2024. március 8., péntek

MEGVÁLTOZIK A BESZÉDÜNK❣️

,,💞Áldott ember az, aki nem jár a gonoszok tanácsán…,, — ZSOLTÁROK 1,1.

,,💞És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújítása által…,, — RÓMA 12,2.

Amikor Isten Igéje azt mondja nekünk, hogy ne szabjuk magunkat e világhoz, figyeljük meg, ezt az elme területére érti.

Más szóval azt mondja, hogy ne gondolkozzunk úgy, ahogy a világ gondolkozik; nekünk meg kell újítani elménket Isten Igéjével, és Isten Igéjével összhangban kell gondolkoznunk. 
Utána Isten Igéjével összhangban fogunk beszélni és hinni is. A világ negatív módon van programozva. 
A világ a betegségről gondolkodik, a félelemről, a vereségről és a kudarcról.

Ez azért van, mert a világ Isten nélkül a szellemi halál állapotában van. 
Halálra van programozva élet helyett. Figyeld csak meg, hogy az emberek ilyeneket mondanak, mint: „Ez halálra rémiszt engem.” Számos ehhez hasonló mondás létezik.

Ha a keresztények nem újítják meg elméjüket Isten Igéjével, ugyanazt a hibát fogják elkövetni, amit a világ. A szavaikkal fogják megbetegíteni magukat. 
Ha viszont megújítjuk elménket Isten Igéjével, akkor megismerjük, hogy amint Isten mondja: „… a bölcseknek nyelve orvosság.” (Péld. 12,18)

Megvallás: Én sohasem beszélek a betegségről.
Nem hiszek a betegségben. Én az egészségről beszélek.
A bölcseknek nyelve orvosság. Én a gyógyulásban hiszek és az egészségben. Sohasem beszélek a kudarcról.
Nem hiszek a kudarcban. Én a sikerben hiszek.
Sohasem beszélek a kételkedésről. Visszautasítom, hogy kételkedjem. Sohasem beszélek a vereségről.
Én nem hiszek a vereségben. Sohasem beszélek arról, amit az ördög tesz; én Isten munkáiról beszélek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése