2024. március 20., szerda

A TÉKOZLÓ FIÚ❣️

,,💞Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővelkedik kenyérben, én pedig éhen halok meg! Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és ezt mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened. És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy! És felkelvén, elméne az Ő atyjához…,, — LUKÁCS 15,17–20.

Jézus ezt a példát adta nekem az Újszövetségből, arra a négy alapelvre, amelyet követnünk kell. 
Az első dolog, amit a tékozló fiú tett, látjuk, az volt, hogy kimondta! Majd megtette. 
Miután otthagyta a konda legeltetését, elindult az úton hazafelé.
Ezt követően elfogadta. Atyja már távolról meglátta őt, megesett rajta a szíve, odafutott hozzá, nyakába borult és csókolgatta. Azt mondta: „Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá, és húzzatok gyűrűt az ujjára, és sarut a lábaira! És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le.” 
Aztán ünnepeltek és elmesélték a többieknek, hogy mi történt.

Megvallás: Tudom, hogy Isten bármit megtesz, amiről én hiszem, hogy Ő megteszi; bármit, ami megegyezik az Ő Igéjével. Én pedig tudom, hogy hogyan állítsam ki saját csekkemet Istennél. 
Először kimondom. Utána megteszem. Majd elfogadom. Végül elmondom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése