Bár még csak újszülött csecsemõ voltam a Krisztusban, még mindig ágyhoz kötve, tudtam bizonyos dolgokat belsõ bizonyosság által.
Például anyám azt mondta nekem egy nap: „Fiam, nem szeretnélek felzaklatni, de valami baj van Dubbal.”
Dub bátyám elment a Rio Grande völgyének környékére munkát keresni. (Tizenhét éves volt.)
A nagy gazdasági válság napjait éltük. Mama keresztény volt, bár nem volt betöltekezve a Szellemmel, mégis volt egy szorongató bizonyosság a szellemében, hogy baj van.
– Nem tudom, mi ez – mondta. – Lehet, hogy börtönben van, vagy valami ilyesmi. – Mama – mondtam –, én ezt már napok óta tudom. Dub nincs börtönben. Veszélyben volt az élete, de imádkoztam és minden rendben lesz vele. Nincs semmi baja, túl fogja élni. Harmadnap éjszaka megérkezett Dub.
Nem talált munkát, ezért úgy döntött, hogy tehervonatokon potyázva hazajön.
Sokan „utaztak” ilyen módon a vasúton azokban a napokban.
Egy vasúti ellenõr azonban rátalált, fejbe vágta és kidobta a mintegy kilencven km-es sebeséggel haladó vonatból.
Dub háttal végigcsúszott a sínek melletti szénsa- lak rakáson.
Sokan „utaztak” ilyen módon a vasúton azokban a napokban.
Egy vasúti ellenõr azonban rátalált, fejbe vágta és kidobta a mintegy kilencven km-es sebeséggel haladó vonatból.
Dub háttal végigcsúszott a sínek melletti szénsa- lak rakáson.
Csoda, hogy nem tört el a gerince – az történt volna, ha mi nem tudunk errõl belsõ bizonyosság által és nem imádkozunk.
Tudtunk róla, mert keresztények voltunk.
Megvallás: Nekem kenetem van a Szenttõl és mindent tudok.
Tudtunk róla, mert keresztények voltunk.
Megvallás: Nekem kenetem van a Szenttõl és mindent tudok.
