2024. augusztus 17., szombat

AZ ŐRANGYALOK❣️

,,Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne vessetek; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját.,, – MÁTÉ 18,10.

Évekkel ezelőtt néhányan éppen az Úrnak szolgáltunk, oly módon, ahogy az le van írva az Apostolok cselekedetei 13,1—2-ben.
 
Én épphogy’ felálltam térdemről és leültem az emelvényen, még mindig nyelveken imádkozva, amikor hirtelen Jézus állt elém. Jézus mögött pedig, körülbelül hatvan centire az Ő jobbján és kilencven centivel mögötte, ott volt egy hatalmas angyal! 
Az angyal biztos megvolt két és fél méteres – igen nagy termetű volt.
 
Jézus beszélt nekem néhány dologról (és minden, amit mondott megtörtént később).
Amikor befejezte, amit mondani akart nekem, megkérdeztem:
–Ki ez? Mit keres itt?
Jézus azt válaszolta: – Ez a te angyalod.
– Az én angyalom?
– Igen – mondta Õ.
– Emlékszel, hogy amikor a földön jártam, azt mondtam a kisgyermekekről, hogy az ő angyalaik mindig látják az én Atyám orcáját. Nem veszíted el az angyalaidat akkor sem, ha felnőttél. 

Ugye, milyen megnyugtató ez?
Bárhova megyek, velem van ez a hatalmas társ, aki mindenhova elkísér engem!

Megvallás: A Zsidó 1,14 szerint az angyalok elküldettek szolgálatra azokért, akik az üdvösség örökösei.
Én az üdvösség örököse vagyok. Az én angyalom azért küldetett hozzám, hogy szolgáljon nekem.