Az ember elveszett állapota elkerülhetetlenné tette a megtestesülést — az ember szellemileg halottá lett, és nem tudott Istenhez közeledni.
Az istenség emberben való megtestesülésével Isten gondoskodott valakiről, aki megállhat, mint az ember közbenjárója.
Egyrészről egyenlő Istennel, másrészről pedig egyesült az emberrel.
Ez a valaki képes vállalni a felelősséget az ember felségárulásáért, és ki tudja elégíteni az igazságosság követelményeit, ezáltal áthidalván a szakadékot Isten és ember között.
Isten az embert a saját képére teremtette, és csak kevéssel
tette kisebbé Önmagánál.
Mivelhogy az ember annyira hasonló Istenhez; ez tette lehetővé, hogy Isten és az ember örökre egyesüljön egy személyben!
Amikor a Krisztus emberré lett és fizikai testet öltött a
megtestesülés során, ez örökre szólt. Ily módon, a megtestesülés folytán, van ma egy Istenember a mennyben, az Atya jobbján. Lehetővé vált, hogy Isten és az ember egyesüljön!
Isten ebben a mi emberi testünkben lakozhat, Isten belehelyezheti az Ő életét és természetét a mi szellemünkbe.
Ez történik meg az újjászületéskor.
A szellemi halál kitöröltetik a szellemünkből, és Isten odaadja az embernek az Ő életét!
Megvallás: Ma az Atya jobbján van egy Istenember, a mi közbenjárónk, Jézus Krisztus.
Jézus áthidalja a szakadékot értem. Ő tette lehetővé, hogy a szellemi halál eltávozzék a szellememből, és a helyét Isten élete és természete vegye át a belső emberben.
Ezért, most már Isten lakozik a szellememben. Isten él bennem!
Ezért, most már Isten lakozik a szellememben. Isten él bennem!
