2024. május 9., csütörtök

A BETEGSÉGEK FORRÁSA❣️

,,💞Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a sátán megkötözött ímé, tizennyolc esztendeje, nem kellett- é feloldani e kötélből szombatnapon?,,— LUKÁCS 13,16

A Biblia egy FOKOZATOS, előre haladó kijelentés.
Csak az Újszövetségben kapjuk meg a teljes világosságot, értjük meg a teljes igazságot és a teljes kijelentést.
Az Újszövetségben Jézus világosan tanította, hogy a betegség az ördögtől van, és nem Istentől.

A Lukács 13-ban látjuk, amint Jézus bemegy a zsinagógába szombat napján. 
Egy asszonyt talált ott, akinek a teste mereven össze volt görnyedve. 
Nem tudott felegyenesedni. Talán krónikus ízületi gyulladása volt.
Jézus magához hívta, és azt mondta: „Asszony, feloldattál a te betegségedből!” 
Azután Jézus rátette a kezét, és rögvest felegyenesedett.

A zsinagóga vezetője, hasonlóan néhány mai gyülekezet vezetőjéhez, haragra gerjedt emiatt!
Majd, ahogy fel van jegyezve ebben a szövegben, Jézus megvilágosította azt a tényt, hogy a sátán a betegségek szerzője.

Jézus három megvilágosodást adó kijelentést tett:
(1) Az asszonyt fel kell oldozni; nem szabad megkötözöttségben tartani; meg kell szabadulnia ettől a testi bajtól.
(2) A sátán volt az, aki megkötözte őt, és nem Isten.
(3) Azért kellett feloldani, mert a szövetséghez tartozott, Ábrahám leánya volt.

Megvallás: Mivel a sátán a betegség szerzõje, ne betegségtõl szabadon kell járnom. Jézus már gondoskodott rólam, hogy ezt meg tudjam tenni. Az isteni egészség az én szövetségi jogom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése