2023. július 4., kedd

AZ ÚR LÁMPÁSA❣️

,,Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.,, –RÓMA 8,14.


Isten fiai számíthatnak arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja őket. 
A hívők számíthatnak arra, hogy a Szent Szellem vezetni, vagyis irányítani fogja őket. 

Jézus, utalva arra az időre, amikor eljön a Szent Szellem, azt mondta: „Ő elvezérel majd titeket.” Nem emberektől kell tehát várnunk az útmutatást – ez nem igei. 
Isten minden gyermekében benne van Isten Szelleme, és számíthat arra, hogy Isten Szelleme vezetni fogja. 1959 februárjában Jézus nyílt látomásban jelent meg nekem. 

Hallottam a lépteit, amint bejött a kórházi szobámba. Leült egy székre az ágyam mellé, és másfél órán keresztül beszélt nekem a prófétai szolgálatról. 
Ez volt az egyik, amit mondott: „A prófétai szolgálat nem azért van az egyházban, hogy vezesse a híveket és megmondja nekik, mit csináljanak. 

Az ó szövetség alatt az emberek a prófétához mentek, ha tanácsra, útmutatásra vagy vezetésre volt szükségük, mert csak Őrajta volt Isten Szelleme, rajtuk nem. 
Az ó szövetség alatt senkin sem volt a Szent Szellem, kivéve a királyt, a papot és a prófétát. 
Az emberek semmit sem tudtak a Szellem vezetéséről. 

Az új szövetség alatt az Ige nem azt mondja, hogy: akiket a próféták vezetnek, azok Istennek fiai. 
Az Ige azt mondja: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.”

Megvallás: Én szellem vagyok. Van lelkem, és fizikai testben élek. Az én szellemem az Úr lámpása. Isten, aki az én Atyám, a szellememen keresztül világosít meg engem. Isten a saját szellememen keresztül vezet engem.