2024. október 17., csütörtök

A HIT MÉRHETŐ❣️

,,💞Jézus pedig, amikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az Őt követőknek: 
Bizony mondom néktek, még az Izraelben sem találtam ilyen nagy hitet.,, — MÁTÉ 8,10.

Egy százados jött Jézushoz a beteg szolgája érdekében. 
Amikor Jézus azt mondta: „…Elmegyek és meggyógyítom őt” (Mát. 8,7), a százados azt felelte: „…csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.” (8. vers)

Jézus azt mondta neki:
„…Eredj el, és legyen néked a te hited szerint…”
(13. vers)
Tanítványaihoz fordulva pedig azt mondta: „…még az Izraelben sem találtam ilyen NAGY hitet.” (10. vers)
Ezek szerint lehetséges, hogy valaki nagy hitet fejlesszen ki. 
Másfelől a kis hitnek a példáját láthatjuk, amikor Péter elkezdett süllyedni, az után, hogy már járt a vízen.
Jézus megdorgálta Pétert, mondván: „…KICSINYHITŰ, miért kételkedtél?” (Mát. 14,31) 

Ha a hit lehet nagy és lehet kicsi, akkor a hit mérhető! Itt van néhány olyan Ige, ami azt bizonyítja, hogy a hit mérhető: Növekvő hit (2Thess. 1,3); gyenge hit (Róm. 4,19); gazdag hit (Jak. 2,5); hittel teljes (Csel. 6,5); teljes hit (Jak. 2,22); képmutatás nélkül való hit (2Tim. 1,5); hajótörést szenvedett hit (1Tim. 1,19); győzedelmes hit (1Ján. 5,4).

Megvallás: Az én hitem növekszik. Az én hitem felnövekszik nagy hitté, erős hitté, gazdag hitté, teljes hitté, képmutatás nélküli hitté, győzedelmes hitté. Én hittel teljes vagyok!

2024. október 16., szerda

A NÖVEKVŐ HIT❣️

,,Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, ahogy ez méltó is, mivel felettébb megnövekedett a ti hitetek…,, 2THESSALONIKA 1,3

Isten minden hívőt a hitnek ugyanazzal a mértékével indít el, miután újjászületik.
Nem ad az egyik csecsemő kereszténynek több hitet, mint a másiknak.
Miután újjászületünk, már rajtunk múlik, hogy fejlesszük azt a hitmértéket, amit megkaptunk. 
Túl sokan tették azt a hitükkel, amit az a bizonyos ember az egy talentumával: becsomagolta, és elrejtette, nem használta fel.
A saját hited mértékét lehet növelni — növekedhet. De te vagy az, aki növeled —nem pedig Isten!

Két dolgot tehetünk a hitünk növekedéséért:
(1) Isten Igéjével tápláljuk és (2) gyakoroljuk, azaz a gyakorlatban alkalmazzuk.

Megvallás: Isten megadta nekem a hit mértékét. Gondom lesz arra, hogy a hitem felettébb megnövekedjen. Táplálni fogom a hitemet Isten Igéjével.
Gyakorolni fogom a hitemet — gyakorlatban fogom alkalmazni. Az én hitem növekszik.

2024. október 15., kedd

UGYANAZ A HIT❣️

,,💞Mivel pedig a hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme van, amint meg van írva: 
Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk.,, — 2KORINTHUS 4,13.

Pál azt írta: „A hitnek bennünk is ugyanaz a szelleme VAN…” 
Nem azt írta tehát, hogy: „próbálkozunk azzal, hogy megszerezzük”, vagy „ebben reménykedünk”, hanem azt mondta, hogy ez a „miénk”! 

Mi a miénk? A hitnek ugyanaz a szelleme. És ez milyen fajta hit?
Olyan fajta, ami (1) hisz, és (2) azért szól.
Ez nem ugyanaz a fajta hit, amelyikrõl Jézus beszélt a Márk 11,23-ban?
Az a fajta, amely (1) hiszi a szívében, (2) kimondja a szájával, és (3) akkor az megtörténik? 
De igen! Ez a hitnek ugyanaz a szelleme!
A 2Korinthus 4,13. pedig azt mondja, hogy ezzel rendelkezünk!

