2024. február 29., csütörtök

A GYARAPODÁS ÍGÉRETE❣️

,,💞Áldott ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székébe nem ül; hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely megadja gyümölcsét a maga idejében, és levele nem hervad el; és minden munkájában sikeres lészen. ,,
— ZSOLTÁROK 1,1–3.

Ha Isten Igéjének része van az életedben, és ha az Ige által meghatározott elvek szerint élsz, akkor a Biblia ígéretei megvalósulnak az életedben. Minden munkádban sikeres leszel. ű
Egy fordítás így adja vissza a Józsué 1,8. utolsó sorát: „…Képes leszel arra, hogy bölcsen intézd az élet dolgait.”

A Biblia azt mondja Uzziás királlyal kapcsolatban: „…mindaddig, míg az Urat keresé, jó előmenetelt adott néki Isten.” (2Krón. 26,5) A Biblia megjegyzi Józsefről: „…valamit cselekszik vala, az Úr áldottá tette azt.” (1Móz. 39,23)

Megvallás: Én istenfélelemben járok, nem járok a gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem állok, és csúfolódók székébe nem ülök. 
Az Úr törvényében van gyönyörűségem, az Ő Igéjéről gondolkodom éjjel és nappal. 
Ezért olyan vagyok, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, gyümölcsöt hozok, levelem nem hervad el. Minden munkámban sikeres vagyok.


2024. február 28., szerda

A VÉDELEM ÍGÉRETE❣️

Figyelmesen olvasd el a Zsoltárok 91-et

Pál azt mondta a Gyülekezetnek: 
„…Isten szántóföldje (kertje, birtoka) Isten épülete vagytok.” (1Kor. 3,9)

Ez azt jelenti, hogy mi Istenéi vagyunk. Ha birtokodban van egy épület — mindegy, milyen értékű — ha az a saját otthonod, mindent el fogsz követni, hogy megvédd. Isten is — az Ő szent Igéjében — védelmet ígért nekünk.

Azt hiszem, hogy a leghatalmasabb ilyen ígéret a Zsoltárok 91-ben van. 
Sok évvel ezelőtt elolvastam ezt a zsoltárt svéd fordításban is. 
Azt találtam, hogy a 10-es vers, amelyet a King James Version így ad vissza: 
„Nem illet téged a veszedelem…”, a svéd változatban így szól: „semmilyen baleset nem érhet téged…” Kutattam, és valóban megtalálható ez a jelentés az eredeti szövegben. 

Ezek után igényt tartottam erre a védelemre. 
Néhány évvel később egyszer utána számoltam és azt találtam, hogy közel kétmillió mérföldet vezettem autóval, mialatt prédikáltam az evangéliumot, anélkül, hogy egyetlen baleset ért volna. 
Nem a vezetési tudományommal dicsekszem, én az Igével dicsekszem, a Zsoltárok 91-el. 
A 10-es vers így folytatódik: „…és csapás nem közelget a sátorodhoz” (lakhelyedhez). 
Igényeltem a versnek ezt a részét, és a 11-es verset is:

„Mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadon.”
Isten ígéreteket tett és gondoskodott róluk. Ha a hitünk nem Isten ígéreteiben van, akkor messze a kiváltságaink alatt élünk.

Megvallás: Állítsd össze a személyes megvallásodat a Zsoltárok 91. alapján.

2024. február 26., hétfő

AZ ISTENFÉLELEM HASZNOS❣️

,,💞Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de az istenfélelem mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete.,, — 1TIMÓTHEUS 4,8.

Van, aki szeretné elhitetni velünk, hogy az istenfélelemnek — az Istenért való életnek, az újjászületésnek, az Úrral való közösségnek — nincs haszna ebben az életben. 
Hogy nem tehetünk mást, mint egyszerűen elviseljük az életet viszontagságaival, küzdelmeivel és megpróbáltatásaival együtt, szüntelen arra gondolva, hogy ez az élet hamarosan véget ér.

Örülök, hogy Pál kiegyensúlyozottan láttatja ezt velünk, amikor azt mondja: az istenfélelem nemcsak „odaát” a jövő életben lesz hasznos, hanem „a jelenvaló életnek” az ígérete is megvan benne. Bűnösként, a teljes csődben voltunk, Isten azonban könyörült rajtunk, és elküldte Jézust, hogy megváltson minket. Jézus nem csak azért jött, hogy megszabadítson minket a bűneinktől, hanem azért is, hogy bennünk éljen. (Kol. 1,27) 

Azt akarja, hogy minél több dicsőséget hozzunk az Ő nevének, és hogy minél több hasznunk legyen abból, hogy Neki szolgálunk ebben az életben. Ahelyett, hogy azt mondta volna, az istenfélelem akadályozza a sikert, Pál apostol éppen az ellenkezőjét állította ebben az Igében. 
Istent szolgálni nem haszontalan — hanem hasznos!

Megvallás: Én Istennek tetsző életet élek. Újjá vagyok születve. Istennek élek, és közösségben vagyok az Úrral. Ez hasznos nekem — itt a földön a jelen életben, és az eljövendő életben is!


2024. február 25., vasárnap

NE SZÓLD A FÉLELEM SZAVÁT❣️

,,💞
— PÉLDABESZÉDEK 6,2.

A száddal vagy Istennek, vagy a sátánnak adsz hatalmat magad felett. 
Amikor újjászülettél, megvallottad Jézus Krisztust Uradnak. (Róm. 10,9–10.) 
Megvallottad, hogy Jézus az Urad. 
Jézus elkezdett uralkodni feletted, és elkezdte irányítani az életedet. 
De amikor arról teszel megvallást, hogy a sátán képes arra, hogy akadályozzon téged, visszatartson a sikertől, félelemben tartson; akkor, noha keresztény vagy, mégis a sátánnak adsz hatalmat magad felett. 
Az pedig természetes, hogy amikor a sátán uralkodik feletted, megtelsz gyengeséggel és félelemmel.

Sohase valld meg a félelmeidet.

Most azt kérdezheted: „De mi van, ha félek?” Valójában nem félsz. 
A Biblia azt mondja, hogy Isten neked — a valóságos énednek — nem a félelem szellemét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét. A félelem nem belőled jön, amikor megpróbál hatalmába keríteni. 
A félelem az ellenségtől jön. Benned az erő szelleme van, mondd ki, hogy ez van benned!

A szeretet szelleme a tiéd; mondd ki, hogy ez a tiéd.
A józan ész szelleme a tiéd; mondd ki, hogy ez a tiéd.
Amikor ezt vallod meg, akkor ez fog uralkodni feletted.

Megvallás: Én sohasem félek, nem ismerem a félelmet. Az erő szelleme van bennem.
A szeretet szelleme van bennem. A józanság szelleme van bennem.

2024. február 24., szombat

ÁLLJ ELLEN A FÉLELEMNEK❣️

,,💞Mert nem a félelem szellemét adta nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.,, — 2TIMÓTHEUS 1,7.

A mai szöveg a félelmet szellemnek hívja, és határozottan kijelenti, hogy a félelem szelleme nem Istentől van. A mai hitgondolatunk egy olyan megvallás, amit te is alkalmazhatsz, hogy sikeresen ellenállhass a félelemnek, ha megpróbál hatalmat venni rajtad.

Megvallás: Félelem, én ellenállok neked, az Úr Jézus Krisztus nevében. 
Az Ő hatalmas nevében állok ellen neked. Visszautasítom a félelmet, visszautasítom, hogy féljek. 
Meg van írva Isten szent Igéjében, hogy Ő nem a félelem szellemét adta nekem, hanem az erő szellemét, a szeretet szellemét és a józanság szellemét. Nem a félelem szelleme az én jogrészem, hanem a szeretet szelleme, az erő szelleme és a józanság szelleme.

2024. február 22., csütörtök

A LEGYŐHETETLEN SZERETET❣️

,,💞[A szeretet] reményei semmilyen körülmények közt sem halványulnak el, a szeretet mindent kibír (elgyengülés nélkül). A szeretet sosem vall kudarcot (sohasem halványul el, nem veszíti el az időszerűségét és soha véget nem ér).,, — 1KORINTHUS 13,7. 8. (Amplified)

Ha szeretetben jársz, nem fogsz kudarcot vallani—mert a szeretet sohasem vall kudarcot!
Minket érdekelnek a szellemi ajándékok (1Kor. 12,1) és kell is, hogy érdekeljenek bennünket.
A Biblia azt mondja: a jövendőmondások eltöröltetnek, a nyelvek megszűnnek, az ismeret eltöröltetik, de hála Istennek, a szeretet sosem múlik el. Igen, én hiszek a próféciákban és a prófétálásban.

Hiszek a nyelveken szólásban. Hála legyen Istennek ezekért az ajándékokért. Ha azonban szeretet nélkül használjuk ezeket az ajándékokat, olyanok leszünk, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. Legyenek próféciák, legyenek nyelvek, legyen meg a hit ajándéka. Legyen meg a tudás szavának ajándéka, de legyen meg mindezekhez, a szeretet.

Tegyük a szeretetet az első helyre, mert mi a szeretet családja vagyunk, és megismertük mennyei Atyánkat, aki maga a szeretet. Akarnunk kellene megtanulni a szeretetben való felnövekedést, amíg tökéletessé nem válunk benne.
Én még nem váltam tökéletessé a szeretetben. Te igen?
Én továbbra is azon munkálkodom, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljek e célhoz.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok.
Az én reményeim semmilyen körülmények közt sem halványulnak el. 
Én mindent kibírok anélkül, hogy meggyengülnék. Sohasem vallok kudarcot.


2024. február 21., szerda

A SZERETET SAJÁTSÁGAI❣️

,,💞[A szeretet] nem örül a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, de örül, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart, mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…,, — 1KORINTHUS 13,6. 7. (Amplified)

„Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart…” 
Ha benned van az isteni fajta szeretet, és ha az isteni fajta szeretetben jársz, mindig sikeres leszel!
„…A szeretet…mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…” 
A természetes emberi szeretet kész mindenkiről mindig a legrosszabbat feltételezni!
Sokéves szolgálatom során bejártam ezt az országot, és mondhatom döbbenetes, hogy mi mindent lehet hallani erről és arról a prédikátorról, erről és arról az emberről, erről és arról az énekesről. 
Én a legkevesebb figyelmet sem fordítom az ilyen történetekre, egy szót sem hiszek el belőlük.
Én mindenkiről a legjobbat hiszem.
A gyerekeknek joguk kellene, hogy legyen ennek a szeretetnek a légköréhez az otthonukban, és ebben nevelődniük fel.
Akkor az élet harcaiból győztesen kerülnének ki. De ha mindig a legrosszabbat látod meg a gyerekedben, és folyton azt mondod neki: „Te sose viszed semmire”, annak megfelelően alakul az életük, amit mondasz. De ha a legjobbat látod meg bennük és szereted őket, az a legjobbat hozza ki belőlük. Úgy fognak felnőni, hogy viszik is majd valamire.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok.
Én nem örülök a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, akkor örülök, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, minden körülmények között kitartok.
Mindig kész vagyok mindenkiről a legjobbat feltételezni.


