2024. március 1., péntek

A TE BESZÉDEDBŐL❣️

,,💞Mert a te beszédedből ismertetel igaznak, és a te beszédedből ismertetel hamisnak.,,
— MÁTÉ 12,37.

Maga Jézus tette a fenti kijelentést. A szavak sokkal fontosabbak, mint ahogy azt az ember gondolná. Emlékszel Jóbra, és három úgynevezett „barátjára”, akik azért jöttek, hogy vigasztalják?

Jób így szólt keservesen azokhoz, akik vigasztalták, illetve valójában kínozták őt:
 „Meddig kínozzátok még a lelkemet, és ZÚZTOK DARABOKRA BESZÉDEITEKKEL?”
 (Jób 19,2)

A szavak sikerre visznek vagy tönkretesznek bennünket.
 A szavak meggyógyítanak, vagy megbetegítenek. A Biblia tanítása szerint, a szavak vagy pusztítanak, vagy életet adnak, boldoggá és egészségessé tesznek minket.

A tegnap kimondott szavaink tették olyanná az életünket, amilyen az ma.

Ez megegyezik azzal, amit Jézus mondott a Márk 11,23-ban: „… meglesz néki, amit MONDOTT.” Mivel szavakat mondunk ki, ezt az igerészt valójában így is lehetne mondani: „Meglesznek néki azok a SZAVAK, amelyeket kimondott.”

Megvallás: A beszédemből ismertetem igaznak. 
Én tudom, hogy amit mondok, azt meg is kapom. A kimondott szavaimat fogom megkapni. 
Ezért olyan szavakat mondok ki, amelyek életet, boldogságot és egészséget hordoznak. 
Olyan szavakat mondok ki, amelyek sikerre visznek, nem olyanokat, amelyek tönkretesznek!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése