2024. március 23., szombat

MÁSOKÉRT❣️

,,💞Nincs annál nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.,,—3JÁNOS 4.

Amikor észleltem, hogy az egyik Szellemmel betöltekezett rokonom nem ért meg bizonyos bibliai igazságokat, elkezdtem érte imádkozni ezeket az efézusi imákat minden reggel és este, az ő nevét illesztve be a megfelelő helyekre. „Uram, ezt az imát most ‘Joe’-ért imádkozom.

A mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon ‘Joe’- nak bölcsességnek és kijelentésnek Szellemét az Ő megismerésében, és világosítsa meg ‘Joe’ szívének szemeit, hogy tudhassa, mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között…” Kitartóan imádkoztam mindkét imát.
Ezeket az imákat mondtam el érte minden reggel és este tíz napon keresztül. 
Aztán írt nekem: „Döbbenetes, ahogy bizonyos dolgok feltárulnak előttem. 
Kezdem már megérteni azt, amiről beszélsz.”
Nem emberi tanító beszélt neki ezekről a szellemi dolgokról. 
Az emberek szeretnék tudni, hogyan imádkozzanak a barátaikért és a szeretteikért. 

Van, aki csak azt imádkozza:
„Isten áldd meg őket.” Isten azonban már megáldotta őket minden szellemi áldással a mennyekben a Krisztus Jézusban.
(Ef. 1,3)

Csakhogy ők ezt nem tudják, így nem is tudnak élni vele. Imádkozd ezeket az efézusi imákat barátaidért és szeretteidért. Kitartóan, reggel és este, vagy akár még gyakrabban is, ha van erre lehetőséged.

Megvallás: (Ha van valaki, akivel kapcsolatban az a vágyad, hogy az igazságban járjon, imádkozd érte az efézusi imákat!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése