A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szövetséges. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szövetséges. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. április 27., szombat

EGY JOBB SZÖVETSÉG❣️

,,💞Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.,, — ZSIDÓ 8,6.

Az Ószövetségben mindvégig találunk olyan embereket, akik megértették és elfoglalták helyüket a szövetségben. Józsué kettéválasztotta a Jordán folyó vizét. Parancsolt az időnek, hogy álljon meg. 
Illés olyan tüzet hozott le az égből, ami nem csak az áldozatot, hanem magát az oltárt is megemésztette.
Dávid hős vitézei teljes védettséget élveztek a halállal szemben háború idején, mindaddig, amíg szem előtt tartották a szövetséget.
Amikor olvasol róluk, azt gondolod magadban: „ezek szupermenek”.
Az Ószövetségben majdnem minden imát a szövetséghez tartozó emberek mondtak el.
Ezekre az imákra válasznak kellett érkeznie.
A hívőket ma ugyanazok a szövetségi jogok illetik meg, mint azokat a hívőket, akik az ó szövetség alatt éltek.
Valójában, nekünk egy jobb szövetségünk van, amely jobb ígéretek alapján köttetett. 
Ezért nekünk meg kell tudnunk tenni mindazt, amit ők megtettek, sőt még többet is, mert nekünk egy új szövetségünk van, egy jobb szövetség, amely nagyobb ígéretek alapján lett megkötve.

Megvallás: Jézuson keresztül szövetségem van Istennel.
Ez egy jobb szövetség, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
Nekem nagyobb szövetségi jogaim vannak, mint Ábrahámnak, Józsuénak, Illésnek és Dávidnak.
Én, mint az új szövetség hívõje, elfoglalom helyemet az imában.
Az én imáimra meg kell jönnie a válasznak.

2024. április 26., péntek

SZÖVETSÉGES ❣️

,,💞És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonosszal egybe?
Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, akik abban vannak?
Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna- é igazságot?,, 
—1MÓZES 18,23–25.

Isten addig nem akarta elpusztítani Szodomát és Gomorát, amíg meg nem beszélte Ábrahámmal, az Ő vérszövetségi barátjával! Ábrahám imája az 1Mózes 18-ban az egyik legsokatmondóbb és legtöbb világosságot adó ima az Ószövetségben.
 
Ábrahám elfoglalta a helyét abban a szövetségben, amelyet Isten kötött vele — ez az ó szövetség, az ó testamentum volt. A szövetségen keresztül, Ábrahám olyan jogokat és kiváltságokat kapott, amelyekről kevés fogalmunk van.
 
Az Ábrahám által nem sokkal azelőtt megpecsételt szövetség Jehova-Istennel, adta meg Ábrahám törvényes helyzetét Isten előtt. Ebből következőleg, hallhatjuk, milyen nyíltan beszél Ábrahám, amint közbenjár Szodomáért és Gomoráért: „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?”

Megvallás: Nekem szövetségem van Istennel, az új szövetség.
Nekem szövetségi jogaim és kiváltságaim vannak, én megállok Isten elõtt, közösségben járok Istennel. Használom szövetségi jogaimat és kiváltságaimat az imában.
Egyesítem erõmet az én Atyámmal, hogy véghezvigyem az Õ akaratát és tervét itt a földön.