2024. augusztus 10., szombat

AMIT a SZÍVEM MOND❣️

,,💞Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére…,,– 5MÓZES 8,18

Ismertem egy férfit Kelet-Texasban, akinek olyan szegény volt a családja, hogy tizenkét éves koráig még cipője sem volt. Öt osztályt végzett csak el az általános iskolából.
De abban az időben, amikor a pénznek még volt értéke, két millió dollárja volt. 
Befektetésekből tett rá szert.
Gyakran vendégeskedett a házában két ismerősöm, tőlük hallottam, amit mondott: 
„Sok éve, hogy befektetek, de még sohasem veszítettem egy fillért sem.”

A következőket tette, amint mesélte a barátaimnak:
„Amikor valaki eljön hozzám egy elképzeléssel, és azt akarja, hogy fektessek be valamibe, az első reakció a fejemé.

De van egy imaszobám, ilyenkor bemegyek oda és imádkozom a dolog felől. 
Egészen addig maradok, amíg meg nem hallom azt, amit a szellemem mond.
Lehet, hogy a fejem azt mondja: Bolondság lenne ebbe befektetni, de ha a szívem azt mondja, hogy nyugodtan tedd csak meg, megteszem.
 
Vagy lehet, hogy a fejem azt mondja, a legjobb lesz, ha ebbe fektetsz, mégis, ha a szívem azt mondja, hogy ne tedd meg, akkor nem is teszem meg. Nem veszem figyelembe azt, amit a fejem mond. 
Egyszerűen bemegyek az imaszobámba és várakozom – néha egész éjszaka. 
Néha meg bemegyek, és ki se jövök három napig, csak imádkozom és olvasom a Bibliát, elcsendesedem, hogy meghalljam, mit mond a szívem.”

Megvallás:
A Szent Szellem vezet engem az élet minden területén. És én arra hallgatok, amit a szívem mond!