2024. szeptember 2., hétfő

ELRENDEZVE❣️

,,💞De hát hogyha némelyek nem hittek?
Vajon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét? Távol legyen.
Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug…,,
- Róma 3,3. 4.

Hogy erős alapja legyen a hitednek, azt javaslom fogadd el a következő jelmondatot, amit én piros tintával írtam a Bibliám előlapjára sok évvel ezelőtt. „A Biblia mondja. Én hiszem.
És ezzel el van intézve.”
 
Határozd el, hogy mindig megteszed ezt a két dolgot:
(1) elfogadod Isten Igéjét úgy, ahogy mondja, és
(2) jársz annak a világosságában, amit az Ige mond.

Ne próbálj bizonyos dolgokat kikerülni vagy félremagyarázni.
Ne próbálj beleolvasni dolgokat az Igébe, csak azért mert egy bizonyos módon akarsz hinni valamit.
Tanulmányozd az Igét — és fogadd el pontosan úgy, ahogy az le van írva.
Az a felekezet például ahol felnevelkedtem, nem tanított a hitről és a gyógyulásról. 
Tinédzserként tizenhat hónapig voltam fekvőbeteg, és öt orvos mondta, hogy meg fogok halni.
 
Én azonban Isten Igéjéhez fordultam és minél többet tanulmányoztam, annál inkább beláttam, hogy az Ige igaz. Kijelentettem: „Én annak a világosságában fogok járni, amit az Ige mond. 
Nem veszem figyelembe a felekezetem tanításait, mert az Ige Isten hozzám szóló beszéde, ma.”
Amikor ezt eldöntöttem, a csatát kétharmad részt már megnyertem: úton voltam az isteni gyógyulás felé.

Megvallás: Isten Igéje igaz. Én hiszek Istennek.
Annak a világosságában járok, amit az Ige mond, mert Isten Igéje Isten hozzám szóló beszéde, ma.