2024. április 30., kedd

AZ IMA GYÜMÖLCSE❣️

💞Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek, és legyetek nékem tanítványaim.,,—JÁNOS 15,7. 8

„Ha énbennem maradtok…” Ha újjászülettünk, már valóban Krisztusban lakozunk.
Ha Jézus csak ennyit mondott volna, akkor másra nem lenne szükségünk, Ő azonban
így folytatta: „… és az én beszédeim bennetek maradnak…”
Jézus beszédei olyan mértékben maradnak bennünk, amilyen mértékben megengedjük, hogy irányítsa az életünket.

Vagyis olyan mértékben, amilyen mértékben az Ige szerint cselekszünk.
Ha Jézus beszédei bennünk maradnak, akkor kell lennie hitünknek is, mert a Biblia azt mondja:
„Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.”
 (Róm. 10,17)

Az nem lehetséges, hogy valakiben megmaradnak Jézus szavai és még sincs hite.
A hitetlenség és a kételkedés abból származik, hogy nem ismerjük Isten Igéjét.
Ha éljük is az Igét, akkor az Ige olyan gazdagon lakozik bennünk, hogy amikor imádkozunk, szavaink Jézus szavaivá válnak ajkainkon. Olyan lesz, mintha az Atya szavai szólnának Jézus ajkain.

Megvallás: Én Krisztusban maradok és az Õ beszédei bennem maradnak. 
Elrejtem az Õ szavait a szívemben.
Hiszem ezeket, imádkozom ezeket. Amikor imádkozom, az Ige, ami a szívemben lakozik, Isten szavává válik az ajkaimon, az pedig nem térhet vissza Istenhez üresen. Az Ige megcselekszi azt, amit ígér!

2024. április 29., hétfő

Ő TARTJA AZ Ő SZAVÁT❣️

,,💞Mert amint leszáll az esõ és a hó az égbõl, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termõvé, gyümölcsözõvé teszi azt, és magot ád a magvetõnek és kenyeret az éhezõnek: 
Így lesz az én Igém, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és áldott lesz ott, ahová küldöttem.,,— ÉSAIÁS 55,10. 11.

Az Ésaiás 55,11 egy olyan igevers, amit állandóan használnod kellene az imáidban. Ez az imaélet gerince.
Az Istentõl kiment egyetlen Ige sem térhet vissza hozzá üresen.
Isten azt mondta: „… gondom van az én Igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer. 1,12)

A King James-Biblia széljegyzete szerint: „Ügyelek arra, hogy az én szavamat végrehajtsam.”
Isten be fogja teljesíteni az Õ Igéjét, ha te rendületlenül kitartasz mellette!
Imáimra akkor jöttek a leghatalmasabb válaszok, amikor Isten elé vittem az Õ Igéjét, és emlékeztettem Õt arra, hogy mit mondott. Dicsõség Istennek, Õ megtartja a Szavát.

Megvallás: Isten Igéje nem tér hozzá üresen, hanem megcselekszi, amit Õ akar, és beteljesedik ott, ahová Õ küldte. Én Isten elé viszem az Õ Igéjét imában. Isten pedig beteljesíti azt, megtartja az Õ Igéjét. 
És én élvezem ennek áldásait.

2024. április 28., vasárnap

EMELD ISTEN ELÖ AZ ÜGYEDET❣️

,,Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!,,—ÉSAIÁS 43,26.

„Juttasd eszembe…” Mit akar ezzel Isten mondani?
Azt, hogy emlékeztetnünk kell Istent az imával kapcsolatos ígéreteire.
Amikor imádkozol, állj Isten trónja elé és emlékeztesd Őt az ígéreteire.
Tárd Isten elé az ügyedet, úgy ahogy az ügyvédek szokták.
Az ügyvéd állandóan a törvényre hivatkozik.
Te hivatkozz Isten Igéjére. Hivatkozz az Ő szövetségi ígéreteire.
A King James-féle utalójegyzetes Biblia széljegyzete szerint az itteni ‘beszéld el’ egy másik jelentése: ‘add elő az ügyedet’. 

Ebben a versben Isten arra kér téged, hogy hivatkozz az Igéjére, emlékeztesd Őt és élj a szövetség adta jogaiddal. Isten azzal a felhívással fordul hozzád, hogy vidd elé az ügyedet.
Ha a gyermekeidnek még nincs üdvössége, keresd meg azokat az Igéket, amelyek erre a helyzetre vonatkoznak, majd vidd az ügyet Isten elé.
Keresd meg azokat az Igéket, amelyek határozott ígéretet tesznek arra, amire éppen szükséged van. 
Ha az Ige szerint járulsz Isten elé, az Ő Igéje nem fog kudarcot vallani.

Megvallás: Én elfogadom a szövetséget megtartó Isten felhívását! 
Emlékeztetem Istent az ígéreteire. Elõállok az ügyemmel. 
Megkeresem az én esetemre vonatkozó Igéket, és az ügyet Isten elé viszem. 
Isten Igéje szerint járulok elé, Isten Igéje pedig nem vallhat kudarcot!

2024. április 27., szombat

EGY JOBB SZÖVETSÉG❣️

,,Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.,, — ZSIDÓ 8,6.

Az Ószövetségben mindvégig találunk olyan embereket, akik megértették és elfoglalták helyüket a szövetségben. Józsué kettéválasztotta a Jordán folyó vizét. Parancsolt az időnek, hogy álljon meg. 
Illés olyan tüzet hozott le az égből, ami nem csak az áldozatot, hanem magát az oltárt is megemésztette.
Dávid hős vitézei teljes védettséget élveztek a halállal szemben háború idején, mindaddig, amíg szem előtt tartották a szövetséget.
Amikor olvasol róluk, azt gondolod magadban: „ezek szupermenek”.
Az Ószövetségben majdnem minden imát a szövetséghez tartozó emberek mondtak el.
Ezekre az imákra válasznak kellett érkeznie.
A hívőket ma ugyanazok a szövetségi jogok illetik meg, mint azokat a hívőket, akik az ó szövetség alatt éltek.
Valójában, nekünk egy jobb szövetségünk van, amely jobb ígéretek alapján köttetett. Ezért nekünk meg kell tudnunk tenni mindazt, amit ők megtettek, sőt még többet is, mert nekünk egy új szövetségünk van, egy jobb szövetség, amely nagyobb ígéretek alapján lett megkötve.

Megvallás: Jézuson keresztül szövetségem van Istennel.
Ez egy jobb szövetség, amely jobb ígéretek alapján köttetett.
Nekem nagyobb szövetségi jogaim vannak, mint Ábrahámnak, Józsuénak, Illésnek és Dávidnak.
Én, mint az új szövetség hívõje, elfoglalom helyemet az imában.
Az én imáimra meg kell jönnie a válasznak.

2024. április 26., péntek

SZÖVETSÉGES ❣️

,,És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonosszal egybe?
Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, akik abban vannak?
Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonosszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna- é igazságot?,,
—1MÓZES 18,23–25.

Isten addig nem akarta elpusztítani Szodomát és Gomorát, amíg meg nem beszélte Ábrahámmal, az Ő vérszövetségi barátjával! Ábrahám imája az 1Mózes 18-ban az egyik legsokatmondóbb és legtöbb világosságot adó ima az Ószövetségben.
 
Ábrahám elfoglalta a helyét abban a szövetségben, amelyet Isten kötött vele — ez az ó szövetség, az ó testamentum volt. A szövetségen keresztül, Ábrahám olyan jogokat és kiváltságokat kapott, amelyekről kevés fogalmunk van.
 
Az Ábrahám által nem sokkal azelőtt megpecsételt szövetség Jehova-Istennel, adta meg Ábrahám törvényes helyzetét Isten előtt. Ebből következőleg, hallhatjuk, milyen nyíltan beszél Ábrahám, amint közbenjár Szodomáért és Gomoráért: „Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?”

Megvallás: Nekem szövetségem van Istennel, az új szövetség.
Nekem szövetségi jogaim és kiváltságaim vannak, én megállok Isten elõtt, közösségben járok Istennel. Használom szövetségi jogaimat és kiváltságaimat az imában.
Egyesítem erõmet az én Atyámmal, hogy véghezvigyem az Õ akaratát és tervét itt a földön.

2024. április 25., csütörtök

ISTENT KORLÁTOZNI❣️

,,💞És újra kísértették az Istent, és korlátozták Izrael Szentjét. ,,— ZSOLTÁROK 78,41

Korlátozhatod Te Istent?
A Biblia mondja, hogy Izrael ezt tette. És van úgy, hogy mi is korlátozzuk Õt. 
Korlátozzuk Istent az imaéletünkkel.

John Wesley, a metodista egyház alapítója mondta: „Úgy tûnik, hogy Istent az imaéletünk korlátozza.
Semmit sem tud tenni az emberért, hacsak valaki meg nem kéri erre.” Miért?
Isten teremtette a világot és annak teljességét.
Majd megteremtette az embert és hatalmat adott neki az Õ kezének minden munkája felett. Isten Ádámot teremtette e világ istenének.
Õ azonban felségárulást követett el, és eladta e világot a sátánnak.
Ekkor lett a sátán e világ istene. (2Kor. 4,4)
Isten nem avatkozhatott be csak úgy, és pusztíthatta el a sátánt. 
Ha megtette volna, a sátán azzal vádolhatta volna Istent, hogy ugyanúgy, mint õ, törvénytelenül cselekedett. Isten azonban kidolgozta a megváltás tervét. 
Majd elküldte az Õ Fiát — Akihez a sátán nem nyúlhatott és nem is nyúlt —, hogy végrehajtsa ezt a tervet.

Jézus által Isten megváltotta az emberiséget!
Most már visszakaptuk a hatalmat Jézus Krisztuson keresztül — és amikor megkérjük Istent, akkor Õ tud és be is fog avatkozni. 
Úgy tûnik tehát, hogy Isten semmit sem tud tenni, hacsak valaki meg nem kéri erre.

Megvallás: Elfoglalom a helyemet az imában. Egyesítem erõmet az én Atyámmal, hogy végrehajthassam az Õ akaratát itt a földön.


2024. április 24., szerda

A NAP CÍME❣️

,,És lõn, mikor Õ imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az Õ tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni… — LUKÁCS 11,1.

Valaki azt mondta: „Fontosabb, hogy az emberek megtanuljanak imádkozni, mint hogy egyetemi oktatásban részesüljenek.” Jól értsük meg, nem azt mondta, hogy az oktatás nem fontos.

Hanem azt: imádkozni megtanulni — fontosabb. Sajnálom azokat, akik nem tudnak imádkozni.
Amikor válságba kerülnek, mindössze azzal vannak tisztában, hogyan kell szavakat kiejteni a szájukon — de pusztán az, hogy szavakat eregetünk a levegõbe, nem ima!
Húsz percet szánni rá vasárnaponként, hogy szentbeszédet tartsunk
Istennek arról, hogy mivel tartozik az Õ gyülekezetének, az nem ima.

Az sem ima, amikor a gyülekezetet leckéztetjük imádság örve alatt.
A kereszténység, a gyakorlatát tekintve egy élõ vallás, amelynek hívei kapcsolatban vannak az élõ Istennel, aki meghallgatja és megválaszolja imáikat.
Az imádkozás pedig nem más, mint hogy erõnket egyesítve az Atya
Istennel — bensõséges közösségben vagyunk vele — véghezvisszük az Õ akaratát itt a földön.
Mindennél fontosabb, hogy minden keresztény — beleértve téged is — megtanuljon imádkozni!

Megvallás: Én kapcsolatban vagyok az élõ Istennel, aki meghallgatja és megválaszolja az imáinkat. Bensõséges közösségben vagyok Istennel.
Egyesítem erõmet Õvele az Õ földi akaratának véghezvitelére.


2024. április 23., kedd

AZ ALAP❣️

,,💞Igyekezz, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.,, — 2Timnóteusz 2,15.

Valaki, aki elolvassa, hogyan vettem hatalmat a bátyámat megkötöző szellemek felett, esetleg azt mondja: 
„Azt hiszem, ezt én is kipróbálom.”
De nem fog működni, ha csak próbálkozol vele. Én nemcsak próbálkoztam — én meg is tettem!
Csak azért mert valaki látja, hogy a közlekedési rendőr hogyan gyakorolja a hatalmát, nem teheti azt, hogy kifut az autók elé mondván: „Azt hiszem, én is kipróbálom ezt.”
Senki sem fog neki engedelmeskedni. 
De ha felvenné az egyenruhát, és sípot tenne a szájába, az emberek megállnának neki. 
Elismernék a rendőrre ruházott hatalmat.
Sokszor, amikor a hívők hallják, hogy más hogyan gyakorolta a hatalmát, azt gondolják:
 „Én is megpróbálom, hiszen hallottam, ő is ezt tette. Ha neki sikerült, nekem is fog.”
A sátán azonban tudja, hogy nincsenek meggyőződve a hatalmukról. 
Amikor megpróbálnak Isten Igéje alapján cselekedni anélkül, hogy valóban beépítették volna az Igét a szellemükbe, az ördög le fogja győzni őket, mivel ez az erős alap nincs beépítve az életükbe.

**Ha azonban megalapoztad már magadban Isten Igéjét, és Isten Igéjének alapján cselekszel is, te fogod legyőzni az ördögöt minden egyes mérkőzésben!**

Megvallás: Én tanulok, hogy Isten elõtt becsületesen megállhassak. Beépítem Isten Igéjének igazságait az életembe és a szellemembe. Isten Igéje meggyõzött engem a hatalmamról. 
Engem nem lehet legyõzni. És az ördög tudja ezt!

2024. április 22., hétfő

MEGVAKÍTVA❣️

,,💞Ha mégis leplezett a mi Evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: 
akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges Evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.,, —2KORINTHUS 4,3. 4

Épeszű ember nem száguldozna végig az autópályán kétszáz kilométeres sebességgel, miközben piros lámpák és közlekedési táblák figyelmeztetik: „Vigyázat! Vigyázat!
A híd nem üzemel!” Csak az tenne ilyet, aki részeg, vagy aki kábítószer hatása alatt áll. Hasonló módon: épeszű ember nem menne végig az életen úgy, hogy végül is átlépve az örökkévalóságba, a pokolba lezuhanva találja magát, elveszve. Az emberek mégis ezt teszik. Miért?
Mert az ördög elkábította és megvakította őket.
Amikor Dub bátyám üdvösségéről volt szó, én rájöttem, hogy az ördög kötözte meg Dubot és tartotta vissza az üdvösségétől.
**Ezért azt mondtam: „Jézus Krisztus nevében, sátán, megtöröm a te erődet Dub bátyám élete felett, és követelem az ő szabadulását és üdvösségét.”**
Nincs hatalmunk az emberek akarata felett, de van hatalmunk azok felett a gonosz szellemek felett, akik megkötözik és megvakítják az embereket.
Meg vagyok győződve, hogy ez egy olyan terület, amelyről többet fogunk megtudni, és ezt használni is fogjuk a jövőben.

Megvallás: E világ istene nem fogja megvakítani az én szeretteim szemét, mert én Jézus nevének birtokában megtöröm felettük az ellenség erejét.

2024. április 21., vasárnap

LÁTHATATLAN ERŐK❣️

,,💞Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.,,—Efézus 6,12.

Elhívásunk van arra, hogy megkötözzük a láthatatlan erőket. Hatalmunk van az ördög és a gonosz szellemek felett, nincs viszont hatalmunk az emberek felett, az ő akaratuk felett.
Évekkel ezelőtt egy pásztor barátom elkísért Forth Worth-ből egy kaliforniai összejövetelre. 
Cukorbeteg volt, és minden reggel ellenőriznie kellett a vizelete cukortartalmát, hogy megtudja, mennyi inzulinra van szüksége aznap.
Ahogy elindultunk Kalifornia felé, azt mondtam neki:
„Amíg velem leszel, nem találsz semmi cukrot.”
Úgy nézett rám, mint aki nem hiszi, de az alatt a majdnem két hét alatt, amíg velem volt, sohasem talált cukrot a vizsgálatok során, bár tortát, meg süteményt is evett. 
Később elmondta, hogy három nappal a hazaérkezése után talált újra cukrot a vizeletében.

Miért? Én hatalmat gyakoroltam az ő betegsége felett. Uraltam a láthatatlan erőket, de nem volt hatalmam az ő saját akarata felett. Amíg velem volt és ez a láthatatlan erő az én jelenlétemben volt, ellenőrzésem alatt tartottam. Megpróbáltam meggyőzni, hogy ő is meg tudja tenni ugyanezt, de ő arra számított, hogy a betegség visszajön, és úgy is történt.

Megvallás: (Megvallással vedd fel a fegyverzetet.)
„Előállok, körülövezvén derekamat igazsággal…”, és így tovább.

2024. április 20., szombat

A FEGYVERZET❣️

,,💞Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindent elvégezvén, megállhassatok.,,— EFÉZUS 6,13

A fegyverzetről szóló üzenet elmondja nekünk, hogyan foglaljuk el és tartsuk meg a helyünket az ördöggel szemben. (Ef. 6,10–18) „ Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazsággal…” 
Az igazság öve Isten Igéjének világos megértését jelenti. Hasonlóan a katona övéhez, ez tartja helyén a fegyverzet többi darabját. „… és felöltözvén a megigazultság mellvasába.” 
A mellvasnak két jelentése van:

(1) Jézus a mi megigazultságunk, így mi Őt öltjük magunkra;
(2) a mellvas jelképezi azt, hogy cselekvő módon engedelmesek vagyunk Isten Igéjének. „És felsaruzván lábaitokat a békesség evangéliumának készségével.”
Ez azt a hűséget jelenti, hogy hirdetjük Isten Igéjét.

„Mindezekhez vegyétek föl a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok.”
Ez jelenti a vérben való hitet, amely teljes biztonságot ad.
Az ellenség semmi ereje nem hatol át a véren!
„Az üdvösség sisakját is fölvegyétek…”
Ez a mi Urunk Jézus Krisztus védelmét jelenti. „… a Szellemnek kardját, amely az Isten Igéje.”
A fegyverzet összes többi darabja a védekezést, a védelmet szolgálja.
A támadófegyver: a kard — Isten Igéje.
„Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által…” 
Felvetted a fegyverzetet. Most már kész vagy az imaharcra.

Megvallás: (Megvallással vedd fel a fegyverzetet.)
„Elõállok, körülövezvén derekamat igazsággal…”, és így tovább.

