2024. november 30., szombat

IMÁDAT❣️

,,💞Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, monda a Szent Szellem…,,
— APOSTOLOK CSELEKEDETEI 13,2

Ez a dicsőítés imája — az Úrnak való szolgálat.
Igaz, hogy Isten törődik velünk.
Őt érdekli a mi sorsunk, és be akarja tölteni a szükségeinket, mivel Ő mondta nekünk, hogy kérjünk.
Az én személyes megfigyelésem szerint azonban az imáink túl nagy százaléka áll abból, hogy:
„Add meg nekem, add meg nekem, add meg nekem.”
Időt kell szakítanunk mind a személyes imaéletünkben, mind az összejöveteleinken a gyülekezeteinkben arra, hogy várakozzunk Istenre és szolgáljunk az Úr felé.
Az ilyen légkörben tud Isten mozdulni.
Ahogy szolgáltak az Úr felé és böjtöltek, a Szent Szellem kinyilvánította magát! Isten saját gyönyörűségére teremtette az embert, azért, hogy legyen valaki, akivel közösségben lehet.
Ő a mi Atyánk. Mi Istentől születtünk.
Soha egyetlen földi szülő sem élvezte úgy a gyermekeivel való közösséget, mint ahogy Isten élvezi a fiaival és leányaival való közösségét.
Szakíts időt az Úr felé való szolgálatra: Imádkozz. Várakozz Istenre.
Mondd meg Neki, hogy mennyire szereted Őt. Dicsőítsd Őt. Adj hálát a jóságáért és kegyelméért.

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat.
Gyakorold a mai leckét úgy, hogy szolgálsz az Úr felé.

2024. november 29., péntek

ÉJFÉLI ICSŐÍTÉS❣️

,,💞Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőitik az Istent.
A foglyok pedig hallgatják vala őket.,,—
APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,25

Az ének, a dicsőítés és a hálaadás mind együtt járnak.
Pált és Silást sok korbácsütéssel megverték, börtönbe vetették, és a lábaikat kalodába zárták. 
Éjfélkor mégis imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent — hangosan.
A többi fogoly hallotta őket! A legtöbb ember hasonló helyzetekben siránkozna és panaszkodna.
Ha olyanok lettek volna, mint néhány mai keresztény, Silás azt mondta volna: „Pál, ott vagy még?”
Pál pedig azt válaszolta volna: „Hát hol lehetnék?”
Silás így panaszkodott volna: „Mit mondjak, a hátam valami borzasztóan fáj. 
Nem értem, miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen velünk. Tudja, hogy Őt próbáltuk szolgálni és mindent elkövettünk, amit csak tudtunk!”
Az ilyenfajta ima még beljebb vitte volna őket a bajba — ahelyett, hogy kihozta volna!
Nem Isten záratta őket a börtönbe; az ördög tette.
Van itt azonban egy igazság és útmutatás, ami segíthet nekünk az éjféli órában — a megpróbáltatások, a próbatételek idején —, amikor jönnek az élet viharai. Ilyenkor imádkozni kell, dicsőíteni, énekelni és hálákat adni Istennek!

Megvallás:
Én dicséretet mondok és hálát adok Istennek mindenkor. Sohasem adom át magamat az önsajnálatnak. 
Én a dicsőítésnek adom át magamat mindenkor.

2024. november 28., csütörtök

TÖLTEKEZZ BE❣️

,,💞Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hiszen a Szellem által szól titkokat […] 
Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen. 
Hogy van hát? Imádkozom a szellemmel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a szellemmel, de énekelek az értelemmel is.
Mert ha szellemmel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképpen fog a te hálaadásodra áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz? 
Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.,,— 1KORINTHUS 14,2. 14–17.

Isten adott a Gyülekezetnek egy isteni, természetfeletti módot arra, hogy beszélgessünk Õvele! 
Isten Szellem.
Amikor nyelveken imádkozunk, közvetlen kapcsolatban vagyunk Istennel, aki Szellem!
Beszélgetünk Õvele, isteni, természetfeletti módon.
Ilyen módon vagyunk képesek „szellemmel mondani áldást”, és „szépen mondani áldást”.
Amikor Pál az ott lévő avatatlanról szólt, azokra gondolt, akik járatlanok a szellemi dolgokban.
Ha vacsorára hívsz, és előtte azt mondod:
„Kérlek, mondj áldást”, én pedig nyelveken beszélnék, nem tudhatnád, hogy mi hangzott el. 
Nem épülnél általa.
Ezért mondta Pál, hogy ilyen helyzetben jobb értelemmel imádkozni. 
Jegyezzük meg azonban, hogy Isten Igéje kijelenti: a nyelveken való imádkozás egy tökéletes módja a hálaadásnak!

Megvallás: Én áldani fogom Istent a Szellemmel. Én szépen fogok áldást mondani.

2024. november 27., szerda

JÓ HÁLÁT ADNI❣️

,,💞A Krisztus Igéje lakozzék bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak. És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Õáltala.,, — KOLOSSÉ 3,16–17.

,,Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban tihozzátok.,, 
— 1THESSALONIKA 5,18

Mennyire hasonló a tegnapi és a mai igevers.
A szívben való éneklés és a hálaadások egyszerűen kéz a kézben járnak egymással. 
Ha be vagy teljesedve a Szent Szellemmel, meg fogod tapasztalni ezt a dicsőítést, ezt a hálaadást.
Ha nem így van, annak egyszerűen csak az az oka, hogy nem vagy beteljesedve a Szellemmel. 
Teljesedj be!
(Lásd Ján.7,37–39. 14,16–17. Csel. 1,4–5. 2,4. 8,14–17. 10,44–46. 19,1–3. 6.)
Akkor benned lesz a dicséret szelleme és a hálaadás szelleme.

Megvallás: Én hagyom, hogy a Krisztusnak Igéje lakozzon bennem gazdagon. 
Hasznomra válnak a tanítások, az intések, a zsoltárok, a dicséretek és a szellemi énekek.
Hálákat zengedezem a szívemben az Úrnak.
Mindent, amit csak cselekszem szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak Nevében cselekszem.
Hálát adok az Istennek és Atyának Õáltala.

2024. november 26., kedd

SZELEMMEL BETELJESEDVE❣️

,,💞És meg ne részegedjetek bortól, amiben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel, beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.,, — EFÉZUS 5,18–20.

— Én valahogy nem tudok Istennek úgy hálát adni, ahogyan kellene — mondják némelyek. 
Képes vagy rá, ha követed Pál útmutatását az Efézus 5,18–20-ban: „…teljesedjetek be Szent Szellemmel…”
És közvetlenül az után, hogy ezt az utasítást adja ezeknek a „pünkösdi” népeknek, Pál megmutatja az útját is, ahogyan állandóan beteljesedve lehetünk a Szellemmel:
„Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben az Úrnak.”

A túláradó szív lesz a te bizonyságtételed!
Tele lesz a poharad, és csordultig! Dicséretet énekel a szíved! „Hálákat adván mindenkor mindenekért…”

A szíved hálával teli. Hálákat adsz Isten minden áldásáért. Még a próbatételekért is hálát tudsz adni.
Nem azért adsz hálát, amit az ördög tett, hanem az Igéért, azért a lehetőségért, hogy láthatod Istent munkálkodni, és azért az áldott igazságért, hogy Isten mindent a te javadra tud fordítani.

Megvallás: Én állandóan be vagyok teljesedve a Szent Szellemmel. Beszélgetek a Szellemben. Énekelek, és dicséretet mondok szívemben az Úrnak. És telve vagyok hálaadással.

2024. november 25., hétfő

EGY HATALMAS TERV❣️

,,💞Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká tétetvén érettünk; mert meg van írva:
 Átkozott minden, aki fán függ.,, — GALATA 3,13.

Örökségünk részeként, a Kolossé 1,12–14. szerint, hálát kellene adnunk az Atyának „
…a mi váltságunkért az Õ vére által…” (14. vers) Mitõl vagyunk megváltva? 
A törvény átkától. És mi a törvény átka? 
Ezt csak úgy tudhatjuk meg, ha megnézzük a törvényben, hogyan határozza meg az átkot.

Az Újszövetségben „a törvény” a Biblia elsõ öt könyvére, a Pentateukhoszra vonatkozik. 
Ott azt olvashatjuk, hogy az átok, azaz a büntetés, ami Isten törvényének a megszegéséért jár, háromszoros:
(1) szellemi halál (1Móz. 2,17)
(2) szegénység (5Móz. 28,15–68)
(3) betegség (5Móz. 28,15–68).

A Galata 3,13. kijelenti nekünk, hogy Krisztus már megváltott minket a törvény átkától, a Kolossé 1,12–14. pedig azt mondja, hogy adjunk hálát Istennek ezért!
Hálát kell adnunk az Atyának ezért a hatalmas megváltási tervért, amelyet megalkotott, és elküldte az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa!

Megvallás: Köszönöm Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet megalkottál és elküldted az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a szellemi haláltól!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a szegénységtől!
Köszönöm, mert meg vagyok váltva a betegségtől!
Köszönöm Neked, Atyám!

EGY HATALMAS TERV❣️

,,💞És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: Ő neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.,, —1MÓZES 3,15.

Az ember elbukott. Istennek azonban volt egy terve — egy hatalmas terve — a megváltás!
Isten felelősséget vállalt az ember törvényszegéseiért és megváltotta őt a sátán hatalmából.
Istennek volt egy terve arra, hogy visszaadhassa az életet az embernek. 
Isten terve lehetővé tette, hogy az ember természete— visszaváltozván — harmóniába kerüljön Isten természetével.
Isten nem hagyta figyelmen kívül az ember törvényszegéseit.
Az igazságosság megkövetelte, hogy a bűnéért járó büntetés ki legyen fizetve — de az ember maga nem volt képes ezt kifizetni.
Így, mivel az ember nem tudta önmagát megváltani, Istennek gondoskodnia kellett egy megváltóról.
Épphogy elbukott az ember, ellensége, a sátán hatalma alá kerülvén, Isten máris kezdte előre szólni az Ő tervét arról, aki Eljövendő. 

Ez az Eljövendő, az asszony magva (mert prófécia adatott, hogy egy asszony gyermeket fog szülni a természetes nemzés rendjétől függetlenül) fogja megtörni a sátán uralmát az ember felett!
Ez az Eljövendő fogja megszabadítani az embert!
Ez az Eljövendő fog a kígyó fejére taposni.

A keleti nyelvekben a „valakinek fejére taposni”- kifejezés azt jelenti: megtörni valakinek az uralmát.
Amikor Isten ezeket a szavakat mondta az 1Mózes 3,15-ben, a sátán épphogy csak szert tett arra a hatalomra, amelyet Isten az embernek szánt.
Isten azonban előre megmondta, hogy az asszony ezen csodálatos magva el fog jönni, hogy megtörje a sátán uralmát.

Megvallás: Köszönöm Neked, Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet, amelyet Te terveztél meg, és Te küldted el az Úr Jézus Krisztust, hogy végrehajtsa azt.

2024. november 24., vasárnap

MÁS URAD LETT❣️

,,💞Mert a bűn tirajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.,, — RÓMA 6,14

A mai szöveg egy másik fordítása így szól:„Mert a bűn nem fog uralkodni felettetek.” 
A bűn és a sátán egymással felcserélhető fogalmak.
Ezért így is olvashatnánk ezt a verset: „Mert a sátán tirajtatok nem uralkodik”, vagy „a sátán nem fog uralkodni felettetek.”

Annak oka, hogy a sátán nem uralkodhat feletted, a Kolossé 1,13-ban található meg — az Atya kiszabadított téged a sátán hatalma és uralma alól. Abban a pillanatban, hogy újjászülettél, és új teremtménnyé lettél Krisztus Jézusban, Jézus lett a te Urad. 

Most már Ő uralkodik feletted; a sátán többé nem urad.
A sátán többé nem uralkodhat feletted.
Amikor újjászülettél, a sátán uralma véget ért feletted — és Jézus uralma kezdődött meg feletted!
És mindaz, ami a sátántól van — a betegség, a gyengeség, a rossz szokások vagy bármi más — többé nem uralkodhat feletted!

Megvallás:
Jézus az én Uram. Köszönöm Neked Atyám.
Köszönöm Neked, hogy megszabadítottál engem a sátán hatalmából.
Köszönöm Neked, mert így a sátán többé nem uralkodhat felettem.
Köszönöm Neked, mert így a betegség, a gyengeség, a rossz szokások többé nem uralkodhatnak felettem.
Köszönöm Neked, hogy a sátánnak nincs uralma felettem!


2024. november 23., szombat

KÖSZÖNÖM ATYÁM❣️

,,💞Hálákat adván az Atyának, aki alkalmassá tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Õ szerelmes Fiának országába; akiben van a mi váltságunk az Õ vére által, bûneinknek eltörlése.,,
— KOLOSSÉ 1,12–14

Az Újszövetség azt mondja nekünk, hogy hálát kell adnunk az Atyának, mert Õ alkalmassá tett minket valamire.
Mire? „…a szentek örökségében való részvételre a világosságban!”
Az Amplified Bible így fordítja a 13-as verset: „[Az Atya] már kiszabadított és Önmagához vonzott minket a sötétség hatalmából és uralmából…”

Maga Isten szabadított meg minket a sátán hatalmából!
A sátán országa a sötétség országa. Isten országa a világosság országa. 
Az Atya tett minket alkalmassá a szentek örökségében való részvételre a világosságban.
Õ szabadított ki minket a sötétség hatalma és uralma alól.
A sátánnak nincs hatalma felettünk. Nem uralkodhat felettünk. 
Nekünk pedig az mondatott, hogy adjunk hálát Istennek ezért!

Megvallás:
Köszönöm Neked, Atyám, hogy alkalmassá tettél engem a szentek örökségében való részvételre a világosságban.
Köszönöm Neked, hogy kiszabadítottál a sötétség hatalmából.
Köszönöm Neked, hogy átvittél engem a Te szerelmes Fiad országába — a világosság országába.

2024. november 22., péntek

A CÉL❣️

,,💞…hogy csendes és nyugodalmas életet élhessünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
Mert ez jó és kedves dolog a mi üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson.,, — 1TIMÓTHEUS 2,2–4

Isten nem azért mondja, hogy tegyünk meg valamit, hogy kitöltse valamivel az üres helyeket a Bibliában. Célja van vele. 
Azért kell imádkoznunk a hatalomban lévőkért, hogy a keresztények csendes és nyugodalmas életet élhessenek.

Isten törődik velünk, és munkálkodni fog az érdekünkben, még akkor is, ha azok, akik a hatalomban vannak nem keresztények. Isten alapvető célja az, hogy mi szabadon terjesszük az Evangéliumot. 
Ha a kormány nem stabil, az Evangélium terjesztése akadályoztatva van.
A politikai felfordulások, a háború, az utazási korlátozások és más megszorítások akadályozzák az Evangélium terjesztését.

Jézus azt mondta: „És az Isten országának ez az Evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” (Mát. 24,14)
Az ördög mindent el fog majd követni, hogy ez ne menjen végbe.
Ezért int minket arra, hogy ajánljunk fel közbenjáró imákat, imádságokat és hálaadásokat azokért, akik vezetik az országunkat.

Megvallás: Atyám, köszönetet mondok Neked a vezetőinkért. 
Köszönetet mondok Neked, mert Te meghallgatod és megválaszolod az imát, és mert folyamatosan munkálkodsz az érdekemben.

2024. november 21., csütörtök

HÁLAADÁSOK❣️

,,💞Buzdítalak azért, hogy mindenek előtt tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások, hálaadások minden emberért, királyokért és minden hatalomban lévőkért…,,— 1TIMÓTHEUS 2,1–2

Isten Igéje világos ezzel kapcsolatban.
Hiszem, hogy sok keresztény gyakorolja ezt az Igét bizonyos mértékig, de úgy látom, kissé elhanyagoltuk ezeket a „hálaadásokat”.
Isten akarata, hogy Neki ajánljuk fel a hálaadásainkat. És sok mindenért kellene hálát adnunk Istennek!

Sok az olyan keresztény, aki folyton panaszkodik, és szüntelen arról beszél, hogy mi a baj minálunk.
A Biblia nem mondja a keresztényeknek, hogy ezt tegyék.
Ehelyett int bennünket, keresztényeket, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, közbenjárások és hálaadások a vezetőinkért.
(Lehetetlen, hogy az értük való imáink működjenek, ha ugyanakkor kritizáljuk őket.)

Megvallás: Én hálát adok Isten Igéje alapján az ország vezetőiért. Hálákat adok ezért a nagyszerű országért.