2023. július 8., szombat

ÉLŐ VÍZNEK FOLYAMAI❣️

,,Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen.,, – 1KORINTHUS 14,14


Isten Szellem. Az ember szellem. Isten a szellemünkön keresztül érintkezik velünk. 
A szellemünkön keresztül vezet minket. 
Közvetlenül az elménken keresztül nem, mert a Szent Szellem nem az elménkben lakik, és a testünkön keresztül sem tart fenn velünk kapcsolatot. 

A Szellemmel beteljesedett hívőnek viszonylag könnyen be kellene tudni határolnia az emberi szellemet. 
A nyelvek a szellemedből jönnek, mélyen a bensődből. 
A szavakat fizikailag mondod ki – de nem az érzékszerveid formálják meg. 
Átadod a nyelvedet a szellemednek, a Szent Szellem pedig a szellemedben adja neked a kiejtést. 

A nyelvek nem az elmédből vagyis a lelkedből jönnek. 
Ami kor nyelveken imádkozol, az elméd, az értelmed gyümölcstelen, nem érti, amit beszélsz.
Amikor nyelveken imádkozol, a szavak a lényed legbensejéből jönnek elő – a szellemedből. 
Minden vezetés, amit valaha kaptam, a szellememből jött. 
És főként akkor, amikor nyelveken imádkoztam – amikor a szellemem élénk volt és Istennel volt összeköttetésben.

Megvallás: Én be vagyok töltekezve Isten Szellemével.
Élő víznek folyamai ömlenek a bensőmből.