2024. április 19., péntek

FOGLAD EL A HELYEDET❣️

,,💞ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén, az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel. ,,—KOLOSSÉ 3,1. 2

A hívő tulajdonképpen a feltámadáskor emeltetett fel és lett Krisztussal együtt az Atya jobbjára ültetve. (Ef. 2,5. 6.)
Gondolkodj el ezen az igerészen, amíg valóságossá nem válik a számodra.
Ne feledd, hogy minden mennyei áldás a tiéd már. (Ef. 1,3)
De ha élvezni is akarod ezeket, neked kell elfoglalni az ottani helyedet. Az a hívő, akinek megnyíltak a szemei és látja a trónnal járó jogait Krisztusban, megteheti, hogy:
(1) elfoglalja hatalmi helyét, és
(2) elkezdi használni azt a szellemi hatalmat, ami az ültetés következtében lett ráruházva.
Az ördög elkeseredetten küzd az ellen, hogy belépjünk a hatalmi területére.
Megszokta már, hogy hatalmat gyakorol és uralkodik az emberek felett, ezért minden erejét ellenünk fordítja, amikor kezdünk megismerkedni ezekkel a hatalmas igazságokkal.
Nincs még egy olyan igazság, ami akkora ellenállást vált ki részéről, mint a hívőknek adatott hatalom!
Csak akkor vagyunk biztonságos helyen, ha Krisztussal együtt ülünk a mennyekben, magasan minden fejedelemség, hatalmasság, erő és uraság felett.
Ha a hívő kitartóan megmarad hit által ezen a helyen, az ellenség nem férhet hozzá.
Ezért foglald el a helyedet a mennyekben és tartsd meg!

Megvallás: 
Azt a szolgálatot, amit Isten meg akar valósítani az Ő Fián keresztül ebben a világban, 
Krisztus Testén keresztül hajtja végre. Én tagja vagyok e Testnek, és használni fogom a hatalmamat.

2024. április 18., csütörtök

AMIT CSAK AKARTOK❣️

,,💞Ha énbennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.,, —JÁNOS 15,7.

Az Úr mondta nekem ezt, amikor egyik szerettemért imádkoztam, aki közel volt a halálhoz:
 „Amit csak mondasz ezzel kapcsolatban, én azt fogom tenni.” 
Egy konkrét esetben, amint a jogaimnak hangot adtam a helyzetet illetően, az Úr eljött hozzám látomásban és azt mondta: „Rendben van, adok neki még ennyi és ennyi évet. 
És ezt csak ezért teszem meg, mert megkértél rá. 

Nincs a földön olyan apa, aki valaha is jobban vágyakozott volna arra, hogy többet tegyen a gyermekeiért, mint ahogy én vágyakozom az enyémekkel kapcsolatban erre. 
Bárcsak engednének nekem.” 

Akkor miért nem teszi meg Isten? Azért, mert nekünk együtt kell működnünk Istennel hitben!
Az az elképzelés, hogy Isten egy olyan zsarnok, aki uralkodik az emberek felett, szigorúan elnyomva őket, és mindent megtehet, amit csak akar, akár együttműködik vele az ember akár nem, csupán a tudatlanságból fakad. 
Nekünk is részünk van a dologban! De, hála Istennek, mi elfoglalhatjuk azt a helyet, ami jogosan illet minket. 
Az Úr Jézus Krisztus — Aki feje mindeneknek az Ő Teste javára — akadályoztatva van hatalmas terveiben és munkáiban, mert az Ő Teste nem tudja értékelni az Ő felmagasztalásának mérhetetlen jelentőségét és azt a tényt, hogy mi együtt ülünk Ővele az Atya jobbján!

Megvallás: Én Krisztusban maradok, és az Ő Igéje énbennem marad. 
Ezért kérhetek, amit csak akarok, és meglesz az nekem!
 

2024. április 17., szerda

ISTEN TETTE❣️

,,És Ő a feje a Testnek, a Gyülekezetnek: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül: hogy mindenekben Ő legyen az első.,, —Kolossé 1,18

Mi hívõk itt hibáztuk el! Felismertük, hogy Jézus a feje a Gyülekezetnek, és helyesen, felmagasztaltuk Õt a hatalom helyére. Azt viszont nem értettük meg, hogy a fej teljes mértékben a testre van utalva tervei végrehajtásában.

Nem értettük meg, hogy mi Krisztussal együtt ülünk a mennyekben. 
Nem értettük meg, hogy Jézusnak hatalma van a sátán felett.
Ezt a hatalmat azonban csakis a Testen keresztül tudja használni.
 
Annyira biztosak voltunk abban, hogy mi magunk semmit sem tehetünk, hogy így mindent Krisztusra, a Gyülekezet fejére hagytunk — a fej azonban tehetetlen, semmire sem képes a test nélkül.
Vegyük például a saját fejedet. Egy tervét sem tudja végrehajtani a test közremûködése nélkül.
Lehet, hogy a fejed lát egy daloskönyvet az elõtted levõ polcon, de ha a tested nem segít a levételében, a fejed sohasem fog abból a könyvbõl énekelni.
 
Az a szolgálat, amit Isten meg akar valósítani az Õ Fián keresztül, ebben a világban Krisztus Testén keresztül valósul meg. Nekünk pedig — a Krisztus Testének — ugyanaz a hatalmunk, mint magának a Fejnek!

Megvallás: Azt a szolgálatot, amit Isten meg akar valósítani az Õ Fián keresztül ebben a világban,
Krisztus Testén keresztül hajtja végre. Én tagja vagyok e Testnek, és használni fogom a hatalmamat.


2024. április 16., kedd

ISTEN TETTE❣️

,, És ti Õbenne vagytok beteljesedve, aki feje minden
fejedelemségnek és hatalmasságnak […] Eltemettetvén Õvele együtt a keresztségben, akiben együtt fel is támadtatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztotta Õt a halálból. És titeket,
kik holtak valátok a bûnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Õvele…
—KOLOSSÉ 2,10. 12. 13.

Figyeljük meg ezt a kifejezést: „az Isten erejébe vetett hit által”. Jézus az Isten erejébe vetett hit által eleveníttetett meg (keltetett életre), és mi is ugyanakkor keltettünk életre.
Isten volt az, aki feltámasztotta Jézust a halálból. Isten volt az, aki olyan nevet adományozott Jézusnak, amely minden név felett való. Isten volt az, aki eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára. (Kol. 2,14) 
Isten volt az, aki megfosztotta hatalmuktól a sötétség erõit és átadta azt (a hatalmat) a Fiúnak. (Kol. 2,15)

És Isten volt az, aki Õvele együtt minket is megelevenített.
Isten szemében, törvényesség szempontjából, mi akkor lettünk újjáteremtve, amikor Jézus megeleveníttetett és életre keltetett.
„Mert az Õ alkotása vagyunk, újrateremtetvén a Krisztus Jézusban…” (Ef. 2,10)
A mi újjáteremtésünknek ténye akkor lett élõ valóság az életünkben, amikor újjászülettünk (új teremtménnyé
lettünk). Krisztussal együtt feltámasztattunk! Õvele együtt megeleveníttettünk! Õvele együtt ülttettünk. 
(Ef. 2,4–6)

Megvallás: Az Isten erejébe vetett hit által, Krisztussal együtt megeleveníttettem, és Õvele együtt ültettem a mennyekben.

2024. április 15., hétfő

MEGBÉNÍTVA❣️

,,💞Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, tudniillik az ördögöt.,, — ZSIDÓ 2,14

Hogy megbénítsa azt, akinek hatalma volt a halálon, az ellenséget.
— (Rotherham)
Jézus semmivé tette a sötétség seregeit! Megbénította halálosztó erejüket! 

Amikor Jézus találkozott Jánossal, aki a kijelentést kapta Pathmos szigetén, azt mondta:
„Én vagyok… az élõ; pedig halott voltam, és ímé, élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel. 1,18)

A kulcsok a hatalmat jelképezik. Jézus legyõzte a sátánt és megfosztotta õt hatalmától. 
Jézus úrrá lett az egész pokol felett! Azonban nem önmagáért gyõzte le a sátánt. 
Értünk gyõzte le. Olyan volt ez, mintha te és én személyesen találkoztunk volna a sátánnal, legyõztük volna, megfosztva miden hatalmától, mesterként megállva felette.

Megvallás: Jézus az én fejem. Jézus az Úr mindenek felett. Jézus helyettem gyõzte le a sátánt. 
Jézus megfosztotta a sátánt a felettem való hatalmától. 
Ez olyan volt a menny, a pokol és az egész univerzum szemében, mintha én magam találkoztam volna a sátánnal, és legyõztem volna, megfosztva hatalmától, mesterként állva felette.
Ezért, Krisztus Jézusban én több, mint gyõztes vagyok.
Én a hatalom birtokosa vagyok, a sátán és annak minden serege felett mesterként és úrként állok!

2024. április 14., vasárnap

MEGFOSZTVA❣️

,,💞,,Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, azokat nyilvánosan megszégyenítette és mutogatta, győzelmet aratván felettük a keresztfa által.,,— KOLOSSÉ 2,15.

A Biblia itt azt tanítja nekünk, hogy Jézus semmivé tette a sátánt és diadalmaskodott felette.
Egy másik fordítás szerint: kifosztotta õt. Mitõl fosztotta meg a sátánt? Az ember feletti hatalmától. 
Amikor Jézus semmivé tette a sátánt és megfosztotta hatalmától, te voltál az Krisztusban,
aki elvégezte ezt a munkát. Krisztus téged képviselt, helyetted cselekedte ezt meg. Érted tette meg. 

Amit Krisztus tett meg, a te javadra lett írva. Helyettesítõdként cselekedett. 
(Õ helyetted tette meg, Isten pedig neked tulajdonította, úgy, mintha te magad tetted volna meg!)
Nem, mi nem azzal dicsekszünk, hogy mik vagyunk a hústest szerint. (Test szerint nem sokra visszük.) 

Arról beszélünk, hogy ki vagy te a Krisztusban. 
Mondhatod: Krisztusban legyõztem a sátánt. Megfosztottam a hatalmától.
És amikor Jézus feltámadt a halálból, én is feltámadtam Õvele.

Megvallás: Krisztus Jézus kielégítette az igazságosság velem szembeni követelményeit. 
Õ fizette ki a bûnért járó büntetést helyettem. 
Megfosztotta a sötétség seregeit felettem való hatalmuktól. A sátánnak ezért nincs hatalma felettem!

2024. április 13., szombat

AZ ELSŐSZÜLÖTT A HALOTTAK KÖZÜL❣️

,,💞Aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek; és Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn.
És Ő a feje a Testnek, a Gyülekezetnek: aki a kezdet, ELSŐ SZÜLÖTT A HALOTTAK KÖZÜL; hogy mindenekben Ő legyen az első; mert tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség; és hogy Őáltala békéltessen meg mindent magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben.,,
—KOLOSSÉ 1,15–20.

Bár Ő egyenrangú az Atyával, Isten örök Fia elfogadta az alárendelt helyet és elvállalta a feladatot, hogy megbékélteti a világot Istennel az Ő keresztjének vére által.
E cél érdekében Jézus átadta magát a halálnak.,, (Mát. 27,50)

Amikor Jézus bûnné lett (2Kor. 5,21), Isten átadta Õt a szellemi halálnak, amely az Istentõl való elkülönülés.
Akkor történt ez meg, amikor az a szívbemarkoló kiáltás elhagyta Jézus ajkait: „Én Istenem, én Istenem!
Miért hagytál el engem?” Jézus szelleme halálra adatott a mi vétkeinkért, hogy Õ feltámasztasson a mi megigazulásunkért. (Róm. 4,25)

Az Atya bölcsessége volt az, ami átadta Jézust, az Igazat a halálnak, hogy a mi adósságunk ki
legyen fizetve, és hogy Jézus legyen AZ ELSÕSZÜLÖTT A HALOTTAK KÖZÜL!

Megvallás: Köszönöm Jézus, hogy meghaltál az én bûneimért. Köszönöm neked Jézus, hogy kifizetted az én adósságomat, hogy én szabad legyek!




2024. április 12., péntek

A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA❣️

,,💞És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé, mely az Ő Teste… ,,— Efézus 1,22. 23.

Milyen nagy szüksége lenne a Gyülekezetnek arra, hogy felébredjen és elkezdje méltányolni hatalmi helyét és kiváltságait, hogy felemelkedjen arra a helyre, amit Isten elvár tőle, és legyen tudatában annak, hogy neki kell uralkodnia a levegőbeli hatalmasságok felett.

Milyen gyakran megesett, hogy a Gyülekezet kudarcot vallott a hatalom gyakorlásában; valójában elismerte vereségét és átadta magát a félelemnek. „… és Őt fejjé tette mindenek felett A GYÜLEKEZET SZÁMÁRA.” (ang. ford.)

A Gyülekezet számára! Az, hogy Jézus fej mindenek felett — az ördög, a démonok, a betegség, a szegénység és minden más felett, ami gonosz —, a Gyülekezet javát szolgálja!
Itt most álljunk meg tiszteletteljesen és gondolkodjunk el ezeken a hatalmas igazságokon, hogy a szívünk fel tudja fogni ezeknek a jelentőségét. 

Ha így viszonyulunk ehhez, az Igazság Szelleme felemel minket arra a helyre, ahol megérthetjük, hogy mi Isten Igéjének teljes jelentése, amikor azt mondja: Isten tette Krisztust fejjé mindenek felett, a Gyülekezet javára. 
Ez azért történt, hogy a Gyülekezet, a Gyülekezet fején keresztül hatalmat gyakoroljon mindenek felett.

Megvallás: Jézus az én fejem. Jézus az Úr mindenek felett. Jézus hatalmat adott nekem az ellenség minden serege felett. Nagyobb Jézus, aki bennem van, mint az, aki a világban van.
Több, mint győztes vagyok Őáltala, aki szeretett engem és Önmagát adta értem


2024. április 11., csütörtök

A TE URALMAD❣️

,,💞Mert ha egy embernek a törvényszegése, (bukása, vétsége) miatt uralkodott a halál az egy által, sokkal inkább királyként uralkodnak az életben az egy ember Jézus Krisztus (a Messiás, a Felkent) által azok, akik elfogadják [Istennek] túláradó kegyelmét (a ki nem érdemelt kegyeltséget) és a megigazultság ingyenes ajándékát, (akiket igazként állít Önmaga elé). ,, —RÓMA 5,17. (Amplified)

Abban az időben, mikor Pál ezt írta, királyok uralkodtak bizonyos országok és birodalmak felett. 
Neked is uralkodnod kell a te felségterületed felett. Ez nem azt jelenti, hogy mások felett kell uralkodnod és hatalmat gyakorolnod, hanem a saját életed felett, amely a te hatalmi területed.

Neked kell uralkodnod és hatalmat gyakorolnod a körülmények, a szegénység, a betegségek és gyengeségek felett. Minden felett, ami akadályozni próbál. 
Neked kell uralkodni, mert neked van hatalmad! Miként lett ez? Az ember Jézus Krisztus által. 
Ne engedd meg az ördögnek, hogy hazugságaival kifosszon Isten neked szánt áldásaiból. 
Isten sohasem akarta azt, hogy szegénységben és nélkülözésben élj. 
Nem akarta, hogy az ördög uralkodjon és hatalmaskodjon a családod felett. Nyugodtan légy mérges az ördögre. 
Mondd azt neki: „Vedd le a kezedet a gyermekeimről. 
Itt nincs semmi jogod. Én uralkodom ezen a területen.” Ha mond valamit erre, idézd neki a Róma 5,17-et.

Megvallás: Én uralkodom az én hatalmi területem felett. Nekem törvényes hatalmam van erre.
Én királyként uralkodom az egy Jézus Krisztus által. Az ellenség nem uralkodhat az én családom felett. Nem uralkodhat felettem!
 

2024. április 10., szerda

🌟 ÖRDÖGÖKET ŰZNEK❣️

,,💞Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket ûznek…
— MÁRK 16,17.

Jézus azt mondta, hogy ez lesz a legelsõ jel, ami követni fog minden egyes hívõt:
 „… Az én nevemben ördögöket űznek…”
 
Jézus nem feltétlenül a megszállt emberekbõl való ördögûzésrõl beszélt itt. 
Egyszerûen csak azt mondta, hogy az Õ nevében a hívõknek hatalmuk lesz az ördög felett.
Meg fogják törni az ördög erejét saját életük és szeretteik élete felett. 
Meg fognak szabadulni az ellenségtõl, mert hatalmat fognak gyakorolni felette.
Figyeljük meg újra, Jézus egy szót sem szólt arról, hogyimádkozzunk Istenhez vagy Jézushoz, hogy tegyenek valamit az ördöggel. Jézus azt mondta, ezt a hívõk teszik meg.
A hívõk fognak ördögöket ûzni. A hívõk fognak új nyelveken szólni. 
A hívõk fogják kezeiket a betegekre vetni, és azok meggyógyulnak. 
Azért ne imádkozz, hogy Isten tegye a kezét a betegekre, te magad tedd ezt. 
Azért se imádkozz, hogy Isten ûzze ki az ördögöt, te magad tedd meg!

Megvallás: Én hívõ vagyok, és jelek követnek engem.
Jézus nevében ördögöket ûzök. Én tartom távol õket az utamtól. Megtöröm az ördög erejét az életem felett. Megtöröm az ördög erejét szeretteim élete felett. Én az ellenségtõl szabadon járok, mert hatalmat gyakorlok felette.

2024. április 9., kedd

ELFUT TŐLETEK❣️

,,💞… álljatok ellen az ördögnek, és elfut tõletek.,, — JAKAB 4,7

Az Újszövetségben minden rész, ami ezzel foglalkozik, arra utasít minket, hogy mi tegyünk valamit az ördöggel. Az Újszövetség hívõinek sosem mondják, hogy imádkozzanak, hogy Isten tegyen valamit az ördöggel!
 
A Jakab 4,7-ben a mondat egyértelmû alanya a ‘ti’. Ti álljatok ellen az ördögnek, és elfut tõletek.
Figyeljük meg, itt nem az áll, hogy: „Imádkozzatok Istenhez, tegyen valamit az ördöggel.”
Nem is az van itt, hogy: „Imádkozzatok, hogy Jézus távol tartsa az ördögöt tõletek.”

Azt is figyeljük meg, a Biblia nem azt mondja:
„Amikor úgy érzed, hogy ellen tudsz állni az ördögnek, akkor fog mûködni ez neked.”

Nem. Érzed-e vagy sem, a hatalom téged illet. A hatalmat nem érezni kell, egyszerûen csak használd!
Egyszer azt érzékeltem a szellememben, hogy különös jelentõsége van az ‘elfut’ szónak a Jakab 4,7-ben.
 
Egy nagy értelmezõ szótárban megtaláltam azt a meghatározást, ami úgy tûnt, egybevág azzal, amire a szellemem felhívta a figyelmemet: „elfutni” azt is jelenti, hogy „félelemtõl reszketve elmenekülni”.

Cselekedj a Jakab 4,7 alapján.
Ne gondold, hogy ez pusztán tündérmese, ez Isten Igéje, ami alapján cselekedned kell.
Ha ez alapján cselekszel, az ördög és teljes csapata remegve megfut elõled!

Megvallás: Ellenállok az ördögnek Isten Igéje szerint, és remegve elfut elõlem.
Halálra rémül Jézus Krisztustól, így halálra rémül tõlem!

2024. április 8., hétfő

MI ENGEDTÜK MEG❣️

,,Bizony mondom néktek: Amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.,, — MÁTÉ 18,18.

Sok minden van, ami azért létezhet, mert a hívõk megengedik, illetve egyszerûen semmit nem tesznek ellene.
Sokszor mert nem tudják, hogy tehetnek valamit azért, hogy a körülmények megváltozzanak.
Évekkel ezelõtt azt tanulmányoztam, hogy milyen hatalmuk van a hívõknek.
Éreztem, hogy az Úr ösztönzésére teszem.
Akkor már körülbelül tizenöt éve imádkoztam a bátyám üdvösségért. 
Gyakran három napot is böjtöltem érte, de javulás helyett még rosszabb lett a helyzet.
Rendszerint azt imádkoztam: „Istenem, adj neki üdvösséget. Istenem, mentsd meg õt.”
De semmi sem történt.
Ahogy egy napon az ágyamon feküdtem ezt a témát tanulmányozva, meghallottam az Úr hangját a szellememben.

Így ösztönzött engem: „Te lépj ebben. Neked van hatalmad erre az én nevemben!”
Felkeltem az ágyból, és azt mondtam: „Jézus Krisztus nevében megtöröm az ördög erejét Dub élete felett, és követelem az üdvösségét, a szabadulását!”
Még két hétbe sem telt, és híre jött, hogy Dub újjászületett.

Megvallás: Jézus azt mondta, hogy a menny támogat
minket mindabban, amit megtiltunk vagy megengedünk.
Jézus nevében én megtiltom, vagyis megkötözöm az ellenség munkáját. 
Jézus nevében megoldom, vagyis megengedem, hogy Isten ereje kiáradjon arra a területre, ahol én munkálkodom.

2024. április 7., vasárnap

AZ Ő TESTE❣️

,,💞Ti pedig a Krisztus Teste vagytok, és tagjai rész szerint.,, —1KORINTHUS 12,27

Néha így imádkozunk az Úr földi munkájával kapcsolatban: „Uram, Te cselekedd meg ezt, Uram Te tedd meg azt.”
De gondoljunk arra, mit mondott Jézus a Máté 28,18–19 versekben: 
„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért…”

Az Úr Jézus Krisztus átadta nekünk a föld feletti hatalmat. Felhatalmazott minket, hogy mi menjünk el.
Az igazság az, hogy Krisztus a föld feletti hatalmat csakis a Gyülekezeten keresztül tudja gyakorolni.
A Gyülekezet az Ő Teste. A Gyülekezet itt van, Krisztus nincs itt. Ő az Atya jobbján van. 
Krisztus a Gyülekezet feje, de minden rendelését az Ő Testén keresztül kell végrehajtani. 
Mindazt, amit Krisztus cselekszik a földön, az Ő Testén keresztül kell megtennie. 
Te Krisztus Testének tagja vagy rész szerint. Ő ruházott fel téged hatalommal az ellenség minden ereje felett!

Megvallás: Én Krisztus Testének tagja vagyok rész szerint.
Együtt munkálkodom Istennel az Õ földi munkájának véghezvitelében.
Fel vagyok fegyverezve, felruháztattam erõvel és hatalommal Jézus nevében.
Hûségesen betöltöm az Isten tervében rám esõ részt.


2024. április 5., péntek

A HATALOM KÖZELÉBEN❣️

,,💞Mi valóban „bölcsességet” szólunk azok között, akik érettek; ez azonban nem e világ bölcsessége, sem ama trónjuktól megfosztott erők bölcsessége, akik uralkodnak e világon, ez Isten titkolt bölcsessége…,, —1Korintus 2,6. 7. (Moffatt)

Isten Igéje azt tanítja, hogy a sátán és a gonosz szellemek egy lázadás során magukhoz ragadták a hatalmat, és az Úr Jézus megfosztotta őket a trónjuktól.
Figyeljük meg: a Moffatt fordítás „trónjuktól megfosztott erőknek” nevezi őket. Isten teremtette a földet és annak teljességét.
Majd Ádámnak adott uralmat, vagyis hatalmat, keze minden munkája felett. (1Móz. 1,27. 28. Zsolt. 8,3–6) 

Ádámé lett a föld feletti uralom. Valójában Ádám e világ istenének lett teremtve. 
Amikor Ádám felségárulást követett el és eladott mindent a sátánnak, akkor Ádám révén ő lett e világ istene (2Kor. 4,4), és azóta a lázadó bitorolja Ádám hatalmát.
A Biblia azonban Jézus Krisztust az utolsó Ádámnak hívja. (1Kor. 15,45)

Jézus eljött, mint a mi képviselőnk — a mi helyettesítőnk —, és legyőzte a sátánt! 
Jézus ezt nem önmagáért tette, hanem értünk! Mindaz, amit Jézus megtett, minket illet.
Nekünk hívőknek nem szabad elfelejtenünk, hogy ebben a világban vagyunk, viszont nem e világból származunk. A sátán nem uralkodhat felettünk.
Nekünk kell uralkodnunk felette. Mi képesek vagyunk uralkodni a sátán felett. 
Van hatalmunk felette. Jézus legyőzte őt helyettünk.

Megvallás: Én megkapom a kinyilatkoztatást Isten Igéjének igazságáról. Megértem, hogy mi az, ami hozzám tartozik és használom is.


2024. április 4., csütörtök

AZOKAT A CSELEKEDETEKET, AMELYEKET ÉN CSELEKSZEM❣️

,,💞És fölkelték Őt, és mondának néki: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk? 
És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lett nagy csendesség.,,— MÁRK 4,38. 39

Tornádó tört ki egy tavaszi napon Texasban. A legtöbb ember lement a viharpincéjébe, nekünk azonban nem volt. Különben sem tudtam volna elhagyni az ágyat, majdnem teljesen béna voltam. 
Nagy félelem fogott el. Ha a tornádó lesújt, akkor az én sarki szobámat éri először, mert abból az irányból jött a szél. A ház meg beomlik pont ott, ahol én vagyok! 

