2024. március 4., hétfő

GYÖNYÖRŰSÉGES SZAVAK❣️

,,💞Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a testnek.,,
 — PÉLDABESZÉDEK 16,24.

A szavak áldanak, vagy átkoznak. Meggyógyítanak vagy megbetegítenek bennünket. 
Azok a szavak, amiket reggel hallunk, velünk maradnak egész nap. 
A házastársaknak tudniuk kellene, hogy egy reggel elhangzott mérges, sértő szó kirabolja társukat hatékonyságából egész napra. Viszont egy szeretettel teli, gyengéd, szép szó felér egy imádsággal; zenével tölti be a szívüket, és győzelemre vezeti őket.

A szülőknek és a gyermekeknek tudniuk kellene, hogy az otthon légkörét a szavak határozzák meg. 
Tanuld meg munkára fogni a szavakat a hasznodra. 
Tanuld meg olyan erővel megtölteni a szavaidat, aminek nem lehet ellenállni.
Hogy tudod ezt megtenni?
Úgy, hogy a szavaidat hittel és szeretettel töltöd meg.

Megvallás: Az én szavaim nekem munkálkodnak. 
Én olyan erővel töltöm meg a szavaimat, aminek nem lehet ellenállni: hittel és szeretettel. 
A szavaim áldást hordoznak, a szavaim gyógyítanak. 
Győzelemre viszik a szeretteimet, hittel és szeretettel töltik meg az otthonom légkörét!

2024. március 3., vasárnap

AZ ÉLET KÚTJA❣️

https://www.tiktok.com/@jezuskrisztusel/video/7614179294058777878
,,💞Életnek kútfeje az igaznak szája…,, —PÉLDABESZÉDEK 10,11.

Fiunkat és lányunkat közvetlenül a születésük után karomba fogtam, és azt mondtam:
 „Uram, köszönöm neked ezt a gyermeket. Mivel ismerem a Bibliát, tudom, hogy az én kötelességem,
 hogy úgy neveljem fel ezt a gyermeket, hogy ha felnő, megmaradjon abban, amire tanították.
Tudom, hogy a te Igéd azt mondja: gyermekeinket az Úr tanítása és intése szerint neveljük, 
és én ezt fogom tenni. Tudom, hogy a gyerekeket kétféle módon lehet nevelni: tanítással, és példamutatással. Ezért az életemmel jó példát fogok mutatni ennek a gyermeknek. 
Azt is tudom, hogy megkaphatjuk azt, amit kimondunk, ezért én kimondom most felette: 
hogy erős fizikumú lesz, betegségek és gyengeségek nélkül fog felnőni; világos és tiszta elméjű lesz; 
és szellemileg erős.” Ez így is lett.

Gyermekeink betegségek és gyengeségek nélkül nőttek fel. Sohasem imádkoztam az üdvösségükért. 
Sohasem imádkoztam azért, hogy töltekezzenek be a Szent Szellemmel.
Mégis, mindkettőjük nagyon fiatalon üdvösségre jutott és betöltekezett a Szent Szellemmel. 
Szavak határozzák meg, hogy mivé lesznek a gyermekeink!

Megvallás: Az Újszövetség szerint, Krisztusban én igaz vagyok. 
Ezért, az én szám az életnek kútfeje. Én az élet szavait szólom másokkal és magammal kapcsolatban!

2024. március 2., szombat

AZ ÉLET HATALMA❣️

,,💞Mind a halál, mind az élet, a nyelv hatalmában van, és amiképpen ki-ki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét.,, —PÉLDABESZÉDEK 18,21.

—Nem, nem fogok imádkozni a fiadért — mondtam annak a megdöbbent özvegyasszonynak, aki imát kért tizenöt éves fiáért —, nem lenne semmi értelme. Amíg azt mondogatod, hogy a fiadból sohasem lesz semmi, addig tönkreteszed az én imámat. —Ezt az Úr jelentette ki neked? — kérdezte.

—Nem — mondtam én —, egyszerűen csak tudom, hogy a szavainkkal teremtjük meg saját magunk és a gyermekeink életkörülményeit. —Akkor mit tegyek? — kérdezte újra. 
—A fiad most tizenöt éves, vannak dolgok, amiket akkor kellett volna megtenned, amikor még kisebb volt.

Most először is: ne zaklasd őt azzal, hogy térjen meg Istenhez.
Másodszor pedig: ahelyett, hogy egész éjjel virrasztasz és aggodalmaskodsz miatta, mondd ezt az Úr Jézusnak:
„Uram, én nem tudom, hogy most hol van a fiam, de bárhol is legyen, én hittel és szeretettel veszem körül.” Mindeddig bizalmatlansággal, félelemmel és ítélkezéssel vetted körül.
Mondd ezt: „Uram, én hiszem, hogy a fiam nem fog a fiatalkorúak börtönébe kerülni. 
Soha többé nem mondom neki, hogy az életben nem lesz belőle semmi. 
Hiszem, hogy viszi valamire az életben.”

