2024. november 12., kedd

MINDEN TERÜLETEN❣️

,,💞Szeretettem, mindenek felett azért imádkozom, hogy gyarapodhassál és jó egészségben légy, mint ahogy a lelked is gyarapodik.,, — 3JÁNOS 2

Maga az Úr tanított engem egyszer a pénzügyekkel kapcsolatos hitről sok évvel ezelőtt.
Akkoriban a területen szolgáltam és éppen napok óta imádkoztam és böjtöltem súlyos anyagi helyzetemmel kapcsolatban.
Az Úr szólt hozzám, és azt mondta:
— Az a te bajod, hogy nem gyakorlod, amit prédikálsz.
Prédikálod a hitet, de nem gyakorlod.
Tiltakoztam: — De Uram, hiszen azt teszem!
— Ó, te gyakorlod a hitet, amikor gyógyulásról van szó, és ez dicséretes — mondta.
— Használtad a hitedet az üdvösséggel, a Szent Szellem keresztséggel és a gyógyulással kapcsolatban.
De a hit mindenben ugyanaz.
Ha gyógyulásra lenne szükséged, hittel megragadnád, és nyilvánosan bejelentenéd, hogy meggyógyultál.
Ugyanezt kell tenned a pénzügyekkel kapcsolatban is.
Megmondom, mit tegyél: Először is soha ne imádkozz pénzért — azaz olyan értelemben ne, ahogy eddig. Amire szükséged van, az a földön van.
Én nem fogok pénzt hullatni a mennyből. Az hamisítvány lenne és én nem vagyok pénzhamisító.
Amire neked szükséged van, az ott van lent. Én teremtettem a földet és mindent, ami rajta van.
Én azt nem az ördögnek és az övéinek teremtettem. Igényelj annyit, amennyire szükséged van.
Egyszerűen csak mondd azt: „sátán, vedd le a kezedet a pénzemről.”
Mert a sátán az, aki visszatartja tőled, nem én.

Megvallás: Jézus megváltott engem az ellenség kezéből. És Jézus nevében hatalmam van követelni azt, amiről Isten gondoskodott a számomra.


2024. november 11., hétfő

HIT AZ ANYAGIAKBAN❣️

,,💞Ragaszkodjunk a reménység hitvallásához tántoríthatatlanul, mert hű az, aki az ígéretet tette.,, — ZSIDÓ 10,23

Valahányszor szükségem volt valamire, mindig megálltam a Márk 11,23-on és kimondtam (vagyis megvallottam), amit hittem, hogy Isten meg fog cselekedni!

Márk Evangyélioma 11. rész 23.
,, Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: 
Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.,,

Mindig csak kimondtam és nem imádkoztam felőle.
(Másokkal kapcsolatban viszont hatással lehet a te imáidra az, amit ők hisznek; különösen ha nincsenek egyetértésben veled.)
Én már évek óta nem imádkozom az anyagi dolgaim felől és mégsem voltam soha pénz nélkül.

Mindig csak annyit mondok: „A pénz be fog jönni” — és be is jön.
Amikor meghatározott összegre van szükségem, pontosan fogalmazom meg a megvallásomat: pontosan megnevezem az összeget, amire szükségem van.
Egyszer 1500 dollárra volt szükségem a következõ elsejére, tehát ezt mondtam ki. 
És folyamatosan ezt mondtam ki. 
Az imáimban erről nem emlékeztem meg, csupán azt mondtam: „Elsejére nekem meglesz az 1500 dollárom.” Amikor eljött az elseje, megvolt az 1500 dollár, dicsőség az Úrnak.

Megvallás: Én megmaradok a hitem megvallásában rendíthetetlenül. Mert hű az, Aki az ígéretet tette. 
És én megkapom, amit mondok.

2024. november 10., vasárnap

ELSŐ A HIT❣️

,,💞Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.,, — MÁRK 9,23.

Csak árnyalatnyi a különbség aközött, amikor hittel kimondod, és aközött amikor imádkozod.
Nézd meg újra a Márk 11,23. és 24-et.

Jézus nem azt mondta:
„Higgyetek csak.” Pontosan megmondta, hogy mit higgyünk.
Ez a hittel való kimondás: „…hiszi, hogy amit mond megtörténik…”
(23. vers)

Amikor hiszed, hogy amiket mondasz, megtörténnek, akkor még nem történtek meg.
Te azonban kitartóan hiszed, hogy amiket kimondtál — legyen rá gondod, hogy kimondd őket —, meg fognak történni.
Én állandóan ezt mondom az ellentmondó körülményektől függetlenül:
„Ez meg fog történni.” Mi fog megtörténni?„…meglesz néki, amit mondott.”
Előbb vagy utóbb, meglesz neked!

Ez a hittel való ima:
„…Amit csak kívántok, amikor imádkoztok higgyétek, hogy megkaptátok…”
(24. vers)

Amikor imádkozol. Nem azután, hogy imádkoztál.
Nem a jövő héten. Hanem, amikor imádkozol — abban a pillanatban — higgy!
Mit higgy? Azt, hogy megkapod, amit kértél.
Kezdd el mondani: „Én hiszem, hogy megkapom.” És mi fog történni? „…meglesz néki, amit mondott!”
Igen, eljön a megvalósulás ideje, de nem az van először. A hit az első, azt követi a megvalósulás.

Megvallás: Én hívő vagyok. Amikor imádkozom, hiszem, hogy megkapom, amit kértem.
Kimondom, és hiszem, hogy amit mondok, meg fog történni.

2024. november 9., szombat

IMÁDKOZNI és MEGVALLANI❣️

,,💞Azért mondom néktek: Amit csak kívántok, amikor imádkoztok, higgyétek, hogy megkaptátok, és meglesz az néktek.,, — MÁRK 11,24

A hit mûködik megvallás által ima nélkül is, meg ima által is. Igaz, amikor imádkozol, akkor is ki kell mondanod (vagyis meg kell vallanod), amit akarsz.
(figyeld meg: a Márk 11,23. nem említi az imát)

Szeretném megismételni:
A hited működik MEGVALLÁS ÁLTAL is, meg IMA ÁLTAL is, de amikor IMÁDKOZOL, akkor is KIMONDOD.

A Márk 11,23. és 24. keltett fel engem a betegágyamból sok évvel ezelőtt.
Miután imádkoztam, elkezdtem mondani (nem csak gondolni) hangosan a szobámban:
„Én hittel elfogadom a szívbetegségből való gyógyulásomat.
Én hittel elfogadom a paralízisből való gyógyulásomat.
Hittel elfogadom a gyógyulásomat a gyógyíthatatlan keringési problémámból.”

Végül, arra az esetre, ha kihagytam volna valamit, azt mondtam:
„Hittel elfogadom a gyógyulásomat a fejem búbjától a lábam ujjáig.”
Egy órán belül a fizikai betegség minden tünete eltávozott a testemből, én pedig ott álltam az ágyam mellett — gyógyultan!

Megvallás:
Bármit is kívánjak, amikor imádkozom, hiszem, hogy megkapom. 
Megvallom, amit hiszek. Kitartok a megvallásom mellett. És mindig megkapom, amit kérek.

2024. november 8., péntek

ÉRZÉSEK❣️

,,💞… mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled.,, — ZSIDÓ 13,5.

Egy asszony jött oda hozzám az összejövetel végén, amelyen elõzõleg a hitrõl tanítottam. 
Hisztérikusan zokogott.
Azt mondta: — Hagin testvér, imádkozz értem! — Mi a baj? — kérdeztem.
— Úgy érzem, hogy az Úr elhagyott engem!
— Milyen szörnyû bûnt követtél el, ami miatt elhagyott volna az Úr?
— Amennyire tudom, semmit sem követtem el — mondta —, egyszerûen csak úgy érzem, hogy az Úr jelenléte eltávozott tõlem.
— A Biblia nem azt mondja, hogy az „úgy érzem” szerint járjunk — magyaráztam — a Biblia azt mondja, hogy a hit szerint járjunk.
És Isten Igéje azt mondja, hogy az Úr sohasem hagy el téged, sem el nem távozik tõled.
— Ezt én tudom — mondta sírva —, de most úgy látszik, elhagyott.
— Neked nagyobb hited van az „úgy látszik”-ban, mint a Bibliában.
— De azt én tudom, hogy én mit érzek — mondta majdnem mérgesen.
— Hát persze, én meg ismerem az én Jézusomat.
Jézus mondta ezt, és én ebben hiszek. Mi nem törődhetünk azzal, amit érzünk.
Ha elkezdesz helyesen hinni, helyesen gondolkodni és helyesen beszélni, nemsokára megjönnek a helyes érzések is!

Megvallás: Jézus sohasem fog elhagyni engem, sem el nem távozik tõlem. Õ mondta ezt. 
Én ebben hiszek, és ezt mondom.
 

2024. november 7., csütörtök

A POZÍTÍV JELENTÉS❣️

,,💞És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen háborgó népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk azzal.,,— 4MÓZES 13,30.

,,Józsué pedig…és Káleb…akik a földnek kémlelői közül valók voltak…szólának Izrael fiai egész gyülekezetének, mondván:
A föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.
Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld.
Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér; eltávozott tőlük az õ oltalmuk, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlük!,,
— 4Mózes 14,6–9

Józsué és Káleb volt az a két kém, akik jó hírrel tértek vissza.
Nem tagadták, hogy óriások vannak Kánaánban; egyszerűen csak megjegyezték, hogy Izrael gyermekei képesek lesznek legyőzni az óriásokat.
— Kétség nélkül megbírunk azokkal— mondták —, mert az Úr velünk van!
—Ez volt az ő jó jelentésük. Hasonlóképpen: mi hívők nem dughatjuk a homokba a fejünket, mint a strucc, és nem tagadhatjuk, hogy vannak problémák és nehézségek az életünkben.
Igen, ott vannak az „óriások”, de azokkal mi — kétség nélkül — megbirkózunk, mert az Úr velünk van!
Amikor szembekerülsz az élet óriásaival, ne tégy negatív megvallásokat. 
Ne beszélj hitetlenül és ne adj negatív jelentéseket. A hit mindig jó jelentést ad!

Megvallás: Kétség nélkül le tudom győzni az óriásokat az életemben — mert az Úr velem van!
Nagyobb Ő, aki bennem van, mint az, aki a világban van.
 

2024. november 6., szerda

A NEGATÍV JELENTÉS❣️

,,💞… Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál. És rossz hírét vitték annak a földnek, amelyet megkémleltek, Izrael fiaihoz, mondván:
Az a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, amely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, amelyet láttunk azon, szálas emberekből áll.
És láttunk ott óriásokat is […], és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk. — 4MÓZES 13,31–34.

Izrael kijött Egyiptomból és eljutott Kánaán határáig egy Kádes-Barnea nevezetű helyhez.
Onnan küldtek el tizenkét férfit, hogy kémleljék ki Kánaán földjét.
És a Biblia azt mondja, hogy azok közül a kémek közül tíz „negatív jelentéssel” tért vissza.
Mi a gonosz hír? A kétség híresztelése.
(A hívőnek éppúgy nem szabad kétséget híresztelnie, mint ahogy pletykákat nem szabad terjesztenie!)
Isten már megmondta Izrael gyermekeinek, hogy nekik adta azt a tejjel és mézzel folyó földet.
Elismerték, hogy az valóban tejjel és mézzel folyó föld.
— DE — panaszolták — óriások laknak azon a földön, és mi nem tudjuk azt elfoglalni!
Izrael gyermekei azt vallották meg, amiben hittek. Abban hittek, hogy ez nekik nem sikerülhet.
Azután azt mondták: „Mi nem tudjuk ezt megtenni.”
És pontosan azt kapták, amit mondtak!
Izrael a többség beszámolóját fogadta el — a negatív jelentést —, és azt mondták, hogy nem tudják elfoglalni a földet.
Izrael pontosan azt kapta meg, amit mondott: Isten nem
engedte annak a nemzetségnek, hogy elfoglalja azt a földet.

Megvallás: Én nem terjesztek kételkedést. Én nem adok negatív jelentést.

2024. november 5., kedd

AMIT MONDANI KELL❣️

,,💞Ti az Istentõl vagytok fiacskáim, és legyõztétek azokat; mert nagyobb Õ, aki bennetek van, mint az, aki e világban van.,, — 1JÁNOS 4,4.

Mit végez benned a Szent Szellem? A Szent Szellem csak egy „szellemi autóstoppos”?
Mint egy stoppos utazik veled végig az életen?
Csak valami felesleges poggyász a számodra, amit egész életedben hordozhatsz? Nem! 
A Szent Szellem azért él benned, hogy segítsen neked!
Õ azért él benned, hogy megerõsítsen téged!
Õ azért él benned, hogy megvigasztaljon téged!
Õ azért él benned, hogy gyõzelemre vigyen téged az életben!
Tégy ilyen pozitív megvallásokat, ahelyett, hogy kudarcról és kételkedésrõl beszélnél.

Megvallás: Én hiszem, hogy a Nagyobb bennem él.
Én hiszem, hogy Õ nagyobb, mint az ördög. Én hiszem, hogy
Õ nagyobb, mint a megpróbáltatások, próbatételek, amikbe kerülök.
Én hiszem, hogy Õ nagyobb, mint a vihar, amin keresztülmegyek.
Én hiszem, hogy Õ nagyobb, mint a problémák, amelyekkel szembesülök.
Én hiszem, hogy Õ nagyobb azoknál a körülményeknél, amelyek látszatra megkötöztek.
Én hiszem, hogy a Nagyobb valóban nagyobb a betegségnél és a gyengeségnél.
Én hiszem, hogy a Nagyobb nagyobb bárminél és bárkinél!

És a Nagyobb bennem él!
 

2024. november 4., hétfő

SZAVAK❣️

,,💞Szádnak beszédei által estél tõrbe, megfogattattál a te szádnak beszédeivel.,,
— PÉLDABESZÉDEK 6,2

Sok keresztény az ördögöt hibáztatja bizonyos dolgokért, pedig valójában saját szájának szavai ejtik fogságba. Egy író így fogalmazta ezt meg:
Azt mondtad, hogy nem vagy rá képes — és abban a pillanatban, hogy kimondtad, vereséget szenvedtél. Azt mondtad, hogy nincs hited — a kételkedés pedig óriásként feltámadt és megkötözött téged. Bebörtönözted magadat a sajátszavaiddal.
A kudarcról beszéltél és a kudarc fogvatartott téged. Szavaink uralkodnak felettünk.
Ezt mondta Jézus a Márk 11,23-ban: „…meglesz néki, amit mondott.”
Sohase beszélj a kudarcról. Sohase beszélj a vereségrõl.
Soha, még egy pillanatra se ismerd el, hogy Isten képessége vagy ereje nem tud téged sikerre vinni.
Ha a kudarcról vagy a vereségrõl beszélsz, azt ismered el, hogy Isten nem tudja megtenni, nem vitt téged sikerre az életben.
De hála Istennek, Õ meg tudja tenni! Õ már meg is tette!
Ha helyesen hiszel és helyesen beszélsz, ennek a valóságában fogsz járni!

Megvallás: Én visszautasítom, hogy a kudarcról beszéljek. Visszautasítom, hogy a vereségrõl beszéljek. Isten sikerre visz engem az életben.

2024. november 3., vasárnap

AMIT MONDOK❣️

,,💞Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, MEGLESZ NÉKI, AMIT MONDOTT.,, — MÁRK 11,23.

Vizsgáljuk meg, amit Jézus mond a mai textusban:
„…és szívében nem kételkedik, hanem hiszi [azaz hiszi a szívében], hogy amit mond megtörténik…” Mit mondasz?
A szavaidat mondod — a megvallásaidat —, és ezek a szavak adnak neked hatalmat a démonok, a betegség és a körülmények felett.
Mit mond Jézus, hogy mi lesz meg neked? Amiben hiszel? Nem. 
Sokan gondolkodnak így: „Ha elég erõsen hiszem,meg fog történni.” Ugyanakkor hitetlenül beszélnek, és így nem történhet meg, amit kérnek!
Jézus nem azt mondta: Meglesz neki, amit hisz; Õ azt mondta: „…meglesz néki, amit MONDOTT.”
Valóban azt kapod meg, amit MONDASZ.
Ha nem vagy elégedett az életedben azzal, amid van, akkor ellenõrizd le, amit mondasz — ellenõrizd a megvallásaidat.
Mindaz, amid van, és mindaz, ami ma vagy, annak az eredménye, amit hittél és mondtál tegnap!

Megvallás: Én hiszek a szívemben, és hiszek a szavaimban.

2024. november 2., szombat

A HIT FELSZABADÍTÁSA❣️

,,💞Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: 
Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit MOND megtörténik, meglesz néki, amit mondott.,, — MÁRK 11,23

Évekkel ezelőtt, miután egy egész napot töltöttem el egy gyülekezet szentélyében imádkozással, Istenre való várakozással, olvasással és az Igén való elmélkedéssel, leborultam az oltár előtti szőnyegre.

Eljutottam arra pontra, ahol az elmém lecsendesedett.
Ekkor szólt hozzám az Úr a szellememben, olyan tisztán és
hallhatóan, ahogy addig még sohasem hallottam.

Azt mondta: „Észrevetted már, hogy a Márk 11,23-ban a ‘mondani’ ige háromszor található meg valamilyen formában, a ‘hinni’ pedig csak egyszer?”
Felültem és hangosan válaszoltam: — Nem, ezt én eddig sohasem vettem észre!
(Számát sem tudom, hányszor olvastam már azelőtt ezt a verset.)

Aztán folytatta az Úr:— Az enyéimnek főként nem a hitükkel van gondjuk.
A kimondásnál rontják el.
Megtanították őket arra, hogy higgyenek, de a hitet szavakkal kell felszabadítani, a szánkon keresztül. Az lehet a tiéd, amit kimondasz. — Majd hozzátette:
— Ezután háromszor annyit kell tanítanod a megvallás oldaláról, mint a hit oldaláról, hogy ezt megértsék az emberek.

Megvallás: Én azt kapom, amit kimondok. A szavaimmal felszabadítom a hitemet.