2023. június 30., péntek

AZ ÉLET ÁTADÁSA❣️

,,💞Isten örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet.,, 
– 1JÁNOS 5,11. 12


Jézus azt mondta: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az Evangéliumot minden teremtésnek… Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik…”

Az egyik ilyen jel, amirõl Jézus azt tanította, hogy a hívőket követni fogja – nem a korai egyházat, nem az apostolokat, nem a pásztorokat, nem a prédikátorokat, hanem a hívőket – az, hogy „…betegekre vetik kezeiket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16,18)

Miért? Mert Isten élete a hívőkben van! Némelyek különleges módon fel vannak kenve, hogy gyógyítással szolgáljanak, a Márk 16 azonban nem erről beszél!

**Minden újjászületett hívõben benne van Isten élete, Isten természete, az isteni fajta élet – és ez az élet, kézrátétellel átvihető mások fizikai testébe! Ezért kell a kezedet betegekre tenni.**


Amikor a kezedet rájuk teszed, Isten benned lévő élete átárad beléjük a kezeden keresztül. 
Gyakran megtapasztalod majd, hogy ez az élet belőled egyenesen belefolyik a másikba. Isten élete van benned! Isten természete van benned! Isten gyógyító Isten.
 
Hozd működésbe Isten erejét! Isten így munkálkodik, a te kezeid által. Isten nincs itt a földön személyében, de benned ott van, a Szelleme által!

Megvallás: Én hívő vagyok. Isten élete van bennem. Isten gyógyító Isten.
Én betegekre teszem a kezeimet, és azok meg gyógyulnak.

2023. június 29., csütörtök

LÁTHATÓVÁ VÁLIK❣️

,,Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete [dzoé] is látható legyen a mi testünkben.
Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete [dzoé] is látható legyen a mi halandó testünkben.,,
– 2KORINTHUS 4,10—11.

Azt mondja Pál, hogy a dzoé láthatóvá válik a mi halandó testünkben. 
De nem a test feltámadásáról szól, mert a halandó azt jelenti, hogy „alá van vetve a halálnak”.
Amikor feltámadunk, halhatatlan testünk lesz.
Arról beszél, hogy Isten élete (dzoé), ami a szellemünkbe került az újjászületéskor, megnyilvánul, látható lesz ebben az életben – a mi halálnak kitett halandó hústestünkben!
Meg vagyok győződve róla, ha meg ta nul nánk, hogyan kell az élet világosságában járni, és ha engednénk az életnek, ami bennünk van újjászületésünk óta, hogy uralkodjon felettünk, semmi sem gátolná, hogy magas kort érjünk meg, ha Jézus várna még a visszajövetelével. 
Tudom, hogy a külső ember öregszik, de Isten dzoé élete megnyilvánulhat a mi halandó hústestünkben!

Megvallás: Köszönöm neked, Atyám, hogy az az élet, ami a szellememben van, megeleveníti az én halandó testemet is, élettel telivé, egészségessé, éppé teszi. 
Mert a megváltás hatalmas tervében, amit Te terveztél meg, (és el is küldted az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa), nemcsak a szellemem újjá születése, hanem a gyógyulás is megvan a fizikai testem számára:
„Az én betegségeimet Ő viselte, az én fájdalmaimat Ő hordozta.”
Amit Jézus elhordozott, nekem már nem kell hordoznom. Jézus sebeivel én gyógyultam meg. Egészségessé lettem – szellemileg, testileg és értelmileg.
Isten Igéje szerint én meggyógyultam! Egészséges vagyok!

2023. június 28., szerda

AZ ÉLET VILÁGOSSÁGÁBAN JÁRNI❣️

Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván:
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.,,–
JÁNOS 8,12.


Még azelőtt kezdtem megérteni bizonyos igazságokat az örök életről, hogy a gyermekeink megszülettek volna.
És Isten kegyelme által hittem, hogy tudok az örök élet világosságában járni.
(Ha Isten azt mondja az Igéjében, hogy én képes vagyok erre, akkor képes is vagyok rá.)
Tudtam: az, hogy az örök élet világosságában járok, hatással lesz a gyermekeimre, így azt is meg tudtam mondani elõre, hogy mivé lesznek.
Azt is meg tudtam mondani, hogy mivé lesznek azok a csecsemők, akik az időtájt születtek a gyülekezetünkben. Tudtam, hogy a szüleik milyen világosságban járnak, és az hogyan fog hatni rájuk.
Mindig százszázalékosan igazam lett. Az emberek birtokolhatják az örök életet, de ha nem járnak a világosságában, nem fejlesztik magukat – ha nem használják ki ennek az életnek és természetnek az előnyeit – akkor a dolgok nem mennek rendben az életükben.
Miénk az örök élet, de nekünk is kell megfelelően kiaknázni.
Nekünk kell a világosságában járni. A gyerekeket megilletné a kiváltság, hogy olyan családokba szülessenek, ahol ott van az örök élet és Isten szeretete.
Megfigyeltem, hogyan reagálnak az igei tanításra, azok a gyerekek, akiknek szülei rendelkeznek ezzel az élettel, és ennek a világosságában járnak.
Az ilyen gyermekek olyan kifinomult szellemmel rendelkeznek, ami másoknál nem található. Könnyebb őket fegyelmezni és értelmi képességeik is jobbak. Azok a tinédzserek, akik megkapják az örök életet és engedik, hogy ez az élet irányítsa őket, jobb értelmi képességekkel rendelkeznek üdvösségre jutásuk után, mint előtte.

Megvallás: Isten élete bennem van.
Ez az élet a világosságban van, és hatással van az én fejlődésemre.
Én ennek a világosságában járok, és ez hatással van az otthonomra!

2023. június 27., kedd

A CSODATEVŐ ÉLET❣️

,,💞Mert egykor sötétség voltatok; most azonban világosság vagytok az Úrban; mint világosságnak fiai, úgy járjatok.,, – EFÉZUS 5,8.