2024. február 20., kedd

MÉG EGY PILLANTÁS A SZERETETRE❣️

,,💞…a szeretet…nem sértődékeny, nem ingerlékeny, nem neheztel, nem rója fel a vele szemben elkövetett gonoszságot (nem veszi figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednie). ,,— 1KORINTHUS 13,5. (Amplified)

Az isteni fajta szeretetben-járás témája annyira fontos — a keresztények meg annyira nem figyelnek rá — hogy tovább fogunk időzni a vizsgálatával.

„…A szeretet…nem rója fel a vele szemben elkövetett gonoszságot…” 
Ez bizonyára az isteni fajta szeretet, mert mi ellenségei voltunk Istennek, és Isten mégsem rótta fel a vele szemben elkövetett gonoszságainkat.
Ő elküldte Jézust, hogy megváltson minket. Ő már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk.

„…A szeretet…nem veszi figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednie…” 
Legjobb, ha beismerjük — nem sok ember jár Isten szeretetében, bár ez a szeretet bennük van!

Nem, a természetes emberi szeretetben járnak, és nagyon is figyelembe veszik, ami megtörténik velük.
Férj és feleség, bár mindketten keresztények, megharagszanak egymásra és akár egy hétig sem beszélnek egymással, mert valami igazságtalanságot kellett elszenvedniük egymástól.
Ugye könnyen belátható ezek után, hogy minden probléma megoldódna a családunkban, az egyházban és az országunkban, ha az emberek Isten gyermekeivé válnának, befogadnák Isten szeretetét, és Isten gyermekeihez méltóan élnének Isten családjában?

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok. Nem vagyok sértődékeny.
Én nem neheztelek, nem rovom fel a velem szemben elkövetett gonoszságot.
Nem veszem figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednem.




2024. február 19., hétfő

A SZERETET MÉRCÉJE❣️

,,💞…A szeretet…nem sértődékeny, nem ingerlékeny, nem neheztel, nem rója fel a vele szemben elkövetett gonoszságot (nem veszi figyelembe, ha igazságtalanságot kell elszenvednie),, 
— 1KORINTHUS 13,5. (Amplified)

Itt van a szeretet hőmérője — a szeretet mércéje.
Nagyon könnyű rájönni, szeretetben jársz-e. Amikor például sorra veszed a veled szemben elkövetett gonoszságokat, akkor nem jársz szeretetben. Amíg Istenben jársz, és teljes maradsz a Szent Szellemmel, nem fogod felróni a veled szemben elkövetett gonoszságokat. Évek során, amikor igazságtalanságok történtek velem, sokszor mondták nekem: „Én ezt nem hagynám, ezt már aztán nem tűrném el a helyedben — én nem!”

Én meg egyszerűen csak becsuktam a számat, soha nem szóltam egy szót se, mosolyogtam, és boldog maradtam. Még akkor sem tiltakoztam volna, ha a nagymamám megölésével vádolnak! Továbbra is dicsértem Istent: „Hallelúja! Hála Istennek! Dicsőség Istennek!”

Azt javaslom neked is: járj szeretetben azokkal, akik gonoszul bánnak veled. Ha az elszenvedett gonoszságtól függetlenül szeretetben jársz, végül feljutsz a csúcsra!

Sokan gyengeségnek fogják tartani a viselkedésedet. Még szolgálók is mondták nekem: „Lehet valami gyengeség a jellemedben; te sohasem állsz ki a magad védelmében.” Ez azonban nem gyengeség, hanem erő! A szeretet sohasem vall kudarcot. Én egyszerűen megtagadom, hogy bárki irányában neheztelést tápláljak a szívemben, akár a legkisebb mértékben is.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok, ezért nem vagyok sértődékeny, ingerlékeny, sem haragtartó.
A szívemben senki irányában nem táplálok neheztelést.




2024. február 18., vasárnap

A LEGJOBB ÚT❣️

,,💞… A szeretet (Isten szeretete bennünk) nem ragaszkodik saját jogaihoz vagy útjaihoz, mert nem keresi önmaga hasznát…,, — 1KORINTHUS 13,5. (Amplified)

Hagyj időt, hogy a mai szöveg leülepedjen a szívedben. Nagyon sokan jelentik ki: „Nos, én tudom mi az enyém. Ebbe nekem is van beleszólásom. Élni fogok a jogaimmal.” 
Ragaszkodnak saját útjaikhoz, nem törődnek azzal, hogy a cselekedeteik esetleg fájdalmat okoznak másoknak.

Húsz éves voltam még csak és nőtlen, amikor a második gyülekezetemet pásztoroltam, és a gyülekezet egyik családjánál béreltem szobát.
A ház ura ismerte a Bibliát és volt egy csodálatos megtapasztalása is Istennel.

De az a fajta volt, aki nem enged a magáéból: „Ebbe nekem is van beleszólásom, és meg is fogom mondani a magamét.  Éppen annyira tagja vagyok a gyülekezetnek, mint bárki más.”
Valóban volt is beleszólása és másoknak is volt, egészen addig, amíg tönkre nem tették a gyülekezetet. 
Ez az igerész azt mondja, hogy a szeretet nem ragaszkodik saját jogaihoz. 
Kezdj el hinni Istenben, és hinni a szeretetben. Ez a legjobb út — és ez a te utad!

Megvallás: Én hiszek Istenben. Én hiszek a szeretetben.
Én egy szeretetember vagyok. Nem ragaszkodom a saját jogaimhoz. Nem ragaszkodom a saját útjaimhoz. Nem a magam hasznát keresem. Én egy szeretetember vagyok.


2024. február 17., szombat

A SZERETET ERŐT VESZ❣️

,,💞A szeretet…nem dicsekvő vagy öntelt, nem mutogatja önmagát gőgösen. 
Nem beképzelt (arrogáns) és a büszkeségtől nem fuvalkodik fel; nem durva (modortalan) és nem cselekszik illetlenül…, — 1KORINTHUS 13,4. 5. (Amplified)

Mindig a hústest a dicsekvő, öntelt, gőgös, beképzelt,arrogáns, felfuvalkodott, durva és modortalan. 
Te azonban szabad akaratodból eldöntheted, hogy átadod-e magadat ezeknek a testi kísértéseknek. Eldöntheted, hogy inkább szeretetben — vagyis szellemben jársz-e. 
A harc a saját szellemed és a hústested között folyik. 
A Biblia azonban azt mondja: „…szellem szerint járjatok (szellemben járjatok), és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.” (Gal. 5,16)

Határozd el, hogy átengeded a szellemednek az uralkodást, és amikor jön a kísértés, őrizd meg a nyugalmadat, és kezd el szólni Isten Igéjét. 
Kezdd mondani: „Én szeretetből születtem, hagyom, hogy Isten bennem lévő szeretete uralja ezt a helyzetet.” És Isten szeretete hatalmasan felkel, és erőt vesz benned.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok, ezért nem vagyok dicsekvő, sem öntelt. 
Nem mutogatom magamat gőgösen. Nem vagyok beképzelt — arrogáns, és nem fuvalkodom fel a büszkeségtől. Nem vagyok durva, modortalan, nem cselekszem illetlenül. Szeretetben cselekszem.


2024. február 16., péntek

A SZERETET JELLEMZÉSE❣️


,,💞A szeretet hosszan tűr, türelmes és kedves; a szeretet sohasem irigy, nem forr a féltékenységtől…,, — 1KORINTHUS 13,4. (Amplified)

Milyen az isteni fajta szeretet? Mik a jellemzői? Erről a szeretetről olvashatunk az 1Korinthus 13-ban. Sajnos, a King James Version fordítói az isteni szeretetre használt ‘agapé’ görög szót ‘charity’-nek (jóságnak) fordították.

Az én kedvenc fordításom a szeretet meghatározására az Amplified Bibliában (Bővített Biblia fordítás) található.
Azt hiszem, minden kereszténynek nagyon gyakran, vagy akár naponta el kellene olvasnia az 1Korinthus 13-at az Amplified fordításban — és azután a gyakorlatban is alkalmaznia kellene!

Vizsgáljuk meg ezt a szeretetet, a negyedik verstől kezdve:
„A szeretet hosszan tűr, türelmes és kedves…”

Sokan, jóllehet hosszan tűrnek, nem nagyon kedvesek eközben! Csupán azért tűrnek el bizonyos embereket és dolgokat, mert rákényszerülnek.

A feleség miközben elviseli a férjét, nem sok kedvességet mutat iránta (és ez visszafelé is igaz lehet).
„…A szeretet sohasem irigy, nem gerjed féltékenységre…”
A természetes emberi szeretetet féltékenység fűti, az isteni fajta szeretetet nem.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok, hosszan tűrök, türelmes és kedves vagyok. Sohasem vagyok irigy, és nem gerjedek féltékenységre.


2024. február 15., csütörtök

ATYÁNKFIAI❣️

,,💞Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. 
Aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad. 
Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az; és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.,, — 1JÁNOS 3,14–15

Nagyon feldúlt volt az a szolgáló-feleség, aki ezt mondta, amikor felkeresett engem:
—Hagin testvér, én nem juthatok a mennyországba.
Én utálom az anyósomat! Miután hagytam kicsit lecsillapodni, tudtam neki segíteni. 
Megkértem, hogy nézzen a szemembe és mondja azt:
— Én utálom az anyósomat. Arra is megkértem, hogy ellenőrizze belül a szellemét, amint ezt kimondja.

Azt mondta:
—Utálom az anyósomat.—Majd felkiáltott:—Nahát, mintha valami tiltakozna a bensőmben!
— Igen — mondtam —, ez az Isten szeretete az újjászületett emberi szellemedben, amely mindenkit szeret.
A te valós éned nem utálja az anyósodat. Csak megengeded, hogy a külső ember irányítson ebben a helyzetben.
— Igazad van — mondta —, én igazában nem utálom az anyósomat. 
Ezt követően megtette a szellemi helyreigazítást, megengedte a belső emberének, ahol a szeretet él, hogy az irányítsa a külső embert.

Megvallás: Én tudom, hogy átmentem a halálból az életbe, mert szeretem az én atyámfiait. 
Megengedem, hogy a szeretet uralkodjon az egész lényem felett, szeretetben járok mindenkivel!


2024. február 13., kedd

A SZERETETÜNKRŐL ISMERNEK MEG❣️

,,💞Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.,, 
— JÁNOS 13,35.

Miről fog megismerni minket a világ?
A szeretetünkről. Erről az isteni szeretetről. Erről az isteni fajta szeretetről. Erről az önzetlen szeretetről.
Isten úgy szeretett, hogy adott. Tudnunk kell: az Ő szeretete nem természetes emberi szeretet. 
A természetes emberi szeretet önző. Még az anyai szeretet is emberi, önző szeretet, amely a sajátját követelve ezt mondja: „az én gyermekem”!
Ha megtanulnánk átengedni az uralmat a szívünkbe kitöltött Istentől való isteni szeretetnek, az egész életünk valóságosan megváltozna. Orvosolná minden családi problémánkat.
A természetes emberi szeretet átcsaphat gyűlöletbe, amikor nem tudja érvényesíteni az akaratát.
Ellenséges lesz, kötekedő, viszálykodó, káromló és aljas.
Az isteni szeretet a szitkozódásra nem válaszol szitokkal.
Az isteni fajta szeretetet nem az érdekli, hogy mit kaphat, hanem, hogy mit adhat. 
Ugye látod már, hogy ez az, ami megoldaná minden családi problémádat?
Isten gyermekeként Isten természete van bennünk, Isten természete pedig a szeretet. 
Természetes tehát, hogy szeretet van a szellemünkben, a szívünkben.
De ha megengedjük, hogy a külső emberünk és az elménk uralkodjon felettünk, úgy a szívünkben lévő szeretet természetet bebörtönözzük.
Szabadítsuk fel Isten szeretetét, amely bennünk van!

Megvallás: A világ meg fog ismerni engem az én szeretetemről. Felszabadítom a bennem lévő szeretet természetet!


2024. február 12., hétfő

A SZERETET TÖRVÉNYE❣️

,,💞Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.,, — JÁNOS 13,34.

Isten családja szeretetcsalád. Isten családjának szeretettörvénye pedig ez: „…hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket…” Hogyan szeretett minket Isten? Azért szeretett minket, mert megérdemeltük? 
Nem. Ő már akkor szeretett minket, amikor még nem voltunk szeretetre méltóak. 
Isten akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk. 
Gondolkozz el ezen. Ha Isten már akkor ilyen nagy szeretettel szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk — még ellenségei voltunk —, gondolod, hogy kevésbé szeret minket most, hogy az Ő gyermekei lettünk?

Nem! Ezerszer is nem! A szeretet az egyedüli törvénye a szeretet családjának. 
Ha szereted a másikat, nem fogod őt meglopni. Ha szeretsz valakit, nem fogod megölni. 
Nem kívánod meg a házát.

Nem mondasz hazugságot róla. Ezért, az isteni szeretet a törvény betöltése. 
Isten családjának a szeretet a törvénye, és ha kilépsz a szeretetből, azzal belépsz a bűnbe. 
Ha ezt tetted, térj meg, térj vissza a szeretetben járáshoz. 
Ha közösségben akarsz lenni a te Atyáddal, ha Istennel akarsz járni, ha Isten világosságában akarsz járni, akkor szeretetben kell járnod, mert Isten a szeretet.

Megvallás: Én úgy szeretek másokat, ahogy Krisztus szeretett engem. 
Én a szeretet törvénye alatt vagyok, szeretetben járok, ezért közösségben vagyok az én Atyámmal, aki maga a szeretet.





2024. február 11., vasárnap

BEÉRŐ GYÖMÜLCS❣️

,,💞De a Szellem gyümölcse: szeretet…,, — GALATA 5,22.

,,Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki énbennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt…,, — JÁNOS 15,5.

A szeretet az újjáteremtett emberi szellem gyümölcse, amelyet a Krisztus bennünk lévő élete terem. Képzeljünk csak magunk elé egy gyümölcsfát. Hol nő a gyümölcs? Az ágakon.
Jézus a fát adta példaként. Kik az ágak? Mi vagyunk az ágak.

Hogyan növekszik a gyümölcs az ágon? Tápanyagot kap a fa törzséből, a szőlővesszőből.
A törzsben lévő élet kiárad az ágakba. Ugyanez történik a szellemvilágban is.

Isten az élet. Isten a szeretet. Az Ő szeretete kiárad a hívőkbe, az ágakba. 
A gyümölcs nem éretten jelenik meg az ágon, úgy nő ott. 
Az Ige azt mondja: „Aki pedig megtartja az Ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete.” (1Ján. 2,5)

Az, hogy teljessé lett, azt jelenti, hogy éretté lett. János a szeretet gyümölcsének beéréséről beszél. (Szerintem egyikünk sem lett még teljesen érett, de sokan fejlődünk ezen a téren.)

Megvallás: A Szellem gyümölcse a szeretet. Krisztus a szőlőtő. Én vagyok a szőlővessző. 
Én Krisztusban maradok, Krisztus pedig énbennem marad. Ezért én gyümölcsöt termek. 
Mivel megtartom Isten Igéjét, éretté válok a szeretet gyümölcsében, és folytonosan fejlődök ezen a téren.


2024. február 10., szombat

SZERETETTŐL SZÜLETVE❣️

,,💞…Isten szeretet.,, — 1JÁNOS 4,8.

,,💞…az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Szellem által…,, — RÓMA 5,5.

Amikor újjászülettél, Isten lett az Atyád.
Isten a szeretet Istene. Te Istentől születtél, Isten pedig a szeretet; így a szeretettől születtél. Isten természete benned van, Isten természete pedig maga a szeretet.

Semmiképpen nem mondhatod azt, hogy nincs isteni szeretet benned, mert Isten családjában mindenkinek van, ugyanis e nélkül nem tartozhatnál a családhoz.
Lehet, hogy az emberek nem gyakorolják ezt a szeretetet.
Ez esetben olyanok, mint az az ember, aki egyetlen tálentumát elásta a földbe. (Mát. 25,25)

A Biblia azonban azt mondja, hogy Isten szeretete kitöltetett a szívünkbe a Szent Szellem által.
Ez azt jelenti, hogy az isteni fajta szeretet a szívünkbe, a szellemünkbe, a belső emberünkbe lett kitöltve.

A Róma 5,5. nem a Szent Szellem keresztségről beszél.
Az újjászületésről beszél, mert amikor megszületsz Isten Szellemétől, beléd kerül Isten szeretete.
Amikor megszülettél szellemileg, részesültél Isten életéből és természetéből.

Megvallás: Isten szeretet.
Én Istentől születtem, így a szeretettől születtem.
Én a szeretet Istenének szeretet gyermeke vagyok.
Isten szeretete kitöltetett a szívembe a Szent Szellem által.
Az én természetem a szeretet.
Nekem az a természetes, hogy szeretetben járok.

2024. február 9., péntek

MEGTARJA A SZAVÁT❣️

,,💞…gondom van az én Igémre, hogy beteljesítsem azt.,, — JEREMIÁS 1,12.

Biztos lehetsz benne: ha elfogadod Isten Igéjét, és arra alapozva cselekszel, 
Ő gondoskodik róla, hogy beteljesítse Igéjét a te életedben. 
Neked csak cselekedned kell az Ige alapján. Nagyon fontos, hogy megtanuld ezt az egyszerű leckét.

Az Ige alapján cselekedni nem görcsös erőlködést jelent, sem nem sírás-rívást jelent. 
Egyszerűen csak azt teszed, amit Isten mondott, és ez meghozza a kívánt eredményeket.

Néhány évvel ezelőtt, miután hosszú órákat erőlködtem anyagi dolgokért és a családom egészségéért imádkozva, kimerülten lefeküdtem a gyülekezeti oltár elé. 
Végre aztán lecsendesedtem, és az Úr szólni tudott hozzám.

—Mit csinálsz most? — kérdezte.
—Én azért jöttem ide, hogy imában áttörést érjek el — mondtam
—Mit értesz azon, hogy „áttörést elérni az imában”?
— Azt gondoltam, addig imádkozom, amíg kapok valamiféle érzést, vagy bizonyosságot arról, hogy a szükségeim be lesznek töltve. 365 mérföldnyire vagyok az otthonomtól. 
Úgy gondoltam, bizonyosságot szerzek afelől, hogy a gyermekeim egészségesek, és az anyagiak rendben vannak.
—Az én Igém nem elég neked? Úgy teszel, mintha az Ige nem lenne igaz. 
Úgy tűnik, abban bízol, ha elég hosszan és elég hangosan imádkozol, végül meggyőzöl engem arról, hogy nem vagyok hazug, és megtartom a szavamat.

Megvallás: Én hiszek Istennek, és a hitem szerint is cselekszem.


2024. február 8., csütörtök

HITBŐL❣️

,,💞…Az igaz ember pedig hitből él.,, — RÓMA 1,17.

A hitélet a legcsodálatosabb élet a világon! Isten azt akarja, hogy így éljünk, és hogy így járjunk.
(2Kor. 5,7)

Legyen összhang a szavaid és a cselekedeteid között.
Ha hitet beszélsz, akkor hitben is kell járnod, a hited alapján kell cselekedned. 
Ha hívő vagy, a szavaidnak egyezniük kell a cselekedeteiddel. 
Semmi haszna, ha hitet beszélsz, de nem cselekszel a hited alapján. 
Annak sem lenne — ha egyáltalán lehetséges volna —, hogy hittel cselekedjél anélkül, hogy hitet beszélnél, mert a szavaidnak és a cselekedeteidnek egyezniük kell. 
Sokan egyik pillanatban bejelentik: — Én bízom Istenben, hogy Ő betölti minden szükségemet.

Majd a következő pillanatban azt mondják:
— Valószínűleg le kell mondanom az autómról, mert nem tudom fizetni a részleteket. 
Egyik pillanatban mintha hittel beszélnének, a következő pillanatban azután a cselekedeteikkel megcáfolják azt. Néhányan még idézik is Isten Igéjét, azt mondván:

—Tudom, hogy az Úr azt mondja a Filippi 4,19-ben: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.”

— És én bízom abban, hogy Ő betölti a szükségleteinket, de sajnos valószínűleg kikapcsolják a telefonunkat, mert nem tudjuk kifizetni a számlát. Kezdj el cselekedni Isten Igéjének igazsága alapján.

Megvallás: Én hitből élek. Hitem van az élő Isten Igéjében.
Az Ő Igéjének igazsága alapján cselekszem.

2024. február 7., szerda

RÁHAGYATKOZVA❣️

,,💞Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmának erejében.,,
— EFÉZUS 6,10

1932-ben történt San-Diegóban, hogy az USS Akron nevű óriási léghajót egy acél-árbochoz próbálták rögzíteni, miközben a rögzítő köteleket kétszáz tengerész tartotta. 
Egyszer csak, egy váratlan fordulattal, a léghajó felszökkent a levegőbe. 
Néhányan nem engedték el a kötelet, így a léghajó magával röpítette őket, és pillanatok múlva lezuhantak a földre. 
Miután többen leestek, egyetlen ember fenn maradt, a kötélbe kapaszkodva. 
Lehetett látni, amint a léghajó felszáll vele a magasba. 
Az emberek sikoltoztak, és ájuldoztak. Tudták, hogy nem képes sokáig kapaszkodni, akármelyik pillanatban leeshet, és akkor a vége biztos halál.

Egy és háromnegyed óra elteltével azonban, amikor vissza tudták húzni a léghajót a kikötő árbocához, a tengerész még mindig ugyanúgy függött a léghajón. 
Mentőautó várta, hogy kórházba vigye, de azt mondta, semmi baja sincs. 
Megkérdezték tőle, hogyan volt képes ilyen sokáig kitartani. 
Elmondta: mivel felfedezte, hogy a kötele mintegy százhúsz centis, így, mialatt egyik kezével kapaszkodott, a másik kezével körbekötötte a derekát, és így a kötél megtartotta.
Egyszerűen csak lebegett egész idő alatt.

Sok keresztény próbál megkapaszkodni, és kitartani, de nem sikerül, elfogy az erejük. 
Néhányan el is buknak. Pedig, csak arra lenne szükségük, hogy beburkolják magukat Isten ígéreteibe, és ráhagyatkozzanak az Úrra, szabadon, mint ez a tengerész, élvezve közben a tájat.

Megvallás: Erős vagyok az Úrban és az Ő hatalmának erejében.
 Ráhagyatkozom az Ő erejére és hatalmára!


2024. február 6., kedd

MEGERŐSÍTVE❣️

,,💞…Az Úr az én életemnek erőssége: Kitől remegjek?,,
— ZSOLTÁROK 27,1.

,,💞…Aki hisz Őbenne, meg nem szégyenül.,, — RÓMA 9,33.

A hit szava azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban.”
Az Úr megerősít engem. Nem lehet legyőzni, nem szenvedhetek vereséget. Ha természetes erő jön ellenem, nem tud legyőzni, mert a világ minden természetes ereje sem elég, hogy legyőzze a Krisztust, aki bennem lakik.

Nagyobb Ő, aki bennem van, mint az, aki a világban van. Hatalmasan meg vagyok erősítve belülről.
Megtanultam, hogyan fogjam munkára a Krisztust bennem, hogy értem munkálkodjék. 
Bennem lakik Isten Szelleme, Istené, aki feltámasztotta Jézust a halálból! Isten bölcsessége, ereje és képessége van bennem. Megtanulom megengedni e bölcsességnek, hogy irányítsa az értelmemet.
Megengedem Istennek, hogy Ő beszéljen az én ajkaimon keresztül. Én merem Isten gondolatait gondolni úgy, ahogy Ő elém tárja.

Ő az én életemnek erőssége, kitől féljek. Ő nagyobbá tett engem az ellenségnél. Isten képessé tett engem arra, hogy lábamat a gyengeség, a félelem és a tehetetlenség nyakára tegyem. 
Megállok és kijelentem: aki Őbenne hisz meg nem szégyenül. Ezért nem szégyenülhetek meg.

Megvallás: Készítsd el saját megvallásodat a mai Igékből és hitgondolatokból



2024. február 5., hétfő

KÉPES VAGYOK❣️

Sok év eltelt azóta, hogy a gondjaimat az Úrra vetettem és — megvallom — bár alaposan meg lettem kísértve olykor, mégsem aggodalmaskodtam.

Azóta nem reszkettem a félelemtől, azóta nem voltak rossz hangulataim.
Bármi történt, sohasem csüggedtem el.
(Sokan mondták már, hogy azért nem aggodalmaskodom, mert nincs elég józan eszem.
Hála Istennek, van annyi, hogy megértésem a Bibliából, hogy ne aggodalmaskodjam!)
Az aggodalmaskodás volt az a bűn, amit a legnehezebben tudtam feladni.
Az aggodalmaskodás a legnagyobb kísértés, amivel valaha szembe kerülsz.
De ellenállhatsz neki és okvetlenül meg is kell tenned.

A hústest a legveszélyesebb ellenséged.
A hústest és a természetes emberi okoskodás arra akar rávenni és egyben korlátozni, hogy a saját képességeidben bízz.
A körülményekre tekintesz, a hatásokra, a problémákra, a bajokra, a próbatételekre, a viharokra és a szelekre és mindezek hatására azt mondod: „Én erre képtelen vagyok.”
A hit azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.”

Megvallás: Én mindenre képes vagyok.
,,Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.,,
— FILIPPI 4,13.

2024. február 4., vasárnap

AGGODALMASKODÁS❣️

,,💞…Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől…  — MÁTÉ 6,25.

Röviddel azután, hogy újjászülettem, megígértem Istennek: „Semmiben sem fogok kételkedni, amit olvasok a Te Igédben, és alkalmazni fogom az Igét a gyakorlatban.”
Minden világosság és áldás volt az Igében addig, amíg el nem jutottam a Máté 6,25-höz.
Megtudtam egy széljegyzetből, hogy a görög szöveg így szól itt: „Ne nyugtalankodjatok a holnap felől.”
 
Az utalások szerint Isten azt mondja: „Ne aggódjatok.” Én azonban tele voltam aggodalommal!
Nem elég, hogy félhalott voltam a szívbetegségem miatt, számíthattam rá, hogy az aggodalmaskodás előbb utóbb a sírba visz! 

„Uram — mondtam—, ha nekem aggodalmaskodás nélkül kell élnem, akkor belőlem nem lehet keresztény!” Hirtelen minden sötétnek, homályosnak tűnt, nem tudtam világosságot venni az Igéből.
Gyötört a lelkiismeretem, mert a gyakorlatban nem alkalmaztam az Igét. 
Végül 1933. július 4-én este 6 órakor minden gondomat átadtam az Úrnak.
 
Azt mondtam: „Uram, bocsásd meg, hogy aggodalmaskodtam, hogy tele voltam nyugtalansággal, hogy félelmeim voltak, hogy sajnáltam magamat.
Ettől a naptól fogva, mivel most megbocsátottad ezt nekem, megígérem Neked, hogy ameddig csak élek, nem aggodalmaskodom.”

Megvallás: Nem aggódom a holnap felől. Nincsenek aggodalmaim, nincsenek gondjaim, azokat átadtam Istennek, ezért soha nincsenek rossz hangulataim. Sohasem csüggedek el!



2024. február 3., szombat

RÁBÍZNI❣️

,,💞Hagyd az Úrra a te útjaidat, és bízzál benne, majd Ő teljesíti.,, — ZSOLTÁR 37,5.

A King James Biblia széljegyzete szerint:
„Bízd a te utadat az Úrra.” Vesd, hagyd, bízd rá. Egyszerűen vesd a gondjaidat, terheidet, problémáidat, aggodalmaidat Istenre. Ugye, az Ige azt mondja, hogy ezt nekünk kell megtennünk? Isten nem fog téged megszabadítani a gondjaidtól.

Van, aki mindig azt kéri tőlem: „Kérlek, imádkozz, hogy az Úr megkönnyítse a terhemet.” Isten nem ezt teszi, Ő megmondta, mit tégy a terheiddel. Ha te nem teszed meg, semmi sem történik velük.

A mai szöveg egyértelmű alanya Te vagy. Te hagyd az Úrra az utadat. Te vesd minden gondodat az Úrra. Sokan azért nem kapnak választ, mert nem Isten Igéjével összhangban imádkoznak. Nem azt teszik a gondjaikkal, nehézségeikkel, aggodalmaikkal, és más egyebekkel, amit Isten mondott. Nincs értelme imádkozni a gondjaid felől, ha nem teszed meg, amit Isten mond. Képes vagy megtenni azt, amit Isten mondott, hogy tedd meg.

Megvallás: Én az Úrra hagyom az én útjaimat. Őbenne bízom. Ő pedig beteljesíti.


2024. február 2., péntek

DÖNTÉS❣️

,,💞Minden gondotokat Őreá vessétek, mert néki gondja van reátok.,, — 1PÉTER 5,7

Gondjaitok egészét (minden nyomasztó gondotokat, minden aggodalmatokat, minden problémátokat, egyszer és mindenkorra) Őrá vessétek, mert Ő gondoskodik rólatok, szeretetteljes gyengédséggel és nagy figyelemmel viseli gondotokat. — 1PÉTER 5,7. (Amplified)

Sokakat — úgy tűnik —, megvigasztal az a gondolat, hogy Isten tud róluk, és átlátja helyzetüket, de továbbra is ragaszkodnak a gondjaikhoz. Így sohasem szabadulnak meg gondjaiktól.

Nem elég tudni, hogy Isten megért minket és törődik velünk. Ha meg akarsz szabadulni a gondjaidtól, tedd azt, amit Isten mondott: Vesd minden gondodat, minden aggasztó problémádat, minden terhedet egészen az Úrra, mert Ő gondoskodik rólad. Ez nem olyan, amit minden nap meg kell tenned. 
Ha megteszed, az egyszer és mindenkorra szól, és megszabadít a gondjaidtól — mert átadod gondjaidat az Úr kezébe.

Én már megtettem. Az én gondjaim Istennél vannak. 
Ő találja meg a megoldást minden problémámra, és Ő munkálja ki a megoldást is. 
Én meg csak dicsérem Őt, mialatt Ő munkálkodik! Isten végzi a munkát, én pedig dicsérem Őt.

Megvallás: Én a gondjaimat — minden nyomasztó terhemet, minden aggodalmamat, minden problémámat, egyszer és mindenkorra Istenre vetettem.

2024. február 1., csütörtök

KRISZTUS BENNED❣️

,,💞…a Krisztus tibennetek van, a dicsőségnek ama reménysége.,, — KOLOSSÉ 1,27.

A Szent Szellem ereje által a Krisztus tebenned lakik. Kisebb ma valamivel is Krisztus benned, mint amikor a földön járt?
Nem! Ő ugyanaz a Krisztus. Még mindig megvan a teljes ereje! Még mindig megvan minden képessége!
Még mindig megvan a csodatévő ereje! Még mindig mindenre képessé tud tenni téged!
És a Krisztus benned van!
Neked csak azt kell megtanulnod, hogyan engedd át neki a terepet.
Valaki mondta egyszer Smith Wigglesworth-nek:
— Ön nem akárki, Önnek bizonyára valami nagy embernek kell lennie!
—Nem — felelte ő —, csupán nem felejtem el, amit az Ige mond:
 „Nagyobb Ő, Aki bennem van, mint az, aki a világban van.” 
Egyszerűen tudom, hogy a nagyobb végzi el a munkát. 
Hogyan tudod Krisztus erejét felszabadítani magadban? Hogyan tudod munkára fogni a nagyobbat? 
Hit által teheted meg!

Megvallás: Krisztus bennem a dicsőség reménysége. Krisztus énbennem lakik — minden képességével és minden dicsőségével. Krisztus már legyőzte az ellenség minden erejét, és bennem él. Én felszabadítom Őt, és aszerint cselekszem, hogy Ő bennem van.
Megengedem, hogy Ő munkálkodjon az én hitem alapján.