Megvallás: Bennem a hitnek ugyanaz a szelleme van. Én hiszek, és ezért szólok.
Rendelkezem egy mértékével annak a fajta hitnek, ami a világot teremtette kezdetben.
Rendelkezem a hegyeket elmozdító hitnek egy mértékével.

2024. október 13., vasárnap

A HIT BESZÉDE ❣️

,,💞De mit mond? Közel van hozzád az Ige(Rhema), a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.,,— RÓMA 10,8.

Isten Igéje „a hit beszédének” neveztetik. A hit tényeken alapul — Isten Igéjének a tényein.
A hitetlenség teóriákon alapul. Én így határozom meg a teóriát:
„A teória olyan feltételezés, ami a vitatott téma ismeretének a hiányából fakad.”
Sok egyház azért van tele h itetlenséggel, mert túl sok teóriát hallottak.

A hitetlenség lelkülete került túlsúlyba a szolgálatokban; a szegény, drága nyáj meg csupán annak a terméke, amit lelkipásztoraiktól hallottak prédikálni. Igazában úgy tudunk a legjobban segíteni az embereknek, ha megmondjuk nekik, hogy mit mond a Biblia —azt adjuk nekik, amit Isten Igéje mond — nem pedig azt, amit ember mond.

Az ember tévedhet, Isten sohasem téved.
Nem számít, hogy milyenek a körülmények — nem számít, hogy mi történt az életedben —, Isten Igéjének van mondanivalója azzal kapcsolatban. Tudd meg, mit mond Isten Igéje!
A hit jönni fog — és megváltoztatja a dolgokat a te javadra.

Megvallás: Az Ige — Isten Igéje — a hit beszéde — közel van hozzám. Elrejtettem a szívemben.
Kimondom a számmal. Ebbõl származik a hitem. A hit pedig megváltoztatja a dolgokat.



HONNAN JÖN A HIT?

,,💞Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.,, — RÓMA 10,17.

Hogyan ad Isten a bûnösnek hitet arra, hogy üdvözüljön?
Elolvashatjuk együtt a rómaiakhoz írott levél 10. fejezetében, amely az üdvösségrõl beszél, és arról, hogyan kapunk hitet az üdvösségre. (Zárójelben vannak az én megjegyzéseim.)
„De mit mond? Közel van hozzád az Ige (Rhema), a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk.

(Figyeld meg: Isten Igéjét a ‘hit beszédé’-nek nevezi.
Mert ez építi fel a hitet. Ebbõl származik a hit azoknak a szívében, akik megnyitják magukat rá.)

Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Õt a halálból, üdvözülsz.
Mert szívvel hiszünk a megigazulásra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre…
Mert mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? (Most értsd meg ezt.)
Mimódon hisznek pedig abban, aki felõl nem hallottak? […]
Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje (Rhema) által.”
(Róm. 10,8–10. 13–14. 17.)

Nem tudsz hinni hallás nélkül. A hit hallásból jön. Mit kell meghallanod? Isten Igéjét!

Megvallás: Én hallgatom Isten Igéjét. És ebbõl származik a hitem.


2024. október 12., szombat

ÜDVÖZÍTVE HIT ÁLTAL❣️

,,💞Mert kegyelembõl tartattatok meg, hit által; és ez nem tõletek van: Isten ajándéka ez.,,
— EFÉZUS 2,8.

Figyeld meg, az a hit, amely által üdvözülsz: „nem tõletek van”.
Más szavakkal, nem természetes, emberi hit. Isten ajándéka!
Ez megegyezik a Róma 12,3-mal, amely kijelenti: „…az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét”!
A keresztények mégis azt mondják: „De nekem még sincs hitem.”
Én mindig azt válaszolom erre: „Akkor miért nem fogadod el az üdvösségedet?
Aki üdvösségre jutott, annak van hite!
Ugyanis nem lenne üdvössége hit nélkül.”
Minden hívõnek van hite! A Biblia azt mondja, hogy van nekik!
Sok keresztény azonban nincs tudatába annak, hogy neki is van hite, ezért nem használja azt a hitét, 
ami megvan. 

Isten ellen, a Biblia ellen és önmaguk ellen foglalnak állást, mivel állandóan arról beszélnek, 
hogy mennyire nincs hitük.
Isten szól hozzánk az Igéjében. Isten és az Õ Igéje egyek.
Ha Isten Igéje mond valamit, akkor azt Isten mondja.
Isten Igéje pedig azt mondja, hogy Isten már megadta neked a hit mértékét.
Biztos, hogy ez isteni fajta hit, mert Istennek nincs másfajta hite!

Megvallás: Én üdvözültem! És kegyelembõl nyertem
üdvösséget, hit által — ami Isten ajándéka! Én rendelkezem az isteni fajta hitnek egy mértékével!
Birtokolom egy mértékét annak a hitnek, ami a világot teremtette kezdetben!
Birtokolom egy mértékét a hegyeket elmozdító hitnek!

2024. október 11., péntek

AZ ISTENTŐL KAPOTT HIT❣️

,,💞Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy senki ne tartsa többre magát, mint kell, hanem józanul gondolkodjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.,, — RÓMA 12,3

„Hit: igen, erre van nekem szükségem —mondják sokan. — És imádkozom is, hogy Isten adja meg nekem.”
Ezzel csak az idõdet vesztegeted.
Nincs több értelme Istenhez imádkoznod hitért, mint annak, hogy az ujjaiddal mal mozol, azt a mondókát hajtogatva: „Ragyogj, ragyogj kicsi csillag.” 

A hitért való imádkozás reménytelen vállalkozás és elpocsékolt idõ, mert minden hívõ megkapta az isteni fajta hitnek egy bizonyos mértékét.
Nem kell megszerezned. Nem kell imádkoznod érte.
Nem kell böjtölnöd érte. Nem kell jó cselekedetekkel és jó magaviselettel kiérdemelned. Már a tiéd.
Pál nem a bûnösöknek írt, hanem a hívõknek, a Római levélnek ebben a versében.

Azt mondta:
„…mondom min denkinek közöttetek [nem a világon mindenkinek], …az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.” Minden hívõnek van hite! Isten adta nekik!


Megvallás: Isten megadta nekem a hit mértékét.
Nekem megvan az isteni fajta hit egy mértéke! Isten ezt már megadta nekem! Már megvan nekem.




2024. október 10., csütörtök

A HIT MEGHATÁROZÁSA❣️

,,💞Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond megtörténik, meglesz néki, amit mondott.,,— MÁRK 11,23.

Közvetlenül azután, hogy Jézus bemutatta az isteni fajta hitet, meg is határozta azt.
A Márk 11,23-ban Õ, a hit fejedelme, így határozza meg az isteni fajta hitet:
(1) az ember hisz a szívében,
(2) majd kimondja a szájával azt, amit a szívében hisz,
(3) és az megtörténik.
Isten ezt a fajta hitet használta, amikor kezdetben megteremtette a világot. Isten hitte, hogy amit Ő mond, meg fog történni!
Ezért azt mondta: „Legyen föld.” És lett föld.
Valójában Ő mindent úgy teremtett — a napot, a holdat, a csillagokat, a bolygókat és az állatokat, mindent — kivéve az embert —, hogy hitte: az, amit Ő mond, meg fog történni.
Azután kimondta. És megtörtént. Ez az isteni fajta hit.

Megvallás: „Ha valaki azt mondja…”, ez rám is vonatkozik.
Amit hiszek a szívemben és kimondok a számmal, meg fog történni. Én az isteni fajta hitben élek és munkálkodom.


2024. október 9., szerda

A HIT BIZONYSÁGA ❣️

,,💞És Jézus felelvén, monda nékik: ,, Legyen hitetek Istenben. — MÁRK 11,22.

Egy jó King James széljegyzetes - Biblia margója így adja vissza a mai szöveget:
„Legyen bennetek Isten hite.”
A görögül értõktõl tudhatjuk, hogy annak a szószerinti fordítása, amit itt Jézus mondott, így hangzik:
 „Legyen isteni fajta hitetek.”
Néhány modern fordítás is így adja vissza ezt a verset.
Ha egyáltalán nem tudsz görögül, akkor is könnyen beláthatod, hogy ennek a versnek ez a helyes fordítása, mivel Jézus épp előzőleg mutatta be a tanítványoknak, hogy Ő rendelkezik ezzel a fajta hittel: az isteni fajta hittel, azzal a hittel, amit Isten használt, amikor kezdetben megteremtette a világot.
Ennek a fejezetnek az elején, Jézus szólt a terméketlen fügefához. Nem imádkozott.
Egyszerűen azt mondta annak a fának:
„Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki…” (14. vers)

Másnap reggel, amint Jézus és a tanítványok elhaladtak ugyanott, látták, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt.

Péter, visszaemlékezvén, azt mondta:„Mester nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” (21. vers)

Jézus azt felelte neki: „Legyen isteni fajta hitetek.”
Jézus bemutatta nekünk az isteni fajta hitet.
Azután azt mondta, hogy ezzel rendelkeznünk kell.

Megvallás: Én látom, ahogy az én Uram, Jézus Krisztus bemutatja az isteni fajta hitet. Jézus elvárja tőlem, hogy ismerjem és rendelkezzem az isteni fajta hittel! És én ezt valóban birtokolom!


2024. október 8., kedd

HOGY DICSŐÍTESSÉK AZ ATYA❣️

,,💞És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsõíttessék az Atya a Fiúban.,,
— JÁNOS 14,13.

Milyen döbbenetes ígéret! Amikor beleszületünk Isten családjába, az újjászületés által megkapjuk azt a jogot és kiváltságot, hogy használjuk Jézus nevét. Minden hatalom, ami ebbe a névbe ruházta tott, azért adatott nekünk, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban.
A Fiú kivetett volt a földön. Keresztre feszítve mezítelenül függött a világ elõtt. 
De ahol pusztán a keresztrefeszítés szégyenét prédikálják, a név elveszti hatalmát, erejét és tekintélyét — nem áradnak az áldások az emberre, és nem adatik dicsõség Istennek, az Atyának. 

Jézus neve azért adatott, hogy átvegye Jézus helyét a földön. 
Mindazt, amit Jézus meg tudott tenni földi élete során, minden egyes hívõ megteheti most. Jézus van ebben a névben. Ez a név maga Jézus. 
Mindaz, ami Jézus volt — mindaz, amit Õ tett — mindaz, ami Õ jelenleg — mindaz, ami Õ valaha is lesz — benne van jelenleg ebben a névben! 

Amikor használjuk Jézus nevét, láthatóvá tesszük a Golgotán elvégzett munkájának teljességét. 
Amikor használjuk ezt a nevet, az élõ, gyógyító Krisztus van jelen —, az Atya Isten dicsõségére! 

Megvallás: Én használni fogom Jézus nevét, ahogy utasít erre az Õ Igéje, hogy dicsõséget adjak Istennek, az Atyának.

2024. október 7., hétfő

A NÉV❣️

,,💞És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért…,, — MÁTÉ 28,18–19.

,,Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben…,, — MÁRK 16,17.

Milyen hatással lenne az életedre, ha egy dúsgazdag ember felhatalmazna, hogy a saját vagyonát használd minden szükségleted kielégítésére? És mi még ennél is többet kaptunk! Isten képessé tett minket, és felhatalmazást adott nekünk, hogy használjuk Jézus nevét!
Ennek a névnek pedig hatalma van itt a földön.

E név használata igazában nem hit kérdése, hanem arról van szó, hogy élsz-e a törvényes jogaiddal Krisztusban? Elfoglalod-e Isten fiaként a helyedet, és élsz-e mindazzal, ami megillet.
Az Õ neve megillet téged! Jogunk van használni ezt a nevet az ellenségünkkel
szemben. Jogunk van használni a nevet imakéréseinkben. 
Dicsõség Istennek, ez a név megillet minket!
Ez a név adatott nekünk, hogy véghezvigyük az Atya Isten akaratát ebben az idõkorszakban, amelyben élünk.

A korai egyház élt ezzel a hatalommal. Jézus képviseletében cselekedtek, az Õ helyére állva. 
Ma pedig nekünk kell használnunk az Õ nevét, és cselekednünk Õhelyette!

Megvallás: Minden hatalom mennyen és földön Jézus nevében van. 
Nekem megadatott ennek a névnek a használata és a benne lévõ hatalom. 
Nekem jogom van használni Jézus nevét!