Elkeseredésemben, és anélkül, hogy arra gondoltam volna, hogy megtehetem-e vagy sem, azt mondtam: „Drága Uram, én a Te gyermeked vagyok. Amikor a tanítványaid már majdnem elsüllyedtek, felébresztettek Téged és azt mondták: ‘Nem törődsz vele, hogy elveszünk?’
Te pedig igenis törődtél velük. Felkeltél és megdorgáltad a szelet.
Én tudom, hogy Te nem akarod, hogy elvesszek, de én nem tudok innen kikelni. Itt vagyok ezen az ágyon, ez a fal meg mindjárt rám omlik. Ezért én most megdorgálom ezt a vihart Jézus nevében!”
 Egy szempillantás alatt elállt a vihar. Lecsendesedett. Én meg örvendeztem.
Akkor még nem ismertem ezt a hatalmas igazságot a hívő hatalmáról. 
Véletlenül rábukkantam, és alkalmaztam, anélkül, hogy igazán tudtam volna, mit is teszek. Isten azonban azt akarja, hogy kinyilatkoztatást kapjunk az Ő Igéjének az igazságáról, hogy megértsük, mi az, ami hozzánk tartozik, és azt használjuk is az életünkben.

Megvallás: Én hiszek Jézusban. Én is meg tudom cselekedni azokat, amiket Jézus cselekedett itt a földön. Jézus azt mondta, hogy én képes vagyok erre, ezért képes is vagyok rá.

2024. április 3., szerda

MERT ÉN ELMEGYEK❣️

,,💞Lőn pedig egy napon, hogy beméne a hajóba Ő és az Ő tanítványai; és monda nékik: 
Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulának. De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben voltak. 
És hozzámenvén, felkölték Őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! 
Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lett csendesség. 
És monda nékik: Hol van a ti hitetek?,,—LUKÁCS 8,22–25

John A. Dowie Skóciában, Edinburgh-ban született és fiatal korában Ausztráliába költözött. 
Egy kongregacionalista gyülekezet pásztoraként élt ott, Newton városában, amikor 1875-ben egy szörnyű járvány söpört végig az ország részen. Ez alatt a járvány alatt kapott először Dowie világosságot az isteni gyógyításról és a hívőknek adatott hatalomról.

Olvastam, hogy egyszer azt mondta: „Tizennégyszer keltem át az óceánon hajóval. 
A tizennégy átkelés alatt sokszor tört ki vihar. Minden alkalommal úgy cselekedtem, ahogy Jézus: megdorgáltam a vihart. És az minden egyes alkalommal megszűnt.” 
Dowie tudta, hogy Jézus azt mondta: „Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem…” Tudta, hogy össze van kapcsolva Istennel. 
Te és én ugyanannyira össze vagyunk kapcsolva Istennel, mint Dowie vagy bárki más.

Megvallás: Én hiszek Jézusban. Mivel Jézus elment az Ő Atyjához, Aki az én Atyám is, és ott ül a mennyei Felség jobbján — én pedig Ővele együtt ülök — meg tudom cselekedni az én Atyám cselekedeteit, Jézus nevében.

2024. április 2., kedd

A MI LÁBAINK ALATT❣️

,,💞Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.,, JÁNOS 14,12

Dr. John Alexander Dowie-t (1847–1907) Isten arra használta, hogy újra megismertesse a modern Gyülekezettel az isteni gyógyítást. Dr. P. C. Nelson, az „Assemblies of God College” megalapítója azt mondta: „Nem követhetjük Dowie tantételeit, de követhetjük a hitét.”

Hallottam Dr. Nelsont mesélni arról, amikor ő maga még fiatal baptista szolgáló volt, és látta Dowiet szolgálni egy nő felé, akinek szinte az egész arcát beborította egy kékeslila rákos daganat: „Láttam amint Dowie, hat felekezeti szolgáló és három orvos jelenlétében, egyszerűen csak kinyúl és megragadva azt a rákos daganatot, azt mondja:
‘Az Úr Jézus Krisztus nevében!’ — és leszakította a nő arcáról. A jelenlévő orvosok rögvest megvizsgálták, és megállapították, hogy olyan lett az arcbőre, mint egy újszülött csecsemőnek.”

Az okát annak, hogy a Benne hívők meg tudják cselekedni azokat, amiket Ő cselekedett, Jézus abban adta meg:
„mivel Ő elment az Atyához”.
A hívők azért tudják megcselekedni ugyanazokat, mert Jézus ott ül az Atya jobbján a magasságban a hatalom helyén.

Megvallás: Én a Krisztussal együtt ülök a mennyekben.
Én Krisztus Testének tagja vagyok rész szerint.
Az ellenség minden ereje a lábam alatt van!

2024. április 1., hétfő

EGYÜTT ÜLTETETT❣️

,,💞Amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is: és mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte a Gyülekezetnek fejévé, mely az Ő Teste, teljessége Őnéki, aki mindeneket betölt mindenekkel.,, —EFÉZUS 1,20–23.

A Gyülekezet az Úr Jézus Krisztus Teste. Mi vagyunk a Krisztus Teste. 
Ami ezt a kérdést illeti: Hol vannak a lábak? A fejen, vagy pedig a testen? Természetesen, a testen.
Nézzük meg újra a mai szöveget.
Ez írja le, hogy hatalmi helyünket tekintve hol ülünk mi. Isten mindent Krisztus lába alá vetett. 
Krisztus lábai az Ő Testén vannak. Ezért, mindenek a mi lábaink alá lettek vetve. Miről beszél Pál, amikor azt mondja: „mindenek”?
A fejedelemségekről, a hatalmasságokról, az erőkről és az uraságokról. 
Más szóval, az ellenség minden ereje a mi lábaink alatt van! 
Valaki azt mondta: ha valamit közölni akarunk a sátánnal, akkor azt a cipőnk talpára kell írnunk!

Megvallás: Isten a Krisztussal együtt megelevenített engem. Isten Ővele együtt feltámasztott engem. Isten a Krisztussal együtt ültetett engem a mennyekbe.
Ahogy a földön járok, együtt munkálkodván Istennel az Ő tervének végrehajtásában, hatalmi helyemet tekintve, én az Atya jobbján ülök.