2024. július 13., szombat

TERMÉSZETFELETTI VEZETÉS❣️

,,💞És én kérem az Atyát, és más Vigasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.

Az igazságnak ama Szellemét, akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja Őt és nem ismeri Őt, de ti ismeritek Őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.,, – JÁNOS 14,16. 17

A belső bizonyosság éppannyira természetfeletti, mint a látomásokon, angyalok által és más módon való vezetés.
Nem annyira látványos, de éppannyira természetfeletti.
Sokan a látványosat keresik, és közben nem veszik észre a természetfelettit, ami ott van!
Térjünk most vissza ahhoz, amit Jézus mondott, amikor megjelent nekem egy nyílt látomásban, 1959 februárjában El Pasóban, Texasban. Lépéseket hallottam közeledni a kórház folyosóján, és felnéztem, hogy lássam, ki az.
Amikor megláttam Jézust az ajtóban, úgy éreztem, égnek áll a hajam és feláll a szőr a hátamon.
Az egész testem libabőrös lett. Jézus fehér köntöst, és római sarut viselt. 
Körülbelül száznyolcvan cm magas és úgy nyolcvan kg súlyú.
Egy széket tett az ágyam mellé, és leült.
A másfél óra alatt, amíg velem volt, többek között elmondta nekem:
„A legfőbb mód, ahogy vezetem valamennyi gyermekemet, a belső bizonyosság általi vezetés.”

Megvallás: Isten Szent Szelleme bennem van.
Azért van bennem, hogy segítsen nekem, vezessen és irányítson en- gem.
Elõször bizonyságot tesz az én szellememmel együtt, hogy én Isten gyermeke vagyok, és így vezet az életem min- den más vonatkozásában is.