógyítson minket azokból a betegségekből, amik megpróbálnak ránk akaszkodni.
A gyógyulás része Isten tervének, vagyis a ma érvényes szövetségnek.

A gyógyulás része annak a gondoskodásnak, amivel Isten gondoskodik a gyermekeiről —az Ő Testéről — itt a földön.
Ha meg tudnánk úgy érteni Isten gyógyítási tervét, ahogy meg kellene értenünk, a betegek egyszerűen meggyógyulnának abban a pillanatban, amikor a betegség megpróbálja megérinteni őket!

Megvallás: Ugyanaz a Szellem, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halálból, bennem lakik. Ő bennem él. Megeleveníti az én halandó testemet. Gyógyítja az én halandó testemet.