Másfél év múlva visszatértem abba a városba, ahol ez az asszony lakott. 
Rövidre fogva az történt, hogy odajött hozzám és elmondta: „Nem ment könnyen, de mindent úgy tettem, ahogy mondtad. Azelőtt a fiam igen ördögi életet élt, és most teljesen átadta magát Istennek!”

Megvallás: Az élet az én nyelvem hatalmában van, az én nyelvem életet ad. Én az élet szavait szólom!

2024. március 1., péntek

A TE BESZÉDEDBŐL❣️

,,💞Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.,,
— MÁTÉ 12,37.

Maga Jézus tette a fenti kijelentést. A szavak sokkal fontosabbak, mint ahogy azt az ember gondolná. Emlékszel Jóbra, és három úgynevezett „barátjára”, akik azért jöttek, hogy vigasztalják?

Jób így szólt keservesen azokhoz, akik vigasztalták, illetve valójában kínozták őt:
 „Meddig kínozzátok még a lelkemet, és zúztok darabokra beszédeitekkel?”
 (Jób 19,2)

A szavak sikerre visznek vagy tönkretesznek bennünket.
 
A szavak meggyógyítanak, vagy megbetegítenek. A Biblia tanítása szerint, a szavak vagy pusztítanak, vagy életet adnak, boldoggá és egészségessé tesznek minket.

A tegnap kimondott szavaink tették olyanná az életünket, amilyen az ma.

Ez megegyezik azzal, amit Jézus mondott a Márk 11,23-ban: „… meglesz néki, amit MONDOTT.” 
Mivel szavakat mondunk ki, ezt az igerészt valójában így is lehetne mondani: „Meglesznek néki azok a SZAVAK, amelyeket kimondott.”

Megvallás: A beszédemből ismertetem igaznak. 
Én tudom, hogy amit mondok, azt meg is kapom. A kimondott szavaimat fogom megkapni. 
Ezért olyan szavakat mondok ki, amelyek életet, boldogságot és egészséget hordoznak. 
Olyan szavakat mondok ki, amelyek sikerre visznek, nem olyanokat, amelyek tönkretesznek!


2024. február 29., csütörtök

A GYARAPODÁS ÍGÉRETE❣️

,,💞Áldott ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székébe nem ül; hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. 
És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely megadja gyümölcsét a maga idejében, 
és levele nem hervad el; és minden munkájában sikeres lészen. ,, — ZSOLTÁROK 1,1–3.

Ha Isten Igéjének része van az életedben, és ha az Ige által meghatározott elvek szerint élsz, 
akkor a Biblia ígéretei megvalósulnak az életedben. Minden munkádban sikeres leszel. ű
Egy fordítás így adja vissza a Józsué 1,8. utolsó sorát: 
„…Képes leszel arra, hogy bölcsen intézd az élet dolgait.”

A Biblia azt mondja Uzziás királlyal kapcsolatban: „…mindaddig, míg az Urat keresé, jó előmenetelt adott néki Isten.” (2Krón. 26,5) 
A Biblia megjegyzi Józsefről: „…valamit cselekszik vala, az Úr áldottá tette azt.” (1Móz. 39,23)

Megvallás: Én istenfélelemben járok, nem járok a gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem állok, és csúfolódók székébe nem ülök. 
Az Úr törvényében van gyönyörűségem, az Ő Igéjéről gondolkodom éjjel és nappal. 
Ezért olyan vagyok, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, gyümölcsöt hozok, levelem nem hervad el. Minden munkámban sikeres vagyok.

2024. február 28., szerda

A VÉDELEM ÍGÉRETE❣️

Figyelmesen olvasd el a Zsoltárok 91-et

Pál azt mondta a Gyülekezetnek: 
„…Isten szántóföldje (kertje, birtoka) Isten épülete vagytok.” (1Kor. 3,9)

Ez azt jelenti, hogy mi Istenéi vagyunk. Ha birtokodban van egy épület — mindegy, milyen értékű — ha az a saját otthonod, mindent el fogsz követni, hogy megvédd. Isten is — az Ő szent Igéjében — védelmet ígért nekünk.

