2024. augusztus 26., hétfő

AZ IGE GYAKORLÁSA❣️

,,💞Az Igének pedig megtartói legyetek, és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.,,
– JAKAB 1,22.

Négy dologgal lehet fejleszteni a szellemünket. Az elsőt már megvizsgáltuk, az elmélkedést. 
Most vizsgáljuk meg az Ige gyakorlását. 
Az Ige gyakorlása azt jelenti, hogy az Igének cselekvői vagyunk. 
Vannak, akik beszélnek az Igéről, sőt vannak, akik még örvendeznek is az Igének.
Kevesen vannak viszont, akik meg is cselekszik. Kezdd el megcselekedni az Igét. 
Minden helyzetben tedd azt, amit Isten Igéje mond. Sokan vélik úgy, hogy az Ige cselekvője az,
aki egyszerűen megtartja a tízparancsolatot. Nem, a Jakab 1,22 nem ezt jelenti.

Végül is, az Új szövetség alatt csak egy parancsolatunk van, a szeretet parancsolata. 
Ha szeretsz valakit, nem fogsz lopni tőle. Nem hazudsz neki, sem róla.
Pál azt mondta, hogy a törvény betöltése a szeretet.
Ha szeretetben jársz, nem szegsz meg egy törvényt sem, ami a bűn megfékezésére adatott.

Ha tehát az Ige cselekvője vagy, akkor szeretetben jársz.
Az Ige megcselekvése az új szövetségi hívők számára azt jelenti, hogy elsősorban a szerint élnek, 
ami le van írva az apostoli levelekben. Ezek azok a levelek, amelyek az Egyháznak íródtak.
Ezek minket illetnek, és nekünk kell megcselekednünk, amit rendelnek.

Megvallás: Én az Ige cselekvője vagyok, nem csak hallgatója!

2024. augusztus 25., vasárnap

ARRÓL GONDOLKODOM❣️

,,💞Mely igen szeretem a Te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom.,,
– ZSOLTÁROK 119,97.

Egy szolgáló elmesélte nekem egyszer, hogyan próbált meg sikeres lenni. 
Ha hallott egy pásztorról, aki sikeres, meg látogatta az illetőt és megnézte a szolgálatát. Aztán meg próbálta megvalósítani a látottakat a saját gyülekezetében – de ez egyáltalán nem vált be, pedig bejárta ezért repülővel az egész országot. 
Aztán elhatározta, hogy gondolkodni fog az Igén úgy, ahogy tőlem hallotta tanítani. 
Minden reggel szakított egy kis időt arra, hogy elmélkedjen. Elmondta, hogy miután harminc napja gondolkodott az Igén, egy vasárnap szinte földcsuszamlásszerű változás történt. 
Több ember jutott üdvösségre, mint a megelőző két vagy három év alatt, a nyája megújult – kezdett sikeres lenni. A szolgálat volt az élete. Ebben volt szüksége arra, hogy sikeres legyen. 

Lehet, hogy a te életed elhívása más. De egy biztos, te is lehetsz jó szerencsés, neked is lehet sikered. 
Szánj időt arra, hogy gondolkodj az Igén. Vonulj el és légy egyedül a szellemeddel. Zárd ki a világot.

Megvallás: Én gondolkodni fogok Isten Igéjén. Gondom lesz rá, hogy megtegyem, amit Isten Igéje tanít. Minden utamon jó szerencsés leszek. Sikeres leszek és boldogulok az életben. 
Bölcsen oldom meg az élet dolgait. Mert Isten Igéje ezt mondja.


2024. augusztus 24., szombat

ÉJJEL és NAPPAL❣️

,,💞Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az Ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal. És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, amely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.,, – ZSOLTÁROK 1,2. 3.

Ha valaha is valami nagyot akarsz tenni az életben – ha valaha is el akarsz valamit érni az életben – szánj időt arra, hogy gondolkodj Isten Igéjén.

Kezdd el legalább napi tíz vagy tizenöt perccel, aztán növeld ezt az időt.
Sok éven át napi két összejövetelt tartottam az utolsó szolgálatomban.
Helyközi szolgálatom korai éveiben pedig reggelente tanítottam, egész délután hangosan imádkoztam, este pedig prédikáltam és szolgáltam.
Mivel naponta csak egyszer ettem, mialatt tartottam az összejöveteleimet, legyengültem, kimerítettem minden fizikai energiámat.

Akkor az Úr szólt hozzám. Azt mondta:
„Ne töltsd minden idődet imádkozással, mert így kifárasztod magadat az esti összejövetelre.
Pihenj le és elmélkedj.”

Amikor elkezdtem ezt tenni, a szellemi növekedésem hatalmasabb lett, mint valaha is azelőtt.
Nos, Isten azt ígérte:
„…mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz.” (Józs. 1,8)
Én jó szerencsés és sikeres akartam lenni a szolgálatban. Ez működik, mindegy, hogy a szolgálatban vagy, tehéntenyésztéssel, vagy akár autókereskedéssel foglalkozol.

Megvallás: Én mindennap időt áldozok arra, hogy Isten Igéjén gondolkodjam!

2024. augusztus 23., péntek

AZ IGÉN VALÓ ELMÉLKEDÉS❣️

,,💞El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, amint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz.,,  – JÓZSUÉ 1,8.

Hogyan lehet tanítani és képezni a szellemünket? Hogyan lehet a szellemünket felépíteni?

Négy lépés vezet oda:
(1) az Igén való időzés,
(2) az Ige gyakorlása,
(3) az Ige elsősége
(4) a szellemednek való engedelmesség.

Ezt a négy lépést tanulmányozzuk a következő napok során.
Amit Isten Józsuénak mondott, az mindenki számára működni fog.
Ha Isten nem akarta volna, hogy jó szerencsés legyen, akkor miért mondta volna meg neki, hogyan lehet jó szerencsés? Ha Isten nem akarta volna, hogy sikeres legyen, akkor miért mondta volna meg neki, hogyan lehet sikeres? Isten azonban azt akarta, hogy jó szerencsés és sikeres legyen.
Azt akarja, hogy te is jó szerencsés és sikeres légy. Isten utasításokat is adott nekünk a mai szövegben. 
Ha átfogalmazzuk ezt az igazságot az Újszövetség nyelvére, Isten egyszerűen azt mondta: 
„Istennek az Igéje [különösképpen az Újszövetség vagy Újtestamentum] el ne távozzék a te szádtól. Hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal… mert akkor leszel jó szerencsés a te útjaidon és akkor boldogulsz az életben.”

Megvallás: Isten Igéje nem fog eltávozni az én számtól. Arról gondolkodom éjjel és nappal. 
Ezért én jó szerencsés leszek, sikeres leszek és boldogulok az életben!

2024. augusztus 22., csütörtök

A SZELLEM NÖVEKEDÉSE❣️

,,💞Hogy többé ne legyünk gyermekek, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek álnokságától, tévútra csábító ravaszságától; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban.,,
– EFÉZUS 4,14. 15.

Ha igaz az, hogy az ember szelleme az Úr lámpása, és ha az is igaz, hogy Isten a szellemünkön keresztül világosít meg és vezet minket, – ez pedig igaz – akkor az ember szellemének fejlődnie kell, hogy biztosabb vezetővé válhasson.
A szellemünket lehet tanítani és nevelni, éppen úgy, ahogy az elménket. 

A szellemünket fel lehet építeni, éppen úgy, ahogy a testünket. 
Én teljességgel meg vagyok győződve róla, hogy ha követed azokat a lépéseket, amiket megadok a következő néhány nap során, eljuthatsz a szellemed fejlesztésében oda, hogy végül a bensődben mindig azonnal kapsz egy „igen” vagy „nem” választ, az élet legapróbb részleteivel kapcsolatban is. 

Azzal azonban tisztában kell lenned: nem úgy van, hogy egy nap elkezded az általános iskola első osztályát, a következő napon meg leteszed az érettségit. Időre van szükség ahhoz, hogy az értelmed kifejlődjön, időre lesz szükség ahhoz is, hogy tanítsd, neveld és fejleszd a szellemedet.

Megvallás: Én időt fogok szánni arra, hogy tanítsam, neveljem és fejlesszem a szellememet. 
Az én szellemem növekedik!

2024. augusztus 21., szerda

MINDINKÁBB FELJEBBVALÓ❣️

,,💞Megnyitja néked az Úr az Ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsönt. És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló…,,– 5MÓZES 28,12. 13

A keresztények azért követnek el folytonosan hibákat és buknak el, mert a szellemük, aminek vezetni kellene őket, úgymond börtönbe van zárva. 
Még a gyülekezeteinkben is az ész foglalta el a királyi trónt. 
Mindenki, aki elzárja a szellemét, és sohasem hallgat rá, egy életre nyomorék lesz.
Könnyű prédájává válik önző és számító embereknek.
Aki viszont hallgat a szellemére, feljut a csúcsra.
Sokba került nekem anyagilag, amíg aztán meg nem tanultam 1959-ben, hogyan kövessem a belső bizonyosságot.
Hitelt kellett felvennem, hogy kimásszak az anyagi nehézségeimből. 
Isten azonban azt mondta, hogy nekem lesz kölcsön adható pénzem, ha hajlandó vagyok követni a belső bizonyosságot. 
És amikor ezt tettem, elkezdtem felemelkedni a csúcsra. És azóta is egyfolytában csak felfelé megyek.

