2026. július 3., péntek

AZ ÉLŐ IGE❣️

,,💓Mert hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Ige és a Szent Szellem: és ez a három egy.,,– 1JÁNOS 5,7.
,,💓Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala Istennél, és Isten vala az Ige… És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk.,, – JÁNOS 1,1. 14

Hogyan tehetem én Jézust az életem urává? Jézus az élő Ige.
Isten pedig azért adta nekünk az írott Igét, hogy felfedje számunkra az élő Igét.
Adj Isten Igéjének – főként az Újszövetségnek – első helyet az életedben.
Ha megteszed, ezzel Jézust teszed az első helyre!
Engedd, hogy Isten Igéje irányítsa az életedet. Engedd, hogy az Ige legyen az életed ura.
Engedd, hogy az Ige uralkodjon feletted.
Ha ezt megteszed, valójában Jézusnak engeded meg, hogy uralkodjon feletted, mert Jézus és az Ő Igéje egyek.

Olyan korban élünk, amikor komolyan kell venni a szellemi dolgokat, és tudnunk kell, hogy mit mond a Biblia a szeretetről, az életről, az otthonról, a házasságról és a gyermekekről.
Engedd, hogy Isten Igéje irányítsa az életedet.
Ha Jézust teszed életed urává, akkor az Ő írott Igéje az ura az életednek.

Megvallás: Úr Jézus, Te vagy az én életem ura. Én engedem, hogy a Te beszéded uralkodjon felettem. Hagyom, hogy a Te Igéd teljes uralmat vegyen felettem; ezáltal, TE uralkodsz felettem. Te irányítasz engem. Te vagy az ura az én életemnek!


2026. május 11., hétfő

Ő TARTJA AZ Ő SZAVÁT💞

,,💞Mert amint leszáll az esõ és a hó az égbõl, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, 
és termõvé, gyümölcsözõvé teszi azt, és magot ád a magvetõnek és kenyeret az éhezõnek:
Így lesz az én Igém, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, 
amit akarok, és áldott lesz ott, ahová küldöttem.,,— ÉSAIÁS 55,10. 11.

Az Ésaiás 55,11 egy olyan igevers, amit állandóan használnod kellene az imáidban. 
Ez az imaélet gerince. Az Istentõl kiment egyetlen Ige sem térhet vissza hozzá üresen.
Isten azt mondta: „… gondom van az én Igémre, hogy beteljesítsem azt.” (Jer. 1,12)
A King James-Biblia széljegyzete szerint: „Ügyelek arra, hogy az én szavamat végrehajtsam.”
Isten be fogja teljesíteni az Õ Igéjét, ha te rendületlenül kitartasz mellette!
Imáimra akkor jöttek a leghatalmasabb válaszok, amikor Isten elé vittem az Õ Igéjét, 
és emlékeztettem Õt arra, hogy mit mondott. Dicsõség Istennek, Õ megtartja a Szavát.

Megvallás: 
Isten Igéje nem tér hozzá üresen, hanem megcselekszi, amit Õ akar, és beteljesedik ott, ahová Õ küldte. Én Isten elé viszem az Õ Igéjét imában. Isten pedig beteljesíti azt, megtartja az Õ Igéjét. 
És én élvezem ennek áldásait.

2025. június 17., kedd

🌟Kenneth E. Hagin: Egészségünk napi tápláléka❣️

NAPI tápláléka:

Kenneth E. Hagin "Egészségünk napi tápláléka" című könyve 365 napos áhitat Isten Igéjéből.
A napi áhítatokat tartalmazó gyűjtemény, mely a gyógyulás és egészség témakörére fókuszál, Isten Igéjére alapozva. 
A szerző célja, hogy a hívők naponta részesüljenek a gyógyulást ígérő isteni orvosságból, azaz Isten Igéjéből, és így megtapasztalják a betegségtől és fájdalomtól mentes élet örömét.

A szerző hite szerint a hívőknek nem kellene idő előtt meghalniuk betegségben, és ez a napi áhítatos könyv azokat a tanításokat tartalmazza, melyekkel Hagin a gyülekezeteit is tanította. 
A könyv azt sugallja, hogy ha az ottani tanítások működtek a gyülekezetekben, akkor a hívőknek is működni fognak.

A könyv a Példabeszédek 4,21-re is hivatkozik, mely arra buzdít, hogy őrizzük Isten Igéjét a szívünkben, adjunk neki elsőbbséget a mindennapi életünkben. 


2024. december 31., kedd

A SZERETŐ❣️

,,💞Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.,,— JÁNOS 16,27

Semmi sem adhat nagyobb erőt és vigasztalást, mint az a tény, hogy maga az Atya ismer téged, 
szeret téged, és vágyik megáldani téged! Valójában a János 17,23. azt mondja, hogy Isten szeretett minket, amiként Jézust szerette. 
Milyen döbbenetes gondolat! Mégis igaz! Jézus mondta ezt! Az Atya Isten a te Atyád! 
Ő gondoskodik rólad.

A személyedben érdekled őt — nem csak mint csoport vagy a hívők Teste, vagy mint gyülekezet. 
Istent érdekli minden egyes gyermeke; és Ő mindegyikünket ugyanazzal a szeretettel szeret. 
Ismerkedj meg Atyáddal az Igéjén keresztül. 
Az Ő Igéjéből fogod megismerni a mennyei Atyádat, az Ő szeretetét, az Ő természetét, azt,
hogy Ő hogyan gondoskodik rólad, mennyire szeret téged. Ő mindaz, amit az Ige mond róla. 
És megteszi mindazt, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni!

Megvallás: 
Én szeretem Jézust és hiszem, hogy Ő az Istentől jött ki. Ezért maga az Atya szeret engem. 
Isten ismer engem. Ő gondoskodik rólam. Ő vágyik arra, hogy megáldjon engem. 
Őt érdekli az én jólétem. Én megismerkedem Vele az Igén keresztül. 
Isten mindaz, amit az Ige mond róla. Ő mindazt megteszi, amit az Ige mond, hogy meg fog tenni.



2024. december 30., hétfő

A SZŐLLŐMŰVES❣️

,,💞Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.,,— JÁNOS 15,1.

Az én mennyei Atyám a Gondviselő. 
Ő az Oltalmazó. 
Ő a Pártfogó. 
Ő az Eltartó. 
Ő a Nevelő. 
Ő a Tanító.

A „szőlőművesnek” fordított görög szó mindezeket a jelentésárnyalatokat tartalmazza.
Ahogy a szőlőműves gondozza a szőlőtő vesszeit, úgy gondozza Isten Krisztus Testének szőlővesszeit.
És ne feledd, Isten a szeretet!

Megvallás:
Jézus az igazi szőlőtő. Én egy szőlővessző vagyok.
Az én Atyám a szőlőműves. Ő az én Gondviselőm, az én Oltalmazóm, az én Pártfogóm, az én Eltartóm, az én Nevelőm, az én Tanítóm. Én sok gyümölcsöt fogok teremni!

2024. december 29., vasárnap

MENNYIVEL INKÁBB❣️

,,💞Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!,, — MÁTÉ 7,11.

Te szülőként azt terveznéd, az lenne a célod és akaratod a gyermekeidet illetően, hogy szegénységtől sújtottan, betegen, elnyomottan, legyőzötten, lecsúszottan gürcöljék végig az életet? 
Nem, egész biztosan nem.

Az én öcsém csak nagy nehézségek árán tudta elvégezni az iskoláit.
Apánk elhagyott minket, amikor ő még csak hat hónapos volt.
A középiskolát a gazdasági válság éveiben végezte úgy, hogy a helyi pamutfonodában dolgozott esti műszakban, tizenegytől reggel hétig, közvetlenül a munka után pedig ment az iskolába. 
Idővel aztán megházasodott, született egy fia, és igen sikeres üzletember lett.

Azt mondta nekem, — és szerintem ez volt a hajtóerő az életében —
„Én inkább hagynám meghalni a fiamat, mintsem, hogy olyan élete legyen, mint nekem volt. 
De mindent el fogok követni, hogy neki ne legyen olyan nehéz, mint nekem volt.”
A testvérem keményen dolgozott, hogy jobb életet biztosítson a családjának, mint amiben neki része volt gyermekként.
Pusztán természetes szemszögből vizsgálva is, azért tett meg mindent értük, mert szerette őket.

