2024. június 29., szombat

LÁTHATÓVÁ VÁLIK❣️

,,💞Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete [dzoé] is látható legyen a mi testünkben.
Mert mi, akik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete [dzoé] is látható legyen a mi halandó testünkben.,,
– 2KORINTHUS 4,10—11.

Azt mondja Pál, hogy a dzoé láthatóvá válik a mi halandó testünkben. 
De nem a test feltámadásáról szól, mert a halandó azt jelenti, hogy „alá van vetve a halálnak”.
Amikor feltámadunk, halhatatlan testünk lesz.
Arról beszél, hogy Isten élete (dzoé), ami a szellemünkbe került az újjászületéskor, megnyilvánul, látható lesz ebben az életben – a mi halálnak kitett halandó hústestünkben!
Meg vagyok győződve róla, ha meg ta nul nánk, hogyan kell az élet világosságában járni, és ha engednénk az életnek, ami bennünk van újjászületésünk óta, hogy uralkodjon felettünk, semmi sem gátolná, hogy magas kort érjünk meg, ha Jézus várna még a visszajövetelével. 
Tudom, hogy a külső ember öregszik, de Isten dzoé élete megnyilvánulhat a mi halandó hústestünkben!

Megvallás: Köszönöm neked, Atyám, hogy az az élet, ami a szellememben van, megeleveníti az én halandó testemet is, élettel telivé, egészségessé, éppé teszi. 
Mert a megváltás hatalmas tervében, amit Te terveztél meg, (és el is küldted az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa), nemcsak a szellemem újjá születése, hanem a gyógyulás is megvan a fizikai testem számára:
„Az én betegségeimet Ő viselte, az én fájdalmaimat Ő hordozta.”
Amit Jézus elhordozott, nekem már nem kell hordoznom. Jézus sebeivel én gyógyultam meg. Egészségessé lettem – szellemileg, testileg és értelmileg.
Isten Igéje szerint én meggyógyultam! Egészséges vagyok!

2024. június 28., péntek

AZ ÉLET VILÁGOSSÁGÁBAN JÁRNI❣️

Ismét szóla azért hozzájuk Jézus, mondván:
Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.,,–
JÁNOS 8,12.

Még azelőtt kezdtem megérteni bizonyos igazságokat az örök életről, hogy a gyermekeink megszülettek volna.
És Isten kegyelme által hittem, hogy tudok az örök élet világosságában járni.
(Ha Isten azt mondja az Igéjében, hogy én képes vagyok erre, akkor képes is vagyok rá.)
Tudtam: az, hogy az örök élet világosságában járok, hatással lesz a gyermekeimre, így azt is meg tudtam mondani elõre, hogy mivé lesznek.
Azt is meg tudtam mondani, hogy mivé lesznek azok a csecsemők, akik az időtájt születtek a gyülekezetünkben. Tudtam, hogy a szüleik milyen világosságban járnak, és az hogyan fog hatni rájuk.
Mindig százszázalékosan igazam lett. Az emberek birtokolhatják az örök életet, de ha nem járnak a világosságában, nem fejlesztik magukat – ha nem használják ki ennek az életnek és természetnek az előnyeit – akkor a dolgok nem mennek rendben az életükben.
Miénk az örök élet, de nekünk is kell megfelelően kiaknázni.
Nekünk kell a világosságában járni. A gyerekeket megilletné a kiváltság, hogy olyan családokba szülessenek, ahol ott van az örök élet és Isten szeretete.
Megfigyeltem, hogyan reagálnak az igei tanításra, azok a gyerekek, akiknek szülei rendelkeznek ezzel az élettel, és ennek a világosságában járnak.
Az ilyen gyermekek olyan kifinomult szellemmel rendelkeznek, ami másoknál nem található. 
Könnyebb őket fegyelmezni és értelmi képességeik is jobbak. Azok a tinédzserek, akik megkapják az örök életet és engedik, hogy ez az élet irányítsa őket, jobb értelmi képességekkel rendelkeznek üdvösségre jutásuk után, mint előtte.

Megvallás: Isten élete bennem van.
Ez az élet a világosságban van, és hatással van az én fejlődésemre.
Én ennek a világosságában járok, és ez hatással van az otthonomra!

2024. június 27., csütörtök

A CSODATEVŐ ÉLET❣️

,,💞Mert egykor sötétség voltatok; most azonban világosság vagytok az Úrban; mint világosságnak fiai, úgy járjatok.,, – EFÉZUS 5,8.

A legnagyobb csoda, amit láttam azzal kapcsolatban, hogy az örök élet milyen hatással van az értelemre, egy lánnyal történt, akit most Marynek fogunk nevezni. 
Mary hét évet töltött az általános iskola első osztályában, anélkül, hogy megtanulta volna leírni a nevét. A szüleinek ki kellett venniük őt az iskolából, amint betöltötte a tizennegyedik évét. 
Tizennyolcévesen úgy viselkedett, mint ha kétéves lett volna. 
Ha történetesen nem az anyja mellett ült az istentiszteleten, a pad alatt csúszott-mászott, vagy felemelve a szoknyáját átlépdelt a padok felett, hogy visszajusson oda, ahol az anyja ült. 
Majd egy este, egy ébredési összejövetel alatt, 

Mary kijött az oltárhoz. Ott megkapta az örök életet – Isten természetét. 
Azonnal hatalmas változás történt. Már a következő este úgy ült az istentiszteleten és úgy viselkedett, ahogy egy fiatal hölgyhöz illik. Rendbe hozta a haját és szépen felöltözködött. 
Úgy tűnt, hogy értelmi képessége egyik napról a másikra megnövekedett. 
Nem sokkal ezután, látogatóba utazott a rokonaihoz, ott megismerkedett egy szomszédos farmer fiúval és feleségül ment hozzá.
Sok évre rá meg tudtam, hogy miután a férje elhalálozott egy balesetben, jómódú üzletasszony lett belőle, megállt a saját lábán és megbecsült építési vállalkozó lett a városban!

Megvallás: Én a világosság fiaként járok az Úrban, én az élet világosságában járok.

2024. június 26., szerda

TIZSZERTE OKOSABB❣️

,,Miután pedig elmúlt az idő [három év], amikorra meghagyta a király, hogy eléje vigyék őket…
És szóla velük a király, és mindnyájuk között sem találtaték olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás, és állának a király előtt.
És minden bölcs és értelmes dologban, amely felõl a király tőlük tudakozódék, 
TÍZSZERTE OKOSABBAKNAK találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában valának.,, – DÁNIEL 1,18—20.

Minden nap ezt mondtam: „Istenem, tégy engem kedvessé minden tanár elõtt. Köszönöm neked. 
Ez már az enyém.
Most pedig – mivel bennem van Isten élete és természete – adj nekem tudományt, és minden értelmet és bölcsességet, hogy tízszerte okosabb legyek.”
Most nem magammal dicsekszem, azzal dicsekszem, amit Isten adott nekem.
Mert betegségem elõtt csupán ‘D’, azaz elégséges rendű voltam, és miután újjá születtem és meggyógyultam, én voltam az egyedüli az osztályban, aki minden tárgyból ‘A’-t, kitűnőt kapott. 
Arra is képes voltam, hogy fogtam a történelem-könyvet (próbára is tettek ezzel), elolvastam egy olyan fejezetet, amit azelőtt sohasem olvastam, és szóról-szóra visszamondtam. 
És ezt nem azért tudtam megtenni, mert fejlesztettem a memóriámat. 
Az égvilágon semmit se tudtam az emlékezőtehetség fejlesztésérõl.
Azért tudtam megtenni, mert a szellememre néztem.
A legtöbb hívő soha sem fejlesztette a szellemét úgy, ahogy lehetett volna. 
Voltaképpen sohasem jártak annak a világosságában, ami mindvégig a birtokukban volt.

Megvallás: Eltökéltem, hogy fejleszteni fogom a szellememet. Eltökéltem, hogy az élet világosságában fogok járni.

2024. június 25., kedd

TUDOMÁNY és ÉRTELEM❣️

,,💞És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcsességet; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz is.,, – DÁNIEL 1,17

„…ada az Isten tudományt… és értelmet.”
Isten adott Dánielnek és a másik három zsidó fiúnak tudományt és mindenféle jártasságot.
Az örök élet Isten természete. Isten természete benned van.
Ismerd meg! Hidd el! Valld meg!
És elkezd majd irányítani téged! Tanulj meg az élet világosságában járni.
Tanuld meg gyakorlatban működtetni azt az életet, ami a te lényedben van.
Ha ennek az életnek a világosságában jársz, fejleszteni fogja az egész személyiségedet, és növeli az értelmi képességeidet.

Megvallás: Én egy új teremtés vagyok, újjászülettem.
Isten élete és természete a szellememben van.
Ez az élet az emberek világossága. Én eltökélem, hogy az élet világosságában járok.
Isten élete bennem van. Isten tudománya bennem van. Isten értelme bennem van.
Ő tanít engem, Ő vezet engem. Isten gyermeke vagyok.
Isten bennem lévő Szelleme vezet engem.
Én követni fogom az Ő vezetését, az élet világosságában fogok járni.


2024. június 24., hétfő

KEGYELTSÉG❣️

,,💞És az Isten kegyelemre és irgalomra méltóvá tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt.,,
 – DÁNIEL 1,9.

Semmit sem tudtam a hit megvallásáról, amikor tinédzserként üdvösséget nyertem. 
Mégis, a szellemem arra késztetett, hogy kimondjak bizonyos dolgokat.
 
Kedvencem volt a 2Korinthus 5,17.
Mindenkinek, akivel csak találkoztam, elmondtam: „Én egy új teremtés vagyok!”
Erre megkérdezték: „Az meg micsoda?”
 
Én meg elkezdtem róla prédikálni. Mire feleszméltem, egy csomó ember vett körül az utca kellős közepén!
Minden reggel megvallásokat tettem iskolába menet a János 1,4 és a Dániel 1 alapján.
Néha, mi diákok, az utca egész széltében mentünk.
 
A járókelők azt hihették, hogy megbolondultam, mert útközben magyaráztam a többieknek a dolgokat.
Azt mondtam nekik: „Most már értitek, ugye, hogy Dániel kegyeltséget talált az udvarmesterek fejedelme előtt (ma inkább úgy mondanánk, hogy az egyetem dékánja előtt). 
És Isten volt az, aki Dánielt kedvessé tette előtte.”
 
Meg azt szoktam mondani Istennek:
„Istenem, tegyél kedvessé engem minden tanár előtt. Köszönöm Neked, hogy ezt már meg is tetted.”

Megvallás: Istenem, tegyél engem kedvessé (például a tanárom, az osztálytársam, munkatársam, üzlettársam…) előtt. 
Köszönöm neked, hogy az ő jóindulata már az enyém.

2024. június 23., vasárnap

A SZÍV ELTÖKÉLÉSE❣️

,,De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.,, 
– DÁNIEL 1,8.

Két kedvenc igeversem volt, amit vagy felolvastam vagy pedig idéztem az Úrnak, és ezekre alapoztam a megvallásomat reggelente, iskolába menet.

Az első a János 1,4 volt, a második pedig a Dániel 1.
Olvasd el a Dániel első fejezetét, és meglátod, hogy Dániel és a három zsidó fiú, annak ellenére, hogy fogoly volt, hogyan választatott ki arra, hogy a királyi palotában tanuljanak.
A Biblia azt mondja: Dániel ‘eltökélte az ő szívében’.

Ezt a kifejezést használtam, amikor az Úrral beszéltem. 
Tudtam, hogy bár nem az ó szövetség alatt élek, mégis rátaláltam egy alapelvre, amihez tarthattam magam.
Tudjuk, hogy a zsidóknak nem volt szabad fogyasztaniuk bizonyos ételeket, ránk azonban ez nem vonatkozik.

Isten Igéje azt mondja az Újszövetségben:
„…Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal; mert megszenteltetik Isten Igéje és könyörgés (ima) által.” 
(1Tim. 4,4—5)

Így én is azon alapelv szerint cselekedtem, mint Dániel.
Ezt mondtam az Úrnak minden reggel: „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”.
Megvallás: Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok. 
Eltökéltem, hogy Isten bennem lévő életének a világosságában járok.

2024. június 22., szombat

FEJLŐDÉS❣️

,,💞Őbenne volt az élet [dzoé], és az élet [dzoé] volt az emberek világossága.,, – JÁNOS 1,4.

Az élet, amit újjászületéskor kaptál, hatással lehet az értelmed fejlődésére azáltal, hogy irányítja a gondolkodásodat, az intellektusodat. Rám határozottan így hatott.
Tinédzserként kaptam meg az örök életet a betegágyamon, 1933. április 22-én. 

Majd 1934. augusztus 8-án Isten ereje meggyógyított engem a hit és az ima által.
Felgyógyulásom után visszamentem a középiskolába.
A tizenhat hónap alatt, amíg fekvőbeteg voltam, egy egész tanévet hagytam ki. 
A középiskola elsõ két évében ’D’, vagyis elégséges rendű tanuló voltam.
Abban az időben nem volt görög konkordanciám
(a Biblia szavait tartalmazó ún. szókeresõ-szótár – a szerk.)

így nem tudtam a dzoé-ról. Bibliám azonban volt és Isten Szelleme vezetett engem. 
Mindennap ezt mondtam iskolába menet: „Őbenne van az élet, és az élet az emberek világossága. 

Ez az élet bennem van. Isten élete bennem van. Ez az élet fejlődik bennem. 
Ez az élet fejleszti a szellememet. Ez az élet fejleszti az értelmemet. Isten bennem van.
Isten bölcsessége van bennem. Isten élete van bennem.
Isten ereje van bennem.”

