2024. április 2., kedd

A MI LÁBAINK ALATT❣️

,,💞Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz énbennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.,, JÁNOS 14,12

Dr. John Alexander Dowie-t (1847–1907) Isten arra használta, hogy újra megismertesse a modern Gyülekezettel az isteni gyógyítást. Dr. P. C. Nelson, az „Assemblies of God College” megalapítója azt mondta: „Nem követhetjük Dowie tantételeit, de követhetjük a hitét.”

Hallottam Dr. Nelsont mesélni arról, amikor ő maga még fiatal baptista szolgáló volt, és látta Dowiet szolgálni egy nő felé, akinek szinte az egész arcát beborította egy kékeslila rákos daganat: „Láttam amint Dowie, hat felekezeti szolgáló és három orvos jelenlétében, egyszerűen csak kinyúl és megragadva azt a rákos daganatot, azt mondja:
‘Az Úr Jézus Krisztus nevében!’ — és leszakította a nő arcáról. A jelenlévő orvosok rögvest megvizsgálták, és megállapították, hogy olyan lett az arcbőre, mint egy újszülött csecsemőnek.”

Az okát annak, hogy a Benne hívők meg tudják cselekedni azokat, amiket Ő cselekedett, Jézus abban adta meg:
„mivel Ő elment az Atyához”.
A hívők azért tudják megcselekedni ugyanazokat, mert Jézus ott ül az Atya jobbján a magasságban a hatalom helyén.

Megvallás: Én a Krisztussal együtt ülök a mennyekben.
Én Krisztus Testének tagja vagyok rész szerint.
Az ellenség minden ereje a lábam alatt van!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése