2024. május 24., péntek

CSAK a MI BETEGSÉGEINK❣️

,,💞Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá.,, — MÁTÉ 8,17

A mai szövegünkben Máté idézi az Ésaiás 53-at.
Amikor először megértettem, hogy valójában mit jelent ez a vers, igen örvendeztem. 
Mert amikor olvastam, ki tudtam hangsúlyozni azt a szót, hogy ‘mi’. 
Jézus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket. 
A ‘mi’ rám is vonatkozik, én is beletartozom! 

Ő vette el az én erőtlenségemet és Ő hordozta az én betegségemet! 
Amikor tudatára ébredtem ennek, úgy éreztem magam, mint az az elveszettnek hitt nő, 
Londonban a második világháború alatt, aki hirtelen előkerült. 

Szomszédjai nem látták a légópincékben az ellenséges bombatámadások alatt, ezért azt hitték, 
hogy meghalt vagy elhagyta a várost. Amikor néhány nappal később valaki találkozott vele az utcán, és megkérdezte tőle, hogy hol volt, azt válaszolta, hogy sehova sem ment.
—Na de mit csinált a bombázások alatt — kérdezték tőle.
— Feküdtem az ágyamban, és aludtam. —Nem félt?
— Nem, mivel olvastam a Bibliában, hogy Isten nem szunnyad és nem is alszik, úgy döntöttem, semmi szükség rá, hogy mindketten ébren legyünk! 

Mivel maga Krisztus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket, semmi szükség rá, hogy mi is hordozzuk. 
Jézus azért hordozta el azokat, hogy mi szabadok lehessünk!

Megvallás: Jézus Krisztus, az Isten Báránya elhordozta az én bűneimet és vétkeimet. 
Ezért nekem már nem kell hordoznom. Ő hordozta az én betegségeimet és fájdalmaimat is. 
Ezért nekem már nem kell viselnem. Jézusnak köszönhetően, szabad vagyok. 
Az Ő sebeivel én gyógyultam meg!


2024. május 23., csütörtök

A MEGBOCSÁTÁS és a GYÓGYULÁS❣️

,,💞Aki megbocsátja minden bûnödet, meggyógyítja minden betegségedet.,,— ZSOLTÁROK 103,3.

A betegség akkor sújtotta Izrael gyermekeit, amikor nem engedelmeskedtek a törvénynek.
Az engedetlenségükre való bûnbocsánat a betegségeikbõl való meggyógyulásukat jelentette.
A bajok akkor jöttek Izrael gyermekeire, amikor bûneikkel kivonták magukat a szövetség oltalma alól. 
(Zsolt. 107,11. 12. 17) 

Amikor azonban „…az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította õket. Kibocsátá az Õ Igéjét és meggyógyítá õket, és megmenté õket a pusztulástól.” (Zsolt. 107,19. 20.) 

Nekünk oltalmunk van a mi jobb szövetségünk alatt, de megeshet, hogy kivonjuk magunkat a szövetség oltalma alól. 
Mivel ismertem Isten Igéjének igazságát az isteni egészséggel és gyógyulással kapcsolatban, a betegség tünetei csak akkor értek el, amikor kikerültem Isten oltalma alól. 
Ez nem azt jelenti, hogy loptam, vagy hazudtam volna, csupán nem engedelmeskedtem Istennek úgy, ahogy kellett volna.
 (Nem úgy szolgáltam, ahogy Isten mondta, hogy szolgáljak.) 

Ennek következtében kikerültem a szövetség oltalma alól, és megnyitottam magamat az ellenség támadásainak. Ezért meg kellett térnem, vissza kellett térnem a helyes útra. Abban a pillanatban, ahogy megtettem, a testem meggyógyult.

Megvallás: Isten megbocsátja a bûnöket, meggyógyítja a betegeket. Elküldte Igéjét és meggyógyított engem, kimentett engem a pusztulásból.