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat, a János 1,4 alapján, és valld meg, hogy Isten élete van benned, mint a te világosságod.



2024. június 21., péntek

VÁLTOZÁS❣️

,,Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, 
hanem az új teremtés.,, – GALATA 6,15

,,Mert (most már) sem a körülmetélkedésnek nincs semmi jelentősége, sem a körülmetéletlenségnek, hanem (kizárólag) az új teremtésnek (az újjászületés és a Krisztus Jézusban, a Messiásban való új természet eredményének).,,– GALATA 6,15. (Amplified)

Az első, amit a dzoé az emberben elvégez, hogy meg változtatja a természetét. 
Megváltoztatja a szellemét.
A dzoé új teremtménnyé teszi. Minden újjá lesz a belső emberében, vagyis a szellemében. 
Amit az új embernek, vagyis új teremtménynek kell megtennie az, hogy átengedje az irányítást a belső embernek. 

Amikor átengedjük a szellemünknek az irányítást, Isten bennünk lévő életének engedjük meg, 
hogy irányítson minket. Az emberek meglátják Isten bennünk lévő életének hatásait. 
Meglátják a változásokat a szokásainkban, a viselkedésünkben,
beszédünkben és így tovább. A bűnözőkből törvénytisztelő állampolgárok lesznek. 
A tolvajból becsületes ember. A részegesből józan életû. A prostituált erkölcsössé válik. 
Nincs reménytelen eset! 
Amikor ez a a dzoé-élet kerül az emberbe, egy újfajta szeretet – az agapé – tölti be.
És ha a hívő megengedi, hogy ez a szeretet uralkodjon felette, megsemmisíti a családi viszályok okát: lerombolja az önzést.

Megvallás: Új teremtmény vagyok. A szellemem részesedett Isten életéből és természetéből. 
Isten maga a szeretet. Megengedem, hogy az Ő élete uralkodjon felettem, hagyom, hogy az Ő szeretete uralkodjon felettem.

2024. június 19., szerda

FOGADD BE ŐT❣️

,,💞Valakik pedig befogadák Őt [Jézus Krisztust], hatalmat [jogot] ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.,, – JÁNOS 1,12

Jézus Krisztus befogadása az akaratunk cselekedete. Isten Igéjének alapján cselekszi ezt az ember, saját akaratából. 
Tudván, hogy megváltó nélkül nem tud közeledni Istenhez, nincs örök élete, felnézhet Istenre és röviden ezt imád kozhatja: Atyám, hozzád jövök az Úr Jézus Krisztus nevében.
Tudom, hogy Te nem utasítasz és nem vetsz el engem, mert azt mondtad az Igédben:
„…aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem”.

Én hiszem a szívemben, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért, az Írások szerint.
Hiszem, hogy Ő feltámadt a halálból az én megigazulásomért, az Írások szerint. 

A ’megigazulás’ azt jelenti, hogy Ő igazzá tett engem Isten előtt. Én hiszem, hogy az Ő halála, eltemettetése és feltámadása igazzá tett engem Isten előtt. Ezért elfogadom Jézust, mint az én Megváltómat, és megvallom Őt Uramnak.
A te Igéd azt mondja: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

Megvallás: Én most segítségül hívlak Téged, ezért tudom, hogy üdvözültem.
Te azt mondtad: „Ha a szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.”
Ezért most megvallom a számmal: Én meg vagyok váltva! Köszönöm, Uram!

2024. június 18., kedd

AMIT HINNI KELL❣️

,,💞Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint.,, – 1KORINTHUS 15,3. 4

Nemrég olvastam a következőt az evangélium egy úgynevezett, amúgy eléggé ismert szolgálójáról.
Interjút készítettek vele, amikor megérkezett a városba, egyik cikkével kap csolatban. 

Abban a cikkben ugyanis kijelentette:
„Kérdés, hogy Jézus feltámadt-e egyáltalán a halálból.” Valamint, hogy: „Semmi sem múlik azon, hogy Ő feltámadt-e vagy sem.”

A világon minden ezen múlik! Ezen múlik, hogy van-e szellemi életed vagy szellemi halott vagy-e – mert ezáltal kapod meg az örök életet. Mert azáltal születsz újjá – hogy hiszed, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, hogy Ő meghalt a te bűneidért az Írások szerint, és hogy feltámadt a halálból!

Megvallás: Én hiszem, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért az Írások szerint. Hiszem, hogy Ő feltámadt a halálból az én megigazulásomért, vagyis azért, hogy én igaz legyek Isten előtt.
Hiszem a szívemben, hogy én vagyok Isten igazsága. Igazzá lettem Isten előtt, az által, amit Jézus tett.