2024. március 12., kedd

EGY ZSOLTÁR❣️

,,💞A Krisztus Igéje lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel…,, —KOLOSSÉ 3,16.

Az alábbi zsoltárt a Szent Szellem adta nekem a szavakkal kapcsolatban. 
A szavak annyira jelentéktelennek, kicsinynek tűnnek, hogy az emberek gyakran figyelembe sem veszik őket. 

A hittel kimondott szavak azonban valóságot teremtenek…
Kelj fel hát és szólj, ahogy az univerzum Teremtője is tette, aki hittel mondta: „legyen” — és lett. 
Ha a szavak, amiket állandóan kimondasz, tele vannak negatívizmussal és vereséggel, megteremtik a vereséget, sikertelenné, beteggé és oktalanná tesznek téged.

Azok a szavak azonban, amiket az Ő Szelleme ihletett, amit az emberek Szent Írásnak hívnak, azok a szavak, a hit fülével meghallva, és a hittel teli szívből kimondva, az életedben és a családod életében is sikert és győzelmet, egészséget, és gyógyulást fognak teremteni.

Körülmények, sötétség és gondok, mind elfutnak előled. Az Ő Szellemétől ihletett Igéjével beteljesedve, lássa el a nyelved a feladatát. Legyen gondod rá, hogy csakis az igazat szóld, mert az Ő Igéje igazság.

Szóld a hit és a szeretet szavát, olyan szavakat, amik igazak, és a szellemi valóságok többé nem állnak távol tőled, és nem tűnnek majd valótlanságnak a számodra. 
Az élet minden áldása pedig, legyen az szellemi, anyagi, fizikai vagy pénzügyi, hozzád jönnek és nálad lakoznak!