Jézus pedig pontosan erre gondolt, amikor azt mondta, ha az emberek tudnak jó ajándékokat adni a gyermekeiknek, mennyivel inkább ad a mi szerető mennyei Atyánk jókat azoknak, akik kérnek tőle!

Megvallás: A természettől fogva jó apák is tudnak jó ajándékokat adni a gyermekeiknek.
MENNYIVEL INKÁBB fog az én mennyei Atyám jókat adni nekem, amikor kérek Tőle!

2024. december 28., szombat

AZ ATYA SZERETETE❣️

,,💞Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, és én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak. 
Monda néki Júdás, nem az iskarióti:
Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és benne lakozást veszünk.,,

— JÁNOS 14,21–23.

Két dolog hangsúlyos a mai igerészben:
1) „Aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat” —
mondta Jézus. Tartsd meg emlékezetedben, amiket Jézus
parancsolt.
Ő azt mondta: „Új parancsolatot adok néktek, hogy
egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Ján. 13,34)
Semmi okod bármely más parancsolat felől aggódni.
A szeretetben járás mindent kielégít, mert Isten Igéje azt mondja: „A törvénynek betöltése a szeretet.” (Ha megtartod Jézus parancsolatait, ezzel betöltesz minden más parancsolatot.)

2) „…az én Atyám szereti azt…” Ha szeretetben jársz,
akkor Isten birodalmában jársz, mert az Isten szeretet. Istent
saját természete — mert Ő a szeretet — készteti arra, hogy
gondoskodjon rólunk, hogy megvédjen minket és oltalmazzon minket!

Megvallás: Én ismerem Jézus parancsolatait és megtartom azokat. Én úgy szeretek másokat, ahogy Isten szeretett engem. Én szeretetben járok az én testvéreimmel.
Kimutatom Jézus iránti szeretetemet azzal, hogy megtartom az Ő szeretet parancsolatát.
Az Atya szeret engem!

2024. december 27., péntek

AZ ATYA SZEREPE❣️

,,💞Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? 
vagy:Mivel ruházkodjunk? Mert mindezeket a pogányok kérdezik.
Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind - ezekre szükségetek van. 
Hanem keressétek először Istennek országát, és az Ő igazságát; és ezek mind MEGADATNAK néktek.
Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd gondoskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja. ,,
— MÁTÉ 6,31–34.

Megadatnak néktek! Nem pedig elvétetnek!
Ez bizonyítja, hogy az Atya gondoskodik övéiről.
Egy másik fordítás szerint: „Ne nyugtalankodjatok a holnap miatt.” 
Tudod, Isten nem akarja, hogy a gyermekei nyugtalankodjanak és aggodalmaskodjanak. 
Isten itt azt mondja: „Ne aggodalmaskodjatok, ne féljetek, ne nyugtalankodjatok.

Mivel én vagyok a ti mennyei Atyátok, és én tudom, hogy mindezekre szükségetek van.”
Hanem keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, és mindezeket meg fogjátok kapni.
Ezt mondja Isten, a mi Atyánk! 
Ha Isten a te Atyád, biztos lehetsz abban, hogy Ő elfoglalja az atya helyét és betölti a szerető atya szerepét. 
Biztos lehetsz abban, ha Isten a te Atyád, Ő szeret téged és gondoskodni fog rólad. 
Dicsőség Istennek, én örülök, hogy Ő az én Atyám! Neked is Ő az Atyád?

Megvallás: Én nem aggodalmaskodom amiatt, hogy mit egyek vagy mit igyak vagy, hogy mivel ruházkodjam.
Az én mennyei Atyám tudja, hogy szükségem van mindezekre.
Én először Isten országát kerestem és az Ő igazságát; és mindezek megadatnak nekem!

2024. december 26., csütörtök

A MI ATYÁNK❣️

,,💞… mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle. 
Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk…,, — MÁTÉ 6,8–9

Bár Isten olyan világos kijelentést adott magáról Izraelnek, amilyet csak lehetett szellemileg halott embereknek, mégsem ismerték Őt igazán. Nem ismerték fel a hústestben megjelent Istent, amikor Jézus ott állt közöttük.
(Az ó szövetség alatt Isten jelenléte a Szentek Szentjébe volt zárva.)

