2024. március 29., péntek

A FELTÁMADÁS EREJE❣️

,,💞Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét…,, —FILIPPI 3,10.

Pál valójában azért imádkozott az Efézusi levélben, hogy a Gyülekezet kinyilatkoztatott tudást kapjon a szellemi dolgokról.
Ha már egy ideje imádkozod az efézusi imákat, ahogy javasoltam, akkor tudod, hogy Pál azt akarta, 
az efézusi hívők szerezzenek tudomást arról, hogy „… mi az Ő hatalmának [erejének] felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. 
Magasan minden fejedelemség és hatalmasság és erő és uraság és minden név fölé, mely neveztetik, nemcsak e világon, hanem a következendőben is.” (Ef. 1,19–21)

A mindenható Isten ereje olyan hatalmas mértékben nyilvánult meg Jézusnak a halálból való feltámasztásakor, hogy valójában ez volt Isten leghatalmasabb munkája!
Isten pedig azt akarja, hogy tudjuk meg, mi történt, amikor ez bekövetkezett.
A levegőbeli hatalmasságok minden erejükkel meg akarták akadályozni a feltámadást. 
Ezek a gonosz erők arra törekedtek, hogy meghiúsítsák Isten tervét.
A mi Urunk Jézus Krisztus azonban diadalmasan legyőzte ezeket az erőket és magasan felettük ült le a trónra, ahol a magasságos Mindenható hatalmával uralkodik.
A mi hatalmunk forrása tehát ebben a feltámadásban található és abban, hogy Krisztust Isten ültette le a trónra.

Megvallás: Az az Erő, amely feltámasztotta Jézust a halálból, az áll e hatalom mögött!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése