2023. december 6., szerda

Ő FELMAGASZTAL❣️

,,Mivelhogy ragaszkodik hozzám… felmagasztalom õt… és megdicsőítem őt.,, — ZSOLTÁROK 91,14–15

Én inkább kívánom magamnak az Istentől való felmagasztalást, mint bármilyen dicsőséget, amit e világ felkínálhat.
Mesélnek egy történetet Napóleonról, miszerint egy nap, amint éppen seregszemlét tartott, a lova egyszer csak megbokrosodott.
Egy fiatal közlegény előrelépett, megfogta a ló kantárát, és lecsillapította az állatot.
Napóleon azt mondta: „Köszönöm, kapitány.” És ezzel a közlegény kapitánnyá lépett elő.
A többi tiszt azonban nem fogadta be a fiatalembert. Õk érdemeik alapján kapták a rangfokozatukat, neki viszont úgy ajándékozták.
Napóleon észrevette ezt, és elrendelte a hadsereg teljes díszszemléjét.
A fiatalembert lóra ültette maga mellett, és együtt lovagoltak ki a gyakorlótérre.
A többi tiszt ezek után azt kezdte mondogatni:
„Ez az ember Napóleon kegyeltje.” És elkezdték keresni a kegyeit.
Lehet, hogy a világ nem tudja ezt, de közeleg az idő, amikor meg fogja tudni, hogy mi a királyok Királyának és az urak Urának vagyunk a kegyeltjei. És akkor majd azt kívánják, hogy bárcsak keresték volna a kegyeinket.

Maga Jézus mondta: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, amint én is győztem és ültem az én Atyámmal az Ő királyi székében.”
(Jel. 3,21)
Jézus kegye messze felülmúlja és túlragyogja mindazt, amit e világ adhat.

Megvallás: Mivel ragaszkodom Istenhez, Õ felmagasztal engem, Õ megdicsőít engem. Én a királyok Királyának és az urak Urának vagyok a kegyeltje.
Kegyeltje vagyok annak az Istennek, aki több, mint elegendő.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése