2023. október 3., kedd

KÖZÖSSÉG❣️

,,Hű az Isten, aki elhívott titeket az Ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre.,,
— 1KORINTHUS 1,9.

A legnagyobb megtiszteltetés, amit Isten megadott
nekünk, hogy egyaránt közösségben lehetünk Vele, az Atyával, az Ő Fiával és a Szent Szellemmel, hogy végrehajtsuk Istennek az emberi nemre vonatkozó megváltási tervét.
Az újjászületés által rokonságba kerültél az univerzum Teremtõjével! Isten gyermeke lettél.
Rokoni kapcsolatba kerültél Vele.

A rokonság azonban közösség nélkül élettelen.
Olyan, mint egy házasság szerelem és közösség nélkül.
Az Istennel való bensõséges, mély baráti közösség a hit szülõanyja. És Isten téged személyesen elhívott arra, hogy bensõséges baráti közösségben légy az Õ Fiával.

Megvallás: Isten elhívott engem arra, hogy közösségben legyek az Õ Fiával, Jézus Krisztussal.
Én közösségben,
bensõséges barátságban járok Jézussal. Én társalkodom Jézussal. Együtt fogok munkálkodni Vele.
Egyaránt közösségben vagyok Istennel, az Atyával, Jézus Krisztussal és a Szent Szellemmel, hogy végrehajtsuk Istennek az emberi fajra vonatkozó hatalmas megváltási tervét.