2024. március 22., péntek

EZOKÁÉRT❣️

,,💞Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt.,,—EFÉZUS 3,14

A második ima, amit imádkozni szoktam, az Efézus 3-ból van. Ezt pedig így szoktam imádkozni magamért:
„Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt, akiről neveztetik minden nemzetség mennyen és földön, hogy adja meg nekem az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy megerősödjek hatalmas erővel az Ő Szelleme által a belső emberben. 

Hogy lakozzék a Krisztus a hit által az én szívemben. 
A szeretetben meggyökerezzek és alapot vegyek, hogy megérthessem minden szentekkel egybe, mi a szélesség és hosszúság és mélység és magasság, és megismerjem a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjek az Istennek egész teljességéig. 
Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindent megcselekedhet a bennünk munkálkodó erő szerint, feljebb hogy nem mint kérjük vagy elgondoljuk, néki legyen dicsőség a Gyülekezetben a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké.”

Azt javaslom, hogy imádkozd ezeket az „efézusi imákat” magadért. Tarts ki mellettük. 
Nem fognak működni, ha csak néha-néha teszed meg. Ha azonban szorgalmasan imádkozod, dicsőség Istennek, működni fognak az érdekedben!

Megvallás: (Imádkozd el a tegnapi és a mai imát magadért.)