2024. január 18., csütörtök

A FELTÁMADÁS NAGYSZERŰSÉGE❣️

,,💞…annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.
Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül:
Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged?…,,
—ZSIDÓ 1,4–5. 

És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az Ő fiaiknak, feltámasztván Jézust: mint a második Zsoltárban is meg van írva:
Én Fiam vagy Te; ma nemzettelek téged. — Apostolok cselekedetei 13,32. 33

Mikor örökölte Jézus a nevét? Mikor lett neki adományozva?
Akkor lett neki adományozva, amikor életre kelt a szellemi halálból, amikor Isten feltámasztotta a halálból.

Jézus feltámadásakor mondta azt Isten:
„…Én Fiam vagy Te, én ma szültelek téged.”
A feltámadása után pedig Jézus kinyilatkoztatta, hogy minden hatalom a mennyben és a földön neki adatott. Minden kijelentés, ami szerint Jézus úgy örökölte a nevét, illetve úgy adományoztatott neki, azt mutatja:
Jézus azután kapta meg nevének nagyságát, teljességét, miután feltámadt a halálból.

Megvallás: Jézus az Úr. Feltámadt a halálból, és Ő az Úr. A feltámadáskor bemutatott erő és hatalom a nevében van, és Ő nekem adta ezt a nevet.