2024. május 22., szerda

ISTEN BÉLYEGE❣️

,,💞És [Isten] kihozá õket ezüsttel és arannyal, és nemzetségeikben nem volt egy beteg sem.,,
— ZSOLTÁROK 105,37

Istennek az volt a terve — az Írásokból láthatjuk —, hogy minden, ami Izraellel kapcsolatos, magán viselje a bõség és a siker bélyegét. Továbbá, a betegségnek és a gyengeségnek nem volt helye közöttük. 
És ennek így kell lennie a Gyülekezetben is. 
Minden nek, ami a Krisztus Testével, az Újszövetség Gyülekeze tével kapcsolatos, magán kell viselnie a jólét, 
a siker, a gyógyulás, a bõséges ellátás és az egészség bélyegét. 
Amit Isten Izraellel kapcsolatban mondott, azt a Gyülekezetre is vonatkoztatta.

A Róma 1,16 azt mondja:
„Mert nem szégyenlem a Krisztus Evangéliumát, mert Istennek ereje az minden hívõnek üdvösségére…”
Scofield megjegyzi, hogy az ‘üdvösség’-nek fordított görög és héber szavak magukba foglalják a szabadítás, a biztonság, a megõrzés, a gyógyulás és az egészség (épség) fogalmát.
A Jézus Krisztus Evangéliuma akkor nem más, mint Isten ereje a szabadulásra. 
Isten ereje a biztonságra és a megtartásra. Isten ereje a gyógyulásra és az egészségre.

Megvallás: Én Isten gyermeke vagyok. Tagja vagyok a Krisztus Testének.
Magamon viselem a jólét, a siker, a gyógyulás, a bõséges ellátás és az egészség bélyegét. 
AJézus Krisztus Evangéliuma Isten ereje számomra a szabadulásra, a biztonságra, a megtartásra, 
a gyógyulásra és az egészségre.

2024. május 21., kedd

TÁRSÖRÖKÖSÖK❣️

,,💞Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak…,,

— RÓMA 8,16. 17

Gondolod, hogy azok az emberek, akik az ó szövetség alatt éltek nagyobb áldásokban részesülhettek, mint azok, akik az Úr Jézus Krisztus Gyülekezetében vannak?
Gondolod, hogy azok az emberek, akik az ó szövetség alatt éltek részesedhettek az anyagi áldásokból, jól és egészségesen élhettek, az Gyülekezet tagjai azonban nem? Gondolod, hogy a Gyülekezetnek, Krisztus Testének, Isten Fia Testének, a Szerelmes Fiú Testének szegénységtõl sújtottan, lesoványodva, az éhségtõl meggyötörve, betegen és szenvedések közepette kellene végigküszködnie az életét, miközben ezt énekli: „Koldusként vándorlok itt, hõségen és fagyon át…”? Felejtsük el végre az ilyen gondolatokat!
A Biblia kijelenti, hogy Krisztus örököstársai va gyunk! Isten fiai! Isten gyermekei! Isten királyságában!
Nem koldusok vagyunk! Új teremtmények vagyunk.
Áldottabbak mindenkinél.

Megvallás: Maga a Szent Szellem tesz bizonyságot az én szellememmel együtt, hogy én Isten gyermeke vagyok. Mivel pedig én az Õ gyermeke vagyok, ezért én az Õ örököse vagyok.
Örököse Istennek, az univerzum teremtõjének, és örököstársa Jézus Krisztusnak!

2024. május 19., vasárnap

HOSSZÚ ÉLETTEL❣️

,,💞A mi esztendeinknek napjai hetven esztendõ, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendõ…,,
— ZSOLTÁROK 90,10
.,,💞Hosszú élettel elégítem meg õt, és megmutatom néki az én üdvösségemet.,, 
— ZSOLTÁROK 91,16.

