2024. február 7., szerda

RÁHAGYATKOZVA❣️

,,💞Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az Ő hatalmának erejében.,,
— EFÉZUS 6,10

1932-ben történt San-Diegóban, hogy az USS Akron nevű óriási léghajót egy acél-árbochoz próbálták rögzíteni, miközben a rögzítő köteleket kétszáz tengerész tartotta. 
Egyszer csak, egy váratlan fordulattal, a léghajó felszökkent a levegőbe. 
Néhányan nem engedték el a kötelet, így a léghajó magával röpítette őket, és pillanatok múlva lezuhantak a földre. 
Miután többen leestek, egyetlen ember fenn maradt, a kötélbe kapaszkodva. 
Lehetett látni, amint a léghajó felszáll vele a magasba. 
Az emberek sikoltoztak, és ájuldoztak. Tudták, hogy nem képes sokáig kapaszkodni, akármelyik pillanatban leeshet, és akkor a vége biztos halál.

Egy és háromnegyed óra elteltével azonban, amikor vissza tudták húzni a léghajót a kikötő árbocához, a tengerész még mindig ugyanúgy függött a léghajón. 
Mentőautó várta, hogy kórházba vigye, de azt mondta, semmi baja sincs. 
Megkérdezték tőle, hogyan volt képes ilyen sokáig kitartani. 
Elmondta: mivel felfedezte, hogy a kötele mintegy százhúsz centis, így, mialatt egyik kezével kapaszkodott, a másik kezével körbekötötte a derekát, és így a kötél megtartotta.
Egyszerűen csak lebegett egész idő alatt.

Sok keresztény próbál megkapaszkodni, és kitartani, de nem sikerül, elfogy az erejük. 
Néhányan el is buknak. Pedig, csak arra lenne szükségük, hogy beburkolják magukat Isten ígéreteibe, és ráhagyatkozzanak az Úrra, szabadon, mint ez a tengerész, élvezve közben a tájat.

Megvallás: Erős vagyok az Úrban és az Ő hatalmának erejében.
 Ráhagyatkozom az Ő erejére és hatalmára!