2024. március 10., vasárnap

A SZÁJUNK GYÜMÖLCSE❣️

,,💞A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje; az ő beszédének jövedelmével lakik jól.,,
— PÉLDABESZÉDEK 18,20.

Nem fogod Isten áldásait megkapni csak azért, mert hiszel. 
Nem fogsz üdvözülni, meggyógyulni vagy az imáidra választ kapni, csupán mert hiszel. 
A legtöbb keresztény azt hiszi, elég csak hinni, a Biblia azonban nem ezt tanítja. 
A Biblia azt tanítja, hogy hinned kell és mondanod is kell valamit.

Például, a Róma 10,9 és 10 szerint az üdvösséghez az szükséges, hogy: „… a TE SZÁDDAL VALLÁST TESZEL az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.”

Figyeljük meg, hogy itt nem az áll, hogy üdvözülni fogsz, csak mert hiszel. 
Mindjárt a következő vers azt mondja:
„Mert SZÍVVEL hiszünk a megigazulásra, SZÁJJAL TESZÜNK PEDIG VALLÁST AZ ÜDVÖSSÉGRE.”

Jézus nem azzal fejezte be a Márk 11,23-at, hogy mindazt megkapod, amiben hiszel. 
Ő így fejezte be ezt a mondatot: „… meglesz néki, amit MONDOTT.”

A hitet mindig SZAVAKKAL fejezzük ki! 
Az, amit beszélsz — nemcsak vasárnap a gyülekezetben, vagy amikor imádkozol, hanem azok a szavak, amiket a mindennapi életben szólsz, otthon, barátaiddal beszélgetve és a munkahelyeden —, ezek határozzák meg, hogy mit kapsz meg az életben.

Megvallás: Eldöntöttem, hogy csak Isten Igéjével összhangban fogok beszélni!