A legnagyobb csoda, amit láttam azzal kapcsolatban, hogy az örök élet milyen hatással van az értelemre, egy lánnyal történt, akit most Marynek fogunk nevezni. 
Mary hét évet töltött az általános iskola első osztályában, anélkül, hogy megtanulta volna leírni a nevét. A szüleinek ki kellett venniük őt az iskolából, amint betöltötte a tizennegyedik évét. 
Tizennyolcévesen úgy viselkedett, mint ha kétéves lett volna. 
Ha történetesen nem az anyja mellett ült az istentiszteleten, a pad alatt csúszott-mászott, vagy felemelve a szoknyáját átlépdelt a padok felett, hogy visszajusson oda, ahol az anyja ült. 
Majd egy este, egy ébredési összejövetel alatt, 

Mary kijött az oltárhoz. Ott megkapta az örök életet – Isten természetét. 
Azonnal hatalmas változás történt. Már a következő este úgy ült az istentiszteleten és úgy viselkedett, ahogy egy fiatal hölgyhöz illik. Rendbe hozta a haját és szépen felöltözködött. 
Úgy tűnt, hogy értelmi képessége egyik napról a másikra megnövekedett. 
Nem sokkal ezután, látogatóba utazott a rokonaihoz, ott megismerkedett egy szomszédos farmer fiúval és feleségül ment hozzá.
Sok évre rá meg tudtam, hogy miután a férje elhalálozott egy balesetben, jómódú üzletasszony lett belőle, megállt a saját lábán és megbecsült építési vállalkozó lett a városban!

Megvallás: Én a világosság fiaként járok az Úrban, én az élet világosságában járok.

2023. június 26., hétfő

TIZSZERTE OKOSABB❣️

,,Miután pedig elmúlt az idő [három év], amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék őket…
És szóla velük a király, és mindnyájuk között sem találtaték olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás, és állának a király előtt.
És minden bölcs és értelmes dologban, amely felõl a király tőlük tudakozódék, 
TÍZSZERTE OKOSABBAKNAK találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában valának.,, – DÁNIEL 1,18—20.

Minden nap ezt mondtam: „Istenem, tégy engem kedvessé minden tanár elõtt. Köszönöm neked. 
Ez már az enyém.
Most pedig – mivel bennem van Isten élete és természete – adj nekem tudományt, és minden értelmet és bölcsességet, hogy tízszerte okosabb legyek.”
Most nem magammal dicsekszem, azzal dicsekszem, amit Isten adott nekem.
Mert betegségem elõtt csupán ‘D’, azaz elégséges rendű voltam, és miután újjá születtem és meggyógyultam, én voltam az egyedüli az osztályban, aki minden tárgyból ‘A’-t, kitűnőt kapott. 
Arra is képes voltam, hogy fogtam a történelem-könyvet (próbára is tettek ezzel), elolvastam egy olyan fejezetet, amit azelőtt sohasem olvastam, és szóról-szóra visszamondtam. 
És ezt nem azért tudtam megtenni, mert fejlesztettem a memóriámat. 
Az égvilágon semmit se tudtam az emlékezőtehetség fejlesztésérõl.
Azért tudtam megtenni, mert a szellememre néztem.
A legtöbb hívő soha sem fejlesztette a szellemét úgy, ahogy lehetett volna. 
Voltaképpen sohasem jártak annak a világosságában, ami mindvégig a birtokukban volt.

Megvallás: Eltökéltem, hogy fejleszteni fogom a szellememet. Eltökéltem, hogy az élet világosságában fogok járni.



2023. június 25., vasárnap

TUDOMÁNY és ÉRTELEM❣️

,,És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is.,,
– DÁNIEL 1,17


„…ada az Isten tudományt… és értelmet.”
Isten adott Dánielnek és a másik három zsidó fiúnak tudományt és mindenféle jártasságot.
Az örök élet Isten természete. Isten természete benned van. Ismerd meg! Hidd el!
Valld meg! És elkezd majd irányítani téged! Tanulj meg az élet világosságában járni.
Tanuld meg gyakorlatban működtetni azt az életet, ami a te lényedben van.
Ha ennek az életnek a világosságában jársz, fejleszteni fogja az egész személyiségedet, és növeli az értelmi képességeidet.

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok, újjászülettem.
Isten élete és természete a szellememben van.
Ez az élet az emberek világossága. Én eltökélem, hogy az élet világosságában járok.
Isten élete bennem van. Isten tudománya bennem van. Isten értelme bennem van.
Ő tanít engem, Ő vezet engem. Isten gyermeke vagyok.
Isten bennem lévő Szelleme vezet engem.
Én követni fogom az Ő vezetését, az élet világosságában fogok járni.

2023. június 24., szombat

KEGYELTSÉG❣️

,,És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt.,,
 – DÁNIEL 1,9.


Semmit sem tudtam a hit megvallásáról, amikor tinédzserként üdvösséget nyertem. 
Mégis, a szellemem arra késztetett, hogy kimondjak bizonyos dolgokat.
 
Kedvencem volt a 2Korinthus 5,17.
Mindenkinek, akivel csak találkoztam, elmondtam: „Én egy új teremtés vagyok!”
Erre megkérdezték: „Az meg micsoda?”
 
Én meg elkezdtem róla prédikálni. Mire feleszméltem, egy csomó ember vett körül az utca kellős közepén!
Minden reggel megvallásokat tettem iskolába menet a János 1,4 és a Dániel 1 alapján.
Néha, mi diákok, az utca egész széltében mentünk.
 
A járókelők azt hihették, hogy megbolondultam, mert útközben magyaráztam a többieknek a dolgokat.
Azt mondtam nekik: „Most már értitek, ugye, hogy Dániel kegyeltséget talált az udvarmesterek fejedelme előtt (ma inkább úgy mondanánk, hogy az egyetem dékánja előtt). 
És Isten volt az, aki Dánielt kedvessé tette előtte.”
 
Meg azt szoktam mondani Istennek:
„Istenem, tegyél kedvessé engem minden tanár előtt. Köszönöm Neked, hogy ezt már meg is tetted.”

Megvallás: Istenem, tegyél engem kedvessé (például a tanárom, az osztálytársam, munkatársam, üzlettársam…) előtt. 
Köszönöm neked, hogy az ő jóindulata már az enyém.

2023. június 23., péntek

A SZÍV ELTÖKÉLÉSE❣️

,,De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.,, – DÁNIEL 1,8.


Két kedvenc igeversem volt, amit vagy felolvastam vagy pedig idéztem az Úrnak, és ezekre alapoztam a megvallásomat reggelente, iskolába menet.

Az első a János 1,4 volt, a második pedig a Dániel 1.
Olvasd el a Dániel első fejezetét, és meglátod, hogy Dániel és a három zsidó fiú, annak ellenére, hogy fogoly volt, hogyan választatott ki arra, hogy a királyi palotában tanuljanak.
A Biblia azt mondja: Dániel ‘eltökélte az ő szívében’.

Ezt a kifejezést használtam, amikor az Úrral beszéltem. 
Tudtam, hogy bár nem az ó szövetség alatt élek, mégis rátaláltam egy alapelvre, amihez tarthattam magam.
Tudjuk, hogy a zsidóknak nem volt szabad fogyasztaniuk bizonyos ételeket, ránk azonban ez nem vonatkozik.

Isten Igéje azt mondja az Újszövetségben:
„…Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; mert megszenteltetik Isten Igéje és könyörgés (ima) által.”
(1Tim. 4,4—5)

Így én is azon alapelv szerint cselekedtem, mint Dániel.
Ezt mondtam az Úrnak minden reggel: „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”.
Megvallás: Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok. Eltökéltem, hogy Isten bennem lévő életének a világosságában járok.

2023. június 22., csütörtök

FEJLŐDÉS❣️

,,Őbenne volt az élet [dzoé], és az élet [dzoé] volt az emberek világossága.,, – JÁNOS 1,4.


Az élet, amit újjászületéskor kaptál, hatással lehet az értelmed fejlődésére azáltal, hogy irányítja a gondolkodásodat, az intellektusodat. Rám határozottan így hatott.
Tinédzserként kaptam meg az örök életet a betegágyamon, 1933. április 22-én. 

Majd 1934. augusztus 8-án Isten ereje meggyógyított engem a hit és az ima által.
Felgyógyulásom után visszamentem a középiskolába.
A tizenhat hónap alatt, amíg fekvőbeteg voltam, egy egész tanévet hagytam ki. 
A középiskola elsõ két évében ’D’, vagyis elégséges rendű tanuló voltam.
Abban az időben nem volt görög konkordanciám
(a Biblia szavait tartalmazó ún. szókeresõ-szótár – a szerk.)

így nem tudtam a dzoé-ról. Bibliám azonban volt és Isten Szelleme vezetett engem. 
Mindennap ezt mondtam iskolába menet: „Őbenne van az élet, és az élet az emberek világossága. 

Ez az élet bennem van. Isten élete bennem van. Ez az élet fejlődik bennem. 
Ez az élet fejleszti a szellememet. Ez az élet fejleszti az értelmemet. Isten bennem van.
Isten bölcsessége van bennem. Isten élete van bennem.
Isten ereje van bennem.”

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat, a János 1,4 alapján, és valld meg, hogy Isten élete van benned, mint a te világosságod.

2023. június 21., szerda

VÁLTOZÁS❣️

,,Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés.,, – GALATA 6,15


,,Mert (most már) sem a körülmetélkedésnek nincs semmi jelentősége, sem a körülmetéletlenségnek, hanem (kizárólag) az új teremtésnek (az újjászületés és a Krisztus Jézusban, a Messiásban való új természet eredményének).,,– GALATA 6,15. (Amplified)

Az első, amit a dzoé az emberben elvégez, hogy meg változtatja a természetét. 
Megváltoztatja a szellemét.
A dzoé új teremtménnyé teszi. Minden újjá lesz a belső emberében, vagyis a szellemében. Amit az új embernek, vagyis új teremtménynek kell megtennie az, hogy átengedje az irányítást a belső embernek. Amikor átengedjük a szellemünknek az irányítást, Isten bennünk lévő életének engedjük meg, hogy irányítson minket. Az emberek meglátják Isten bennünk lévő életének hatásait. Meglátják a változásokat a szokásainkban, a viselkedésünkben,
beszédünkben és így tovább. A bűnözőkből törvénytisztelő állampolgárok lesznek. A tolvajból becsületes ember.
A részegesből józan életû. A prostituált erkölcsössé válik. Nincs reménytelen eset! Amikor ez a a dzoé-élet kerül az emberbe, egy újfajta szeretet – az agapé – tölti be.
És ha a hívő megengedi, hogy ez a szeretet uralkodjon felette, megsemmisíti a családi viszályok okát: lerombolja az önzést.
Megvallás: Új teremtmény vagyok. A szellemem részesedett Isten életéből és természetéből. Isten maga a szeretet. Megengedem, hogy az Ő élete uralkodjon felettem, hagyom, hogy az Ő szeretete uralkodjon felettem.

2023. június 20., kedd

MEGVAN❣️

,,💞Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete [dzoé] VAN; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.,, – JÁNOS 5,24.

Van! Neked örök életed van, most! Nem akkor kapod meg, amikor a mennybe kerülsz; neked már most megvan a dzoé-d! De ha nincs ismereted erről a dzoé-életről – ha nem tudod, hogy mi ez, illetve hogyan járj ennek a világosságában – sohasem leszel képes élvezni a valóságát.
A természetes életben is megtörténhet, hogy van valamid, de nem tudsz róla, és így semmi haszna.
1947-ben még karácsony előtt elhatároztam, hogy félreteszek egy kis pénzt a feleségem ajándékára.
El is kezdtem azzal, hogy betettem egy húszdollárost a pénztárcám titkos rekeszébe. 
Később azonban teljesen megfeledkeztem róla. Néhány hétre rá kifogyott a benzinem. 
Nem volt nálam semmi pénz, így fel kellett hívnom a gyülekezet egyik diakónusát, hogy jöjjön értem.
Késõbb, amikor a pénztárcámban kutattam, rátaláltam erre a húszdollárosra. 
Valójában nem mondhatom, hogy nem volt pénzem benzinre, hisz volt nálam húsz dollár, csak nem tudtam róla és így nem volt semmi haszna.
Isten azért adta nekünk az Igéjét, hogy ismerjük meg azt, amink már megvan – az örök életet – és járjunk a világosságában.

Megvallás: Én meg fogom tanulni, hogyan járjak annak a világosságában, amim már megvan – az örök életem világosságában.

2023. június 19., hétfő

FOGADD BE ŐT❣️

,,💞Valakik pedig befogadák Őt [Jézus Krisztust], hatalmat [jogot] ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.,, – JÁNOS 1,12


Jézus Krisztus befogadása az akaratunk cselekedete. Isten Igéjének alapján cselekszi ezt az ember, saját akaratából. 
Tudván, hogy megváltó nélkül nem tud közeledni Istenhez, nincs örök élete, felnézhet Istenre és röviden ezt imád kozhatja: Atyám, hozzád jövök az Úr Jézus Krisztus nevében.
Tudom, hogy Te nem utasítasz és nem vetsz el engem, mert azt mondtad az Igédben:
„…aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”.

Én hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért, az Írások szerint.
Hiszem, hogy Ő feltámadt a halálból az én megigazulásomért, az Írások szerint. 

A ’megigazulás’ azt jelenti, hogy Ő igazzá tett engem Isten előtt. Én hiszem, hogy az Ő halála, eltemettetése és feltámadása igazzá tett engem Isten előtt. Ezért elfogadom Jézust, mint az én Megváltómat, és megvallom Őt Uramnak.
A te Igéd azt mondja: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

Megvallás: Én most segítségül hívlak Téged, ezért tudom, hogy üdvözültem.
Te azt mondtad: „Ha a szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.”
Ezért most megvallom a számmal: Én meg vagyok váltva! Köszönöm, Uram!

2023. június 18., vasárnap

AMIT HINNI KELL❣️

,,💞Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint.,, – 1KORINTHUS 15,3. 4


Nemrég olvastam a következőt az evangélium egy úgynevezett, amúgy eléggé ismert szolgálójáról.
Interjút készítettek vele, amikor megérkezett a városba, egyik cikkével kap csolatban. 

Abban a cikkben ugyanis kijelentette:
„Kérdés, hogy Jézus feltámadt-e egyáltalán a halálból.” Valamint, hogy: „Semmi sem múlik azon, hogy Ő feltámadt-e vagy sem.”

A világon minden ezen múlik! Ezen múlik, hogy van-e szellemi életed vagy szellemi halott vagy-e – mert ezáltal kapod meg az örök életet. Mert azáltal születsz újjá – hogy hiszed, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, hogy Ő meghalt a te bűneidért az Írások szerint, és hogy feltámadt a halálból!

Megvallás: Én hiszem, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért az Írások szerint. Hiszem, hogy Ő feltámadt a halálból az én megigazulásomért, vagyis azért, hogy én igaz legyek Isten előtt.
Hiszem a szívemben, hogy én vagyok Isten igazsága. Igazzá lettem Isten előtt, az által, amit Jézus tett.

2023. június 17., szombat

ÉLETRE SEGÍTENI MÁSOKAT❣️

,,💞Sok más jelt is tett ugyan Jézus az Ő tanítványai előtt, amelyek nincsenek megírva ebben a könyvben; ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek [dzoé] legyen az Ő nevében.,, – JÁNOS 20,30. 31. 


Jézus sok olyan dolgot tett, ami nincs feljegyezve János Evangéliumában, sem a többi evangéliumban. Ami azonban fel van jegyezve az evangéliumokban, az bizonyos célból került feljegyzésre. 
Mi ez a cél? „…hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, dzoétek legyen az Ő nevében.” A cél az, hogy megkapjuk az örök életet! 

Mint kereszténynek tudnod kell, hogyan segíthetsz másoknak, hogy ők is megkapják az örök életet. 
Az első lépés, hogy olvassák el vagy hallgassák meg azt, ami le van írva az evangéliumokban, hogy megtudják, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy Isten Fiaként. Ő tette elérhetővé a szellemi életet a szellemileg halott ember számára. 

A János 3,15—16 megmutatja nekünk, mimódon: „Hogy valaki hiszen Őbenne (Jézusban), el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete [dzoé] legyen.” 

Megvallás: Hiszem, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia. 
Mivel hiszem ezt, megkaptam az örök életet, a dzoé-t, az Ő nevében. 
Én sohasem fogok elveszni. Enyém a dzoé. Enyém Isten élete – Isten természete – ami bennem lakozik.

2023. június 16., péntek

DZOÉ ÉLET❣️

,,💞Mert amiként az Atyának élete [dzoé] van Önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete [dzoé] legyen Önmagában.,, – JÁNOS 5,26.


A mai szövegünkben ‘élet’-nek fordított görög szó a dzoé.
Ha végigolvasod a King James- vagy bármely más
fordítást, és az ‘élet’szóval találkozol, úgy vélheted, mindig ugyanarról van szó, de nem így van.
Három másik görög szót is életnek fordít az Újszövetség. Íme, röviden ezek a fogalmak és a jelentésük: pszükhé, természetes élet, vagy emberi élet; biosz, életmód; és anasztrophé, viselkedés.

A dzoé az örök élet, azaz Isten élete. Ez Isten természete.
Ez az istenifajta élet – az Atya élete – és a megtestesült Fiú élete is. Nevezi ezt az Ige ‘örök élet’-nek, ‘örökké való élet’-nek, olykor egyszerűen csak ‘élet’-nek.

Nem számít milyen az ‘életstílusod’ vagy a ‘lelkialkatod’, ezek csak akkor érnek valamit, ha benned van a dzoé!
Jézus pedig azért jött, hogy ezt elhozza neked!

Megvallás: Amiként az Atyában megvan a dzoé, úgy megadta a Fiúnak is, hogy a dzoé lakozzon benne. Jézus azt mondta: „Én azért jöttem, hogy tiétek legyen a dzoé, és hogy bőségében legyetek.” Én birtokolom a dzoét önmagamban bőségesen.

2023. június 15., csütörtök

ISTENI TERMÉSZET❣️

,,💞Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.,, – 2PÉTER 1,4.

Amikor Isten gyermekévé lettél, Isten a saját természetét – az örök életet – plántálta el benned. 
Isten élete, természete, létezése benned, azonnal megváltoztatta a szellemedet. 
Átmentél a szellemi halálból – a sátán birodalmából – az életbe, Isten birodalmába. (1Ján. 3,14)

A sátán uralmából átkerültél a Krisztus Királyságába.
Amikor megkaptad az örök életet, a sátáni természet eltávozott belőled. 
Az a romlás, amiből kimenekültél, a szellemi halál, a sátáni természet. (2Pét. 1,4)

A sátáni természet eltávozott tőled, nem elméletileg, hanem ténylegesen.
A 2Korintus 5,17 kijelenti: „…a régiek elmúltak…”
És Isten természete került beléd.
Immár részese vagy az Ő isteni természetének – Isten természetének – Isten életének!

Megvallás: Isten élete van bennem. Isten természete van bennem. Isten képessége van bennem. 
Isten bölcsessége van bennem. Ahhoz, hogy kudarcot valljak, Istennek kellene kudarcot vallania. 
Isten azonban sohasem vallhat kudarcot! Én pedig részese vagyok az Ő isteni természetének.

2023. június 14., szerda

MIÉRT JÖTT EL JÉZUS❓

,,A tolvaj nem egyébért jön, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.,, – JÁNOS 10,10


Miért jött Jézus? Azért jött Jézus, hogy megosszon velünk néhány alapelvet, ami szerint élnünk kell?
Azért jött, hogy egy erkölcsi kódexet adjon nekünk – mit szabad és mit nem – hogy ezzel kiigazítson minket?
Vagy talán azért jött, hogy új vallást vagy új gyülekezetet alapítson? Nem! 
Jézus egy célból jött el: Hogy nekünk életünk legyen, és hogy bõvölködjünk benne! 
Ez a szó, ’élet’, az Evangélium legnagyobb szava.
Az embernek életre volt szüksége, mert szellemi halott volt.
A szellemi halál, az ördög természete, Ádám bűnbe esésekor került az emberbe, egyben az ember bukását okozva. Isten munkája minden korban arra irányult, hogy megsemmisítse ezt az ördögi természetet. 
Ezért jött el Jézus a földre!

Ő kijelentette: „…én azért jöttem, hogy életük legyen…”
Egyetlen dolog elégíti ki az ember szükségletét: Isten természete, az örök élet. 
Ezt semmi nem tudja helyettesíteni. Amikor valaki befogadja az örök életet, 
Isten természetét, Isten életét fogadja magába. Ez az isteni cselekedet változtatja meg az embert, aki azonnal átkerül általa a sátán családjából Isten családjába.

Megvallás: A szellemem részesedett Isten életéből.
Én élővé váltam Isten előtt. A szellemem részesedett Isten természetéből. 
Hagyom, hogy Isten bennem lévő élete és természete uralkodjon felettem.

2023. június 13., kedd

A LÉLEK HELYREÁLLÍTÁSA❣️

,,💞Ő helyreállítja az én lelkemet…,,–ZSOLTÁROK 23,3. (King James)

,,
💞Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, ez legyen a ti értelmes szolgálatotok. 
És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.,,– RÓMA 12,1.

 Újjászületett, Szellemmel betöltekezett keresztényeknek mondja Pál a Róma 12-ben, hogy tenniük kell valamit a testükkel és az elméjükkel. Az ember szelleme újraszületik, de a teste és lelke nem.
Oda kell tehát szánnia a testét Istennek, és gondoskodnia kell elméje megújulásáról.

A Zsoltárok 23-ban ‘hely re állítás’-nak fordított héber szó és a Róma 12,2-ben ‘meg újulás’-nak fordított görög szó voltaképpen ugyanazt jelenti. 
Helyre lehet állítani például egy értékes, antik széket, ami láthatólag tönkrement. Utána is ugyanaz a szék marad, csak fel lett újítva.

Az ember szelleme azonban nem helyreállítva lesz; újonnan születik, vagyis újjá lesz teremtve.
A lelke viszont helyre állítva lesz, amikor az elméje megújul Isten Igéje által.
A mai Egyháznak leginkább arra lenne szüksége, hogy a hívők megújítsák az elméjüket Isten Igéje által. Isten Igéje az, ami hely re ál lítja, megújítja és megmenti a lelkeket!

Megvallás: Naponta gondot viselek arra, hogy az elmémet megújítsam Isten Igéjével.
Ezért nem szabom magamat e világhoz. Az én elmém megújul, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Isten gondolkozik.




2023. június 12., hétfő

LELKÜNK MEGMENTÉSE❣️

Az Ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy elsõ zsengéje legyünk az Ő teremtményeinek…
Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott Igét, amely képes megmenteni a lelkeiteket.,,
– JAKAB 1,18. 21.


Mi a helyzet a lelkünkkel? A lelkünk nem üdvözül, amikor újjászületünk? Nem.
Sok olyan keresztény van, akinek már van üdvössége és évek óta be van töltekezve a Szent Szellemmel, de a lelke még sincs megmentve!
Akadnak, akik éltek és meghaltak anélkül, hogy a lelkük megmentésére valamit is tettek volna.
A mennybe jutottak?
Természetesen. Isten gyermekei voltak, a szellemük Istentől született.
Tudnunk kell azonban, hogy a lélek nem születik újjá. A lélek megmentése egy folyamat. Jakab levele nem bűnösöknek, hanem keresztényeknek íródott.
És Jakab azt mondja nekünk, hogy a lelkünknek még nincs üdvössége.
A Jakab 1,21 mindaddig zavart okozott bennem, amíg rá nem jöttem a szellem és a lélek közti különbségre.
Az ember szelleme – a belső ember – meg - kapja az örök életet és újjászületik.
Az értelmével és az érzelmeivel – tehát a lelkével – azonban még foglalkoznia kell. Meg kell újítania.

Megvallás: Én szellem vagyok. Van lelkem, testben élek. Isten szült ENGEM az Igazságnak Igéje által. Én újjászülettem. Most pedig szelídséggel fogadom a beoltott Igét, mivel a benne lévő erő képes megtartani a lelkemet.
Az értelmem folyamatosan megújul Isten Igéje által.

2023. június 11., vasárnap

ISTEN AJÁNDÉKA❣️

,,Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.,,  
  RÓMA 6,23


Isten az emberrel a szellemén keresztül tart kapcsolatot. 
Amikor Isten Igéjét prédikálják egy olyan bűnösnek, aki még sohasem hallotta az Evangéliumot és ez az ember bizonyságot kap, az nem egy fizikai érzés – nem is az értelméből fakad. 
Lehet, hogy meg sem értette, mégis mélyen a bensejében történt valami. Isten Szelleme Isten Igéjén keresztül kapcsolatba kerül a bűnös szellemével.

Amikor az ember válaszol Isten hívására, az Evangélium üzenetére, a szelleme újjászületik. 
A szelleme újjáteremtetik az örök élet befogadása által. Az örök élet befogadása a legcsodálatosabb esemény az életben.
Ezt hívjuk újjá születésnek. Ezt hívjuk új teremtésnek. Isten a saját természetében részesít minket, az Ő lénye ölt valóságot a mi emberi szellemünkben.

Ezt írja le a 2Korinthus 5,17—18.
Az újjászületés valójában az ember szellemi megszületése Istentől. 
Ez az azonnali újjászületés pedig nem testben, nem lélekben, hanem az ember szellemében történik! 
Az ember szelleme egy tökéletesen új, csodálatos teremtménnyé lesz Istenben!

Megvallás: Én egy vadonatúj, csodálatos teremtmény vagyok a Krisztusban. Isten nekem adta az örök élet ajándékát.
A szellemembe helyezte saját természetét.
A szellememben megvan minden, amire valaha is szükségem lesz ahhoz, hogy győztes legyek az életben.

2023. június 10., szombat

A SZÍV ÉHSÉGE❣️

,,💞Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jön, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.,, – JÁNOS 6,35.


A bűnbeesés előtt Ádám Istennel járt, társalkodott vele. Közösségben volt Istennel.
Ám amikor elbukott, a szelleme elidegenedett, vagyis elkülönült Istentől.
Ama nap óta, minden e világra megszülető ember életében van egy szívbéli éhség – egy szellemi éhség.
A szívnek ez az éhsége arra készteti az embert, hogy keressen valamit a betöltésére.
Van, aki a világi javakhoz fordul, mások meg a világ hamis vallásaihoz.
A szívnek ezt az éhségét azonban semmi sem tudja kielégíteni, egyedül Isten.
Az embert a szíve éhsége már nagyon sok mindenbe bele hajszolta, de megszűnni ez az éhség csak akkor fog, amikor megtalálja Jézus Krisztust.
Amikor megismerkedik az Úr Jézus Krisztussal, amikor megkapja az örök életet és újjászületik, amikor Isten gyermekévé lesz.
Az ember akkor kerül rokonságba Istennel!
Újra közösségben lehet Istennel! Szívének éhsége megelégíttetett!

Megvallás: Én Jézushoz jövök, ezért sohasem fogok megéhezni.
Én hiszek Jézusban, ezért sohasem fogok megszomjazni. Rokonságban vagyok Istennel.
Ő az én Atyám. Én közösségben vagyok Ővele. Az én szívem megelégült!

2023. június 9., péntek

AZ EMBER HÁROM DIMENZIÓJA❣️

,,💞Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket mindenestől, és a ti egész valótok: szellemetek, lelketek és testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. ,,– 1.THESSALONIKA 5,23.


Igen nagy segítségedre lesz a szellemi növekedésben, ha különbséget tudsz tenni a szellemed és a lelked között.
Sok ember hiszi azt, hogy a szellem és a lélek ugyanaz.
Még prédikátorok is! Úgy prédikálnak a lélekről, mintha az lenne a szellem. De nem lehet a kettő ugyanaz.
Ha az Ige alapján állíthatnánk, hogy a test és a lélek ugyanaz, akkor azt is állíthatnánk, hogy a szellem és a lélek ugyanaz.
A Zsidó 4,12 azonban azt mondja, hogy Isten Igéje által a lélek és a szellem szétválasztható.
Segít megérteni az ember három dimenzióját, ha kizárásos alapon végig gondolod a következőket:
Testemmel a fizikai világhoz kapcsolódom. Szellememmel a szellemi világhoz kapcsolódom.
Lelkemmel az értelem és az érzelmek világához kapcsolódom.
Az ember szellem. A szellem az embernek az a része, amelyik ismeri Istent. 
Az embernek van lelke – értelem, érzelem, akarat. És testben él.

Megvallás: Én Istennek a fia vagyok, Isten gyermeke vagyok. A szellemem által vagyok kapcsolatban az én Atyámmal a szellemi világban.

2023. június 8., csütörtök

A MI VÁLASZTÁSUNK❣️

,,💞Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti; hogy melyiket válasszam, meg sem mondhatom.
Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb; de e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek. És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt ma radok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre.,,– FILIPPI 1,21—25.


Pál itt a fizikai halálról beszél. Természetesen, a valóságos Pál, a belső ember nem fog meghalni. Továbbra is élni
fog a kettő közül valamelyik módon: vagy elmegy és a Krisztussal lesz, vagy megmarad a hústestben.
Pál azt mondja, hogy még nem döntötte el.
„Szorongattatom e kettő között” – mondja. Szeretnék elmenni és a Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb.
(Ha csak annyit mondott volna, hogy jobb, már az is csodálatos lenne, de ő azt mondta, hogy ez még a jobbnál is jobb!)
Majd azt: „De tudom, hogy e testben megmaradnom szükségesebb tiérettetek.”
Amíg a hústestében van, taníthatja az embereket, és szolgálhat feléjük.
Ez hasznosabb rájuk nézve.
Jegyezzük meg, Pál az, aki választ. Nem azt mondja: „Istenre ha gyom, és amit Isten választ, azt elfogadom.”
Több közünk van annak eldöntéséhez, hogy éljünk-e vagy meghaljunk, mintsem gondolnánk!

Megvallás: Az én igazi valóm örök életû szellemi lény.

2023. június 7., szerda

NYERESÉG❣️

,,Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.,,– FILIPPI 1,21.


Amikor a test meghal, a belső ember tovább él. Pál a fizikai halálról beszél – és azt mondja, hogy az nyereség.
Ez ellent mond annak az elképzelésnek, miszerint az ember meghal, mint egy kutya, és ennyi az egész.
Ebben így határozottan nem lenne semmi nyereség.
De cáfolja azt az elképzelést is, miszerint, ha meghalsz, csak ide-oda lebegsz, mint egy felhő az égen.
Ebben sem lenne semmi nyereség. Kihúzza a talajt a reinkarnáció elmélete alól is.
(Ami ugyancsak mindenestül puszta fantazmagória! Semmi igei nincs benne.) 
Sokan azt hiszik, hogy újra meg fognak születni erre az életre – legközelebb, mondjuk, mint tehén, ló vagy akár légy. Semmi nyereség
nem lenne abban, ha mint tehén jönnél vissza – lehet, hogy megennének. 
Ha szúnyog lennél, lehet, hogy lecsapnának. Milyen ostobák tudnak lenni az emberek, amikor elhagyják a Bibliát és hamis tanításokba keverednek!
Az igazság pontosan az, amit a Biblia állít: A fizikai halállal az újjászületett hívő – aki örök szellemi lény – elköltözik,
hogy Krisztussal legyen, és ez valóban nyereség!

Megvallás: ‘Nekem’ az élet ebben a fizikai testben a Krisztus. A Krisztus élete lakozik az én valódi énemben – a belső emberben, az örök szellemi lényben.

2023. június 6., kedd

BÍZUNK és TUDJUK❣️

,,Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy amíg e testben lakunk, addig távol vagyunk az Úrtól. Mert hitben járunk, nem látásban; bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz.,, – 2.KORINTHUS 5,6. 8


„Mindenkor bízunk, és tudjuk…” Ez tetszik nekem!
Nem reménykedünk, nem feltételezzük, nem lehetségesnek tartjuk, hanem tudjuk! Tudjuk, hogy ‘mi’ távol vagyunk az Úrtól. Igen, Isten Szelleme a szívünkben azt kiáltja:
„Abba, Atyám”.
Jézus Krisztus, fizikai, (hús és csont feltámadott testben) az Atya jobbján van a mennyben. És amikor ‘mi’ elhagytuk e testet, ‘mi’ is ott leszünk Ővele.
Ki az a ‘mi’?
A fizikai halál pillanatában, az ember elhagyja a testét.
És ennek utána, semmivel sem kevésbé ember, mint amikor a testében volt. Itt nincs hely rá, hogy teljes egészében bizonyságot tegyek, hogyan tapasztaltam meg a halált.
(„A pokolban jártam” címû mini könyvemben olvashatod a teljes történetet).
Azt azonban mindenképpen közlöm:
Amikor én a testemen kívül voltam, semmivel sem voltam kevésbé ember, mint mikor a testemben voltam.
Éppolyan valóságosnak tűntem a magam számára, mint most. Ugyanaz az alakom, ugyanaz a formám volt, ugyanaz a méretem. És tudtam mindent, amit azelőtt tudtam, mielőtt elhagytam a testemet.

Megvallás: Az én valós énem a testemben él. Az én igazi valóm, örök életű szellemi lény, sohasem fog meghalni!

2023. június 5., hétfő

AZ ÖRÖK, LÁTHATALAN DOLGOK❣️

,,💞Mivelhogy nem a láthatókra tekintünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók. Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, hanem örökkévaló házunk a mennyben.,,
– 2KORINTHUS 4,18. 5,1.


A külső ember látható. A belső ember, az „elrejtett ember” láthatatlan. Pál még mindig erről a belső emberről
beszél, akiről a tegnapi igerészben olvastunk, a 2Korinthus 4,16-ban.
Azt mondja, hogy ez a belső ember láthatatlan – és örökkévaló. „E mi földi sátorházunk” a „külső ember”, amiről Pál a 16-os versben beszélt. A mi földi házunk (a test) elhasználódik.
Amikor azután meghal, sírba helyezik, elbomlik és porrá lesz – de ez nem mindennek a vége! 
A belső ember örökkévaló!
A „szívnek elrejtett embere” örökkévaló!
Az „elrejtett embered” szellemi lény – és örökkévaló!
Te szellem vagy – és örökkévaló vagy!

Megvallás: Én egy örök szellemi lény vagyok. Nem a látható dolgokra nézek, hanem a láthatatlanokra. Mert a látható dolgok ideig valók, a láthatatlanok pedig örökké valók!

2023. június 4., vasárnap

A BELSŐ EMBER❣️

,,💞Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra megújul.,,– 2.KORINTHUS 4,16


A külső ember, vagyis a test elhasználódik. Öregszik, mint ahogy a ház is elöregszik, amiben élsz, mondjuk a Gesztenye utca 504 szám alatt. De tudod-e, hogy te viszont semmit sem öregszel? 

Mit mond az Írás a te valóságos énedről?
Azt mondja: „A belső ember azonban elenyészik”? Nem!
Vagy talán azt: „megromol”? Nem!
Vagy azt, hogy „megöregszik”? Nem!
Itt az áll: „…a belsõ ember NAPRÓL, NAPRA MEGÚJUL!”

Soha nem leszel öregebb, mint amilyen most vagy! Most sem vagy öregebb, mint voltál néhány évvel ezelőtt. Lehet, hogy többet tudsz, de semmivel sem vagy öregebb. A belső ember – aki valójában vagy – napról napra
megújul!

Megvallás: Én szellemi lény vagyok. A szellemek Atyjának gyermeke vagyok. Az én igazi valóm „az elrejtett ember”, a belső ember. Én semmit sem öregszem, mivel örök életű szellemi lény vagyok. Napról, napra megújulok.

2023. június 3., szombat

A SZÍVNEK EMBERE❣️

,,💞Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; hanem a SZÍVNEK ELREJTETT EMBERE, a szelíd és csendes SZELLEM romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.,, – 1PÉTER 3,3. 4.


Senki sem tudja igazán, hogy nézel ki. Azt hiszik, hogy tudják, és mégsem tudják. Te – a valóságos éned – egy elrejtett ember. Szellem vagy; van lelked; és testben élsz.
(1Thess. 5,23)
 
Amit az emberek látnak az csupán a ‘ház’, amiben élsz. Hallottam már olyan szolgálókat, akik idézték az 1Péter 3,3 kétharmad részét, és azt mondták, hogy a nőknek nem szabad a hajukat befonni és nem szabad aranyat viselniük. Ha Péter tényleg erre gondolt volna, akkor a nőknek ruhát sem lenne szabad felvenniük! Ha ugyanis azt mondta, hogy a nőknek nem szabad a hajukat befonni és nem szabad aranyat hordaniuk, akkor azt is mondta, hogy ne vegyenek fel ruhát. (Mert hiszen a ruha öltözék.)

Nem, Péter itt valójában azt mondja – talán mert a nők hajlamosabbak erre – „Ne a hajaddal, a ruházatoddal és a külső emberrel töltsd a legtöbb időt. 
Mindenekelőtt arra legyen gondod, hogy a szív elrejtett emberének – vagyis a szellemi ember, a valóságos, a belső embered – ékességével, a szelíd és csendes szellemmel légy felékesítve.”

Megvallás: Én szellem vagyok. A szellemek Atyjának vagyok a gyermeke.
Van lelkem és testben lakom. Gondom van rá, hogy a valós énem – a szívnek elrejtett embere – legyen felékesítve.

2023. június 2., péntek

AZ Ő KÉPÉRE❣️

,,💞mondá Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… 
Teremté tehát az Isten az embert az Ő képére, Isten képére teremté őt…,, 
– 1MÓZES 1,26. 27.


Mert gyönyörködik az Úr az Ő népében…,,
– ZSOLTÁROK 149,4.
Ha az ember Isten hasonlatosságára lett teremtve, és Isten Szellem, akkor az embernek szükségképpen szellemnek kell lennie. Isten a saját gyönyörűségére teremtette az embert. 
Azért teremtette az embert, hogy közösségben legyen Vele. Az ember Istennel egy osztályba tartozik, különben nem tudna közösségben lenni vele.
Próbáltál már valaha közösségben lenni egy tehénnel?
A tehenek más királyságból valók, mint te, egy másik osztályba tartoznak. Velük nem tudsz közösségben lenni. Egymással azonban képesek vagyunk közösségben lenni.
És Istennel is képesek vagyunk közösségben lenni, mert az ember Isten osztályába tartozik. 
Isten Szellem.
Az ember pedig, aki Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, szintén szellemi lény.
Megvallás: Isten Szellem, és én is szellem vagyok.
Én Isten képére lettem teremtve és az Ő hasonlatosságára. Istennel egy osztályba tartozom. 
Én képes vagyok Isten gyönyörűségére lenni, képes vagyok arra, hogy közösségben legyek Ővele.

2023. június 1., csütörtök

ISTEN SZELLEM❣️

,,💞De eljön az óra, s az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: 
mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul. 
Az Isten Szellem: és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják.,,– JÁNOS 4,23. 24.


Isten Szellem. A szellemi dolgok valóságosabbak, mint a fizikaiak.
Valóságosabbnak kell lenniük, mert Isten, aki minden anyagi dolgot teremtett, Szellem.
Isten láthatatlan képessége hozott létre mindent, amit ismerünk a földön a természetes világban, azáltal, hogy egyszerűen csak kimondta: „Legyenek…”
Nem ismerhetjük Istent, nem érinthetjük meg, nem kerülhetünk bensőséges kapcsolatba vele fizikailag. 
Nem ismerhetjük, nem érinthetjük meg, nem vehetjük fel vele a kapcsolatot az értelmünkkel sem. 
Isten Szellem, és hála néki, a szellemünkkel elérhetjük Őt. Az emberi szellem megismerheti Istent. 
A szellemünk bensőséges kapcsolatba kerülhet Istennel. A szellemünk kapcsolatba léphet Istennel. 
A szellemünk imádhatja Istent!
Megvallás: Ez az óra az, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát. 
Én egy igazi imádója vagyok az Atyának. Isten Szellem, és én szellemben és igazságban imádom Őt. 
Az én szellemem minden nappal jobban megismeri Istent. 
Az én szellemem kapcsolatban van Istennel. Az én szellemem imádja Istent.