2023. augusztus 12., szombat

ISTENTŐL SZÜLETETT❣️

,,Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.,, – 1JÁNOS 3,9.

Kérdezik tőlem: „Honnan tudom megállapítani, hogy a saját szellemem vagy a Szent Szellem mondja, hogy tegyek meg valamit? Lehet, hogy én akarom megtenni.”
Kiről beszélsz, ami kor azt mondod, hogy „én”?
Ha a valóságos énedre gondolsz – a belső emberre, aki új teremtés, Isten életével és természetével, hiszen a Szent Szellem lakik benne – akkor rendben van.
Ha az „én” alatt a hústestedet érted, akkor az más.
Tanulj meg különbséget tenni a kettő között.
Nem a belsőemberünk az, aki rosszat akar tenni.
Ha valakinek a belső embere rosszat akar tenni, az illető még nem született újjá.
 
Az 1János 3,9-et sokan félreértik. Hibákat követtek el, elrontottak dolgokat, aztán azt gondolták:
 „Ha Istentől születtem, a Biblia szerint én nem cselekedhetnék bűnt.”
 
Ez a vers azonban a belső emberről mondja, hogy nem cselekszik bűnt. 
Én tettem már rosszat, de ezeket nem a belső emberem követte el. 
Az az igazság, hogy ‘ő’ nem értett egyet velem, amikor elkövettem. Megpróbált lebeszélni róla.
A testünket illetően a szüleinktől származunk, és az ő természetükben részesedünk. 
A szellemünket tekintve, mi, új teremtések, Istentől születtünk, és az Ő természetéből részesülünk. 
Isten természete pedig nem tesz rosszat.
Ezért engedd meg a szellemednek, hogy uralkodjon a hústested felett!

Megvallás: Én Istentől születtem. Isten élete és természete van a szellememben és a szívem vágyai helyesek.