2024. szeptember 29., vasárnap

KÉPESSÉG❣️

,,💞Mert ti az élõ Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Lakozom bennük és közöttük járok; és leszek nékik Istenük, és õk én népem lesznek.,, — 2KORINTHUS 6,16.

Láthatólag kevés keresztény van tudatában annak a ténynek, hogy Isten benne lakozik. 
Különben nem beszélnének úgy, ahogy beszélnek. Mit értek ez alatt?
Amikor valami nehézség támad az életükben, gyorsan kijelentik: 
„Nem, én ezt nem tudom megtenni.”

Miért? Mert önmagukban bíznak, vagy a hústestben, pedig tudják, hogy önmagukban nincs meg a képességük, hogy felülkerekedjenek.
De ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten bennünk van, akkor azt is tudjuk, hogy Isten képes bármit megtenni.

Ezért felhagyhatunk azzal, hogy ezt mondjuk:
„Én ezt nem tudom megtenni”, és bátran elkezdhetjük mondani: 
„Képes vagyok megtenni — mert Istenben bízom! Én képes vagyok erre — mert Isten bennem van! 
Én képes vagyok erre — mert nagyobb Õ, aki bennem van, mint az, aki a világban van!”

Nem számít, mivel szembesülsz — még ha olyan akadály van is az életed ben, amit látszólag lehetetlen eltávolítani —, azt mondhatod: „Isten gyõzelemre fog vezetni engem! Õ sikeressé tesz engem!
A Nagyobb lakik énbennem!”

Ez az igei hit. Ez a hit szava.
Ez fogja arra indítani a Nagyobbat, hogy munkálkodjon érted!

Megvallás: Isten Szelleme bennem lakik. Én abban bízom, aki énbennem lakik. 
Neki megvan a képessége, így én mindent meg tudok tenni — mert Isten Szelleme bennem van. 
Én képes vagyok rá — mert Neki mindenre megvan a képessége.