Így azután, amikor a Krisztus Jézus eljött, az ítélkezés kemény és durva légkörébe kellett eljönnie.
A zsidók, akik körülvették, nem tudták megérteni Őt. Úgy beszélt Istenről, mint az Ő Atyjáról.
Arról beszélt, hogy az Atya szereti az övéit és gondoskodik róluk! Ez zavarba ejtette őket.
Amikor Jézus úgy mutatta be Istent, mint a szeretet Atya-Istenét, ez legtöbbször süket fülekre talált.
Be kell ismernünk, amint elmélkedünk Jézus szavain Isten szeretetéről, hogy néha Istennek újjászületett gyermekei sem látják meg Istennek a szerető arcát.

Izrael sohasem tudta ezt felfogni. Nem értették meg, ki az, akiről Jézus beszél. Újdonság volt számukra.
Az igazat megvallva, ma is újdonságnak számít az egyház legtöbb tagja számára! 
Arra tanították őket, hogy féljenek Istentől, hogy reszkessenek az ítélkezés Istenétől.
Igazában sohasem látták meg Isten szeretetteljes arculatát, amelyet Jézus jött el kijelenteni.

Megvallás: Ezennel komolyan elhatározom, hogy meglátom és megismerem Isten szerető arcát, amelyet Jézus jött el kijelenteni. Elmélkedni fogok azon, amilyennek Jézus kijelentette Istent, amíg valójában meg nem ismerem Őt, mint az én szerető Atya-Istenemet.

2024. december 25., szerda

A SZERETET elküldte az Ő Fiát, hogy üdvözüljünk általa❣️

JÁNOS 3,16. -17
,,A szeretet elküldte az Ő Fiát, hogy üdvözüljünk általa! És az Ige testté lett…
Mert aki benne fogantatott, a Szent Szellemtől van. Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét JÉZUSNAK, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.,,
,,Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.,,

— MÁTÉ 1,20–21.
,,Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.,,

JÁNOS 1,14.
,,És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.,,

2024. december 24., kedd

AZ Ő DICSŐSÉGE❣️

,,💞És az Ige hústestté lett. És felállította az Ő sátorát közöttünk.
És mi néztük az Ő dicsőségét — dicsőséget… mely telve volt kegyelemmel és igazsággal.,,— JÁNOS 1,14. (Rotherham)

Én szeretem a János 1,14-et Rotherham fordításában, mert olyan szép. Hajlamosak vagyunk ugyanis Krisztusnak a földre, emberként való eljövetelének csupán arra az oldalára gondolni, hogy Ő önzetlenül elhagyta a dicsőséget, illetve arra a szenvedésre tekinteni, amit a földön elszenvedett.
Én azonban azt hiszem, hogy ez öröm volt Krisztusnak, aki annyira szerette az embert, és annyira vágyott az ember közösségére, hogy „felállította az Ő sátorát közöttünk, hogy Ő adjon az elidegenedett embernek — aki máig nem ismerte meg a Teremtőjét — valóságos képet a mennyei Atyjáról.”
Nagy örömhír volt az, amit az angyal hirdetett a pásztoroknak — és minden embernek, mindenütt.
Az ember, aki elkülönült Istentől négyezer éve, most megláthatta Isten dicsőségét, most megláthatta Istent, most megismerhette Istent, amilyen valójában, és újra egyesülhetett Vele.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé, hirdetek néktek nagy örömet, mely minden népnek öröme lészen: Mert ma született néktek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. — LUKÁCS 2,10–11.

Megvallás: A mennyei seregek sokaságához hasonlóan, én is dicsérem Istent.
Dicsőség Istennek, hogy hirdetett nagy örömöt. Dicsőség Istennek, hogy elküldte az Üdvözítőt.
Dicsőség legyen Istennek Krisztusért, az Úrért! Dicsőség legyen Istennek, amiért megengedte, hogy nézzük az Ő dicsőségét!

2024. december 23., hétfő

MEGTESTESÜLT KIJELETÉS❣️

,,💞Monda néki Jézus… aki engem látott, látta az Atyát…,,— JÁNOS 14,9

Az ember — beleszületve a sátán uralta világba — természeténél fogva nem ismerte Teremtőjét.
Ádám bűne óta — amikor az ember halottá vált szellemében — Isten és az ember szellemileg elkülönült. Az embernek kikerülhetetlen szüksége volt a megtestesülés. 

Jézus Krisztus megtestesülése — Isten megjelent hústestben — megadta a világ számára Isten természetének valóságos megismerését.
A szellemileg halott emberek nem tudták megismerni a Teremtő természetét, a tőle származó kijelentés nélkül.

Istent úgy képzelték el, mint egy riasztó, kegyetlen, furcsa, erkölcsön felüli, távoli, valami személytelen energiát, de sohasem gondoltak Rá úgy, mint a szeretet Istenére — a szerető mennyei Atyára.
„Milyen is Ő valójában?” — kutatják az emberek.
Kedves Barátaim, ha meg akarjátok tudni, milyen az Isten valójában — csak nézzetek Jézusra!

Megvallás: Én láttam Jézust Isten Igéjének a kijelentésében. Ezért, én láttam az Atyát. Tudom, hogy milyen az Atya. Ő pontosan olyan, mint Jézus! Ő a szeretet Istene.
Ő egy Atya Isten. És, Jézusnak köszönhetően, Ő az én Atyám.
Én az Ő tulajdon gyermeke vagyok. Túláradóan hálás vagyok ezért a hatalmas megváltási tervért, amelyben az én Atyám kijelentette magát a világ számára!

2024. december 22., vasárnap

AZÉRT JÖTT, hogy KIJELENTSE ŐT❣️

,,💞Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Ő jelentette ki Őt.,, 
— JÁNOS 1,18.

Jézus tudatában volt ennek, és kellőképpen értékelte földi küldetésének ezt a részét:
Kijelenteni az Ő Atyjának valóságos természetét!

Egyszer egy híres Biblia-tudós azt mondta a meg testesüléssel kapcsolatban:
„Tudjuk, hogy Isten olyan, amilyennek megláttuk Jézusban. Ő a Krisztushoz hasonló.
Ha pedig olyan, akkor Ő jó és bizalomra méltó Isten.”

Ha az a szív, amely az univerzum mögött áll olyan, mint az a gyengéd szív, amely megtört a Kereszten, akkor az övé lehet a szívem, minden feltétel és fenntartás nélkül.
Semmi magasztosabbat nem tudok mondani Istenről, mint hogy Ő bizonyára úgy él, mint a Krisztus…
Különös: egy ember élt közöttünk, és amikor Istenre gondolunk, úgy képzeljük el, mint ezt az embert, mert ha Isten más lenne, nem is lehetne jó.

Átruházhatjuk Istenre Jézus minden egyes erkölcsi tulajdonságát, anélkül, hogy elveszítenénk vagy leértékelnénk Istenről kialakult képünket. 
Ellenkezőleg, azzal, hogy úgy gondolunk Istenre, ahogy Jézus lefestette Őt, felmagasztaljuk Istenről alkotott képünket. 
Mindazok, akik megpróbáltak másféle módon gondolni Istenre, lealacsonyították és szegényessé tették a Róla kialakult képüket.

Megvallás: Jézus kijelentette nekem az Atya Istent. Én tudom, hogy Isten milyen — Ő olyan, mint Jézus! Ő jó Isten — és én bízom Őbenne.


2024. december 21., szombat

HOGY MI FIAK LEHESSÜNK❣️

,,💞Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerhessük a fiúságot.,,— GALATA 4,4–5.

A megtestesülés célja az volt, hogy az ember jogot kaphasson arra, hogy Isten gyermekévé legyen. (Ján. 1,12) 
Az ember egyedül úgy válhat Isten gyermekévé, ha megkapja Isten természetét; ezért Krisztus eljött, hogy az ember megkaphassa az örök életet.,, (Ján. 10,10. 1Ján. 5,11. 12.)
Az ember pedig csak azután kaphatta meg az örök életet,
miután törvényesen meg lett szabadítva a sátán hatalmából. (Kol. 1,13. 14.)

Megvallás: Isten elküldte az Ő Fiát, hogy megváltson minket, hogy mi Isten fiaivá lehessünk. 
Én befogadtam Krisztust; ezért nekem életem van.
Én Istennek a fia vagyok. Mivel pedig a fia vagyok, Isten elküldte az Ő Fiának a Szellemét az én szívembe, aki ezt kiáltja: „Abba, Atya.” Én nem vagyok többé szolga, hanem fiú. Istennek örököse vagyok a Krisztus által.

2024. december 20., péntek

AZÉRT JÖTT, HOGY MEGSZABADÍTSON❣️

,,💞Szül pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.,,  —MÁTÉ 1,21

A megváltás első lépése az volt, hogy Krisztus azonosult ember mivoltunkkal. 
Ez történt az Ő megtestesülése során. Krisztus testté lett. (Ján. 1,14)
A Zsidó 2,14. azt mondja: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak…”
Megtestesülésekor azonban, Jézus nem részesedett abból a természetből, amely az ember szellemében uralkodott. Ha így történt volna, akkor szellemileg halott lett volna földi szolgálata során! 
Akkor nem tudott volna az Atya kedvében járni azzal, hogy megcselekszi az Ő akaratát. 

Nem, az Ő azonosulása az ember szellemi természetével nem történt meg a keresztre feszítéséig. 
Ott Isten ténylegesen bűnné tette Jézus Krisztust értünk. (2Kor. 5,21) 
Maga a mi bűnös természetünk lett ráhelyezve Jézus Krisztusra egészen addig, amíg Ő mindazzá nem lett, amivé a szellemi halál tette az embert. 

Isten szemében nem Jézus Krisztus volt az, aki ott függött a kereszten; az emberi nem volt az, 
aki ott függött.
Ezért mindnyájan elmondhatjuk Pállal: „Krisztussal együtt megfeszíttettem.”

Megvallás: Mivel Jézus azért jött, hogy megváltson a bűneimből, én kijelentem a Galata 2,20. alapján: 
„Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és Önmagát adta értem.”


2024. december 19., csütörtök

A KÖZBENJÁRÓ❣️

,,💞Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.,,— 1TIMÓTHEUS 2,5.

Az ember elveszett állapota elkerülhetetlenné tette a megtestesülést — az ember szellemileg halottá lett, és nem tudott Istenhez közeledni.
Az istenség emberben való megtestesülésével Isten gondoskodott valakiről, aki megállhat, mint az ember közbenjárója.

Egyrészről egyenlő Istennel, másrészről pedig egyesült az emberrel.
Ez a valaki képes vállalni a felelősséget az ember felségárulásáért, és ki tudja elégíteni az igazságosság követelményeit, ezáltal áthidalván a szakadékot Isten és ember között.

Isten az embert a saját képére teremtette, és csak kevéssel
tette kisebbé Önmagánál.
Mivelhogy az ember annyira hasonló Istenhez; ez tette lehetővé, hogy Isten és az ember örökre egyesüljön egy személyben!

Amikor a Krisztus emberré lett és fizikai testet öltött a
megtestesülés során, ez örökre szólt. Ily módon, a megtestesülés folytán, van ma egy Istenember a mennyben, az Atya jobbján. Lehetővé vált, hogy Isten és az ember egyesüljön!

Isten ebben a mi emberi testünkben lakozhat, Isten belehelyezheti az Ő életét és természetét a mi szellemünkbe.
Ez történik meg az újjászületéskor.
A szellemi halál kitöröltetik a szellemünkből, és Isten odaadja az embernek az Ő életét!

Megvallás: Ma az Atya jobbján van egy Istenember, a mi közbenjárónk, Jézus Krisztus. 
Jézus áthidalja a szakadékot értem. Ő tette lehetővé, hogy a szellemi halál eltávozzék a szellememből, és a helyét Isten élete és természete vegye át a belső emberben.
Ezért, most már Isten lakozik a szellememben. Isten él bennem!

2024. december 18., szerda

A MEGTESTESÜLÉS❣️

,,Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige […]
És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.,,
— JÁNOS 1,1. 14.