Ha Jézus vár még a visszajövetelével, örömmel közölhetem veled, hogy én igencsak hosszú életû leszek és én tudni fogom, mikor jött el a hazamenetelem. 
Mindenkitõl el fogok köszönni, és mielõtt elmegyek innen, felnézek oda és azt mondom: 
„Eljött az idõ, drága szeretteim — és én most elmegyek.
Úgy akarlak itt hagyni benneteket, hogy mindnyájan örvendezzetek és boldogok legyetek, mert én most odamegyek.”
— Na de Hagin testvér, ezt az ember nem tudhatja elõre.
— Dehogynem! Megkaphatod azt, amirõl Isten azt mondta, hogy a tiéd lehet. 
Nekünk jobb szövetségünk van, mint
Izraelnek volt. Ha Istennek az volt a terve Izraellel — akik szolgák voltak, nem pedig fiak
és akik nem olyan jó szövetség alatt éltek, mint mi —, hogy teljes életidejüket leéljék betegség
nélkül, akkor milyen terve lehet Istennek velünk, a fiaival!
Ha Isten nem akarta, hogy a szolgái betegek legyenek, nem hiszem, hogy azt akarná, 
hogy a fiai betegek legyenek!
Én hiszem, hogy az a terve Istennek, a mi Atyánknak, hogy egy hívõ se legyen soha beteg 
és minden hívõ élje le teljes életidejét,

Megvallás:
Én hiszem, hogy Isten mindent megtesz, amit az Igéjében megígér. 
Én hiszem, hogy Isten hosszú és eredményes életet ad nekem.
Ha Jézus vár még a visszajövetelével, én az Õ szolgálatában fogom leélni napjaimat betegség és gyengeség nélkül!

2024. május 18., szombat

SZÖVETSÉGI ÁLDÁS❣️

,,💞És szolgáljátok az Urat a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom tiközületek a betegséget. El sem vetél, meddõ sem lesz a te földeden semmi; napjaid számát teljessé teszem.,,  — 2MÓZES 23,25.26.

Amíg Izrael a szövetségben járt, nem volt beteg közöttük. 
Nincs feljegyezve, hogy valaki is idõ elõtt meghalt volna, amíg betartották a szövetséget. 
Nem haltak meg se csecsemõk, se fiatalok, se középkorúak. 
Mivel a betegséget az Úr eltávolította közülük, egész életüket betegségek nélkül élték le, azután egyszerûen csak átaludtak a halálba. 
Amikor eljött az eltávozásuk ideje, rátették kezüket gyermekeikre, áldást mondtak felettük, lefeküdtek, kilehelték a szellemüket és hazaköltöztek. 
Mi közünk lehet nekünk ehhez?
Isten ugyanaz az Isten most, mint aki akkor volt!
A Biblia azt mondja, hogy Õ nem változik. Isten ellene volt a bûnnek az ó szövetségben, és ellene van az új szövetségben is. Isten ellene volt a betegségnek az ó szövetségben — és ellene van az új szövetségben. Isten gondoskodott a gyógyulásról az ó szövetségben — és gondoskodott az új szövetségben is.

Megvallás: Én szeretem és szolgálom az Urat, az én Istenemet, mint az Újszövetség hívõje.
Jézus eltávolította tõlem a betegséget. Ha vár még az Õ visszajövetelével, napjaim számát teljessé teszi!


2024. május 16., csütörtök

MI A HELYZET PÁL TÖVISÉVEL?

,,💞Ha pedig nem ûzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elõl, akkor, akiket meghagytok közülük, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, amelyen lakoztok.,, — 4MÓZES 33,55

 — Úgy látszik, te valamire nem emlékszel, Hagin testvér — Pál beteg volt egész életében.
 — Nem, én nem emlékszem erre. — Tövis adatott a testébe. 
— Hol olvastad a Bibliában, hogy a tövis a testben betegséget jelent?
 — Sehol! Tanulmányozd az Igéket. Lásd meg, hogyan használja a Biblia ezt a kifejezést. 
Az Ószövetségben Isten azt mondta Izraelnek: „Ha nem ölitek meg azokat, akik a Kánaán földjén laknak, amikor elfoglaljátok a földet, tövisekké lesznek oldalaitokban. 

Gyötörni fognak titeket.” (4Móz. 33,55. Józs. 23,13. Bír. 2,3) 
Pál pontosan elmondja, hogy mi volt a tövis: „…a sátán angyala, hogy gyötörjön engem…” (2Kor. 12,7) 
Ahová csak ment prédikálni, ez a gonosz szellem elõtte ment, és a nyomában volt, és mindent, amit csak tudott megpróbált összezavarni. 
(Pál azt nem parancsolhatta meg a gonosz szellemnek, hogy hagyja el a földet, mert az ördögnek joga van addig itt lenni, amíg Ádám bérleti joga le nem jár.) 
Így a betegséget és a testi bajt nem lehet elválasztani a sátántól — õ okozza ezeket. 
Jézus úgy viszonyult a betegséghez, hogy rendíthetetlenül hadat üzent a sátánnak

Megvallás: Mivel a betegség és a testi baj az ördögtõl van, én Jézus példáját és magatartását követem, és úgy kezelem ezeket, ahogy Jézus is tette!


2024. május 15., szerda

MI A HELYZET JÓBBAL?❣️

,,💞Azután az Úr megszabadította Jóbot fogságából, miután imádkozott vala az õ barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.,, — JÓB 42,10. (KJV)

— De azt elfelejtetted, Hagin testvér, hogy Isten tette Jóbot beteggé — mondta valaki. 
— Nem, nem Õ tette — hanem az ördög.
 — Na igen, de Isten adott neki engedélyt rá! 
De nem Isten rendelte el Jób nyomorúságát. Isten meg fogja engedni neked, hogy akár kirabolj egy benzinkutat (szabad akaratod van), de nem fogja elrendelni, hogy megtedd. 
Isten csak egy értelemben adott „engedélyt” az ördögnek. 

Ha te megengeded a sátánnak, hogy megtámadjon téged, akkor ezt Isten is meg fogja engedni, 
mert a sátán e világ istene (2Kor. 4,4), te pedig az õ területén élsz. 
Maga Jób nyitott ajtót az ördögnek a félelmeivel. 
Jób azt mondta: „Mert amitõl remegve remegtem, az jöve rám…” (Jób 3,25) 

Sok Biblia-kutató megegyezik abban, hogy Jób egész története mindössze egy kilenc–tizennyolc hónapos idõszakot ölel fel. 
Láthatjuk, hogy végül Isten megszabadította Jóbot a fogságából. 
Amikor tehát Jób beteg volt, az ördög fogságában volt. 
Amikor szegénységben volt, az ördög fogságában volt. Isten azonban megszabadította Jóbot fogságából! Kétszeresen adta vissza neki mindazt, amije volt. 
Ez a jellemzõ Isten munkájára! 

Megvallás: Isten megszabadít minket fogságunkból! Nem Õ kötöz meg minket. Isten megszabadít minket! Jézuson keresztül én szabad vagyok! Sohasem fogadom el a betegséget és testi bajt, 
mintha az Istentõl jönne! Én tudom, hogy honnan jön — és ellenállok neki!

2024. május 14., kedd

MINDEN JÓ ADOMÁNY❣️

,,💞Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincsen változás, vagy változásnak árnyéka.,, — JAKAB 1,17. 

Mi a jó? Az Apostolok cselekedetei 10,38 szerint Jézus szerte járt, jót tett és gyógyított. 
A gyógyulás jó! A betegség nem jó.
Minden gyógyulás az Atyától jön. Egyetlen betegség sem jön az Atyától. 
Elõször is, honnan szerezné be azokat a betegségeket a számodra? 
Semmi ilyesmi nincs a mennyben. Az ördögtõl kellene kölcsön vennie!
 (Nem adhatsz valakinek olyasmit, ami neked nincs.)
A Biblia azt mondja, hogy a mennyben nincs betegség. Ezért a betegség nem jöhet a mennybõl.
Mi az, ami valóban a mennybõl száll alá? Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék!

Megvallás: 
Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülrõl való, és az én Atyámtól, a világosságok Atyjától száll alá. 
Csak jó ajándékok jöhetnek Istentõl, mert Isten jó, a mennyben pedig csak jó dolgok vannak.
A mennyben nincs betegség. Így a betegség nem jöhet Istentõl.
Ezért én eldöntöttem, hogy csak azt fogadom el, amit az én Atyám ad — a gyógyulást!



2024. május 13., hétfő

A MEGDORGÁLÁS❣️

,,Hogy azt [a Gyülekezetet] megszentelje, meg tisztítván a víznek fürdõjével az Ige által.,,
— EFÉZUS 5,26.

— Te megfeledkeztél valamirõl — mondta valaki egyszer. — Mirõl feledkeztem meg?
— Arról, hogy a Zsidókhoz írt levélben az áll:
„Mert akit szeret az Úr, megdorgálja…” (Zsid. 12,6)
— Nem, nem feledkeztem meg errõl.
Ez a vers valóban ott van, de nem azt mondja, hogy: akit szeret az Úr, megbetegíti.
Az emberek sajátos módon értelmeznek bizonyos verseket.
A ‘megdorgál’-nak fordított görög szó jelentése, gyereket nevel, tanít. Te is neveled a gyermekeidet, iskolába járatod õket. 

Mondtad azonban valaha is a tanárainak:
„Ha Johnny nem tanul rendesen, verje ki a szemét”, vagy: „Ha Johnny engedetlenkedik, törje el a lábát”, vagy: „Sújtsa rák akkor”. 
Nem, te nem így fegyelmezed, és nem így neveled a gyermekedet! És Isten sem így teszi!

Megvallás: Az Ige és Isten Szelleme tanít engem.
Az Ige és Isten Szelleme nevel engem. Az Ige és Isten Szelleme fegyelmez engem.
Az Ige vízének fürdõjével vagyok megtisztítva!

2024. május 12., vasárnap

VALAKI❣️

,,Beteg-e valaki [akárki] köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében. És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.,, —JAKAB 5,14. 15.

— Beteg-é valaki köztetek? Kik között? A gyülekezet tagjai között!
Ezek szerint biztosra vehetjük, hogy Istennek az az akarata, hogy ha „valaki” beteg a gyülekezetben, meggyógyítsa őt! Az pedig biztos, hogy nem Isten akarata, hogy „valaki” is beteg legyen a Gyülekezetben!
— Hagin testvér, valamiről azért megfeledkeztél — mondta egyszer valaki.
—Miről feledkeztem meg?
—A Biblia azt mondja: ha Vele együtt szenvedünk, akkor Vele együtt fogunk uralkodni.
— Nem, én nem feledkeztem meg erről — magyaráztam.—
Olvassuk el újra: „… ha ugyan VELE EGYÜTT szenvedünk…” (Róm. 8,17) De mit kell elszenvednünk: a tüdőgyulladást?

A rákot? A tuberkulózist? Nem! Jézus nem szenvedett ilyesmitől.
Mit kellett Jézusnak elszenvednie? Az üldöztetést.

És ebben neked is lesz részed, ha helyesen élsz. 
Különösen akkor, ha az isteni gyógyítást, a Szellem ajándékait és a hitet prédikálod. 
Már több mint hatvan éve üldöztetéseket szenvedek, de betegségtől és gyengeségtől még nem szenvedtem.

Megvallás: Az Isten akarata az Egyház, az Õ Teste számára az, hogy szent egészségben járjon. Istennek az az akarata, hogy én egészséges legyek!