Azt hiszem, hogy a leghatalmasabb ilyen ígéret a Zsoltárok 91-ben van. 
Sok évvel ezelőtt elolvastam ezt a zsoltárt svéd fordításban is. 
Azt találtam, hogy a 10-es vers, amelyet a King James Version így ad vissza: 
„Nem illet téged a veszedelem…”, a svéd változatban így szól: „semmilyen baleset nem érhet téged…” Kutattam, és valóban megtalálható ez a jelentés az eredeti szövegben. 

Ezek után igényt tartottam erre a védelemre. 
Néhány évvel később egyszer utána számoltam és azt találtam, hogy közel kétmillió mérföldet vezettem autóval, mialatt prédikáltam az evangéliumot, anélkül, hogy egyetlen baleset ért volna. 
Nem a vezetési tudományommal dicsekszem, én az Igével dicsekszem, a Zsoltárok 91-el. 
A 10-es vers így folytatódik: „…és csapás nem közelget a sátorodhoz” (lakhelyedhez). 
Igényeltem a versnek ezt a részét, és a 11-es verset is:

„Mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadon.”
Isten ígéreteket tett és gondoskodott róluk. Ha a hitünk nem Isten ígéreteiben van, akkor messze a kiváltságaink alatt élünk.

Megvallás: Állítsd össze a személyes megvallásodat a Zsoltárok 91. alapján.

2024. február 26., hétfő

AZ ISTENFÉLELEM HASZNOS❣️

,,💞Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de az istenfélelem mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete.,, — 1TIMÓTHEUS 4,8.

Van, aki szeretné elhitetni velünk, hogy az istenfélelemnek — az Istenért való életnek, az újjászületésnek, az Úrral való közösségnek — nincs haszna ebben az életben. 
Hogy nem tehetünk mást, mint egyszerűen elviseljük az életet viszontagságaival, küzdelmeivel és megpróbáltatásaival együtt, szüntelen arra gondolva, hogy ez az élet hamarosan véget ér.

Örülök, hogy Pál kiegyensúlyozottan láttatja ezt velünk, amikor azt mondja: az istenfélelem nemcsak „odaát” a jövő életben lesz hasznos, hanem „a jelenvaló életnek” az ígérete is megvan benne. Bűnösként, a teljes csődben voltunk, Isten azonban könyörült rajtunk, és elküldte Jézust, hogy megváltson minket. Jézus nem csak azért jött, hogy megszabadítson minket a bűneinktől, hanem azért is, hogy bennünk éljen. (Kol. 1,27) 

Azt akarja, hogy minél több dicsőséget hozzunk az Ő nevének, és hogy minél több hasznunk legyen abból, hogy Neki szolgálunk ebben az életben. Ahelyett, hogy azt mondta volna, az istenfélelem akadályozza a sikert, Pál apostol éppen az ellenkezőjét állította ebben az Igében. 
Istent szolgálni nem haszontalan — hanem hasznos!

Megvallás: Én Istennek tetsző életet élek. Újjá vagyok születve. Istennek élek, és közösségben vagyok az Úrral. Ez hasznos nekem — itt a földön a jelen életben, és az eljövendő életben is!


2024. február 25., vasárnap

NE SZÓLD A FÉLELEM SZAVÁT❣️

,,💞Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédeivel.,,
— PÉLDABESZÉDEK 6,2.

A száddal vagy Istennek, vagy a sátánnak adsz hatalmat magad felett. 
Amikor újjászülettél, megvallottad Jézus Krisztust Uradnak. (Róm. 10,9–10.) 
Megvallottad, hogy Jézus az Urad. 
Jézus elkezdett uralkodni feletted, és elkezdte irányítani az életedet. 
De amikor arról teszel megvallást, hogy a sátán képes arra, hogy akadályozzon téged, visszatartson a sikertől, félelemben tartson; akkor, noha keresztény vagy, mégis a sátánnak adsz hatalmat magad felett. 
Az pedig természetes, hogy amikor a sátán uralkodik feletted, megtelsz gyengeséggel és félelemmel.

Sohase valld meg a félelmeidet!

Most azt kérdezheted: „De mi van, ha félek?” Valójában nem félsz. 
A Biblia azt mondja, hogy Isten neked — a valóságos énednek — nem a félelem szellemét adta, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét. A félelem nem belőled jön, amikor megpróbál hatalmába keríteni. 
A félelem az ellenségtől jön. Benned az erő szelleme van, mondd ki, hogy ez van benned!

A szeretet szelleme a tiéd; mondd ki, hogy ez a tiéd.
A józan ész szelleme a tiéd; mondd ki, hogy ez a tiéd.
Amikor ezt vallod meg, akkor ez fog uralkodni feletted.

Megvallás: Én sohasem félek, nem ismerem a félelmet. Az erő szelleme van bennem.
A szeretet szelleme van bennem. A józanság szelleme van bennem.

2024. február 24., szombat

ÁLLJ ELLEN A FÉLELEMNEK❣️

,,💞Mert nem a félelem szellemét adta nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.,, — 2TIMÓTHEUS 1,7.

A mai szöveg a félelmet szellemnek hívja, és határozottan kijelenti, hogy a félelem szelleme nem Istentől van. A mai hitgondolatunk egy olyan megvallás, amit te is alkalmazhatsz, hogy sikeresen ellenállhass a félelemnek, ha megpróbál hatalmat venni rajtad.

Megvallás: Félelem, én ellenállok neked, az Úr Jézus Krisztus nevében. 
Az Ő hatalmas nevében állok ellen neked. Visszautasítom a félelmet, visszautasítom, hogy féljek. 
Meg van írva Isten szent Igéjében, hogy Ő nem a félelem szellemét adta nekem, hanem az erő szellemét, a szeretet szellemét és a józanság szellemét. Nem a félelem szelleme az én jogrészem, hanem a szeretet szelleme, az erő szelleme és a józanság szelleme.

2024. február 22., csütörtök

A LEGYŐHETETLEN SZERETET❣️

,,💞[A szeretet] reményei semmilyen körülmények közt sem halványulnak el, a szeretet mindent kibír (elgyengülés nélkül). A szeretet sosem vall kudarcot (sohasem halványul el, nem veszíti el az időszerűségét és soha véget nem ér).,, — 1KORINTHUS 13,7. 8. (Amplified)

Ha szeretetben jársz, nem fogsz kudarcot vallani—mert a szeretet sohasem vall kudarcot!
Minket érdekelnek a szellemi ajándékok (1Kor. 12,1) és kell is, hogy érdekeljenek bennünket.
A Biblia azt mondja: a jövendőmondások eltöröltetnek, a nyelvek megszűnnek, az ismeret eltöröltetik, de hála Istennek, a szeretet sosem múlik el. Igen, én hiszek a próféciákban és a prófétálásban.

Hiszek a nyelveken szólásban. Hála legyen Istennek ezekért az ajándékokért. Ha azonban szeretet nélkül használjuk ezeket az ajándékokat, olyanok leszünk, mint a zengő érc vagy a pengő cimbalom. Legyenek próféciák, legyenek nyelvek, legyen meg a hit ajándéka. Legyen meg a tudás szavának ajándéka, de legyen meg mindezekhez, a szeretet.

Tegyük a szeretetet az első helyre, mert mi a szeretet családja vagyunk, és megismertük mennyei Atyánkat, aki maga a szeretet. Akarnunk kellene megtanulni a szeretetben való felnövekedést, amíg tökéletessé nem válunk benne.
Én még nem váltam tökéletessé a szeretetben. Te igen?
Én továbbra is azon munkálkodom, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljek e célhoz.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok.
Az én reményeim semmilyen körülmények közt sem halványulnak el. 
Én mindent kibírok anélkül, hogy meggyengülnék. Sohasem vallok kudarcot.


2024. február 21., szerda

A SZERETET SAJÁTSÁGAI❣️

,,💞[A szeretet] nem örül a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, de örül, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart, mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…,, — 1KORINTHUS 13,6. 7. (Amplified)

„Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart…” 
Ha benned van az isteni fajta szeretet, és ha az isteni fajta szeretetben jársz, mindig sikeres leszel!
„…A szeretet…mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…” 
A természetes emberi szeretet kész mindenkiről mindig a legrosszabbat feltételezni!
Sokéves szolgálatom során bejártam ezt az országot, és mondhatom döbbenetes, hogy mi mindent lehet hallani erről és arról a prédikátorról, erről és arról az emberről, erről és arról az énekesről. 
Én a legkevesebb figyelmet sem fordítom az ilyen történetekre, egy szót sem hiszek el belőlük.
Én mindenkiről a legjobbat hiszem.
A gyerekeknek joguk kellene, hogy legyen ennek a szeretetnek a légköréhez az otthonukban, 
és ebben nevelődniük fel. Akkor az élet harcaiból győztesen kerülnének ki. 
De ha mindig a legrosszabbat látod meg a gyerekedben, és folyton azt mondod neki: 
„Te sose viszed semmire”, annak megfelelően alakul az életük, amit mondasz. 
De ha a legjobbat látod meg bennük és szereted őket, az a legjobbat hozza ki belőlük. 
Úgy fognak felnőni, hogy viszik is majd valamire.

Megvallás: Én egy szeretetember vagyok.
Én nem örülök a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, akkor örülök, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, minden körülmények között kitartok.
Mindig kész vagyok mindenkiről a legjobbat feltételezni.