A Webster értelmező szótár a következőképpen határozza meg a megtestesülést:
„Az Istenség egyesülése az emberrel a Krisztus Jézusban.”

A Megtestesülés volt az egyedüli megoldás az ember problémájára — az egyedüli remény arra, hogy az emberiség újra egyesülhessen Istennel. 
Minden olyan vallás, amely tagadja a Názáreti Jézus Krisztus megtestesülését, hamis!
Ez az örök lény, akit úgy hívnak, hogy Immánuel — velünk az Isten, vagy Jézus a Krisztus — itt az Igének neveztetik.
Az Ige létezett kezdetben. Az Ige Istennél volt — Istennel közösségben, együtt munkálták ki az Ő akaratát.
Isten a világot az Ige által teremtette. (Zsid. 1,2. Ján. 1,3)

És ez az örök lény Isten volt! Ugyanazzal a természettel rendelkezett. Ugyanabban a formában létezett, és Istennel egyenlő volt. (Fil. 2,6) És ez a lény testté lett!
Az Ige emberré lett, és közöttünk lakozott. Ő emberré lett — annyira emberré lett, mintha sohasem lett volna más, mégsem szűnt meg annak lenni, ami azelőtt volt.
Az Ige megteremtette otthonát közöttünk, és mi szemléltük Isten dicsőségét.

Megvallás: Jézus azért jött el, hogy hústestben lakozzon, hogy én örökre újraegyesüljek az Atyával. Jézus olyan lett, mint én, hogy én olyan tudjak lenni, mint Ő. Én annak a világosságában fogok járni, amit a megtestesülés hozott el a számomra. Én újraegyesültem az én Atyámmal!

2024. december 17., kedd

ALÁZATOSSÁG❣️

,,💞Aki [Jézus Krisztus], mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem Önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett; és mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.,, — FILIPPI 2,6–8.

Krisztus mindig is létezett Isten mivoltában. Ő azonban kiüresítette Önmagát, és szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett.
Ez a természetes nemzéstől teljesen elkülöníthető, Istentől való műveletre utal: Ez csoda.
Először, Isten kivette a Krisztust a mennyei Istenségből —
majd behelyezte egy szűz méhébe, hogy egyesüljön a hústesttel egy egyedülálló fogantatás során.
Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem…
 (Zsid. 10,5)
Isten alkotott egy testet — egy különleges testet — ennek a Lénynek, akit Isten Fiának neveznek.
A megtestesülés során a Krisztus emberré lett!

Megvallás: Köszönöm Neked, Jézus, hogy Te kiüresítetted magadat és az emberekhez hasonlóvá lettél.
Ez volt a mi egyedüli reménységünk. Köszönöm, hogy Te megaláztad magadat, engedelmes voltál a halálig, mégpedig a keresztfának haláláig.
Neked pedig köszönöm Atyám, hogy hatalmasan felmagasztaltad Őt, és ajándékoztál Néki oly nevet, mely minden név felett való.
E névre valóban meghajol az én térdem, és az én nyelvem valóban vallja, hogy Jézus Krisztus Úr, 
az Atya Isten dicsőségére. (Fil. 2,9–11)



2024. december 15., vasárnap

ELMÉLKEDÉSRE - JÉZUS ISTENI NEVEI❣️

,,💞Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az Õ vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatosnak, Tanácsosnak, hatalmas Istennek, örökkévalóság Atyjának,békesség fejedelmének.,, — ÉSAIÁS 9,6.

A Jézusnak tulajdonított isteni nevek és címek bizonyítják, hogy Ő természete szerint isteni, és tagja az Istenségnek:
IMMÁNUEL (Mát. 1,23) - ISTEN (Ján. 1,1) - ÚR (Luk. 19,34) MINDENEK URA (Csel. 10,36)
A DICSÕSÉG URA (1Kor. 2,8) - CSODÁLATOS, TANÁCSOS, HATALMAS ISTEN, ÖRÖKKÉVALÓSÁG ATYJA, BÉKESSÉG FEJEDELME (Ésa. 9,6) - ÚR KRISZTUS (Luk. 2,26) - ISTEN FIA (Róm. 1,4) - AZ Õ FIA (Ján. 3,17)
- ISTEN SZERELMES FIA (Mát. 3,17) - ISTEN EGYSZÜLÖTT FIA (Ján. 3,18) 
- ALFA ÉS AZ OMEGA, KEZDET ÉS VÉG, AZ ELSÕ ÉS AZ UTOLSÓ (Jel. 22,13) - AZ ÚR (Csel. 9,17) 
- A MAGASSÁGOS FIA (Luk. 1,32) - AZ ISTENNEK KENYERE (Ján. 6,33) - AZ ISTENNEK SZENTJE (Márk 1,24) - ISTEN SZENT FIA (Csel. 4,30) - KIRÁLYOK KIRÁLYA ÉS URAK URA (Jel. 19,16) 
- ÚR ÉS MEGTARTÓ (2Pét. 3,2) - ISTEN IGÉJE (Jel. 19,13)

Megvallás: Jézus az én Uram. Az én Uram neve Immánuel, Isten, Úr, Mindenek Ura, Dicsőség Ura, Csodálatos, Tanácsos, Hatalmas Isten, Örökkévalóság Atyja, Békesség Fejedelme, Úr Krisztus, Isten Fia, az Ő Fia, Isten Szerelmes Fia, Isten Egyszülött Fia, Alfa és Omega, Kezdet és Vég, Első és Utolsó, Úr, a Magasságos Fia, az Istennek Kenyere, az Istennek Szentje, Isten Szent Fia, a királyok Királya és az urak Ura, az Úr és Megtartó, Isten Igéje! Az én Uram mindez! Nem csoda, hogy a sátán nem uralkodhat felettem!

2024. december 14., szombat

TOVÁBBI ELMÉLKEDÉSRE❣️

,,💞Mert tetszett az Atyának, hogy Õbenne lakozzék az egész teljesség.,, — KOLOSSÉ 1,19

Isten Igéje világosan tanítja, hogy a mi Megváltónk isteni.
Ezek az isteni hivatalok tulajdoníttatnak Néki:
TEREMTÕ (Kol. 1,16) -
KÖZBENJÁRÓ (1Tim. 2,4–5) -
AZ GYÜLEKEZET FEJE (Kol. 1,16–24) -
MEGTARTÓ (2Pét. 3,2) -
BÍRÓ (2Tim. 4,1) -
A MINDENSÉG FENNTARTÓJA (Zsid. 1,1–3) -
AZ ÖRÖK ÉLETET ADÓ (Ján. 10,28) -
ÚR ÉS KRISZTUS (Csel. 2,36) -
A FELTÁMADÁS ÉS AZ ÉLET (Ján. 11,25)

Isteni jellem tulajdoníttatik Krisztusnak. A közönséges emberek természet szerint bűnösök, a Krisztus Jézus azonban nem egy közönséges ember.

Õ: SZÜLETÉSE ÁLTAL SZENT (Luk. 1,35) -
IGAZ (Ésa. 53,11) -
HÛSÉGES (Ésa. 11,5) -
AZ IGAZSÁG (Ján. 14,6) -
IGAZSÁGOS (Ján. 5,30) -
MINDEN ÁLNOKSÁGTÓL MENTES (1Pét. 2,22)
- BÛNTELEN (2Kor. 5,21) -
SZEPLÕTLEN (1Pét. 1,19) -
ÁRTATLAN (Mát. 27,4), (Zsid. 726) -
FÖLDI SZÜLEINEK ENGEDELMES (Luk. 2,51) -
FÉLTÕN SZERETÕ (Ján. 2,17)
SZELÍD (Mát. 11,29) -
ALÁZATOS SZÍVÛ (Mát. 11,29) -
KÖNYÖRÜLÕ (Zsid. 2,17) -
TÜRELMES (Ésa. 53,7) -
HOSSZÚTÛRÕ (1Tim. 1,16)
KÖNYÖRÜLETES (Mát. 15,32) -
ÖNMEGTAGADÓ (2Kor. 8,9) -
ALÁZATOS (Fil. 2,5–11) -
ENGEDELMES (Luk. 22,42) -
MEGBOCSÁTÓ (Luk. 23,34)