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat a mai Igék alapján.

2024. augusztus 19., hétfő

TANÁCS a BENSŐNKBEN❣️

,,💞Mély víz a férfiúnak elméjében [„az ember szívében” – King James] a tanács; mindazáltal a bölcs ember kimeríti azt.,, – PÉLDABESZÉDEK 20,5

Bár Isten valóban vezet látomásokon és más természetfeletti megnyilvánulásokon keresztül is, én mégis arra intenélek: ne törekedj arra, hogy látomásaid legyenek.
Ne keress látomásokat vagy hasonló megtapasztalásokat. Miért? 
Mert esetleg túl jutsz az Igén, oda, ahol az ördög be tud csapni téged. (lásd 2Kor. 11,14)
Néha jobban szeretnénk, ha kapnánk egy közvetlenebb útmutató szót. 
De nem mindig kapjuk meg. Mégse próbálj magad előállítani valami ilyesmit, ha ez nem történik meg.
A Biblia sehol sem mondja azt, hogy a hívők keresték volna ezeket a megtapasztalásokat vagy, hogy ezek akkor jöttek volna, amikor törekedtek rájuk. 

A látomások egyszerűen megtörténtek, anélkül, hogy az emberek keresték volna.
Elégedj meg azzal, hogy mindig rendelkezésedre áll a belső bizonyosság.
Elégedj meg azzal, hogy követheted ezt a bizonyosságot.
Viszont tanítsd, képezd és fejleszd a szellemedet addig a pontig, amikor ez a bizonyosság mindjobban valóságossá válik a számodra.
Aztán, ha Isten jónak látja és ad neked természetfeletti látogatásokat és megnyilvánulásokat, akkor köszönd meg Neki.

Megvallás: Én tanítani, képezni és fejleszteni fogom a szellememet, hogy a belső bizonyosság mindjobban valóságos legyen nekem


PARANCSOLT, HOGY ŐRIZZENEK❣️

,,💞Mert az Ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden utadon.,, – ZSOLTÁROK 91,11

Egy úttörő pünkösdi misszionáriustól hallottam az esetet.
Az egyik szomszédos törzs elrabolt egy kislányt abból a törzsből, ahol ő szolgált. 
A törzs tagjai tudták: ha nem kapják vissza sötétedés előtt, sohasem fogják látni.
Így egy bennszülött tolmáccsal útra kelt a dzsungelen keresztül az emberrablók falujába. 
Mindenféle ajándéktárgyat vittek magukkal és alkudoztak a törzsfőnökkel a lány kiadásáról, közben azonban éjszaka lett.

Mivel éjszaka nem tudtak haladni a dzsungelben, kénytelenek voltak az emberrablók falujában maradni. A földön aludtak egy nádkunyhóban.
Másnap dobok ébresztették őket.
A tolmács azt mondta: a dobok azt jelentik, hogy meg fogják ölni őket.
A törzsfőnök úgy döntött, hogy megtartja az ajándéktárgyakat is meg a lányt is.
Hallották is amint az ellenséges bennszülöttek jönnek értük.
Letérdeltek, imádkoztak és átadták magukat Istennek.

Majd a misszionárius azt mondta:
„Ne várjuk meg őket. Menjünk ki. Én megyek előre.”
Csukott szemmel kilépett és várt. Az eltelt pár perc örökkévalóságnak tűnt a számára. 
Egy suhintással le tudták volna vágni a fejét.
Ehelyett azonban jajgatást és nyögéseket hallott.
Amikor odanézett, a bennszülöttek valamennyien arccal a földön voltak.
„Ezek ‘isten’- nek neveznek téged – mondta a tolmács
– Azt mondják, hogy amikor kiléptél, két óriás jött veled fehér ruhában, a kezükben hatalmas karddal.”

Megvallás: Isten az Ő angyalainak parancsolt felőlem, hogy őrizzenek engem minden utamon.

2024. augusztus 18., vasárnap

VEZETÉS ANGYALOK ÁLTAL❣️

,,💓Avagy nem szolgáló szellemek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget?,, –ZSIDÓ 1,14.

Jézus még beszélt hozzám, amikor rápillantottam az angyalra. 
Láttam, hogy készül mondani valamit. Azt mondta Jézus: „Hozott egy üzenetet a számodra.”
Én azt mondtam Jézusnak: „Te most velem beszélsz.
Miért nem Te adod át nekem az üzenetet?
Amellett az Ige azt mondja: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. 
Bennem van a Szent Szellem, miért nem szólhat Ő hozzám?”

Jézus könyörületes és türelmes volt.
Ezt válaszolta: „Olvastad az én Igémben, mikor az Úr angyala szólt Fülöpnek, hogy menjen a Gázába vezető útra? Ez nem vezetés volt?
Nem egy angyal adott Kornéliusznak utasításokat?”
Azután mondott nekem még néhány példát az Új szövetségből, amiben angyalok adtak vezetést.
Végül azt mondtam: „Ennyi elég. Most akkor figyelek.”

Az angyal elkezdte a mondanivalóját:
„Engem a Mindenható Isten jelenlétéből küldtek, hogy szóljak neked… (és beszélt nekem egy bizonyos utasításról, amit követnem kell). 
Négyezer dollárt fogsz kézhez kapni december elsejéig (ez 1963-ban volt), hogy el tudj indulni ebben az irányban. Mert elküldtem az én angyalaimat, hogy behozzák ezt a pénzt.”
A megjelölt napra fillérre pontosan négyezer dollárt kaptam, ahogy megmondta.
Ez volt a kezdete ennek a szolgálatnak.

Megvallás: Én az üdvösség örököse vagyok.
Az én angyalom azért lett elküldve, hogy szolgáljon nekem!

2024. augusztus 17., szombat

AZ ŐRANGYALOK❣️

,,💓Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne vessetek; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját.,, – MÁTÉ 18,10.

Évekkel ezelőtt néhányan éppen az Úrnak szolgáltunk, oly módon, ahogy az le van írva az Apostolok cselekedetei 13,1—2-ben.
 
Én épphogy’ felálltam térdemről és leültem az emelvényen, még mindig nyelveken imádkozva, amikor hirtelen Jézus állt elém. Jézus mögött pedig, körülbelül hatvan centire az Ő jobbján és kilencven centivel mögötte, ott volt egy hatalmas angyal! 
Az angyal biztos megvolt két és fél méteres – igen nagy termetű volt.
 
Jézus beszélt nekem néhány dologról (és minden, amit mondott megtörtént később).
Amikor befejezte, amit mondani akart nekem, megkérdeztem:
–Ki ez? Mit keres itt?
Jézus azt válaszolta: – Ez a te angyalod.
– Az én angyalom?
– Igen – mondta Õ.
– Emlékszel, hogy amikor a földön jártam, azt mondtam a kisgyermekekről, hogy az ő angyalaik mindig látják az én Atyám orcáját. Nem veszíted el az angyalaidat akkor sem, ha felnőttél. 

Ugye, milyen megnyugtató ez?
Bárhova megyek, velem van ez a hatalmas társ, aki mindenhova elkísér engem!

Megvallás: A Zsidó 1,14 szerint az angyalok elküldettek szolgálatra azokért, akik az üdvösség örökösei.
Én az üdvösség örököse vagyok. Az én angyalom azért küldetett hozzám, hogy szolgáljon nekem.

2024. augusztus 16., péntek

AZ Ő ÚTMUTATÓ IGÉJE❣️

,,💞Az én lábamnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényemnek világossága.,, – ZSOLTÁROK 119,105

Ne keress vezetést, amikor a Biblia már megmondta neked, hogy mit tegyél. Csak menj és tedd meg!
A Biblia megmondja neked, hogy hogyan cselekedj az élet minden helyzetében.

Megmondja a férjnek, hogyan bánjon a feleségével.
Megmondja a feleségnek, hogyan bánjon a férjével.
Megmondja a szülőknek, hogyan bánjanak a gyermekeikkel.
Megmondja a gyermekeknek, hogyan viszonyuljanak a szüleikhez.
Megmondja mindnyájunknak, hogyan járjunk isteni szeretetben.

Az isteni szeretet nem keresi a maga hasznát.
Nem az vezérli, hogy „én” mit kaphatok, hanem hogy „én” mit adhatok. 
Miénk Isten Igéje és mi annak a világosságában járhatunk. Én legalább annyira járok a szerint, amit Isten nem mond a Szellem által, mint a szerint, amit mond.
Ha Ő nem mond semmit, egyszerűen tovább megyek abban az irányban, amiben eddig is jártam.
Továbbra is azt teszem, amit addig tettem.
Tudom, hogy Isten szól majd, hogy mikor kell változtatnom.
Ha Ő nem ad nekem újabb utasításokat, nem aggódom.
Nem keresek semmit. Egyszerűen tovább megyek.

Megvallás: Uram, a Te Igéd nékem lámpás. Utamon a Te Igéd a fényforrás.