2023. június 9., péntek

AZ EMBER HÁROM DIMENZIÓJA❣️

,,💞Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok: szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. ,,– 1.THESSALONIKA 5,23.


Igen nagy segítségedre lesz a szellemi növekedésben, ha különbséget tudsz tenni a szellemed és a lelked között.
Sok ember hiszi azt, hogy a szellem és a lélek ugyanaz.
Még prédikátorok is! Úgy prédikálnak a lélekről, mintha az lenne a szellem. De nem lehet a kettő ugyanaz.
Ha az Ige alapján állíthatnánk, hogy a test és a lélek ugyanaz, akkor azt is állíthatnánk, hogy a szellem és a lélek ugyanaz.
A Zsidó 4,12 azonban azt mondja, hogy Isten Igéje által a lélek és a szellem szétválasztható.
Segít megérteni az ember három dimenzióját, ha kizárásos alapon végig gondolod a következőket:
Testemmel a fizikai világhoz kapcsolódom. Szellememmel a szellemi világhoz kapcsolódom.
Lelkemmel az értelem és az érzelmek világához kapcsolódom.
Az ember szellem. A szellem az embernek az a része, amelyik ismeri Istent. 
Az embernek van lelke – értelem, érzelem, akarat. És testben él.

Megvallás: Én Istennek a fia vagyok, Isten gyermeke vagyok. A szellemem által vagyok kapcsolatban az én Atyámmal a szellemi világban.